Világ, 1912. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-02 / 1. szám

Maptár 17DD. január 2. KoIIonich pásztor- IeveIe esi cn esi Ezen a napon gróf KoIIonich Lipót bi- bornok, esztergomi érsek pásztorlevél­ben a katolikus püs­pököket arra szólí­totta fel, hogy gondoskodjanak módokról, mi­ként lehetne a protestáns vallást hamarosan és kényelmesen kiirtani. Ezer irgalmatlan mód­ját ismerte ennek, amikor a mártírokká menő protestáns papok kerültek kezére. A legerő­szakosabb vallásüldöző volt, nemcsak mint prí­más, hanem mint a bécsi kamarilla elnöke. «Ma­gyarországot előbb rabbá, aztán koldussá és katolikussá teszem», — ez a történelmi szálló­ige az iövé s bár sok erőszakos intézkedésének lényegét ma már másképpen látjuk, még sincs okunk arra, hogy KoIIonich érseket másként nézzük, mint ahogy a történelem eddigi taní­tásai szerint előttünk áll: a kíméletlen, hata- lomravágyó, zsarnoki klerikalizmus harcosáé­nak. Mikor meg akarta szüntetni a régi igaz­ságtalanságot, a nemesi kiváltságokat és adó­fizetésre akarta kötelezni, a rendeket, ne gon­doljuk egy percig sem, hogy egy haladó refor­mer tervei voltak ezek, a jobbágyság terhei bántották, a magyar rendek heverő kényelmé­nek óhajtott véget vetni. Rombolni akart, ha­talmat nyirbálni, hogy ő tegyen hatalomra szert, elfojtani a protestáns mozgalmak szabad­ságait, melyek táplálói voltak akkor minden szabadságmozgalomnak, hogy rabbá, ko'dussá és szent célként, katolikussá tegye az orszá­got. A klerikalizmusnak volt kitűnő bajnoka, a ma is türelmetlen klerikalizmusnak, melvnek itt, közöttünk ma is megvannak a maga Kol- lonichai. Nemcsak kiiünő egyéniség volt hát, hanem a múltba és jövőbe nyúló papi típus. Fanyar vidámság Budapest, január 1, Szilveszter éjszakáján láttuk mulatni a városunkat. Az arca fel volt dúlva. Mint­hogy a tudatunkba szüremlett, hogy ez az éjszaka a vidámságé és a féktelen jó­kedvé, mindnyájan fennmaradtunk, a kör­úton éjfél után is láttunk világos ablako­kat, szolid és polgári emberek lámpáit, akik rendesen már tiz órakor alusznak, leeresztett függönyök mögött. Különös vqlt .ez a kép. Az utcán járókelők, kettő és három között, akik bepezsgözve, ka­ronfogva mennek. Mindenki érzi, vagy legalább érezni akarja a jókedv gyöngyö- zését és bizsergését. A kávéházban csata folyik. Cigánybandák játszanak, az aszta­lok mind el vannak foglalva, még az ez alkalomra beállított bádogasztalkák is s boldog az, aki a hölgyének széket csen­het. Éjfélkor elalusznak az ivlámpák. Körülhordozzák a staniolba pakkolt aján­dék-szivarokat, a visító újévi malacot s egyszerre babonásak leszünk, mindnyájan meg akarjuk csiklandani a szerencse-hozó állatkát. Libeg a pilácson a rifm-láng. Pezsgős-dugók is durrognak. A kugleres- tálakat letarolják. Néhol meggyujtják ott­hon a karácsonyfák csonkig, égett színes gyertyáit, amelyek ma tündöklenek utol­jára. Aztán ? Aztán vége mindennek. Megiszunk még egy pár üveg pezsgőt, elszívunk még egynéhány szivart és ille­delmesen, félszegen hazamegyünk aludni. Valami hiányzik. Ez az impressziója annak, aki külföldön is látott tömegeket mulatni. Mert mi talán kiilön-külön tu­dunk mulatni, de együtt nem. Némely vidéki emberben él a régi széles jókedv, az egészség ötletes és bolond kedélye. A budapesti tömeg azonban nem találta meg a hangját. Kötelességből van együtt. Kicsit szomorúan bámul maga elé, hogy csütörtököt mondott a cécó, nem igy képzelte. Hiába, a budapestiek még' nem szerették meg egymást. Még mindig el­lenséges pillantásokat lövelünk a szom­szédos kávéházi asztal felé, ahol idegen emberek ülnek, hiányzik az a kapocs, amely tekintet nélkül mindenre, össze­köt két budapestit, mint ahogy ez minde­nütt megvan és erős kapocscsal fűz össze két bécsit, berlinit vagy párisit, akik nem­csak külföldön örülnek egymásnak, de otthon is. Szeretet nélkül pedig nincs mulatság. Néztük a budapesti mulató tö­mege . Elkényszeredve erőltette a jóked­vet. "zen az éjszakán, amidőn semmise tilos, v -vetlenegy jó ötlet se született S..pad, a vidámságunk. Tréfálunk, kaján- kódunk, iszunk, d: ebben aztán ki is merül minden leleményünk. Hol vannak azok a bak grások és tréfák és sistergő zsenialitásom, amelyeket a magáról meg­feledkezett, mámorban felolvadó tömeg alkot? A buuapesti tömeg nem tud be n miág tárcapálgázata Falusi élet Jelige: «Falu» Esteledett. A falusias szalonban szólt a zongora. A tanitókisasszony már halálra unta a zongorázást; az ujjai