Világ, 1911. október (2. évfolyam, 233-258. szám)

1911-10-01 / 233. szám

Előfizetési árak MW Szerkesztőség Egész évre , , 28 K­i. — ___________......................................................... a VI. ker.. Gyár­ utca 4 EtSSé^... 17 : -l Telefon 58­00 Hirdetések milliméter szá­­sÉrJfi jfÉt év hétfő kivételével minden mitással, díjszabás szerint. vESffil d­Wtm mSB&BB&BHmBsr Sras MhlBbB $*'*' nap, ünnep után is.­­ II. évfolyam |~~ Budapest, 1911 VASÁRNAP október 1. 233. szám Haptár Pierre Corneille a 1584. október 1. francia drámairoda« _ ... , ... lom nemzeti nagy-CorneillE hálálb­an­sága volt sokáig. A C­­­dv mint sérthetet­len­ mestermű állott a piedesetálon és vele igen­ sok vigjátéka és tragédiája. Logikusan és pontosan épültek­­dizámiái, fényes dialektu- j­ával, hosszú, komoly beszéd­ekkel és kemény szentenciázásokkal. Pszichológiai architektúra volt minden munkája és igen hosszú ideig hozzá mértek min­den új nagyságot, mert példája lett a klassziciításnak. Ma a franciák sem becsü­lik úgy, mint hajdanáiban, a vil­ág szemében pedig S­essing adta meg munkáinak az erős kritikát; éppen­ ott támadta meg, ahol a fran­ciák is, a világ is legerősebbnek tudta: klasszicitásban. Kíméletlen boncolókéssel mu­tatta fel, hogy a franciáknak valamennyinek, Corneillel is beleértve, egy fikarcnyi közük sincs a klasszikusokhoz, legfeljebb az, hogy félreértették őket. Ezzel Lessing erős csapást mért Corneillere, a legerősebbet pedig a haladó élet, mely :új titkokat hozott, új meglepetéseket és újfajta kialakulását az életnek, mely nem a pontosan előkészített emberi, összecsapások­ban, hanem az észre nem vett véletlenekben látta a s drá­mai mozzanatokat. Korának mégis nagy alakja és emelkedett írója marad, aki a maga igazságaiért heves irodalmi harcokat folytatott, nem kisebb emberrel, mint maga Richelieu bíboros. A hivatalos francia iro­dalmi goloire-nak legtöbb sugara még ma­­is az ő fejére hull Szülővárosa Rouen, hol egész nemzeti kultusz őrz­i emlékét. A halál Párizs­­ban érte, hol meglehetős elhagyottan és gon­dok között élte utolsó éveit. , A drót Irta: Vince Sándor Fenn a hegyek alján, zsuptetős tanyák közt Kanyarog döcögős járatlan ut, Amely összeköti füstös városokkal Az álmodó falut. A hegyek aljából, tavaszelő táján, — A gyomra kergeti, űzi a gond, — Szomorú parasztok beszédes csapata A városokba ront. És int’ az út mentén póznává gyalultan Jegenyék sudara drótokat feszit, És sistergő, szikrázó drótkötelek utján Az álmos tanyán is hiröket veszik. Szalad a drót tüze, falura, tanyára Onnan meg repülve tengerre lép, A nyomába’ pedig megindul, özönlik, És városokba tódul a falusi nép. Vad tengerek árján és országok szivén A drót tüze mindent feldúlva szalad, S a tanyász úton, grófi holdak mentén Rángatnak az agarak. " A tripoliszi kaland­ ­ Budapest, szeptember 30. (1.) Érdemes azt jól szemügyre venni, ami most Tripolisz körül történik, mert gyakorlati hordereje mellett élesen világit be a történelmi folyamatok háborús részé­nek a méhébe s az úgynevezett nemzeti szuverenitás igazi természetébe. Máról-holnapra az olasz nemzetnek és a vele szövetkezett népeknek tudta és beleegyezése nélkül rávetette magát az olasz kormány a tripoliszi török tarto­mányra egy olyan ultimátummal, mely a bárány és a farkas meséjét juttatja min­den tárgyilagosan gondolkodó ember eszébe. Súlyos és régi sérelmekről pa­naszkodik az olasz jegyzék. Tehát a szul­tán meg se kisértse azokat orvosolni és ha huszonnégy óra alatt teret nem ad az olasz helyőrségnek, hát magára vessen, ha háború keletkezik a dologból! És minthogy Kelet nagyhatalma ezt a durva arculcsapást szó nélkül nem dughatta zsebre s az olasz parancsnak azonnal nem engedelmeskedik, hanem gazdasági engedményekről és közigazgatási garan­ciákról merészkedik dadogni: a diplo­máciai erkölcs szerint itt a casus belli s az olasz flotta már v­écázza is Tripo­­liszt, mialatt a Balkánon újra felfakad a török kultúra gennyedő teste és európai bonyodalmakkal fenyeget. És eme „nemzeti háború“ hírére ujjong az olasz közvélemény, az „olasz Tripoliszt“ élteti, az olasz haza páratlan meggazdagodásáról fantaziroz, a régi dicsőség újra felragyog, a szégyenletesen megtépett olasz katonai nimbusz újra feléled, a király, a hercegek, a