Világ, 1914. január (5. évfolyam, 1-27. szám)

1914-01-01 / 1. szám

3 1914. január­i VILÁG semmi sem jelent semmit, legkevésbbé a delegáció. Ez az az intézmény, amelynek semmi értelme nincs. Még annyi sem, amennyi a magyar álparlamentnek, hogy legyen egy intézmény, mely úgy öltözteti fel a császári parancsot, hogy nemzeti akaratnak lássék. A delegáció még csak nem is centrálparlament, mert egyáltalában nem parlament. Idén már azt a külszínt sem őrizték meg, hogy ez az a hely, ahol a közös minisztereket, vagyis a birodalom igazi kormányzóit, vitába lehet vonni és feleltetni lehet. Tisza István ugrott oda őhelyettük is, mint ahogy a heves udvarló, aki a prima­donnát akarja keblére szorítani, a ma­mát találja karjai között. Az abszolutiz­mus kezdi unni az alkotmányos komé­diát. Kezd méltóságán alul lenni, kezdi azt érezni, hogy egyéb és komolyabb dolga van, mint ez a gyerekes móka. Végezze el Tisza, végezze el Stürgkh, vé­gezzék el a kikommandirozott helyi­érdekű utilitékt. Azok fecsegjenek, ők kormányoznak. S ez az, amit nem lehet ennyiben hagyni. Semmit sem kockáztatunk vele, ha megbolygatjuk, mert a legrosszabb változás is jobb a mai állapotnál. A leg­rosszabb változás az volna, ha nyíltan és őszintén történnék az, ami most a kö­zös kormány s a delegáció intézményé­vel leplezetten történik — s ez jobb volna, mert egyrészt tisztességesebb volna, másrészt szembe­szökőbb, tehát még elviselhetetlenebb. A dualizmust revideálni kell — jobban mondva: ha van dualizmus, akkor legyen is. Vagy van birodalom, vagy nincs, de ha van, akkor silány komédia a dualizmus, s ha nincs, akkor tűrhetetlen kijátszás a delegációsok­. A két parlamentnek s a két kormánynak vissza kell szereznie a kül­­ügyekbe s a hadügyekbe való beleszó­lást. Ez nem jelenti azt, hogy bárminek a közössége megszűnnék, vagy ne ma­radhatna meg. A közös ügyek igazgatá­sának s parlamenti technikájának dolga semmivel sem volna ezzel nehezebb, mint ma. Képtelenség, hogy egy önálló ország parlamentjének ne legyen ugyan­olyan hozzászólása s szavának éppoly költségvetési szankciója külügyekben és hadü­gyekben, mint kereskedelmi ügyek­ben vagy igazgatásiakban. A delegációra semmi szükség nincs,­­ a parlament a közös intézmények dolgát és költségeit éppúgy megtárgyalhatja, mint ahogy megtárgyalja a vámügyeket, noha a vámterület közös. S képtelenség, hogy a közös miniszter nem tagja semmi kor­mánynak (mert hiszen nincs is közös minisztérium) s valójában nem felel semmi parlamentnek. Minthogy a két kormánynak úgyis egyetértésben kell állania a közös miniszterekkel, semmi akadálya annak, hogy a közös minisz­ter valóban tagja is legyen a kormány­nak. A technikája igen egyszerű,­­ mint ahogy az angol kabinetnek külön tagjai vannak az alsó­­s külön tagjai a felső­ház számára: ha a közös miniszter osz­trák, lehet az államtitkárja magyar, ha magyar, lehet az államtitkárja osztrák, s az egyik az egyik kormánynak tagja, a másik a másiké, s a delegáció felelős­ségrevő médium nélkül ülhetne s felel­hetne az osztrák, illetve a magyar par­lamentben. Vagy ez lehetne a megoldás, vagy egyéb — de kell valami megoldás, kell már a közös ügyek, már a közös miniszterek kedvéért is, kiknek épp az ő abszolutista enclavejukban éppen nem fenékig tejfel az életük. Vagy meg­­állhatja-e a helyét a mai világban kül­ügyminiszter, akitől túlkapás és jogtalan beavatkozás, ha bele mer szólani azokba a belső ügyekbe, amelyeken végre is az fordul meg, hogy ő csinálhat-e külpoli­tikát? S nem kell-e valami helynek lenni, ahová ez a legnagyobb felelősségű kormányférfi a nyilvánosság elé mene­külhessen