is nagyon fájtak, hi­szen egész nap művirágokat csinált. De most ott is diszlett az ajtó falett, virágból írva: Isten hozta! Titokban azért huzgálta most az ujjait, mert azok a kimerültségtől majdnem görcsöt kaptak. Már ott volt egypár korán érkezett ven- Üégleány: fiatalemberek is voltak ott, akik mindenféle semmiségeket beszéltek; de a leá- nyok mindenen nagyszerűen mulattak. Ez már a levegőben volt. Egy másik szobában férfiak szórakoztak; boroztak, néha csöndesen nótáz­tak is. Bucsuelőtti nap volt, azért volt a trakta. Másnapra hetven vendéget vártak. A háziasz- szony már mindent elkészített a nagy napra. A konyhában émelyítő szag hirdette ia sok leölt baromfi vérét, a speizból azonban finom vanilia-illat áradt, odabenn mindenféle finom sütemények voltak garmadával. Néha kinyí­lott a konyhaajtó, a sötét konyhába belépett valaki, aztán nemsokára kijött egy nagy ele- mózsiás-tállal. Aztán a konyha megint ' ott­maradt a sötétben a vanília- és vérszaggal. A tanitókisasszony sovány és csúnya leány volt, csak a hollófekete haja, az volt nagyon szép. Elég jó módban éltek, nagyra is tar­tották magukat. Büszkeségből vették a zon­gorát is. A tanitóleány most verta-verte ía • \ zongorát, titokban az ujjait nyomkodta és arra gondolt, bárcsak megváltaná ettől valami. Valaki aztán el is kiáltotta magát: — Játsszunk har'agszomrádot; záloggal! Mindenki fölijedt; olyan mélyről jött ez a hang. A fiatal gépészre néztek: hogy éppen ő volt az indítványozó! De nem s'A'á várhat­tak, a tanitókisasszony kapott a dolgon, föl­ugrott a zongora mellől és ő is elkiáltotta, magát: —• Játsszunk haragszomrádot! A gépész a sarokban ült egy piros fotel­ben. A csúnya szögletes feje és fölhasitotb szája félelmesen tűnt elő; úgy ült ott, mint egy viziszörny valami nagy, piros gombán és a nagy szeme fájdalmas, könyes fényben égett. Évek óta megszokta, hogy utálják az em­berek, és ha ránéznek, azt gondolják maguk­ban: juj, de csúnya! Évek óta hallotta min­dig az apjától .is ezt a vigasztalást: — Ne félj fiam, a pénz, az mindent be­takar! Csakugyan meg is hívták ide is, oda Is, de a leányok nem foglalkoztak ' vele; leg­feljebb ha megkérdezték tőle: mit csinál ia nagyszerű találmánya, az a kilenclövetü fegy­ver, amelynek az eszméjét Amerikából hozta magával? I ' Mégis ő volt az, aki azt in'ditványoz&a, hogy zálogoséit játsszanak; haragszomrádot csókkal, amiből ő nem fog kapni egyetlen egyet sem. De éppen azért szólt Különös kéjt talált abban, hogy lássa: hogyan kínlódnak azzal, hogy őt kikerüljék. A tanitókisasszony is csak azért dobja feléje egyszer-kétszer a zsebkendőt, hogy meg ne szólhassa őt, mint háziasszonyt. „ Repült a zsebkendő; V — Haragszom rád! — és belerepült a gé­pész ölébe. — Miért? — kérdezte a gépész és emésztő gyönyörűséggel nézte, hogyan töri ez a leány fejét azon, mit mondjon neki. Látta, hogy a száján van ez az őszinteség: — Mert olyan csúnya vagy. De a leány nem. ezt mondta; negédesen ne­vetett és azt mondta: — Mert Amerikát is megvárta! A gépész mégis nagyon szomorú lett. A szivében mintha elszakadt volna valami. Amazok tovább dobálták a kendőt és már izgatottak voltak, mert a csókokra gondoltak, amiket kapni fognak. A tanitókisasszony ide-oda forgolódott és az történt, hogy kibomlott a térdét verő, holló- szinü, sűrű haja. — Vége a játéknak! Vége a játéknak! — kiáltotta és tapsolt hozzá, hogy zavarát lep­lezze. A gépész nézte a hosszú, hullámzó hajat és arra gondolt, ha egyszer az arcát ebbe a hajerdőbe beletemethetné! Hogyan beleha­rapna ennek a leánynak a nyakába! A fiuk mind vörösek és lázasak voltak már a csókoktól, amiket ezek a szüz'eányok adtak nekik. Nagyon boldog lett volna, ha ezek közül akár a leg'csunyább, akár a tanító- leány megcsókolta volna, azzal a hosszú, sűrű, fekete hajával... — Mi történjék azzal, akinek a záloga a kezemben van? — kérdezte a zálogos. — Essék kútba! — ítélt a biró. A leány leült egy alacsony zsámolyra szólt: — Kútba estem. i*‘ -— Ki váltsa ki? •— S&riíeöföé ia biro.. 4 Előfizetési JES&P Szerkesztőség r Egész évre . . ___ _____ Ví. kér., Gyár-utca 4. sz ^ Telefonj 58-00. Egy hóra ... 2,40* igjÉk ff g| H MB ^ Kiadóhivatal: E^sSvfd1kmenäi0Äben ■ I Tt Hirdetések milliméter szá- ^IHl ill hétfő kivételével minden mitással, díjszabás szerint wB/Ki 1HUHL HHBS ^^*8****^ nap, ünnepután is. III. évfolyam Budapest, 1912 KEDD január 2. 1. szám

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents