Középdunántúli Napló, 1959. március (Veszprém, 15. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-01 / 51. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Kflz£PMMNHfrt! fc NAPLÓ AZ MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam — 51. szám. ÁRA 60 FILLÉR Vasárnap, 1959. március 1. Mai számunkból: Egy képviselői fogadónap után A kis táblák sorsa Fórum A tudomány és technika világából Nyugati kommentárok Macmillan kijevi beszédéről és a német kérdésről Kijev (MTI) Az AFP Macmillan péntek es­ti kijevi beszédét kom­mentálva kiemeli a brit minisz­terelnöknek azt a kijelentését, hogy a Hruscsovval folytatott ta­nácskozásai hasznosak voltak. Angol körökben a beszédből azt a következtetést vonják le — írja az AFP —, hogy Macmillan kü­szöbönálló párizsi és bonni láto­gatása, valamint csaknem biztos­ra vehető washingtoni útja al­kalmával javasolni fogja Anglia szövetségeseinek: vegyék fontolóra a Szovjet­uniónak azt a kívánságát, hogy hívjanak össze csúcsér­tekezletet. Igaz viszont, hogy Macmillan szükségesnek tartja kormányfői értekezlet előkészítését alacso­nyabb szinten. * Párizs. A Francia Külügymi­nisztérium szóvivője pénteken kö­zölte, lehetséges, hogy elhalaszt­ják a "nyugati külügyminiszterek március közepére tervezett érte­kezletét. Az értekezlet megtartá­sa attól függ, hogy milyen választ­­ad a Szovjetunió a külügyminisz­teri értekezletet indítványozó legutóbbi nyugati jegyzékek­re, — hangoztatta a szóvivő. * Kijev (Reuter) Macmillan an­gol miniszterelnök szombaton be­fejezte kijevi látogatását és re­pülőgépen Leningrádba utazott. Szovjet esztrádművészek Veszprémben A Magyar-Szovjet Barátsági Hó­nap keretében március negyedi­kén, szerdán este hét órakor szov­jet esztrád-est lesz a veszprémi művelődési otthonban. A szovjet művészek a Barátsági Hónap al­kalmával érkeznek hazánkba, és a tizenöt tagú együttes első ma­gyarországi fellépését V­eszprém­­ben tartja. Össznémet tanácskozás Hagenben Berlin (MTI). A vesztfáliai Ha­gen városában nyilvános ülés ke­retében találkoztak egymással a két német állam tudósai és egye­temi tanárai. A Hallei Egyetem részéről Reintanz professzor után Hagemann professzor, a Münste­­ri Egyetem Intézetének igazgató­ja mondott beszédet. Mindketten a két német állam képviselőinek tárgyalásai és a konföderáció megalakítása mellett szálltak sík­ra, s követelték a nyugat-német­országi atomfegyverkezés azon­nali beszüntetését. Az iraki miniszterelnök nyilatkozata Bagdad (TASZSZ). Abdel Ka­rim Kasszem iraki miniszterel­nök pénteken Bagdadban a tiszti klubban beszédet mondott. Beszé­dében kül- és belpolitikai kérdé­sekkel foglalkozott. " Politikánk célja az, hogy a népnek teljes cselekvési és gon­dolatszabadságot adjunk. Mindig a népet fogjuk szolgálni, azon le­szünk, hogy megszüntessük nyo­morát — mondotta többek kö­zött. A miniszterelnök összefogásra és egységre szólította fel Irak népét, majd Irak gazdasági fej­lesztésének terveivel foglalkozva, a következőket mondotta: „Fej­lesztési terveink nagy jelentősé­gűek lesznek, és köztársaságunk polgárainak, az egész arab világ­iak javát fogják szolgálni... Az Angol Külügyminisztérium szóvivője Macmillan szovjetunióbeli látogatásáról London (TASZSZ) Az Angol Külügyminisztérium pénteki saj­tóértekezletén kérték a szóvivőt, kommentálja több angol lapnak azt a kijelentést, hogy Macmil­­lan­nak a Szovjetunióban folyó látogatása „kudarcot vallott”. A külügyi szóvivő kijelentette, hogy „az angol miniszterelnök lá­togatásának célja „puhatoló­zás”, nem pedig tárgyalás. Ezért helytelen lenne a látogatás „kudarcáról” beszélni. (MTI) A Szovjetunió 9 köztársaságában lesznek ma választások Moszkva (MTI) Március 1-én a Szovjetunió 9 köztársaságában választják meg a köztársaság legfelső tanácsát, illetve a helyi szov­jetek tagjait. Két hét múlva a hátralévő hat