Világ, 1913. november (4. évfolyam, 259-283. szám)

1913-11-01 / 259. szám

B’xerftesrtőség VT., Gyár*utca 4. sz. Telefon 58*00, a felelős szerkesztőé 81*58. Kiadóhivatal VI. Gyár*utca 4 Telefon 81*90. Előfizetési árak a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába: Egcsz évre 28 korona, félévre 14 korona, negyed-» évre 7 korona, egy hóra 2 korona 40 fillér. Németországba, a német biroda* lom államainak területére negyedévre 10 kor. 80 fillér, egy hóra 3 kor. 80 fill. A »VILÁG« megjelenik hétfő kivéte* lével mindennap, ünnepnapok után is. Hirdetések felvétetnek Budapesten, A VILÁG kiadóhivatalában, Block* ner J., Győri és Nagy, Janlus és Társa, Tenczer Gyula, Leo­pold Testvérek, Mezei Antal, Schwarz József, Mosse Rudolf hirdetési irodákban. — Becsben i M. Dukes Nachf., Haasenstein és Vcgier, Rudolf Mosse, Eduard Braun, Heinrich Schaíefc, Bock und Herzfeld. — Berlinben: Dr. Jír. Eíímenreich, Berlin*Wiítners* dorf, HoIstinniche*Strasse 27. ox. IV. évfolyam Budapest, 1913 SZOMBAT november 1. 259~ik szám Politizálni kell! * Irta: Jászi Oszkár Budapest, október 31. Egy erkölcsi kérdést akarunk ma itt fölvetni a maga egész horderejében, melynek helyes vagy helytelen megol­dásától a magyar kultúra nem egy ér­tékének sorsa függ. Ezt a kérdést a régi magyar politika nem ismerte. Az una eademque nobilitas egyformán csatázott és egyformán politizált, a köz­ügyek intézése minden nemes ember dicsősége és főidőtöltése volt s szinte érthetetlen lett volna számukra az a probléma, hogy kell-e, illő-e, szüksé­ges-e a vármegye és az ország ügyeivel foglalkozni? Az általános nemesi poli­tizálásnak szinte csak fizikai akadályai voltak: a rossz utak, a mezei munka sürgőssége, a vármegye székhelyén való tartózkodás költségessége, melyek a szegényebb nemesség számára a politi­zálást gyakran igen szűk keretek közé szorították vagy egy része korrumpálá­shoz vezettek. A magyar parlamentáris rend ki­irtása első évtizedeiben továbbra is aradt a politizálás nobile officium- ellege. Néhány nagymüveltségii "jellemű politikus vezérszerepe ország ügyeivel való foglal­ja a legideálisabb életpálya jele r. egész közvélemény előtt. De a.. értékben, melyben a nép­Olvasás közben Sorok egy nagy emberről Irta: Ignotus Egy nagy embert látok most beérkezni, Vázsonyi Vilmost — s ez egészen különös érzés. Olyan, mint mikor a hajó, melyen nyolc na­pon át gondolattalan megszokottságban éltem, a kikötő előtt meglassítja járását, megáll, újra megindul, egy kis gőzöst fognak eléje s más kis gőzösök fickándoznak körűié, — s egyszerre más lesz, mint ami nyolc napig volt, egyszerre eltűnik megszokottsága, egyszerre megérzik különössége, teherbírása, — együtt érzek iránta bizalmat és áhítatot, s mentül nehézkesebben s óvatosabban bújik át társai között s illeszke­dik gőzölve és csörömpölve a kőpart mohához, annál meghatotlabban érzem azt a nagyszerű­ségét, hogy két világot hozott össze egymás­sal egy kis világ volt az is, amiben idecepelt. Vázsonyi Vilmost busz esztendejénél több, hogy ismerem. Még az egyetemről, ahol, gon­dolom, egy évvel jogászkodott feleltem. Mindig gyönyörködtem magas intellektusában s gyer­meki kedvességében, és — -bátran mosolyog­hattok, most magam előtt a legfurcsább — so­hasem jutott eszembe, hogy nagy ember. De ez tulajdonképp természetes. A nagysághoz hoz­zátartozik az erőlködés nélkül valóság s a ma­gától értetődés. Magától értetődő volt, mikor, mint vidékről felvetődött kis jogász* Vázsonyi képviselet egyre inkább elvesztette lá­bai alól a népet; abban a mértékben, melyben a fejlődő kapitalizmus a poli­tikát egyre inkább felhasználta profitja gyarapítására; abban a mértékben, melyben a mandátumszerzés vagy nyilt korrupcióvá vagy undorító demagó­giává vált és a 67 meg a 48 szenvedel- mes ellentéte ugyanannak a latifun- diumos oligarchiának közjogi takaró­leplévé vált társadalmi és gazdasági visszaélései leplezésére: ugyanezen mér­tékben nőtt a politizálás mesterségének lenézése épp az ország legprodukti- vabb köreiben s egyre nagyobb ará­nyokban alakult meg szerte az ország­ban egy névtelen és szervezetlen párt: a nem-politizálók pártja. Ez a párt ma erősebb, mint va­laha s főleg két árnyalata van. Az egyik­nek inkább gazdasági, a másiknak in­kább erkölcsi az ideológiája. A gazda­sági a munkamegosztás elvét hang­súlyozza. Azt állítja, hogy az egyre bo­nyolódó, egyre kevésbbé áttekinthető, ezer meg ezer gazdasági érdek szinte kibogozhatatlan szövevényén alapuló