Világ, 1911. május (2. évfolyam, 103-127. szám)

1911-05-03 / 103. szám

II. évfolyam Budapest, 1911 SZERDA május 103. szám Maptár /■Fin mái ne ^ Macchiavellinek a) 4 0 b. május j. neve nem a legJobb Macchifluelli SZÜ- hangzású. A köztu­dat Macchiavelh po- iEÍéSE CN CN DQ litikája alatt kétszí­nűséget, ravaszko­dást, alattomosságot, minden erkölcsi alap hí­ján való önző, könyörtelen cselekvést ért. Mint a legtöbb esetben, ezúttal is legenda-képző­dés áldozata lett egy nagyeszű, becsületes törekvésű, inkább félremagyarázott, mint félre­értett ember. Niccolo di Bernardo dei Macchia- velli 1469. május 3-án született Firenzében. A firenzei köztársaságnak diplomáciai szolgáito­kat tett, mint a tizek tanácsának a titkára. Fon­tos misszióban nagy sikerrel járt a pápánál és Franciaországban. Amikor a Mediciek Firen­zében ismét uralomra kerültek, Macchiaveilit nemcsak megfosztották hivatalától, hanem a hazaárulás vádja alatt bebörtönözték és kin- padra feszítették. Később kiderült ártatlan­sága és szabadlábra helyezték, de hivatalhoz nem jutott többé és tisztán irodalmi munkás­ságának élt. Irt néhány vígjátékot, Plautus modorában, teli ötlettel. Legismertebb az «II principe» cimii, Medici Lőrinchez intézett le­vele, amelyben leírja, hogyan szerezte meg a leigázott állam fölött való korlátlan egyed­uralmat egy fejedelem azáltal, hogy kicsinyes erkölcsi akadékoskodásnak fittyet hányva, tisztára csak az ész szavára hallgatott. Ez a könyve szerezte Macchiavelli rossz hirét. II. Frigyes porosz király «Antimacchiaveil» címmel vitairatot szerkesztett ellene. Az újabb’ történetírók rehabilitálták Macchiaveilit, Be­bizonyították, hogy a szétdarabolt, idegen jár­mot nyögő Olaszország egységéhez vezető utat akarta .sokat szidott müvében megjelölni. Az ország ébredése Budapest, május 2. (J.) A tavasz kulminációjának, a di­csőséges májusnak beköszöntése napján és előnapján három helyen is megszólalt friss harci kedvvel és uj eszméket for­máló energiával az Uj-Magyarország szel­leme. És üzenete nyomán mindenütt a lelkek ébredése és egy megcsalt, elárult, kifosztott nép reményeinek újjászületése fog járni. Mert mégsem igaz — miként a gyávák és a cinikusok hirdetik, — hogy ebben az országban minden mindegy, hogy itt csak lakmározó urak és elbutult szolgák élnek, hogy itt nem lehet tenni, dolgozni, csatázni. íme a társadalmi fejlődés diadalmas árja és egy gyönge, de bátor kisebbség­nek lankadatlan politikai és publicisztikai munkája az eszméknek és a tetteknek olyan tavaszát ígéri, amilyent még nem látott ez az úri tunyaság és jobbágyi ki­zsákmányolás által megmerevített magyar föld. Mert léleken * ü volt az aradi nagy­gyűlés, mely a ,.lM gokat olyan erővel proklamálta, mint 48 óta soha. Még pedig ezúttal nemcsak a hazátlan szocialisták, a nemzetközi szociológusok és az üldö­zött nemzetiségek követelték a valódi pol­gári demokrácia megalapozását, hanem az ország legmagyarabb, legkurucabb, leg­kálvinistább eredetű pártja: a független­ségi párt is. És Justh Gyula lelkét valóban a szabadságharc szellemének legnemesebb tradíciói hevitették abban az emlékezetes órában, midőn hatalmas államférfim sza­vakkal újra, elválaszthatatlanul egybeková­csolta a függetlenség, a demokrácia és a humánus kultúra eszméit, azokat a nagy­szerű törekvéseket, melyeket ravasz akna­munkával szétválasztott a klerikális és a grófi prőkátorság. Ez a szilárd logikával íelépitett és eszményi lelkesedéstől izzó beszéd a függetlenségi párt in integrum restitutióját jelenti, mely újra az üldözött nép pártja lett a zsákmányra éhes oli­garchák klikkjéből. S az igazi magyar liberalizmus szellemének ez a felragyo­gása egyszerre elűzte a reakció sötétségé­nek a néplelket rémitő mumusait. Nyo­morult madárijesztőnek bizonyult a Justh Gyula frappáns számadatainak fényében az az érv, melylyel a magyarság hegemó­niáját féltik az általános választójogtól & mely csak arra jő, hogy a szabadság madarát elhessegessék a holtkéz és a hitbizományok latifundiumairól. A haza- áruló nemzetiségek dajkameséje pedig nem soká íogja fentarthatni magát, mikor lát­tuk, hogy az igazi demokrácia első fuval­latára siettek az elkeserített nemzetiségek is testvéri békejobbjukat felajánlani, S talán ugyanabban az órában, mely­ben a jövendő magyar politika demokra­tikus blokkja először bontotta ki zászlaját, egy nem kevésbbé fontos népies tüntetés játszódott le Bonyhádon. Az országos A Vígszínház jubileuma Irta: Komor Gyula Tizenöt esztendő tulajdonképpen nem nagy idő.