Világ, 1912. május (3. évfolyam, 104-128. szám)

1912-05-01 / 104. szám

2 1912. május 10. V 9 IU A C5 Boldogok voltak az emberek arra a hiz­lalásra, hogy ezentúl a villamos­kocsik nemcsak csengetni, nemcsak embereket tiporni, de egészen komolyan közlekedni is fognak. És vártak. Előlegeztek türelmet és bizalmat. Tiszteletet és elnézést. De sem a türelem, sem a bizalom nem ho­zott megváltást. A villamos-közlekedés ma sem jobb, mint volt régen, vagy leg­alább is nem javult a helyzet annyira, hogy ezt a javulást egy nagy város kö­zönségének érdekei szempontjából komoly­nak lehetne venni. Pedig a helyzet az, hogy a villamos-közlekedés elégtelensége okozza a főváros lakosságának nemcsak a legtöbb boszúságot, de kereseti viszonyaiban és életmódjában a legsúlyosabb károkat. A főváros külterjes fejlődésének a villamos­­közlekedés hiányossága a legnagyobb aka­dálya. A döcögő kocsi az oka, hogy ide szorulunk mindnyájan a város belső te­rületére, ahelyett, hogy a főváros peri­fériáin lakhatnánk. A házbéruzsorának is ez a nyitja s ez a magyarázata az élelmiszerek drágaságának is. Ezernyi vo­natkozást tudnánk föltárni, amelyek mind azt bizonyítanák, hogy a fővárosi ember mai rettenetes helyzetének jórészben az a döcögés az oka, amelyet közúti jár­műveink elkövetnek. A közlekedési esz­közök klasszikus századában, amikor az ember tulajdonképpen nem is végez egye­bet, mint a távolságok problémájának le­győzésével foglalkozik, e fejlődő, hatal­mas város teljesen ki van szolgáltatva o­lyan közlekedési viszonyoknak, amelyek idejét, vagyonát, egészségét, jólétét a leg­komolyabban veszélyeztetik. Azok a száz­ezrek, akiktől a főváros utcái hemzseg­nek, nem sétáló emberek, hanem a munka emberei. Idejük pénz és az a munka, amelyet naponként végeznek, hogy lakhelyükről munkájuk színhelyére kétszer is elmenjenek, jelentékeny erő­veszteség. Annak a privilégiumnak fejé­ben, amelyet a közlekedési vállalat élvez, tanár leült a katedrához és érthetetlenül da­rálta el a szokott frázisokat. Nem is figyelt rá senki, mindenki nevetgélt, fecsegett, csak éppen az új tanuló leste minden szavát tágra­ nyílt szemekkel. — Örömmel üdvözlöm az osztályt, örven­­dek, hogy mindnyájan visszajöttek, hogy in­tézetünkben folytassák tanulmányaikat és az év végén isten segedelmével az érettségi vizs­gálattal be is fejezzék... Ideges mozgolódás támadt az osztályban és egy fiú már többször fel akart állni. Gya­­níthatólag az osztály nevében üdvözölni akarta a tanárt, ki már negyedik éve főnökük. Az osztályfőnök keresgélni kezdett a má­giával hozott iratcsomóban. Aztán kivett egy informájú okmányt, föltette a szemüvegét és így vizsgálta azt végig. Mire a végére ért, ki­csinylő mosoly futott végig a száján. — Van egy új növendék is... - szó­lalt meg csak úgy odavetőleg. — Igen, igen... — zengett kórusban a válasz, egyszerre harminckét torokból és annyiféle hangon. Néhányan föl is nevettek. — Gáspár János lépjen elő, — hívta föl az idegent és kíváncsian hordozta körül fá­radt szürke szemeit. A fiú előjött és a katedra előtt tiszte­lettel meghajolva, feszesen megállott. —• Tehát maga az?... Amint tavalyi bi­zonyítványából látom, jeles előmenetelni és jó magaviseletű tanuló. Szép, szép... Gáspár a füle begyéig elpirult. Ezek vol­tak az első kedves szavak, amiket itt hal­lott. De nem örülhetett sokáig. — Az az iskola, ahonnan idejött, nem a legjobb, hírnek örvend. És én csak kötelesség­a közönséget szolgálni kellene, nem pe­dig agyonsanyargatni és súlyosan meg­károsítani. A villamos-közlekedés kérdése nem új kérdés. A megoldásnak ezerféle mód­ját hallottuk szakemberek részéről is, de a megoldás még mindig késik. Mintha csak arra várnának, hogy egy haragos pillanatban az erőszakos föllépés vessen véget ezeknek az áldatlan dolgoknak. Tegnap végre ilyen erőszakos kitörésre került a sor és ezer szerencse, hogy nem történt más, mint ami történt. De ez a kis eset is éppen elég arra, hogy fontolóra vegyék ezt a kérdést , hogy a halogatásnak véget vessenek. A türelem fogytán van s annyi káromkodást, szitkot és átkot, mint amennyit a déli és esti órákban a főbb útvonalakon a villamos vasút vezetőire szórnak, sokáig nem le­het tétlenül elhallgatni. A főváros vezetőinek kötelessége, hogy ezeken a dolgokon segítsenek és hogy a legkomolyabban lássanak hozzá a tart­hatatlan helyzet szanálásához. Holnap május elseje lesz. A nagy népmozgalmak megszentelt emlékű napja. Ebben a teg­napi kis forradalomban olyan jelenséget látunk, amely lényegileg azonos a min­dent átalakító, nagy forradalmakkal. A lefojtott harag kitör s új rendet követel. Egyszer az állam formájában. Másszor a villamos közlekedésében. És egyszer tró­nokat dönget. Másszor a hatvanötös számú villamos kocsit. A politika hírei. A politika egyetlen eseménye: a delegáció. E körül koncentráló­dik minden érdeklődés és így tart ez, amíg a bécsi tanácskozások folynak. A fővárosból el­utaztak a politikusok, a klubok üresek és a vidéken szerteszéledt képviselők csakis Lu­kács László miniszterelnök programmbeszé­­dének kellemetlen benyomását vitték maguk­kal. Tóth János, a Kossuth-párt alelnöke, a miniszterelnök beszédéről így nyilatkozott: — Tizenkét miniszterelnöki bemutatkozásnál voltam jelen, de ilyen siker nélküli kor­mányelnöki beszédet még nem hallottam. Az lát­szott az egész beszéden, hogy a miniszterelnök tojástáncot jár. Mindenkit ki akart elégíteni s e miatt senki sem volt a beszédével megelé­gedve.­­ Gróf Zichy Aladár, a néppárt elnöke, a következőképp nyilatkozott: — Lukács László miniszterelnök beszéde ve­gyes hatást tesz a parlamentre is, reám is. Kü­lönösebb tetszést sehol sem ért el, még a munka­párton sem. Az a választójogi tervezet, amelyet a Házban előadott, már ismeretes előttem s azt én csak torz választási tervezetnek tartom. A minisz­terelnök — úgy látszik — tudja, hogy csak a választói joggal lehet a kibontakozást s a parla­menti békét megteremteni, de az erre vonatkozó terve egyáltalán nem alkalmas. Lukács László beszéde nem váltotta be azokat a reménye­ket, amelyeket az ő nagy képességei után föllé­péséhez fűztek. Meglehet, hogy még rejteget vala­mit. Hát csak álljon elő vele. És pedig gyorsan. Mert eddig még mindenki úgy látja, hogy a Lukács­rezsim a Héderváry-rezsim folytatása. No hát, ha úgy lesz, akkor igazán nem értjük, hogy miért kellett Hédervárynak megbuknia és miért kellett éppen Lukácsnak lenni a miniszterelnöknek. A tengernagy szemleútja, Gróf Mon­­tecuccoli tengernagy, tengerészeti parancsnok rendes vezérkara 1' '­etében legközelebb a hajó­­raj beható megszemlélésére és a trieszti, monfal­­conei és fiumei hajógyártás megtekintésére indul. A balassagyarmati választás. A gróf Wickenburg Mark lemondásával megüresedett balassagyarmati kerületben ma folyt le a kép­viselő­választás. Sztranyovszky Sándor munkapárti jelöltet megválasztották a Kossuth-párti Tokaj Lajossal szemben. Budapest, április 30. Hírek a külüy­­­minisztériumból. Bécs­­ből jelentik: Gróf Wickenburg Márk osztály­főnök átvette a közös külügyminisztérium keres­kedelem-politikai osztályának vezetését, melynek élén dr. R­ö s s 1 G r osztrák kereskedelmi miniszter kinevezése óta Mihail­o­vics osztályfőnök állott. Báró Tall­ián udvari tanácsos, aki a kereske­delem-politikai osztályba van beosztva, a legköze­lebbi jövőben nyugalomba vonul.­szerűleg tájékoztatom, hogy itt nagyon ösz­­sze kell szednie magát, ha boldogulni akar. Jeles bizonyítványról még ne is álmodjék... — Igyekezni fogok az itteni követelmé­nyeknek is megfelelni, — hebegett a fiú resz­kető hangon. — Ezt mindig így szokták mondani, de hát bizony nehezen fog az menni. No, majd meglátjuk. Helyére mehet, — fejezte be sza­vait Szalmás osztályfőnök és szánakozó pil­lantást vetett a sápadt fiúra. Szegény Gáspár csak úgy odaszédült a helyére. Nagyon rossz sejtései támadtak, amit éppen nem oszlattak el a jeles tanulók kár­örvendő pillantásai.­­Mikor kijöttek az iskolából, Gáspár szo­morúan ballagott hazafelé egyedül. Senki­­sem csatlakozott hozzá. Azaz, hogy mégis akadt egy fiú, aki utána sietett és hazáig el­kísérte. — Ne busulj, pajtiás, lesz ez még rosz­­szabbul is. Szalmás tanár a legszigorúbb em­ber .. . Gáspárnak könyek szöktek a szemébe erre a kegyetlen vigasztalásra.­­— Sajnállak és amennyire tőlem telik, se­gítségedre leszek. Ámbátor ezzel nem sokat mondtam, mert vedd tudomásul, hogy én Basa Gergely vagyok, a legrosszabb tanuló az osztályban, — élcelődött a vidám fickó. — Köszönöm, ■— hálálkodott Gáspár és majd elnevette magát ő is, hogy a legrosz­­szabb tanuló akar rajta segíteni. — Aztán nagy baj is az, ha nem leszel jeles... — folytatta Basa. — De én ösztöndíjas tanuló vagyok és ha nem lesz az év végén jeles bizonyítványom, akkor elveszíteni az ösztöndíját . Hát ne hagyd magad. Könnyen lepipál­hatod ezeket a jeleseket, mert mind szamár. Az egyik tanárnál lakik, a másik a polgár­­mester fia... Ilyen protekciós alakok ezek az első tanulók. A szegény székely fiúnak most még ke­vesebb reménye maradt, hogy ily veszedelmes vetélytársai lesznek. — Hanem a délutáni összejövetelre gyere el, mert megharagszik rád az osztály. Majd érted jövök. Ezzel váltak el az új barátok. De vesztére tette Gáspár, hogy elment, mert a gyámoltalan jó fiút, aki alig ivott bort életében és sohasem cigarettázott, addig biztatgatták, míg belediktáltak néhány pohár bort, a szájába is dugtak cigarettát, amitől aztán oly rosszul lett, hogy néhány osztály­társának kellett őt hazavezetni. Valaki aztán gondoskodott arról, hogy az osztályfőnök ezt megtudja. Gáspár már az első órán megrovásban részesült. Néhány nap múlva megkezdődött a ko­moly tanulás és a felelés ideje.­­Mindenki ki­váncsi volt az új jeles tanulóra. Gáspár okos és tanult fiú volt, ezzel tisztában volt min­denki már az első felelete után, de mégsem­ sikerült neki semmi sem jól, mert nem ismerte a tanárok kérdezési módját és egyéb szo­kásaikat. Szalmás osztályfőnök a magyart és a latint tanította és főleg az utóbbi tárgyat kö­vetelte szigorúan. Gáspár csaknem folyékonyan fordított, a nyelvtant kitűnően tudta, de mi­vel nem a Szalmás kedvenc kifejezéseit hasz­nálta, ennélfogva mindenben talált hibát. És így volt ez a többi tanárnál is. — Majd­­meglássuk az írásbeli dolgozatát.

Next