Világ, 1911. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1911-02-01 / 27. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 28 K — !. Félévre .... 14 „ — „ Negyedévre. , V „ — » Egy hóra : .. 2 , 40 , Egyes szám ára helykén és vidéken 10 íillér, Hirdetések milliméter szá­mítással, díjszabás szerint. Szerkesztőség Ví. kér., Ciyár-utca é r etetőn \ 5S-00 Kiadóhivatal VI. kér., Oyár-utca é Felelőn: 81—90 Megjelenik hétíö kivételével minden nap,-ünnep után i*. H. évfolyam Budapest, 1911 SZERDA február 27. szám naptár 1908. február t n lisszaboni király- SRSi gyilkosság CM CM cm mondhatni, egyazon folyamatnak két alakja. A fejlődés, Ka útját nem állják, sőt' egyengetik azt, teli kézzel szórja az áldásait. Ha azonban gátakat vetnek eléje vagy éppen­séggel el akarják fojtani, a felgyülemlett erők okvetetlenül expanzióban keresnek és találnak utat: az evolúcióból revolució lesz. Tanulságos bizonyítéka ennek Portugália tör­ténelmének legutóbbi korszaka. A belső zava­roknak hosszú ideje után Dom Carlos ki­rály, a kövér galant’ uomo valamelyik ékesszóló miniszterének a tanácsára erőszakkal akarta elnyomni a nép és a parlament szabadságtö­rekvéseit. Az evolúció útját elállta rendőr­rel, csendőrrel, üldöztetésekkel. Az eredménye ennek a politikának az a sortüz volt, amely 1908. február 1-én Lisszabon egyik főterén, fényes nappal kioltotta a gyermekded király és a gyermek-trónörökös életét. Összeesküvés, véres királygyilkosság, véres lázongás. Por­tugália fejlődésének másik jellemző típusa ez- idén, október 5-ikén játszódott le. A szeren­csétlen Dom Carlos utódja, Manuel király, nem tömte el az evolúció biztonsági szelepeit. Ma­gát a fejlődést azért nem tudta eltéríteni az utjából. De elérte azt, hogy a köztársasági párt, amelyhez körülbelül egész Portugália — nép és katonaság — csatlakozott, úgyszólván barátságos módon távolította el őt a trónról. Egy hajaszála sem görbült. A köztársaság fe­dezete mellett menekült felséges anyjával. El­látták őt aprópénzzel, varjuvajból és madár- tejből készített pogácsával utravaló gyanánt. Az evolúció szabad folyása partra sodorta, de kárt nem tett benne. Az ibéri félsziget kis mustra-államának a történetéből okulhatnak más, nagyobb államok vezető politikusai. Meg­tanulhatják, hogy az idő kerekét megállítani vagy éppen visszaszorítani nem lehet. Még a szenteltvíz segítségével sem. Kiújult sebek Budapest, január 31. A függetlenségi párt tegnap ünnepé­lyesen kijelentette, hogy ami a képviselő­házban hetek óta folyik, az csak alapos vita, de nem obstrukeió. Ez ünnepélyes kijelentés ellenére azonban meg kell álla­pitanunk, hogy igenis az ellenzék a bank­javaslattal szemben az obstrukeió fegyve­réhez nyúlt. Eleinte csak Polónyi Géza vette komolyan a dolgot. Utóbb ki-kipat- tant a vitából a szenvedély egy-egv szik­rája s most már lobogó lánggal ég a tűz s vele együtt ismét a magyar parlamen­tarizmus régi, rozoga viskója. Amig arról volt sző, hogy egy emi­nens fontosságú kérdést a legalaposabb vita során akartak megbeszélni, teljesen osztoztunk a kisebbség nézetében és vé­dői voltunk annak a ■ jognak, \ au elv a parlamentarizmus lényegénél fogva meg­illeti. Ma azonban változott a helyzet és ott tartunk, ahol a koalíció uralma előtti években. Konstatálnunk kell, • hogy amit mondtak és. hirdettek, megvalósult és igazolást nyert. A parlament régi, rossz gépezete nem végzett munkát, csak ber­regett,. csak zakatolt, kerekei nagy lármá­val forogtak, kéményén vastag pasztában szállt a szavak füstje, mintha a masina haladni akarna. Ma azt látjuk, hogy még mindig ott van, ugyanazon a helyen, melyen Tisza István idején állott. Ez az obstrukeió titokzatos. Senki sem érti és senki sem tudja igazi célját. Szinte úgy látszik, hogy az ellenzék úgy lovai ja bele magát napról-napra, mert ösztön- szerüen él már benne az a tudat, hogy a parlamentarizmus lényegével ellentétes Imre az, amely neki szerepet, a szerep utján népszerűséget s ki tudja végül — hatalmat is adhat. Legalább eddig igy volt s ha egyszer igy leheteti, miért ne lehetne még egyszer. Mi ugyan azt hisz- szük, hogy ez a számítás teljesen hely­telen és azt is, hogy az urakat ezúttal megcsalják ösztöneik. Az egyszer kifütyült bohózatnak senki sem tapsol már az or­szágban. De ha nem igy van, ha az ob- strukciónak nem ez a célja, akkor hát mit akarnak ? A kormányt akarják meg­buktatni y Jó. De mi jön ezután ? Tisza István. És ha Tisza jön, mit értek vele V Tisza István ismét elő fog állani báz- szabályreviziős megváltó gondolatával, is­mét megindul az az örült dervis-tánc, amelyhez folyton azt a - dalt muzsikálták, hogy: csak egyszer, egyetlen egyszer! A végén pedig ismét nem történik semmi, ami az országra nézve jó, üdvös vagy hasznos. És kérdés, ■' hogy igy l'og-e tör­Éjjel a Biasiniban Irta: Krúdy Gyula ... Késő este érkeztek meg Kolozsvárra, Az ütazó-hintó befordult a Biasini-íogadó kapu- boltozata alá és a kerekek dübörögve, csattogva gurultak végig a gömbölyű kő­kockákon. A hintó a kerített udvar közepén megál­lóit és a házból lámpással jött elő egy lom­pos cselédleány. Hűvös koratavaszi este volt. A Királyhágó felől friss, lendülő tavaszi szél fujdogált és a felleges égboltozaton fázósan bujkált egy-két kis csillag. —• Látja még az ő csillagát, Júlia? — kérdezte a hintóból kiszálló férfiú a hölgyet, miközben a magas lépcsőn Iesegitette. A hölgy félrevonta arcáról a süni gyász- fátyolt és halovány, kövérkés arcát az éjsza­kai égboltozat felé emelte. — Látom. Mindig látom' aZ ő .csillagát! — mondta _ csöndes, rajongó hangon. A szakállas, nyúlánk férfiú, aki bő köpe­nyesbe volt burkolózva és fején kis, gomba- alakú kalapot viselt, követte a gyászruhás asz- szony tekintetét az égboltozat felé... De ő csak siető fellegeket látott odafent a magas­ban és nem sok meggyőződéssel mormogta: — Néha igazat mondanak az asszonyok álmai. Lehet, hogy itt, Kolozsvárott elkezdve a nyomozást, végre nyomára fogunk akadni a nemzet elveszett csillagának. — Az én csillagomnak! — rebagte a gyá­szos asszony. — Mindjárt holnap megkezdjük a nyomozást. Követjük lépésről-lépésre a nyo­mait. Hisz még alig három esztendeje, hogy, itt vonult el Bem diadalmas serege és a ge­regben ő, a nemzet büszkesége, diadala. Leg­jobban szeretnék most, nyomban utána indulni az ő nyomainak, a könynyel, csókkal áztatott nyomoknak. Sándor, kegyed túlságosan