Világ, 1912. június (3. évfolyam, 129-153. szám)

1912-06-01 / 129. szám

2 1912. junius 1. VILÁG­ csónak kiszolgáltatni ? Mert a 43. szakasz körüli merevség csak ezt a célt szol­gálta volna. Megírtuk már sokszor, hogy az 1888. évi XVIII. törvénycikk az uralko­dóra ruházta rá a póttartalékosok és tartalékosok rendkívüli behívásának jogát. Megírtuk azt is, kétségtelen, hogy mert a törvényhozás a rendkívüli esetek eldön­tésének jogát magának nem tartotta fenn, ezt szintén átengedte az uralkodónak. És most ebben a kérdésben kezdődjék újból a harc ? E kérdés miatt bukjék el a béke, vagy ha még a kormánynyal sikerülne is itt megegyezni, ami elképzelhetetlen, kez­dődjék az uralkodóval egy reánk nézve előre is csak vereséget jelentő harc? Nem, ezt, amikor a priuszon már rég túl vagyunk, megkockáztatni sem szabad. Tudjuk nagyon jól, mennyivel erősebb a mai parlamentnél az uralkodó. A nemrég lezajlott rezoluciós komédia is ezt iga­zolja. És ha akadnak egyesek, meg tudjuk érteni, kik e kérdésnél a nemzet jogának csorbáját látják, azoknak is hidegre kell most tenni ezt a sérelmet. Ha más kö­rülmény nem is, egymagában a nemzet e jogának védelme is azt írja elő : erő­sítsük a parlamentet, hogy a most sokkal erősebb uralkodóval szemben e jog körül a harcot sikerrel megvívhassuk. De most nem is ez a fontosabb kér­dés, ezt, azt hisszük, mindenki érti, min­denki érzi. Majd egy éve folyik a harc a parlamentben a demokratikus választó­jogért. Eleddig a véderőreform ellen, a priusz álláspontján. Most változott. Takti­kával a megegyezés, a béke útján, kissé ugyan furcsán hangzik, akarja az ellen­zék a demokráciát kiverekedni. A béke taktikája eddig sikerrel járt. A választójog parlamenti tábora növekedett. Most a kor­mány nagyobb kényszerhelyzetben van az ellenzékkel szemben. Hisz maga m­ondá, adjon az ellenzék tárgyalási anyagot, majd tárgyalni fogunk. Most az elsőrangú, fontos és ma már a nép szerint is elodázhatatlan kérdés, a választójog demokratikus reformja. Min­den politikai tényező, mely az ország sorsának javulását akarja, e cél szolgá­latába kell, hogy szegődjék. Az ellenzéki blokk is elsősorban ezért született meg. Nem szabad tehát, hogy e nagy célt most kisebb jelentőségű kérdések forszí­­rozásával kockáztassuk. Az ellenzék megállapodásait ma már az értekezletek is megerősítették. Bár a választójogi hírek nem is fedik egészen a mi álláspontunkat, örülünk a meg­egyezésnek. A demokrácia érdekében jó munkát végeztek a megegyezők. A fon­tosabb rész azonban most következik. A kormánynyal is meg kell kötni a békét, a béke érdekében a választójogi megálla­podásokból egy betűt sem szabad en­gedni, mert itt a megállapodásokban már a minimumról van szó. Budapest, május 31. A vámtarifa kérdése. Bácsból jelentik: Egyes függő vámtarifális kérdések rendezése ügyé­ben Ausztria, Magyarország és Németország dele­gátusai gróf Wickenburg osztályfőnök elnök­­lésével a külügyminisztériumban tanácskozást tar­tottak. Német részről Stock Kammern lovag követségi tanácsos és dr. Frisch miniszteri titkár vettek részt. Rohonyi Szerajevóban, Szarajevóból jelentik: Ro­honyi Gyula helyettes tartományfőnök ma délelőtt fogadta a tartományi hivatalnoki kar bemutatkozását. Az annezit a Reichsratban, Bécsből jelentik. A bosnyák bizottságban Redlich tanár előterjesztette jelentését az annexióról. Az előadó a képviselőháznak előterjesztett határozati javas­latban kifejti, hogy a képviselőház teljes nyoma­tékkal és egész terjedelmében tiltakozik: ő fel­sége szuverenitási jogainak Bosznia-Hercegovinára történt kiterjesztéséről szóló magyar törvényjavas­latban kifejezésre hozott azon fölfogás ellen, hogy a magyar királyságnak külön jogigényei volnának az annektált tartományokra és pedig azon az ala­pon, hogy hosszú idő előtt egyes magyar királyok ideiglenes hűbérurai voltak a mai Bosznia-Herce­govina területén időnként alakított szerb és hor­­vát kis fejedelemségek dinasztiáinak, alászállott néha önfeledten, szűz pásztorfiúk­kal csókolódzni. Csak Apolló állott, gyönyörű, álomfehér arcával, mintha isteni ujjával még egyre a lan­tot verné. Megragadtam a kezét: — Te tudod, Főbusz, hogy az énekem szebb volt mindazokéinál, akiket költőkké kiáltot­tak ki a hazámban. Mert nem iskolákban ta­nultam fel az ének ütemét, hanem a néma er­dőn, virág talán pusztákon s hatalmas ősi fo­lyamok partján. Hogy tűrhetted, hogy kár­­hozottnak kiáltsanak ki, a lantomat összetör­jék s másokat virágozzanak föl koszorúkkal, amikhez nekem lett volna jogom. Miért en­gedted ezt, Feibusz!? A Hant-isten álomba merült arccal hallga­tott. Mintha régen elfelejtett versütemeken merengene, vagy Marsyasra gondolt, akinek ivadékai annyira elszaporodtak a földön, hogy már nem is bírná a küzdelmet fölvenni velük. Rohantam tovább. Dobogó szívvel, lélek­telen arccal Halottsápadtan borultam térdre Juno ködf­ehér kőalakja előtt. — Oltalmazz, ragyogó asszonya a hold­­vi­lágos éjszakának, — csengtem, ég felé tárt karokkal­. — Futnom kellett a házi­ tűzhely mellől, amelynek áldó fénye nekem többé nem világít. Nem kereshetem föl többé apám sír­ját, hogy virágot ültessek feléje, mert a nevére gyalázatot hoztam. Nem gyújthatok föl lángokat neki, mint az ókoriak a f­ár eszek­nek, mert földönfutóvá tettek. Junó!‘ S mentem tovább. A halo­tt fehér éjszaká­ban, a néma istenekhez. Hogy elpanaszoljam a bánatomat a magános fák­nak, a fehér kö­veknek, a halott isteneknek, mert­­emberi szívre már nem találtam, ahol­ kisírhattam volna magamat. Hajnasodott. Violaszinü felhőket lengetett a szél a víz fölött és a parton árván virág­zott a rezeda. S csak a virradat csillaga lángolt, hogy lerogytam kábulton az isteni Vénusz diadal­mas szobra előtt: — Jóságos és szent lánya a tengernek, te, — suttogtam önkívületben. — Aki a me­zei liliomok isteni asszonya voltál s éjjelente llátogattad a rózsásami leányok álmát. Te tu­dod, Vénusz, hányszor áldoztam föl barna haj­­fürteimet, a te neveddel az ajkamon, sötét hajamat, ahova akkor még nem kevert ezüst­szálakat az emberi gonoszság. Miért tűrted, hogy a leányaid megtagadjanak, elfeledjenek, hogy a szeretőim kicsúfoljanak és mámoros ajakkal nézzék, mint hull ki a vérem, amely éppen olyan piros és forró, mint a többi em­ber fiáé. Miért engedted elpusztulni ifjúságo­mat, szépségemet, mondd, mindenható szere­lem isteni asszonya, hisz’ szűz a lelkem, mint a patak fölött virágzó borostyáné. Ezeket suttogtam én, lázasan, a halott parton, a néma istenekhez. És csak a szél sírt s csupán én zokogtam, hangtalanul ma­gamba rogyva, — mint akit már régen lefe­jeztek — s csak panaszkodni jár vissza a földre. S csak a hajnal csillaga égett s a fák tengették felém virágos ágaikat, fojtóan, sze­relmesen, hivogatólag. De az istenek hallgattak némán, mert nem fognak többé soha alászállani az ember fiához. Báombal A béke fordulóponton Az elejtett 43. paragrafus Véderőreform vagy provizórium A makacs munkapárt Budapest, május 31.