modern társadalomban a politika ana­kronizmussá vált, m.crt a tudatlanság, a kontárság. a kurázsi ás elyét' alkal­mazza a szaktudás, a mesteri bizton­ság és a szolid orvostudományé helyett. A politika minden része ma már spe­ciális tudományággá vált, melynek könyvtárakra rugó irodalmát csak Vilmos kivitte az utcára a véderő-kérdést. Ter­mészetes volt, hogy, mint fiatal újságíró, meg­akasztotta a közigazgatási reformot. Egyszerű volt, olyan, mint hogy a nap felkel, vagy a hold lemegy, hogy urává lett a fővárosnak, megtörte hatalmasait, minisztereket buktatott meg, s egy csomó komolyan nem vett dolgot, mint aminő a polgárság, a demokrácia, a sza- badelvüség: tett kézzelfoghatóvá, mert a vilá­gon valóvá. Most is természetes, hogy a négy­öt egész ember közt, akin ma a nemzet szeme csiigg, ott ül, ott áll, ott beszél, ott dolgozik, ott magyaráz, ott agitál, ott ir, ott gyilkol s ott mosolyog szivarozva Vázsonyi Vilmos. S ha ezektől a küzdő- és vezértársaitól, ha hazájá­nak nagyjaitól nem hallanám, amint gyönyör­ködve és meghatva szorítják meg becsületes kezét, hogy ez a Vázsonyi nagy ember: nekem nyilván még most se jutna eszembe. Szeret­ném, tisztelném, örülnék neki, tanulnék tőle, de úgy venném hasznát hogy ő van, minK ahogy beszivom a levegőt és üdülök tőle, de igazán nem jut eszembe megköszönni. Azért nem tudom, hogy’ volt ez más nagy embereknél. Tegnapelőtt délben Vázsonyi fel­jött a Magyar Hírlaphoz s másfél óra alail le­diktált egy fényes cikket, melyben izekre szed­te a kormány sajtójavaslatát. Délután három­kor eljött az Otthon-körbe s három óra liosz- szat beszélt e javaslatról s követ-kövön nem hagyott belőle. Még azon éjszaka nagy előadást tartott a Demokrala-Körben, s tegnap dél­szakember képes áttekinteni. Ilyen kö­rülmények között népi a nv lomalatti politizálásnak legros * formája-e, ha a nem-hivatásos L uS a vám­kérdésbe, a bankkéi í> <j, a szociál­politikába, az önkormányzati reformba és egy égisz sereg más olyan problé­mába akar belekontárkpdni, melyekről semmi pozitív tudása nincs? Bármily divatos és plauzibilisen hangzó is ez az álláspont, tudományos tógája dacára nyilvánvaló a belső üres­sége és tarthatatlansága. Tényleg, ki- gondolói ama bürokratikus, fásult és rest aktakészitők soraiból kerültek ki, akik hasonló mélységgel az esküdtszé­ket akarják eltörölni a munkamegosz­tásra és a szakbíró tudományos fölé­nyére való hivatkozással. Pedig minden gondolkodó ember egy kis körültekin­téssel be fogja látni, hogy úgy a parla­ment, mint az esküdtszék, végered­ményben, nem tudományos feladatokat old meg, hanem bizonyos történelmileg adott érdekellentéteket van hivatva át­hidalni; hogy működésűkben nem eb méleti megállapítások pontos mérlege­lése a fontos, hanem a társadalmi fejlő­dés elősegítése az egymással küzdőt irányzatoknak tűrhető komproinisz- szúrna alapján; bogy a legutolsó paraszl is — kit korrupcióval vagy alkohollal normális eszejárásától meg nem fősz- tottak — tisztábban képes faluja érde­keit mérlegelni vagy egy a saját köré­előtt mondta el az Andrássyé után azt a hatalmas parlamenti beszédét, melylyel a többséget az önérzet legcsucsáról a szo­rongás legmélyébe lökték. Ez igazán elég volna negyvennyolc órán belül — de ma­gától értetődik, hogy még ugyancsak teg­nap délután az ügyvédi kört is óriási beszéd­del vonta bele az agitációba. Ha ezt életrajzban olvasnám, elálmélkodnám rajta s tanulmányoz­nám, mint valami természeti csodát. így, hogy látom és hallom s egy részénél ott vagyok: szinte fel sem tűnik. A felhőkarcolókkal voltam igy, ugyancsak a newyorki kikötőben. Szinte kecsesen illettek bele a kikötő mosolygó zöldjé­be. Magától értetődött, hogy negyvenemelete­sek. Csak mikor tövüknél ott láttam eltör­pülni a hatemeletes házakat, akkor kezdtem megérezni, hogy mib.en áll a nagyságuk. Az egyest eltörpítik, de az egészet észrevétlen a maguk magasságába emelik. Minden, ami rendkívüli, egyúttal vissza­esés is. A bolond ember, a bűnös ember, a láng­eszű ember, a vezérnyi ember mind egyúttal vagy állatember, vagy gyerekember. Vázsonyi- ban ez a legmeghatóbb: az ő gyermeki naiv- sága. Ez a nagyszerű elme egyúttal a legjáté-, kosabb elme is, melyet ismerek. Óriási tudása, gyilkos emberismerete, hegyomlásos emléke­zete és kritikája oly ártatlan szemmel néz körül a világban, mint a kisgyerek, ki ugyanazon tekintettel csodálkozik is min* denep, de természetesnek is talál min-

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents