Világ, 1913. augusztus (4. évfolyam, 181-206. szám)
1913-08-01 / 181. szám
S. 1913. augusztus 1. VILÁG feltételezett egy munka nélküli osztályt. Egy olyan osztályt, amelynél a műveltség nem szolgál kenyérkeresetül. A mai gimnáziumban a középkori tanterv — a humanista műveltség — fenntartása tehát azon a hallgatólagos feltevésen alapszik, hogy vannak a társadalomnak olyan rétegei, amelyek kenyérkeresetre nem szorulnak, vannak a társadalomnak nem dolgozó rétegei, melyeket a dolgozó rétegek tartanak ki, és műveltségre csak a dologtalan rétegeknek van joguk és igényük. Ilyen feltevés mellett megmaradhatna a mai gimnázium, mert a nem dolgozó rétegeket tényleg kielégítheti egy esztétikai, egy humanista középiskola. Ámde nem elégítheti ki azokat, akiknél a műveltség, az iskolában szerzett tudás nem esztétikai kellék, hanem a kenyérkereset forrása. A nem dolgozó rétegek szükségleteit kielégítheti a mai középiskola úgynevezett „ideális nevelése“, mely nem kenyérkeresőket, hanem hősöket akar nevelni. A „hősi nevelésre“ talán alkalmasabb a stilisztika és retorika, mint a biológia és a nemzetgazdaságtan. De mi azt gondoljuk, hogy az iskolának a dolgozó rétegek igényeihez kell alkalmazkodnia, nem a dologtalanokéhoz. A mai gimnáziumban — olvasom valahol — a stilisztika és retorika nem két tantárgy, hanem a nevelés fundamentuma. Ravaszkodó és agyafúrt római szónokok szónoklataiból tanulja meg az ifjú, hogy a szónoklás a közéletben milyen fontos. De arra nem tanítják meg, hogy egy cseppet sem fontos olyan társadalomban, ahol mindenki részt vesz a társadalom produktív termelésében, ahol a politika valóban a közügyek intézése, és nem pedig a munka nélküli jövedelem egyik forrása. Ez az ideális nevelés megtanítja a növendéket arra, mikor született és hol halt meg ez, vagy az a költő, de nem tanítja meg arra, hogy a dolgos élet a békés társadalmi rendben a legmagasabb ideál, és hogy egy gyárigazgató, aki pl. a Siemens-Schuckert műveket vezeti, van szellemileg is olyan legény a talpán, mint az a poéta, aki különben elég ügyes szonetteket ir. Figyeld meg a gimnáziumba járó tanulót és bár folyton hangoztatja, hogy a munka nem szégyen, egész gondolkodása rögtön elárulja, hogy a fizikai munkát lelke mélyén éppen úgy megveti, mint azok, akik modellül szolgáltak neveléséhez: a görög bölcs és a római katona. Elég jól ismeri a Mikes Kelemen vagy Vas Gereben írásmodorát, de sejtelme sincs, milyen módszerrel dolgozott Newton, Darwin vagy Galilei. (A Darwin neve, ha jól emlékszem, csak a magyar irodalomtörténetben fordult elő). Úgy látszik, a mai társadalmi tudományok nem olyan fontosak, mint a középkori krónikások szerelmi történetéi. Míg regényről vagy versről van szó, feltalálja magát. De ha kikerült a gimnáziumból és bajba jut, nem tudja, az alispánhoz jusson-e, vagy a bírósághoz, halvány sejtelme sincs, miből él ez az ország, védvámos ország vagyunk-e, vagy sem. A mai iskola — mondja Spencer — éppen azokat az ismereteket nem nyújtja, amelyekre az életben szünettelen szükségünk van. Ezeket az ismereteket nem az iskolában, hanem csak úgy mellékesen, az újságokból és a vasúti kupékban, a „sarokban és a zugokban“ sajátítjuk el. Vegyünk a kezünkbe egy újságot. A legelső kérdés, melyet a pályázóhoz intéznek: mily nyelveken beszél. Latint és görögöt nem kívánnak. Tehát az ember életsorsát eldöntő dologban a gimnáziumi nyelvtudás teljesen értéktelen. A modern nyelveket a szülői háznál kell a tanulónak elsajátítania. De ez megint csak annak a bizonyítéka, hogy a mai gimnázium a gazdagok iskolája. Mindehhez járul, amint Ostwald nagy emberek életrajzain kimutatta, hogy a mai gimnázium valósággal megölője a tehetségnek. A nagy emberek élettörténeteinek a megvizsgálásából —írja — arra az eredményre jutottam, hogy a mai gimnázium egy olyan berendezés, mely a népben meglévő geniális képességek elpusztítására szolgál. Ennek az iskolai rendszernek, a klasszika-filológiai és az ideális nevelésnek csak egy — bár ki nem mondott — célja van: meggátolni, hogy az iskolában a modern természettudományok, a modern társadalomtudományok és a termelő munka szelleme minden vonalon diadalmaskodjék, hogy a műveltség a nép dolgozó rétegeinél kenyérkeresetnek váljék forrásává. Álhősök tenyésztése kenyérkereső emberek helyett. A mai gimnázium tehát egyik legveszedelmesebb kerékkötője a demokratikus haladásnak, egyszerű lélektani komolyságban gyökerezik: az ember a világot is az embereken keresztül akarja látni s e szivárványos burok alatt is az emberi indulatokat keresi. Azonnal kitűnik ez, hogyha arra gondolunk, mi az, amit idegen városokból magunkkal hozunk. Az ember nem arra emlékszik legerősebben Párisból, hogy a Place Vendôme-on ott áll a Vendôme-oszlop, melyet a római Traján-oszlop mintájára tervezett Gondouin és Lepére. Az ember sokkal áhitatosabban emlékszik arra, hogy egyszer délután elindult a Szajnán egy kis propellerrel St.Cloudba és egy nőcske arról fecsegett mellette, hogy ezt a cserép virágot a barátja sírjára viszi és ezután odakünn látta Napoleon kastélyát a nagyszerű cascade-dal, a gyönyörű parkkal és este visszajött egytramway tetején s akkor a nőcske már egy élő barátjával csókolódzott. Továbbá arra emlékszik az ember, hogy ha a Trocadero tetején egy koncert idején kiáll az erkélyre, akkor ég alatta a mécsek és fáklyák közt remegő Páris. És hogy a Fontain Medicis-nél a gyerekek hasra fekszenek, hogy aranyhalakat fogjanak a vízmedencében és az őr még sem kergeti el őket, sőt inkább segít nekik fogni. Meg, hogy a Tuilleriák kertjében van egy öreg vak ember, aki kézből jósol és a madarak a vállára röpülnek, úgy, hogy ő beszélget velük, és ez az öreg, szent koldus nagyon haragszik az asszonyokra ... Az ember ilyesmikre emlékszik és nem arra, hogy milyena Vendôme-oszlop. A jó Baedekernek tehát efféle kicsiségeket sem volna szabad elhanyagolnia a nagyszabású podgyász- meg tarifakérdések mellett. Hiszen bizonyos, hogy hátul valahol, dugva és szégyenkezve még az okos és hűvös Baedekerben is megvannak az ilyen események, mert egy-egy gyenge pillanatban ő is szubjektívvé válik. De vájjon nem le, hetene-e elejétől végig szubjektív? Vájjon nem lehetne-e egy Baedekert imi baedekerizmusok nélkül, nekünk és mindazoknak, akik nem vagyunk rá kiváncsiak, hogy a vajat hogyan hívják olaszul, de tudni szeretnék, miképpen él az olasz arisztokrácia. Vájjon miért nem írják meg inkább egy város pszichológiáját, lelki fotográfiáját, erkölcsi térképét az ő naiv topográfiája helyett? Ördög vigye az utcákat, a kőemléktáblákat és a vámhivatalokat, csak embereket mutassanak nekünk, életet, indulatokat! Azután nem baj, ha emellett, vagy ezentúl ott vannak az okos és hasznos tudnivalók is. Hogy ilyen könyveket lehet írni, arra a legjobb példa, hogy írták is már. Csakhogy — sajnos — csak töredékeket. És ha a műfaj jellege magával hozza is a befejezetlenséget és rapszodikusságot, ezzel a befejezetlenséggel mégsem kell olyan pazarul bánni, mint például a Hermann Bahr egyébként geniális könyve teszi Becseset. Ez a munka, melyet már több ízben és tartósan kitiltottak a bécsi könyvesboltokból, csupa kis képet ad a régi és mai Bécs életéből. Szarkasztikus rajzokat, amelyeket savba mártott tűvel karcol. Az ember nem a grinzingi ujbor és a virágárus lányok poézisét, a Práter meg az óriáskerék himnuszát kapja benne, hanem a keresztény-szocialista lélek természetrajzát, egy pár fájdalmas akcentust arról, hogyan nyom Kimerült a szerb sertéskontingens. A monarchia és Szerbia között fennálló kereskedelmi szerződés értelmében a szerb gazdáknak joguk van minden esztendőben tizenötezer marhát és ötvenezer sertést szállítani levágott állapotban. A marhakontingens már márciusban kimerült s most Belgrádból kapjuk a jelentést, hogy a szerb kereskedelmi miniszter értesítése szerint, augusztus tizenegyedikére kimerül a sertéskontingens is. Harsogóbb, keményebb, élesebb bizonyság nem kell amellett, hogy a mi fogyasztásunknak szüksége van a szerb importra, mint az a tény, hogy egy félév alatt kimerült az egész évre szánt kontingens. S az árak egy nívón maradása bizonyság amellett, hogy ez a kontingens abszurdul kicsiny, hogy a magyar piac sokkal többet is megbízna. Politika és embervadászat. Szerdahelyi Henrik állatorvos — amint nekünk jelentik-« augusztus 17-én Kismartonba hirdet népgyűlést a következő napirenddel: „A politikai helyzet és embervadászat“. — Most, a berettyóújfalui választás miatt rendezett hajsza alkalmából, a politikának az embervadászattal való összekapcsolása igazán aktuális. Úgy tudjuk azonban, hogy Szerdahelyi a maga sérelmeit szeretné ezen a népgyűlésen szóvá tenni, morgott Grillparzer és miként akarta elgázolni egy ökrös szekér a magányos Beethovent és hogyan öröklődik át ez a „kedélyesség“ a mai Bécsbe. De aki „komolyabb“ útikönyvet akar Bécsről, az is megtalálja azt Guglia könyvében, amely valóban mintája annak, milyen lehetne egy jó Baedeker. Mert nemcsak a szállodák árait és a templomok múltját találja meg benne az olvasó, hanem mindazt, ami a városról érdekelheti, külön-külön fejezetben. A történetét, a földrajzát, az irodalmi, képzőművészeti, zenei, tudományos és kereskedelmi életét, ahogy lett és amivé vált. De nyilván éppen olyan kevesen,, mint ahányan ezeket a könyveket ismerik, szereztek tudomást a Ruederer pompás kis könyvéről, mely Münchent ismerteti. A városbeosztást és a mulatóhelyek helyárainak ismertetését ő is átengedi a szállodai prospektusoknak. Ehelyett vidáman és fölényesen a müncheni életről szól; a meggazdagodottkispolgárról, aki felcsap műpártolónak, a Wiener Cafe Stefanie és a Schwabing bohémjeiről, a karnevál kicsapongásairól és a Neueste Nachrichten súlyos jelentőségéről, a különböző sörmulatságokról, a régensről, a rajzolókról, az ellenreformációról és a nagyszerű Lola Monterről, aki egy király fejéről rúgta le a koronát. S e vidámságon is keresztülhúz egy fátyolos emlék: a stahrenbergi tó királyi őrültjéről, aki lobogó fáklyák mellett, éjféli hajszákon űzi a vadat . . . Az efféle könyvek megírásának, kivált, ha bizonyos teljességre törekszenek, az a nagy nehézségük van, hogy dús sokoldalúságot ki mentett Budapest, július 31. Wekerle és Szterényi. Szterényi József országgyűlési képviselő, aki néhány napon át Klopodián Wekerle Sándor vendége volt, ma a fővárosba érkezett. Szterényi József, aki csak két napig marad Budapesten, e hónap harmadikán hosszabb külföldi útra megy.