Világ, 1914. január (5. évfolyam, 1-27. szám)
1914-01-01 / 1. szám
3 1914. januári VILÁG semmi sem jelent semmit, legkevésbbé a delegáció. Ez az az intézmény, amelynek semmi értelme nincs. Még annyi sem, amennyi a magyar álparlamentnek, hogy legyen egy intézmény, mely úgy öltözteti fel a császári parancsot, hogy nemzeti akaratnak lássék. A delegáció még csak nem is centrálparlament, mert egyáltalában nem parlament. Idén már azt a külszínt sem őrizték meg, hogy ez az a hely, ahol a közös minisztereket, vagyis a birodalom igazi kormányzóit, vitába lehet vonni és feleltetni lehet. Tisza István ugrott oda őhelyettük is, mint ahogy a heves udvarló, aki a primadonnát akarja keblére szorítani, a mamát találja karjai között. Az abszolutizmus kezdi unni az alkotmányos komédiát. Kezd méltóságán alul lenni, kezdi azt érezni, hogy egyéb és komolyabb dolga van, mint ez a gyerekes móka. Végezze el Tisza, végezze el Stürgkh, végezzék el a kikommandirozott helyiérdekű utilitékt. Azok fecsegjenek, ők kormányoznak. S ez az, amit nem lehet ennyiben hagyni. Semmit sem kockáztatunk vele, ha megbolygatjuk, mert a legrosszabb változás is jobb a mai állapotnál. A legrosszabb változás az volna, ha nyíltan és őszintén történnék az, ami most a közös kormány s a delegáció intézményével leplezetten történik — s ez jobb volna, mert egyrészt tisztességesebb volna, másrészt szembeszökőbb, tehát még elviselhetetlenebb. A dualizmust revideálni kell — jobban mondva: ha van dualizmus, akkor legyen is. Vagy van birodalom, vagy nincs, de ha van, akkor silány komédia a dualizmus, s ha nincs, akkor tűrhetetlen kijátszás a delegációsok. A két parlamentnek s a két kormánynak vissza kell szereznie a külügyekbe s a hadügyekbe való beleszólást. Ez nem jelenti azt, hogy bárminek a közössége megszűnnék, vagy ne maradhatna meg. A közös ügyek igazgatásának s parlamenti technikájának dolga semmivel sem volna ezzel nehezebb, mint ma. Képtelenség, hogy egy önálló ország parlamentjének ne legyen ugyanolyan hozzászólása s szavának éppoly költségvetési szankciója külügyekben és hadügyekben, mint kereskedelmi ügyekben vagy igazgatásiakban. A delegációra semmi szükség nincs, a parlament a közös intézmények dolgát és költségeit éppúgy megtárgyalhatja, mint ahogy megtárgyalja a vámügyeket, noha a vámterület közös. S képtelenség, hogy a közös miniszter nem tagja semmi kormánynak (mert hiszen nincs is közös minisztérium) s valójában nem felel semmi parlamentnek. Minthogy a két kormánynak úgyis egyetértésben kell állania a közös miniszterekkel, semmi akadálya annak, hogy a közös miniszter valóban tagja is legyen a kormánynak. A technikája igen egyszerű, mint ahogy az angol kabinetnek külön tagjai vannak az alsós külön tagjai a felsőház számára: ha a közös miniszter osztrák, lehet az államtitkárja magyar, ha magyar, lehet az államtitkárja osztrák, s az egyik az egyik kormánynak tagja, a másik a másiké, s a delegáció felelősségrevő médium nélkül ülhetne s felelhetne az osztrák, illetve a magyar parlamentben. Vagy ez lehetne a megoldás, vagy egyéb — de kell valami megoldás, kell már a közös ügyek, már a közös miniszterek kedvéért is, kiknek épp az ő abszolutista enclavejukban éppen nem fenékig tejfel az életük. Vagy megállhatja-e a helyét a mai világban külügyminiszter, akitől túlkapás és jogtalan beavatkozás, ha bele mer szólani azokba a belső ügyekbe, amelyeken végre is az fordul meg, hogy ő csinálhat-e külpolitikát? S nem kell-e valami helynek lenni, ahová ez a legnagyobb felelősségű kormányférfi a nyilvánosság elé menekülhessen udvari és egyéb nyomások elől ? Lehet-e elképzelni a Czernin bukaresti kiküldetését, ha a külügyminiszter vagy államtitkárja ott ül a magyar képviselőházban ? S akár a magyar, akár az osztrák agráriusok merhetnék-e a nagy nyilvánosság előtt úgy útját állani egy tisztességes balkán-kereskedelmi vámpolitikának, mely kifelé piacot szerez, befelé pedig enyhíti a drágaságot, mint ahogy eddig merhették a kancelláriák s a szalonok titkaiban? Dobálózhatnék-e dreadnoughtokkal az admirális, ha a parlamentben kéne értük helytállnia, viszont komédiázhatná-e a magyar honatya a bécsfaló kurucot, ha egyenesen kéne megszavaznia a katonai költségeket? Külügy és hadügy: ez ma belügy, ez ma kereskedelemügy, ez ma pénzügy, ez ma minden ügy. Nem szabad tovább olyan ostobáknak lennünk, hogy azon a címen, hogy mi