^ Még az aránylag 'kurta emberi pálya­futásban sem jelent valami nevezetes szakaszt. Ekkora szolgálati idő után a civil hivatal­nok a miniszteri titkárság küszöbére érkezik, a hadnagy pedig, ha nagyon jól viseli magát, századosi rangot ér el. Tizenöt esztendő tu­lajdonképpen nem nagy idő egy nagy intézet életében és mégis nagyon természetesnek tartja mindenki, hogy a Vigszinház jubilál, hogy a szívélyes szeretet megnyilvánulásai övezik Faludi Gábort, áld szép példáját adta annak, hogy rövid másfél évtized alatt mit lehet dolgozni éu elérni. Szerencsés volt a szezon és ennek folyományaképpen szerencsés az időpont, amikor a Vigszinház azt demon­strálja, hogy ellentétben azokkal az aggodal­makkal, gyanakvásokká!, amelyekkel létesülé- sének tervét sokan fogadták, hatalmas ténye­zője^ lett a magyar irodalomnak, kultúrának, a főváros társadalmi életének és gazdasági fejlődésének. Hiszen manap már csak nehe­zen képzelhető el az az idő, amikor a Vig­szinház még nem emelkedett ott a Lipót-kör- Uton és szinte remegve kell arra gondolnunk, mily nagy kár lett volna, ha az uj múzsa­templom nem adja meg a lökést egy egész Uj városnegyed épüléséhez. Ha akkoriban az alapítók az «okosabbakra» hallgatnak, a Boyal- szálloda telkén épül az uj színház. Fényesen bizonyítgatták akkoriban, hogy nem szabad megijedni attól a százezer forinttól, ameny- nyivel az Erzsébet-köruti terület drágább, mert ott «kinn» az Újvilág helyén nem állhat meg színház. A szegény Cárié Charles is tönkre­ment, Somossy sem tudott boldogulni, pesti ember nem jár arra, még akkor sem, ha neki fizetnek, a malmok zaja el fogjá nyomni az ingyenes publikum tapsait. És megtörtént, hogy az Újvilág helyén csakugyan uj1 világ emelkedett. A régi, rozoga mulatóhelynek nyoma veszett a gyönyörű palotáknak még mindig gyarapodó sorában. A malmok szégyen­kezve húzódtak el északra, a paloták pedig már onnan is üldözik őket. Húsz éve annak, mintha legendákra gon­dolnánk vissza, A német színház botránya ka­varta föl a lelkületeket. Lesser Szaniszló, a leégett gyapju-utcai német színház direktora, mozgatott meg minden követ, hogy uj haj1- lékhoz jusson. Már ki is vívta a koncessziót a fővárostól, — micsoda tüntetések keretében! — de aztán egy felségfolyamodványnyal, a melyben a német kultúra nevében kért segé­lyezést, alaposan tönkretette a maga dolgát. De egyúttal megnehezítette a Vigszinház dol­gát is. Az emberek nem tudtak szabadulni attól a gondolattól, hogy a gróf Keglevich István, Szécsi Ferenc és Faludi Gábor szín­háza áluton ugyanazt akarja majd. mint amit a közvélemény felzúdulása már eltemetett és amit báró Kochmeister nevével is kapcsolatba hoztak. Keglevichre csak nem lehetett azt mon­dani, hogy kishitű lélek lett volna, de már ő is elcsüggedt a küzdelemben. Keserűen fa­kadt ki, hogy tán okosabb lett volna bele sem kezdeni a dologba. De aztán mégis dolgoztak tovább: az egyesületi alap helyett részvény- társasági alapra helyezkedtek és folytatták az előmunkálatokat. Pedig a «Színművészeti La­pok» .című folyóirat, amelyet a rendkívül tem­peramentumos dr. Vali Béla szerkesztett, már. vezércikket is irt, amelynek az volt a cime: «A Vigszinház nekrológja». Kifejtette ebben, hogy nincs pénz, nem is lesz, nincs színész, nem is lesz. «A vidéki színészek zöme abszo­lúte nem törődik az uj intézményíiyel, miután jól tudják azt, hogy az uj színház benépesí­tése legnagyobbrészben protekció müve leend, mint ahogy történt az eddig megnyílt fővá­rosi színházaknál rendszerint-.» De a jóslás ellenére, 1894-ben megválasztották a rész­vénytársaság első igazgatóságát, amelynek gróf Andrássy Tivadar lett az elnöke és akit utóbb zólyomi Wagner Géza váltott fel. Sok fényesnevü tekintélyt nyertek meg a vállalat támogatására, de mintha csak a mú­zsák tiltakoztak volna a gyámkodás ellen, az anyagi segélyezéseket nem lehetett megkapni,- sem a fővárostól, sem a képviselőháztól. A fővárosi közgyűlés ahhoz a véleményhez csat­lakozott, amely művészi szempontból «nem tartotta sem szükségesnek, sem kívánatosnak uj szinház nyitását» és ennek alapján nem szavazta meg az anyagi támogatást. A «Víg­színház bukása», «Vigszinház — szomorú his­tória» és más ilyen címeken referáltak a la­pok az esetre. A képviselőházban pedig az a meglehetősen példátlan eset történt, hogy mi­után már megszavazták a 200.000 forint ka­matnélküli államkölcsönt, másnap, harmadik olvasásban leszavazták azt. A nagy obstrukciók előtt még nagyon tapasztalatlanok voltak a honatyák. A kor­mánypárt észrevette ugyan a tervezett pucs- csot és az utolsó pillanatban e] akarta ha- lasztatni a szavazást, mert hát látható volt az ellenzék többsége, de aztán visszavonták a halasztási indítványt, amely ellenkezett a mitással, díjszabás szerint. lí®® iHB %áll® nap, ünnep után is. . _ 4 Előfizetési árak JKjKP Szerkesztőség Egész évre , , 28 K — ^ ker-< üyár-ctca 4

Next

Sign up   
/
Thumbnails
Contents