táborno­kok, a bankárok, a püspökök és a római pápa örömmámorban úsznak. Igen, maga a római pápa is, aki mindig kész volt és ma is kész a militarizmus minden véres hóbortját Krisztus nevében meg­áldani. A szocialisták ellenmondása alig hallható, ellenben az egész olasz sajtó egyetlen kórusban zúgja a nemzeti be­csület, az olasz nép gazdasági érdekeinek követeléseit. Míg ekként az olasz sovinizmus újjá­születését ünnepli s a közvélemény a dicsőség paroxizmusában tör ki, addig a külföld hideg számítással nézi a tripo­liszi eseményeket, mint egy olyan börze­manővert, melyhez az embernek semmi köze sincs. Anglia, Németország, Fran­ciaország, Oroszország gyarmatérdekei jelenleg másutt vannak kielégítve, Auszt­ria részére pedig (nagyzási hóbort volna részünkről Ausztria-Magyarországról be­szélni!) ez a katonai kaland csak kelle­mes lehet, mert a diplomáciai osztozko­dásnál elősegíteni és siettetni fogja az osztrák kapitalizmus rég tervezett expan­zióját Szaloniki felé. Nincs olyan naiv politikai gyermek Európában, aki ne látná, hogy­­usztán az olasz imperializ- Dorfer Egon házassága írta: Ady Endre Császári tanácsos volt a doktor, negyven esztendős, nyugtalan, merész és tagbaszakadt, aki azonban Wienben hagyta a haját. Kopasz volt Dörfer Egon s kopaszodása még arra az időre esett, amikor elszántan futkosott minden orvosprofesszori hatalmasság jóindulatáért. So­kat kellett alázatoskodnia, mert koldus, alacsony származású, bizalmatlanságra hangoló külsejű volt Egon doktor. Talentuma pedig egy nem na­gyon magas rendű, de terjedelmes ravaszság és hát a falánk merészség. Bár titokban bán­totta, holott nagy erőlködésébe nem került, sok­szor kellett a buta, senki útját nem rontó, nem veszedelmes ember szerepét játszania, így és morzsánként szedegette össze a nagy orvos-primadonnák könnyű kegyeit, me­lyekből mégis egy gyönyörű magán-szanatóriu­mot építtethetett. Sziria paradicsoma, Ausztria békehelye vagy valami más furcsa nevet adott a szanatóriumának Egon doktor, ki ezután csá­szári tanácsos is lett. De mindez nem jelentette azt, hogy Dörfer Egon meg akarjon állani gya­rapodásban, cim­ben, iramodásban, emelkedés­ben. Csak éppen hogy, bár elsősorban az asz­­szonyok orvosa akart lenni, egy fátumos órában nagyon megóhajtotta a­­házasodást. Annyi há­zasságnak rángatta le már titok­ fátyolát, gyász­­terítőjét, brutálisan, bomlott feleség-páciensek által és mégis. És mégis Dörfer Egon császári tanácsos, aki előtt még annyi kívánatos és ki­harcolni való táncolt, megállott egy kicsit a futásban s megházasodott. Minden való­s kis tudományával nézegette körül s választotta­ meg az asszonyát s igazán nem szatir-tempó választatott vele tizenhét­éves leányt. De ez a leány az egészségnek, ép­­családiságnak, nyugalomnak s a nem tolakodó, de csodálatos érettségi­ és biztossága bölcseség mintájának tetszett. Mert gazdag is volt, nyil­ván keríthetett volna magának egy harsány fiatalságu, csillogó, mutatós lovas­tisztet is. De mert okos volt, tudta, hogy Dörfer Egon ro­bogó ember, aki nem marad mindigre csak csá­szári tanácsos és divatos ideg- és nőorvos. Tudta okvetlenül, hogy Dörfer Egonnak szűk ország az ő magán-szanatóriuma s mert látszott rajta, hogy ezt tudja, a doktor még büszkébb volt a választására. Ezután egyre gyorsabb futással futott Egon doktor, bővítette a szanatóriumát s ambícióinak határait. Gazdag képzelődök s valóságos bolon­dok, de különösen békétlen asszonyok és leá­nyok már-már annyian jöttek, hogy nem tudta valamennyit befogadni. Pedig a férfiaknak jó­formán csak porkolábja volt a doktor, az asszo­nyoknak pedig egy zokszavukat se hitte el, ha­nem kiabált rájuk komiszul, majdnem betanult gorombasággal. — Maguk mind gyöngék és rossz hajla­múak — mondta az asszonyoknak, kiknek fér­jük volt — mert az asszony doktora a férj. Csak a férj — emelte föl a hangját, mintha va­lakivel veszekedne,­­ csak a férj a doktor. Akármilyen is a férj, az asszony számára se korláttalan az élet s ha férj van, akkor minden van, mert az élet nem elszeum. A férj mellett van hajlék, a hajlékban munka, ártalmatlan gond, feladat, könyv, séta, a legtöbbször gyer­mek. De mindenképpen a férj az élet, a cél, az orvosság, a doktor, a minden — és a leányok­hoz is beszélt Dörfer Egon. ’ •? A ^

Next