önállóak és függetlenek vagyunk, a külügy önállósítsa s a hadügy függetlenítse magát tőlünk. Inkább nyílt elnyomás, mint a magunk bűntársaságával leplezett, inkább centrálparlament, mint ez a komédiázott dualizmus, mely csak arra való, hogy nélkülünk rendelkezzenek rólunk s mi ne legyünk ott, mikor felosztanak bennünket. A rettenetes év megtaníthatott bennünket, hogy alkotmány és közjog csakugyan nem mindegy, s minden gazdasági, társadalmi és politikai szerencsétlenségünknek az az alapoka, hogy alkotmányosságunk a lakosság s önállóságunk öncsalás. S megéri retteneteit, ha megtanuljuk végre belőlük, hogy negyvenhat esztendőn át mily rettenetes ostobák voltunk. Szerencsés esztendőt kívánok (Két Kuruc beszélget) .Szerencsés esztendőt, Jósorsba menendőt, György cimborám, kívánok mostan néked, Napos tábor körül Lássad futni a plundrás ellenséget." „Nem látom, nem látom, Szivbéli pajtásom, Nem látom a ködöktől a jövendőt, Fúltak itt a szívek És éhesek és gonoszak a bendők.“ ,De ilyenkor hinni S remény-zászlót vinni Illik a jó, kordiális vitéznek, Szilveszter éjjelén Keserű szánk tátitsuk ki a méznek. „Óh, jaj, árulások, Csúf, bajos bukások Sohase voltak esztendőkhöz kötve, Az magyar az magyart Elárulta s elárulja mindörökre.“ ,Nézd, fényes az égbolt. Ami volt, az rég volt S az szerencsés, mivelhogy uj uj esztendőt, Ha minden ránk szakad, Áldjuk, higyjük, mint jósorsba menendőt." Ady Endre: Lém története Irta : Bede jób ól. A kis bolt ajtótábláit a két öreg betette. Az ablakokra felakasztották a karton takarókat. A petróleumlámpát, mely a bolt közepén lógott, eloltották s egy szegényes gyertyát gyújtottak. A faggyúja azonnal olvadozni is kezdett, míg a láng duruzsolva égett a fagggyú szivárgása miatt. Egy kicsit még hallgatóztak, hogy nem jelentkezik-e sóért, dohányért, heringért egy elkésett vevő. Csend volt, már nagyon késő volt, senki sem jött. A nedves éjszakában a városvég olyan kihalt volt, mintha egész nap temettek volna. Az öreg ember, kit Marjon Kelemennek hívtak, fáradtan leült a több helyen meghorpadt és lekopott asztal mellé és idegesen kiáltott: — Hát add a vacsorát, Róza! Róza, a felesége, a kemence sütőajtaját kinyitotta és kivett onnan egy vaslábast, tele főtt krumplival, mely csak gyengén párolgott. Mellé egy fél kenyeret tett és egy kést, egy kanalat, meg sót. Egy töröttszájú kancsót is hozott, tele vízzel. Leültek. A sárgáslángú gyertya miatt is a férfi olyan soványnak látszott, hogy a szeme alig maradt meg az arca fölött. Amíg evett, nagyon nehezen lélegzett. Az asszonyon kevésbbé látszott meg a nyomorúság. Kövér volt és piros. — Rossz idő jár a boltra — kezdte a szót a férj. — Ilyen szegénységben még nem voltunk. — Az asszony arcára két könycsepp gördült: — Mit csinálunk Lénivel? Itt megvénül és elsorvad. Már a szavát is alig hallani. — Férjhez adjuk hát! — felelt haragosan az öreg. — Valamit valahonnan a föld fenekéről is előkeritünk és Lénit férjhez adjuk. A többi Marjon-leányok, a gazdagok, mind férjhez mentek rég. — Igen, ez fáj nekem is — siránkozott a másik — ujjal mutatnak ránk a gazdag Marjonok és kiég a szemem, hogy mindig hánytorgatják, hogy Léni vénlány marad. A kelengyét már hat év óta mind megvarrta magának, szegény, négy ruhát is varrt a városban. Vagy háromszáz forintot ha össze lehetne szerezni valahonnan . . » '*'• . — Honnan? Sóhajtoztak. Megakadt mind a kettőjük szava. Az asszony is tudta, mit akar a férje mondani s az ember is sejtette asszonyának a gondolatát. Árnyékok himbálództak a gyertya pislogása miatt, szomorúan, lassaban, méla táncot lejtve, hasonlót ahhoz, amit a temetőben a lidércfény táncol. — A házat gondolod? szólt végre rekedten a férj. — A házat, igen. Ismét sóhajtottak. Nézték a házat. A füstös mestergerendát, mely jó esztendőben és rossz esztendőben ötven év óta van felettük. Csütörtök Budapest, december 31. A delegáció határozatainak jóváhagyása. A magyar delegáció bécsi ülésezése alatt tizenkilenc határozatot hozott, melyek különböző közös ügyek költségeire vonatkoznak. A határozatokat királyi jóváhagyással ellátva, a hivatalos lap mai száma közli.Függetlenségi győzelem Nagybányán. A szat-már megyei törvényhatósági bizottsági tagválasztásnál — mint Nagybányáról jelentik — az eddigi munkapárti bizottsági tag, Égly Mihály helyébe a Függetlenségi Ajtay Nagy Gábor nagybányai ügyvédet választották meg Nagybányán.