köztársaságban is sor kerül a választásokra. Előreláthatólag­ csaknem 140 millió választó mintegy 1 800 000 tanácstagot választ meg. (MTI) A harmadik szovjet mesterséges hold eddig 4000 fordulatot tett a Föld körül­ ­ Moszkva (TASZSZ). A harmad­­­dik szovjet mesterséges hold pén­­­­teken befejezte 4000. fordulatát­­ a Föld körül. A harmadik szput­­■ nyik immár 290 napja halad pá­­­­lyáján. Rádióállomása rendesen működik. A III. szovjet mesterséges hold fellövése óta több mint 183 millió kilométert tett meg. Pályájának legnagyobb magassága ez idő sze­rint körülbelül 1395 kilométer. Az SZKP és a kormány határozata a közélelmezésről, a nők háztartási munkájának megkönnyítésére Moszkva, február 28. A ma reggeli Pravda és vala­mennyi Moszkvában megjelenő központi lap teljes terjedelmében közli a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak új, nagyjelentőségű határo­zatát a közélelmezés további fej­lesztéséről és javításáról. A Prav­da egész első oldalát betöltő ha­tározat kiemeli: a XX. kongresszus határozata óta jelentős mértékben meg­javult a Szovjetunióban a közélelmezés. Bővült a lakosság áruellátása, ja­vult az élelmezés minősége az üzemek, vállalatok, intézmények konyháiban. A fejlődés üteme azonban a mai körülmények kö­zött még elmarad a követelmé­nyektől, nem elégíti ki azokat az igényeket, amelyeket a szovjet nép mai életszínvonala lehetővé tesz. A határozat további része tizenkilenc pontban foglalja össze, hogy mit kell tenniök a szövetséges köztársaságok gazdasági és társadalmi szer­veinek, elsősorban a szovje­teknek a közélelmezés továb­bi javításáért. A párt és a kormány határozata előírja, hogy nemcsak mennyisé­gi, hanem minőségi vonatkozás­ban is javítani kell a városok és a falvak ellátását, s a társadalom újabb rétegei s­zámára kell lehe­tővé tenni a közélelmezést. Az SZKP XXI. kongresszusa igen erőteljesen foglalt állást amellett, hogy mindent meg kell tenni a szovjet nép életszínvona­lának további, állandó emelkedé­séért. Előírja, több éttermet, büfét, önki­­szolgáló étkezdéket kell épí­teni az új házak földszintjén. A már meglévő éttermekről szól­va a határozat a kiszolgálás kul­túrájának emelését és a választék mielőbbi bővülésének szükséges­ségét is hangoztatja. A nők háztartási munkájá­nak könnyítésére a párt és a kormány a tartósított és a félkész ételek gyártásának nagyarányú növeléséről intézke­dik. Az SZKP Központi Bizottságá­nak és a Szovjetunió Miniszterta­nácsának ez az újabb intézkedése jelentős lépés a szovjet nép élet­­színvonalának nagymértékű eme­lésére. Ezért a szovjet emberek megelégedéssel fogadták és ol­vasták ma reggel a határozatot. Mendes France Franciaország politikájáról London (TASZSZ). Az Oxfordi Egyetem Diák­klubja vitát rende­zett a franciaországi helyzetről. A vitában felszólalt Mendes France ismert francia politikus is. Az AP tudósítójának jelentése szerint élesen bírálta a francia kormány algériai és észak-afrikai politikáját. Megállapította, hogy az elmúlt 9 hónapban az itteni helyzet egyáltalán nem javult. Megalakult megyénk második szövetkezeti járása Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy megalakult me­gyénk első szövetkezeti járása. Legfrissebb értesülés szerint, a pá­pai járást követve, a devecseri járás is szövetkezeti járás lett. A devecseri járás dolgozó parasztjai a párt szavára hallgatva, a jobb életet jelentő kollektív nagyüzemi gazdálkodás útjára léptek. A Kossuth front-brigád vetélytársa , a KISZ Petőfi-brigád Ferenc-bánya szép eredménye­ket ért el a múlt esztendőben, s jó híréhez méltóan szerepelt 1959 első hónapjaiban is. A tavalyi tervet 107,5 százalékra teljesítet­ték, idén januárban 100,6 száza­lék volt a tervteljesítés, februárban pedig elérte a 107 százalékot is. Amikor ezekről a munkasikerek­­ről beszéltek, eddig elsősorban a 41-es alsópadi