­Az­­ellenzéki pártok megbízottjai m­a­­dél­előtt megtartották közös ta­nác­skozásu­kat, melyen a választójogon kívül megegyez­tek egymással a véderőreformra, a kí­vánt garanciákra és követendő takti­kájukba is. Megállapodásaikat az­­ellenzéki pártok ma esti értekezleteiken szankcionálták. Az ellenzék a kiszivárgott, hiteles hírek sz­erint, lemondott a véderőtörvény 43. §-a elejtésének követeléséről , helyette rálépett a Kossuth-párt és néppárt is arra az alapra, melyet a Justh-párt hirdetett először s amely a végleges véderőtörvény helyett a provi­­­riumos megoldást kívánja. Holnap délelőtt a képviselőház ülésén Kossuth Ferenc a meg­állapodásokat az ellenzék nevében be fogja jelenteni a minisztertelnöknek. Lukács László válaszától függ aztán, hogy béke teremtődik-e a parlamentben, vagy pedig a kormány nem óhajt tárgyalásokba bocsátkozni s akkor fo­lyik tovább a babe.­­ A munkapárton csak Tisza István igye­kezett gyor­san nyilvánosságra hozni vélemé­nyét. Neki természetesen a választói jog nem kell, de nem kell a provizórium sem, és a véderő törvény áterőszakolásának lovagja, ő véderőtörvényt akar. Megbízható hírek sze­rint Lukács holnapi válaszában a választó­jogot el fogja fogadni a tárgyalások alap­jául, a provizórium helyett azonban szintén csak a végleges véderőreformot követeli. A munkapártnak a választójoggal szemben mu­tatkozó jóindulata is csak látszólagos. Mert bizonyos, hogy nagy alkudozásokra való re­ménységgel vehetik csak tárgyalás alapjául az ellenzéki választójogi tervezetet és amint munkapártiak mondják, nem akarják ultimá­tumként, hanem lehetséges tárgyalási alap­ként elfogadni, ami annyit jelent, hogy min­denféle megnyirbálásnak és lelicitálásnak sz­e­­r­etnék alávetni. Az ellenzéken, ahol sok fellentétes érdek összekovácsolásával, eléggé nem dicsérhető jóindulattal igyekeztek megteremteni a vá­lasztójogi alapot, természetesen rossz vért szül a munkapárt és a kormány makacssága. Ha a kormány a választói jogot megegyezési ala­pul­lel is fogadja, de a provizórium kérdésé­­hez nem járul hozzál, akkor a békét ,melly már oly közel állott a politikai horizonton, újra veszedelemben van. "­­ A holnapi nap tehát fordulópont a bé­kére nézve, ami most nemcsak az izgalmak megszűnését, a rendes parlamenti munka le­hetőségét jelenti, mint más obstrukciós alkal­makkor, hanem jelenti azt, hogy vagy gyor­san hozzájut az ország a választójog alapján a demokratikus fejlődés lehetőségeihez, vagy­ pedig újra elzáródik előle a magyar élet for­dulása, melynek most már­ egyesegyedül, min­den felelősség terhével és átkával csak a kormány áll útjában. Az ellenzéki értekezlet Az­­ellenzéki pártok kiküldöttei m­a dél­előtt tizenegy órakor folytatták a képviselő­ház I. számú bizottsági termében, tanácsko­zásukat. Az értekezleten résztvettek: Justh Gyula, Holló Lajos, Földes Béla, Bako­­s Samu, a függetlenségi és negyvennyolcas

Next