Világ-krónika, 1911 (35. évfolyam, 50-51. szám)

1911 / 50. szám

A «VASÁRNAPI ÚJSÁG» és a «KÉPES NÉPLAP» MELLÉKLAPJA. 50. szám. (HARMINCZ­ÖTÖDIK ÉVFOLYAM.) Előfizetési ára negyedévenkint: a Vasárnapi Újsággal 6 korona; a Képes Néplappal 2 ko Decz. 1911. A szökevény regénye. Egy franczia szökevény élményei Angliában, írták Castle Ágnes és Egerton. Angolból fordította E. J. (Folytatás.) Társaim nem szóltak. De hallottam, mint helyezkednek el kényelmesebben a közös ágyun­kon és húzzák magukra még az én takarómat is. — Mi az ördögöt csinálsz te ott Le Ches­­naye? — kérdezte az egyik semmirekellő, a­mint én a sötétben hozzáláttam feladatom megkezdéséhez. — Most sikerült végre lecsavarnom a ser­penyő nyelét és ez lesz a szerszám, mellyel munkához látok — feleltem én. — Sacré nem! oda a serpenyő! mi lesz már most a vasárnapi fricot-ból ? — morgott Legasque. De azért egyik sem mozdult, hogy megakadályozzon munkámban. Két óra elteltével sikerült két nagy követ kiemelnem a falból. Egy óra múlva pedig még öt darab zuhant le az oly rég fűtetlen kandallóba. De most már nem bírtam tovább. Lehetetlen volt felhólyagzott kezeimmel a mun­kát folytatnom. A­mint a vizeskancsó irányába tapogatództam, belebotlottam valakibe. Le­gasque volt! Annyira elfoglalta munkám min­den gondolatomat, hogy majdnem megfeled­keztem fogolytársaimról. — Jobbat gondoltál végre úgy-e? — szól­tam rá haragosan. — Remény­em most már ti láttok hozzá, mert én már kidőltem. — Nem fúrtad hát még keresztül a falat? — gúnyolódott a gazember. — Már azt hittem, hogy ép csak ki kell sétálnunk. — Bizony ki is sétálunk hamarosan, csak ti segítsetek — feleltem én nagyokat húzva a vizeskancsóból. Kézen fogtam őt, odavezettem a megkezdett falréshez, megtapogattattam vele, hogy már mekkora és megmutattam neki hogyan vágja ki előbb a czementet a nagy kövek közül. Hirtelen nagy kedvet kapott a munkára és a­míg én sajgó kezeimet áztattam, hallottam, mint forgatja sikeresen a serpenyő nyelét, mint hullik ki több és több kő a falból. Most már Rainier, a test gazember is hozzánk csatlako­zott , talán elszégyelte magát, vagy pedig elűzte álmát a zaj, melyet munkánkkal okoz­tunk. Mindhármunk erőlködése sem volt elegendő azonban, hogy akkor éjjel bevégezzük a mun­kát. Csakis a lázas szabadulási vágy támasztha­tott ilyen hiú reményt máskor higgadt agyam­ban. Lassan kezdett derengeni a hajnal, egy óra múlva talpon lesz mindenki a börtönben és elkezdődik újra a mindennapi lélekörlő élet. Mindhárman egyszerre jutottunk erre a meg­győződésre. — Mindez hasztalan — szólt Rainier tér­deit­ől feltápászkodva és mogorván végignézett rajtam. — Van itt még egy félnapi munka, Pardi! — káromkodott Legasque — a te gyönyörűséges terved miatt még utóvégre is vasravernek bennünket meglásd! De én tudtam már mivel csillapítsam le őket. — Szó sincs róla — szól­tam határozottan. — Hiszen minden jól megy, most már mind a hárman benne va­gyunk és nem árt, ha még egy napig halasztjuk is a dolgot. Hogy mind a hárman benne voltunk a bajban, az nyilvánvaló lett az ő lassú észjárásuk előtt is és két­­ségtelenül e ténynek köszön­hettem, hogy bár kelletle­nül, vezetőjüknek ismertek el és követték utasításaimat. így tehát, midőn elhang­zott a reggeli harangszó és belépett a börtönőr, hogy az udvarra kivezessen bennün­ket, már készen álltunk min­den eshetőségre. A legelső, a mi szemébe ötlött, az egyik szalmazsák volt, mellyel a kandalló nyí­lását betömtük, hogy így el­tüntessük éjjeli munkánk nyomait. — Mi az ördögöt jelent ez ott ? — förmedt ránk. Gyorsan — Ez azt jelenti — feleltem én durva beszéd ­modorát utánozva, hogy egyik pajtásom meg­betegedett és hogy abból az átkozott kandal­lóból olyan légvonat jön ki, hogy majd meg­fagyasztja csontjainkban a velőt. És ha van lelke magának — tettem még hozzá, hogy fenntartsam a látszatot — hát tegye be azt az ajtót. Mesterségétől eltekintve jólelkű ficzkó volt a börtönőr ; az ágy felé közeledett, melyen Ramier és Legasque egymásba bújva meg­lapultak, Ramier alvást színlelt, Legasque pedig félig lecsukott szemmel úgy tett, mintha nehezére esnék a légzés. — Az igaz — jegyezte meg a börtönőr, — hogy kemény hideg volt az éjjel — tegnap volt az első fagyos napunk, így hát most felfelé igyekeztem a Water Lane során.

Next