frontbrigádot, a Kossuth-brigádot érte a legtöbb dicséret. Nem is csoda. A Kos­­s­­uth-brigád 1958 második negyed­évétől minden negyedévben meg­szerezte a tröszt legjobb brigádjá­nak címét, s az 5000 forint jutal­mat. Már-már úgy látszott, hogy nem akad vetélytárs, s mi fél­tünk, hogy a jobb eredmény biz­tos tudata, a győzelem biztos tu­data, fékezni fogja a munkalen­dületet, vagy legalábbis nem ser­kenti még jobb munkára az itt dolgozókat. A Tanácsköztársaság 40. évfor­dulójának előkészületei során megváltozott a­ helyzet. A Ferenc­­bányán az ifjúság Petőfi frontbrigád­ja kezdeményezően lépett fel és versenyfelhívással fordult az „öregekhez” is, meg a tröszt többi bányájának if­júsági brigádjaihoz. A trösztön­ belül azt szeretnék megmutatni, hogy ők a legjobb ifjúsági brigád, a Ferenc-bányán pedig szeretnék elhódítani az el­ső helyet a Kossuth-tó. Március 1-én kezdődik a verseny, amelyet hónapról-hónapra, és a félév végén értékelnek. A 70-es front KISZ Petőfi-brigádja vál­lalta, hogy addig tervét 105 százalékra fogja teljesíteni, s a megengedett meddőterv felét tűri csak meg. Azt is elhatározták, hogy 10 tonnánként 0,254 köbméterről 0,240 köbméterre csökkentik a faszükségletet. Ennél azonban, többet is tudnak tenni az anyag­­takarékosságban. Jó példája en­nek a február 26-i nap, amikor a délelőtti harmadban dolgozó fiatalok a bányamester figyelmez­tetésére a fejtésből 15 méternyi hosszhoz elegendő deszkát men­tettek ki. Ez pedig sokkal jobb eredmény, mint amit vállaltak! Megfogadták azt is, hogy 1 szá­zalékosra csökkentik a múlt év­hez viszonyítva a balesetek gya­koriságát is. Ez hát a­­helyzet február utol­só napjaiban , amikor készen állnak a verseny megkezdésére. Az „öregek” már elfogadták a kihívást, s fogad­koztak: a csaknem egyesztendős első­séget nem engedik ki a ke­zükből. Sajnos, a tröszt többi bányáinak KISZ frontbrigádjai még nem je­lentkeztek, de nem kétséges, hogy ők sem maradnak tétlenek. A Tanácsköztársaság 40. év­fordulójának tiszteletére érdekes verseny bontakozik hát ki Fe­renc­bányán és a várpalotai trösztnél. A fiatalok és öregek lelkesedése, versenylendülete meg is hozza gyümölcsét. Hozzájárul majd ahhoz, hogy Ferenc­ bánya teljesíthesse az üzemi tanács ha­tározatát, és az idén 20 000 ton­­­­nával több szenet adjon az or­­­­szágnak, mint amennyit a terv­­ előír. Elkészült a pedagógusok bérrendezéséről szóló végrehajtási utasítás A kormány — mint ismeretes — korábbi határozatával ez év január 1-től 220 millió forintot biztosított a pedagógusok fizetés­­emelésére. A rendelkezés értelmé­ben több mint 80 000 pedagógus részesül béremelésben. Most ké­szült el a bérrendezés végrehajtá­sáról szóló miniszteri utasítás. Ezzel egyidejűleg a Művelődés­­ügyi Minisztérium intézkedett, hogy a január 1-től visszamenőle­ges hatállyal járó bérkülön­­bözetet a pedagógusok legké­sőbb március 3-ig megkapják. Az utasítás hatálya kiterjed a népművelési, tanulmányi, az ifjú­ságvédelmi felügyelőkre, vala­mint azokra a pedagógusokra is, akiknek alkalmazása meghatáro­zott időre szól. A kormányhatá­rozatnak megfelelően bevezetnek két új alapbér jellegű pótlékot is. Az egyik a mérnök-tanárok ré­szére megállapított mérnöki pót­lék, amelynek összege 400 forin­tig terjedhet. A másik az általá­nos iskolai napközi otthonokban működő pedagógusok pótléka. En­nek összege 140 forint. A diák­otthonokban és ipari tanuló ottho­nokban foglalkoztatott nevelők pótléka a korábbi százról 200 forintra emelkedik. A tanulmányi felügyelők képesítésük és szolgá­lati idejük szerint járó törzsfize­tésen kívül havi 500—700 forint összegű pótlékban részesülnek. Az utasítás lehetőséget ad arra, hogy 1960-tól lényegesen több pe­dagógust léptethessenek elő soron kívül. A kiemelkedően dolgozó nevelő­ket jutalomképpen két korcso­porttal is feljebb sorolhatják. (MTI)

Next