Világ, 1911. szeptember (2. évfolyam, 207-232. szám)

1911-09-01 / 207. szám

üaptár 1715. szeptember 1. ^aSifms ££ fi napkirály utolsó *e“beí me$­na. ix. a. nirets n&pKir* napja CNJ cn cm irály kialudt, a meg­testesült állam ösa- saerottyant. Az udvar, a kihízlalt udvaroncok talán eíképpedének azon, hogy ily dicső földi po­tentát egyáltalában meghalhatott, a nép azon­ban örült, titokban dörzsölte a kezét s| .meg1- könnyebbüLt Az udvar kulisszái mögött azon­ban vala nagy lapitás és szorongás, mert váj­jon fognak-e kelleni a kegyeacek az utódnak is, vagy pedig uj kegyencek napjla virrad föl1? A vén despota hatvanegy évig jült a trónon. Despota volt, megtett mindent, mert megte­hetett, de uraiméinak következménye az ország és nép rettenetes elszegényedése volt. Fran­ciaország némely vidékén a nép barlangokban: lakott s gyökerekkel táplálkozott. A nép utolsó fillérét kisarcolta, hogy szeretőinek fényes pa­lotákat emelhessen s elhalmozhassa gyémán­tokkal. A rettenetes adók azért nyomták a nép vállait, hogy kegyencei' zsebelhessenek az állampénztárból. Országát örökös háború­ban tartotta Európával, mert Állandó fényben akarta ragyoghatni a saját királyi glóriáját. Napkirály lévén, fényre volt szüksége. Szív­telen, komisz öreg ember volt, mert tudta, hogy népe zabkenyérhez is ritkán jut, de nem bánta. Mit a nép! Az a fő, hogy a szepség- tapaszos és púderes szeretők milliókat paza­rolhassanak el. «Nagy monarcha!» «Napkirály», mondák az eddigi historikusok. No, majd az eljövendő történetbuvárok másképpen fognak írni erről a lelketlen, vén rouéróL az emberi­ség szörnyéről. Az volt az egyetlen becsüle­tes cselekedete, hogy végre-valahara meghalt, miután alaposan előkészítette a nagy forra­dalmat. A nádas tündére Irta: Sadoveanu Mihály — Románból — Egy este a ven Costescu ifjúsága élemé- nyeiről mesélt. ^ — Szívül apó rozoga malma — kezdte — még ma is ott iá®! a popricanii nagy nádasi part>- jón. Öreg épület, falai megrokkanva hajolnak a sötét víztükör fölé. A hat kerék lassan, re­csegve fordul, hogyha a gyors áramú viz a lapátokba kapaszkodik és a hullámok egy­hangú zúgásától meginganak' a mohos falak. Ilyen a malom ma és ilyen volt akkor is, reges-régen, amikor azon a vidéken kóbo­roltam. Holdvilágos éjszaka volt, olyan, mint a mesevilág éjszakái, amilyennek csak fiatal ko­runkban látjuk, érezzük a holdvilágos éj­szakát. Júliusban történt. Vadászfegyveremet ka­romra vetve, egyedül mentem a tó felé. A nád fölött egy csoport vadkacsa húzott el és fel­keltette figyelmemet. Gyors repüléssel tűntek ©1 a tiszta, napfényes levegőben, míg végre csak apró, fekete pontoknak látszottak a nyu­gati égbolt vörös alján. A magas töltésen, a viz partján haladtam. Utam a buja legelőn keresztül vitt a malom fele. A malomárokban zöldesen csillant meg a zugó vizád» a fekete épület körül hullámzott, forrt, habzott a viz. A körülkerített udvaron egy szekér mellett álmosan kérődzött két ökör. Az öreg molnár, — Szávul dédunokája, — fogai között égő pipával jött le a malom ga­ratja .mellől. Bent a liszttel telt levegőben a Kossuthék szózata Budapest, augusztus 31.' *** A mi elvünk az ellenvélemények és ellenfelek bírálatánál az a tétel, mely a sza­badkőművesek alapszabályaiban az első helyet foglalja el: tisztelünk minden igaz meggyőződést. És ha a Kossuth-párt mai határozata, melyet a nemzethez intézett szózat alakjában tettek közzé, valóban igaz meggyőződése a párt tagjainak, ha a határozatot nem azon mellékgondolat­tal hozták, hogy a Justh-párt mostan folyó akciójának gáncsot vessenek, csak azért, mert tartanak attól, hogy valamely, talán mégis beállható kompromisszum esetén ők kiesnének a hatalomban való részesedésből, — ha igaz meggyőződés a szülője mai állásfoglalásuknak, akkor tisztelettel fogadjuk azt és tisztelettel je­lentjük ki, hogy tehát ellenfelek vagyunk, hogy szemben állunk egymással. A Kossuth-párt mai határozata egyet egész világosan magában foglal: tudni­illik azt, hogy a párt nem hive az általános, egyenlő és tit­kos választójognak. Hive ugyan valamely választójogi reformnak, de nem hive annak a radikálisnak, mely a mi zászlónkra van felírva. Már akkor, mikor Kossuth Ferenc a czeglédi küldöttség előtt megtette azt a legalább negativ szem­pontból félre nem érthető nyilatkozatát, elismertük, hogy egy érdeme minden­esetre van : tisztázta önmagára nézve a Iviziár dörgésének és a kerekek recseigésépek za­jában hallgatag emberek álldogáltak. < — Jó szerencsét, Simon apó!i — Hasonló jót, uram. Mi újság a nagyvi­lágban? Jó lisztet őrölnek? — ez volt az öreg rendes szólásmódja. — Jót, Simon apó, jót! — Hál’ Istennek, uram, — válaszolt az öreg. — Hogy vannak máskülönben? Bizo­nyára a vadkacsák vonzották mifelénk. — Eltalálta, öreg apó, azok vonzanak1 a nádashoz. Az éjszakát a nádasban, lesbe szei- retnéra tölteni, talán lesz egy kis szerencsém. — Kérem, uram, ahogy parancsolja. íme, itt van Zamfira, ő majd kalauzolja. Éppen akkor lépett ki a malomból a mol­nár unokája. Tiaenhatéves, sajátságos leány volt, középmagas, karcsú, de erőteljes ter­metű. Arcbőrét lesütötték a napsugarak, szép, nagy szürke szemeit nyugtalanul forgatta. Arc­vonásai nem voltak szabályosak, de sűrű szem­öldökei alól kivillanó gyönyörű szemei von­zóan széppé tették. Az öreg szavait hallva, megállott és sze­meivel pislogva, mondotta: — Nem akarom vezetni. — Miért? — kérdeztem meglepetve, mi­közben az öreg molnár mosolygott. — Mert nem akarom! — válaszolta Zam- fira és oldalról végignézett. — Jó, — válaszolta az öreg, — ha nem akarod, úgy nem mégy. A leány lopva mágegyszer végignézett fé­lig leeresztett szempillái alól és most csengő hangon mondotta: — De igen, vezetni fogom. Az öreg Simon halkan felnevetett, meg- fordult és lassú léptekkel visszament a garat­helyzetet. Ma pedig nyilatkozott maga a Kossuth-párt, egészében,. és mint ők ma­guk közük :' egyhangúlag. Ma tehát vég­leg és határozottan elhelyezkedhetünk a választójog szempontjából és végleg meg­állapíthatjuk : nem vagyunk együtt, egy­más mellett, hanem egymással szemben állunk. A véderő javaslat szempontjából pedig úgy áll a dolog, hogy eltekintve az ellen­zés indokaitól, mi is, a Kossuth-párt is, szemben állunk a javaslattal és az azt törvénynyé tenni akaró kormánynyal és pártjával. Meg kell mondanunk egész őszintén, hogy a Kossuth-párt két ellen- zési indoka közül — a nemzeti követel­mények és a nyomasztó tehertöbblet indokaiból — mi csak a másodikat fo­gadjuk el, az elsőre nem helyezünk súlyt. Nem mintha e tekintetben az osztráknak kedvét kereső Tisza Istvánt, vagy Khuen- Héderváryt akarnók követni, hanem, mert a hadsereg úgynevezett nemzeti vonatko­zásait nem tartjuk fontosaknak a magyar­ság megerősödése és a magyar nemzet] állam kiépítése szempontjából. Azt hisz- szük és valljuk, hogy a magyar nemzeti állam kiépítésében nem a közös had­sereg jelvénye, zászlaja és néhány ve­zényszava az előrevivő eszköz. Azl hisszük és valljuk, hogy a magyal nemzeti állam kiépítését más uton- módon kell kezdeni: a kultúra fejlesz­tésével, az igazságos kormányzás ter­jesztésével. A mai közös hadsereg né­hoz, míg Zamfira előrehajolva, 'kiarjait teléé gatva, állott előttem. Fejét féloldalt hajtotta* de szürke szemeivel engem nézett a sürü szem­öldökök alól. Feje fedetlen volt, gesztenye-: barna haja simán le volt fésülve, vastag haj- fonatjai kontyba voltak összefogva. A gazdag! hajzatot egy szép, ezüstösszirmu .vizirózsa dí­szítette. A fehér ing hozzátapadt fiatal testé­hez és. egyszerű kék szoknyája bokái® ért. Hirtelen felemelte fejét, ravasz tekintet­tel nézett szemeim közé és mosolygott. Szűk! ajkai közül kivillant egészséges fogsora. Te­kintetével hivott: «Jer utánam.» Eloldotta a csónakot és röviden hátra­szólt : — Lépj be! Amikor elhelyezkedtem, egy hosszú ru­dat vett elő és hatalmas taszításokkal vitte be­felé a csónakot a nádasba. Egy ideiig a káka és a nád között, keskeny vizluton, a vízinövények gyökereinek szőve-, vénye felett haladtunk. Ahogy kiértünk a .sza­bad víztükörre, tetette a rudat és az evezőket vette elő. A kis csónak villámgyorsan siklott tova a lemenő nap visszfénye által megara- nyozott víztükrön. A hullámok lágy csobogás­sal törtek meg az evezőkön. A leány teste haj­lékonyán mozgott és a fehér vizirózsa ezüstös szirmai reszkettek dús hajában. A nádasban szellő sem moccant. A vizirö- zsák és vízililiomok szirmai ragyogtak az est' aranyos fényében, a nád zizegve hajlongott és a napfényes, tiszta levegőben nagy, kék szita­kötők cikkáztak. A leány hirtelen felemelte fejét, különös fényű szemeit reám szegezte: — Az éjszakát lesben akarod tölteni,? *— Igen, — válaszoltam, 1 I Előfizetési árak Szerkesztőség ^ HP W* ^PSfP VL Tdefonf£3oCa * Egy hóra „ 2, 40, M g| ß jH|§k’ «F ^ Kiadóhivatal e*8Ä‘s»f“ m,# § W ' á# mai "y Vl4 — yi|g ■§! 'j ^JmW Megjelenik Hirdetések milliméter szá- vfagwaL JSIhL hétlő kivételével minden mitással, díjszabás szerint, fflnHwiaiaMmMiy Swüa® HSHEffife nap, ünnep után is. II. évfolyam Budapest, 1911 PÉNTEK szeptember 1. 207. szám

Next

/
Thumbnails
Contents