hosz- szura szabja a pihenőket... A nyúlánk férfiú szelíden bólintott: — Julia, no feledje, hogy az ön testát­lóikét törékenynyé tette a bánat, a szenve­dés. És most is Debrecenből jövünk egy ira­modásbán. Pihennünk kell, ha azt akarjuk, hogy nagyszerű utazásunkat, az elveszett költő nyo­mai után, siker koronázza. Most pedig ennünk is kell valamit, mert hiszen kegyed bizonyára éhes, Julia. — Nem, én nem vagyok éhes... Azóta, mióta ő elveszett: nem érzek sem éhséget, sem szomjúságot. Csak egyet érzek, hogy meg kell őt találnom akár élve, akár halva... A köpönyeges férfiú gyöngéden az étterem üvegesajtaja felé tuszkolta a gyászruhás asz- szonyt. Odabévülről lámpa- és gyertyavilágos­ság áramlott kifelé és a hosszú asztalnál a színészek vacsoráztak. Minden szem kíváncsian fordult a belépő idegenek felé, akik az imént a gyorskocsival megérkeztek. A vidám zajon­gás, amely az idegenek belépése előtt felhang­zott a színésziek asztalától, a gyászfátyolos hölgy és a komor, szakállas férfiú láttára egy pillanatig elcsönde.edett. Két három sinésuiő is volt az aszta.nál, akik nyomban megá.lapi- tották, hogy az idegen hölgy gyászruhája a legutolsó pesti divatlap közlése alapján ké­szült. Valamint azt is észrevették a színésznői szemok, hogy a hölgy nemcsak egykor, hanem még ma is a ragyogó szépségű, kábító te­kintetű és a finom körökben szokásos arcszin- nel rendelkezik. A haloványsága jó festéktől 'ered és szemének' nagyságához és tüzegasgá­hez köze van a kínai tusnak. Ám a hölgy kí­séretében lévő férfiú is egyike volt a leg­szebb, legideálisabb férfiaknak. Hullámos, barna haja oroszlán-sörényként omlott hátra homlo­kából és fényes, ápolt szakállából piros ajak csillant elő. A szeme bánatos és komor volt. Az orra egyenes, férfiasán nagy. Sujtásos, nyi­tott attilája alatt kihajtott galléru, puha ing. Csöndesen és halkan diskurált az előlépő pohos Biasini úrral és csakhamar hallatszott, hogy a szakácsnő a konyhán háromszor megfeni ké­sét a csirkeöléshez. Miután mindezt tudomásul vették a jszi- nészek asztalánál: a kövér, vörösképü komikus ismét poharába dugta borostás arcát,, a nyurga és mellbetegképü hősszerelmes a kövéres és hármastokáju direktornéval foglalkozott. IMig a két jelenlevő fiatalos színésznő (furcsa ka­lapokban, kendőkben és kifestett orcával) ré­szint egymással váltott ellenséges tekintetet,' részben hahoíázva hallgatta egy aarbantyus- esizmás és drótszöghöz hasonló hajzatu, éne­kelve beszélő vidéki földesur előadását. Két sovány és hosszuorru színész ült még az asztal végén, akik hangos, jókedvű disputával mint­egy egymást akarták túllicitálni a különböző hazugságokkal, amelyeket most már olyan han­gosan kezdtek mesélgetui, hogy a szomszéd asztalnál ülő előkelő idegenek egyetlen szót el ne mulasszanak. A gyászruhás asszony íatyolát mind sű­rűbbre vonta össze arca előtt és mély, bo­rongó hallgatásba mélyedh. A szakállas dalit: csöndesen elgondolkozva nézegetett körűi a félhomályos szállóban, ahol a falakról meg­kopott, vaksi tükrök és homályba borait ké­pek pislogtak alá, A lámpa fénye leghatározot- taktea sgx osztok gga§ráfetK&-a mMMpét

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents