Világ, 1912. június (3. évfolyam, 129-153. szám)

1912-06-01 / 129. szám

Haptár 17S7K í ii n í •> p < 1785-befl a fia­i/oü. JUniUS 1. sfüggetlenségét fi legelső amerikai fínupf no r^i oj rika John Adamsot követül küldte Lon­donba. ő volt a legelső amerikai követ Európában, s fogadtatása festő ecsetére méltó jelenet volt. Az egykori alattvaló, immár a fölszabadult gyárfalatok képviselője,, szemben állt egykori uralkodójával, III. Györgygyel. Mikor a kihallgatásra kísérték, gróf Vergen- nes, francia diplomata, meglökte a könyökét, fülébe súgván: «érdekes jelenet lesz». Adams büszkén, egyenesen állt egykori uralkodója előtt, s meghajtotta ugyan magát, de csak módjával. Igazán érdekes jelenet; volt. III. György kénytelen volt őt fog" lei s megbízó­levelét átvenni, de ő, s az udvaroncok le­nézően, szinte sértően bántak vele. Most más­képp bánnak az amerikai követekkel. Külön­ben nem csoda, hogy Adams olyan fogadta­tásban részesült, mert az első független ti­zenhárom amerikai állam közt kezdetben szer­felett i'üaza volt az összeköttetés. Az Unió­nak központi kormánya nem volt, a pénztár üres volt, a kongresszusnak nem volt semmi tekintélye, a fiatal állam a berendezkedés za­varaival küzdött. Szóval, az amerikai nép ak­kor még nem volt nemz-et. Adams 1788-ban tért vissza Amerikába, egy évvel később Washingtont megválasztották első elnöknek, a viszonyok gyors tempóban javultak, az amerikai nép csakhamar beletanult abba, hogy független államnak polgára, s a laza össze- függesü tömegből nemzet lett. Amerika azóta igen hatalmas állam lett, a leghatalmasabb nemzete a világnak, de követei száz eszten­deig csak egyszerű követek voltak. Alig pár éve, hogy képviselői épp úgy «nagykövetek», mint például Ausztria-Magyarország képvise­lői a nagyhatalmaknál. Horog-paragrafus Budapest, május 31.­Az ellenzéki vezérek között létrejött megegyezést ma az egyes pártértekezlete­ken ratifikálták. Holnap, mint hírlik, e békefeltételek a képviselőházban teljes nyilvánosságra jutnak. Hogy az ellenzék megegyezett és blokká tömörült, az egy­szerű és érthető is. A Tisza-íéle erőszak a parlamentben és a parlamenten kívül, a jogokért küzdő nép erőteljes dörömbö- lése a kapukon, csak ide vezethetett. Be kellett vaskénvszerüséggel következni az ellenzék tömörülésének és annak is, hogy e tömörülés alapja elsősorban a demo­kratikus választójogi reform. Az ellenzéki megállapodás azonban még nem jelent békét a magyar politikai világban. A béketárgyalások komolyabb része most kezdődik, amikor a tárgyaló asztal mellett szembe kerülnek egymással a megegyezett ellenzék és a kormány, amely féltő gonddal őrködik pártjának egységén s remegve lesi Tisza minden szempillantását. Már előre jönnek is a hiőbhirek Tisza köréből. . Ha az ellenzék a véderő kérdésében lehetetlen követelé­sekkel áll elő, a kormány nem állhat Néma istenek Irta: Szekula Jenő Mit tudom, hol történt, — mit tudom, merre. Talán Pompeiben, vagy még messzebb és délebbre. Tarantóban. De az is lehet, hogy csak itt valahol, a kísérteties Duna partján, egy ókori város romjai között. Csak arra emlékezem, hogy üldöztek és én menekültem. Köveket dobáltak utánam és gyönyörködtek a vérem omlásában. Kihallgat­ták az éjszakai beszélgetéseimet, rágalmakat szőttek a homályban, hogy a napfénynél a fejemre olvassák. Elárultak, megtagadtak, gúnyt űztek belőlem. A barátaim jéghideg ajakkal vádoltak és még gonoszabb .volt, a mikor védelmeztek. S én futottam. Ennek így kell lenni, gondoltam, az em­berek gonoszak és ostobák és nincs nagyobb gyönyör, mikor egy nemes vadat leteritve látnak, a sötét bokrokból lőtt nyi ak által. A hiba csak bennem volt, hogy én hittem és szerettem, holott nekem is gyanakvónak és óvatosnak kellett volna lennem, mint a többiek, hogy rám ne foghassák, hogy hitviár nyabb vagyok a többinél. Csak azt láttam, hogy rózsák között járok és nem vettem észre, hogy a tövisek véresre sebezték a lábamat. S forró véremet beitta a föld, hogy később az is bűnjellé változzon ellenem. Igen. Meg­rágalmaztak és kiáltottak egy láthatat’an aeropagosz előtt. És én futottam. Csak azt tudom, hogy magányos ország- faton jártam és nem volt csak a világtalan ég és a fekete fák a tanúi lelkem bánat,ának. Csupán a nyárfák sóhajtoztak, zúgtak, vadul, kfcvélyen, mintha megosztották yo'na velem a szégyent és a szomorúságot. Az istenek éjszakája ez, — éreztem, — de nem aaoké, akik ma uralkodnak, — ha­nem a boldog és vidám isteneké, — akik évezredekkel ezelőtt jártak a földön és örö­met és megnyugvást hoztak a teremtés sze­gény fiainak. — Az ókor istenei élnek Itt, — suttog­tam önkívületben, mámorosán, — akikről olyan regék maradtak fönp, hogy érdeklődés­sel viseltetnek a szegény halandók sorsa Dánt. Magam sem voltam tisztában, miről beszé­lek, hogyan gondolkozom. Az érzékeim játszot­tak velem, kisértően, ellenállhatatlanul e he­lyen, ahol a néma kövek a régen letűnt időkre emlékeztettek. S én futottam. Csak azt vettem észre, hogy egy ókori város romjai között járok és az előbukkanó hold sugarai meg világítják a dór oszlopok karcsú pilléreit, ahogy az ásatások a nap­fényre vetették azokat. A hold mégis a leg­jobb barátunk. íMert akkor is nevető arccal néz a szemünkbe mikor a legkedve ebb isme­rősünk is elfordítja a fejét tőlünk. Dc^ szelíden. csillogott a lábam alatt a folyó, — mit tudom én, — talán a Duna j vagy a Tevőre! S a parton, tündén rendben sorakozva vártak rám az ókori istenek. Föl- | ismertem őket. Ott ültek, halotti hangtalan- j ságban, sorban, a néma és színtelen é; szaká­ban, kővé fagyva és kénytelen ajakkal. Valami kísérteties erő ejtett hatalmába, hogy a lábaik elé boruljak és kisírjam előt­tük a bánatomat. Meghitt és ködbevonó éj- j szaka volt ez, amelyben összeolvadt tér, idő és távolság. Éreztem, hogy meg fognak hall­gatni. Szívemen leírhatatlan boldogság repe­sett keresztül. Beszélhettem! vele szóba. Ha az ellenzék személyi kö­vetelésekkel jönne elő, a tárgyalások előre is eredménytelenek lesznek. Még meg sem kezdődtek az ellenzék és kor­mány között a tárgyalások, máris ilyen híresztelések előzik azt meg. Aki komo­lyan akarja a békét és a béke utján a demokratikus választójogi reformot, annak igen jó lesz e körülményre éber figye­lemmel lenni. Az ellenzéki békepontok, mint hírlik, a demokratikus választójogra és a véderő ügyére vonatkoznak. A véderő terén a blokk a nemzet ujoncmegajánlási jogát is akarta biztosítani, ezért kívánta a véderöjavaslat 43. szakaszának kihagyását. Előzetes puhatolózások arról győzték meg az ellenzéket, hogy ez a pont az uralkodónak még most is szerfelett ké­nyes és ezen felborulhat a béke. Ezért az ellenzék elejtette a 43. §-t is és ezzel minden közjogi követelést kikapcsolva, egyszerűen a provizórium álláspontjára helyezkedett. Közjogi alapon álló pártoktól ez már maga is áldozat. De most kérdjük mi, kikre, a múlt példáin okulva, aligha lehetne ráfogni, hogy az uralkodó jogainak volnánk szó­szólói, szabadott volna-e a véderőreform 43. szakasza körül elfoglalt merev állás­ponttal a béke ügyét és ezzel a demokra­tikus választójogi reform sorsát a béké­től és a demokráciától irtózó Tisza-frak­Kétezier év óta, — én vagyok az első, — gondoltam, — aki ismét bizalommal kör szöntbeti őket. Azt hiszem, szívesen látnak. Hatalmas szigony volt a kezében az első istennek, akit megszólítottam. Kagylózugást és felizgatott hullámok táncát hallotta kép­zeletem. ő volt az, a tengeristen. — Te láttad, Poseidon, — kiáltottam föl, — miként sírtam, hogy futásomban először pillantottam meg a tengert, amely a szülő­anyám volt nekem is és a dajkám is! Miért nem tudtál mégsem feledést adni a szár momra. A napsütötte vízben minek is kellett a saját arcomat viszontlátnom, ami félelem­mel és borzadálylyal töltött el. Mért nem ol­talmaztál meg te, tenger isten? A kőszobor nem felelt. Csak márványsze- mével bámult föl merően a komor éjszakába, ahol a szél most fehér felhőket űzött. S mint­ha a szél dalolt volna, amikhez a vitorlák szárnya verte az ütemet, vak, emésztő zugás csapott át a folyamparton, ami válasz volt, de nem értettem. Lehajtottam a fejemet s tovább mentem. Ködfehér női szobor állott, finoman, hogy mű­vésze megálmodta, — olyan volt, mint az al­konyatba sóhajtott kívánság. — Diana — szóltam elborulva —, lánya a virágos erdőnek, aki őzeket kergettél a ré­ten. — szűz lányok fehér álmának megoltal- mazója, te! Miért tűröd, hogy magam is üldö­zött vad legyek, akit fölvert a hajtők lármája. Miért tűröd, hogy húgaim oltalom nélkül áll­janak egy gonosz városban s ne em’éhezze­nek többé vissza testvérbátyjukra. Az őzek isteni lánya bánatosan nézett a szemembe, de nem válaszolt. A virágos hegy­oldalakon járt az esze, bizonyára ahova ő is Előfizetési árak* Jffiß Szerkeszótség: E|ész évre .. 28 K — f. VI. kér. Gyár-utca 4. s* Negyedévre .. 7 „ — „ Jjpf ||1| Iplf Jpsgk jájjjmr K‘ d'hi tál — vHPIk Mff IkB É||l MM mjffl VI. kér. Gyár-utca 4. sz. Egyes szám ára helyben ^freljL ^ Telefon^81—90. III. évfolyam Budapest, 1912 SZOMBAT junius 1. 129. szám

Next

/
Thumbnails
Contents