udvari és egyéb nyomások elől ? Lehet-e elképzelni a Czernin buka­resti kiküldetését, ha a külügyminiszter vagy államtitkárja ott ül a magyar kép­viselőházban ? S akár a magyar, akár az osztrák agráriusok merhetnék-e a nagy nyilvánosság előtt úgy útját állani egy tisztességes balkán-kereskedelmi vám­politikának, mely kifelé piacot szerez, befelé pedig enyhíti a drágaságot, mint ahogy eddig merhették a kancelláriák s a szalonok titkaiban? Dobálózhat­nék-e dreadnoughtokkal az admirális, ha a parlamentben kéne értük helyt­állnia,­­ viszont komédiázhatná-e a magyar honatya a bécsfaló kurucot, ha egyenesen kéne megszavaznia a katonai költségeket? Külügy és hadügy: ez ma belügy, ez ma kereskedelemügy, ez ma pénzügy, ez ma minden ügy. Nem szabad tovább olyan ostobáknak lennünk, hogy azon a címen, hogy mi önállóak és függetlenek vagyunk, a külügy önállósítsa s a hadügy függet­lenítse magát tőlünk. Inkább nyílt el­nyomás, mint a magunk bűntársaságá­­val leplezett, inkább centrálparlament, mint ez a komédiázott dualizmus, mely csak arra való, hogy nélkülünk rendel­kezzenek rólunk s mi ne legyünk ott, mikor felosztanak bennünket. A rettenetes év megtaníthatott ben­nünket, hogy alkotmány és közjog csak­ugyan nem mindegy, s minden gazda­sági, társadalmi és politikai szerencsét­lenségünknek az az alapoka, hogy al­kotmányosságunk a lakosság s önállósá­gunk öncsalás. S megéri retteneteit, ha megtanuljuk végre belőlük, hogy negy­venhat esztendőn át mily rettenetes osto­bák voltunk. Szerencsés esztendőt kívánok (Két Kuruc beszélget) .Szerencsés esztendőt, Jósorsba menendőt, György cimborám, kívánok mostan néked, Napos tábor körül Lássad futni a plundrás ellenséget." „Nem látom, nem látom, Szivbéli pajtásom, Nem látom a ködöktől a jövendőt, Fúltak itt a szívek És éhesek és gonoszak a bendők.“ ,De ilyenkor hinni S remény-zászlót vinni Illik a jó, kordiális vitéznek, Szilveszter éjjelén Keserű szánk tátitsuk ki a méznek.­ „Óh, jaj, árulások, Csúf, bajos bukások Sohase voltak esztendőkhöz kötve, Az magyar az magyart Elárulta s elárulja mindörökre.“ ,Nézd, fényes az égbolt. Ami volt, az rég volt S az szerencsés, mivelhogy uj uj esztendőt, Ha minden ránk­ szakad, Áldjuk, higyjük, mint jósorsba menendőt." Ady Endre: Lém története Irta : Bede jób­ ó­l. A kis bolt ajtótábláit a két öreg betette. Az ablakokra felakasztották a karton takaró­kat. A petróleumlámpát, mely a bolt köze­pén lógott, eloltották s egy szegényes gyer­tyát gyújtottak. A faggyúja azonnal olvadozni is kezdett, míg a láng duruzsolva égett a fagg­­gyú szivárgása miatt. Egy kicsit még hallga­tóztak, hogy nem jelentkezik-e sóért, dohá­nyért, heringért egy elkésett vevő. Csend volt, már nagyon késő volt, senki sem jött. A ned­ves éjszakában a városvég olyan kihalt volt, mintha egész nap temettek volna. Az öreg ember, kit Marjon Kelemennek hívtak, fáradtan leült a több helyen meghor­padt és lekopott asztal mellé és idegesen ki­áltott: — Hát add a vacsorát, Róza! Róza, a felesége, a kemence sütő­ajtaját kinyitotta és kivett onnan egy vaslábast, tele főtt krumplival, mely csak gyengén párolgott. Mellé egy fél kenyeret tett és egy kést, egy ka­nalat, meg sót. Egy töröttszájú kancsót is ho­zott, tele vízzel. Leültek. A sárgáslángú gyertya miatt is a férfi olyan soványnak látszott, hogy a sze­me alig maradt meg az arca fölött. Amíg evett, nagyon nehezen lélegzett. Az asszonyon ke­­vésbbé látszott meg a nyomorúság. Kövér volt és piros. — Rossz idő jár a boltra — kezdte a szót a férj. — Ilyen szegénységben még nem voltunk. — Az asszony arcára két könycsepp gördült: — Mit csinálunk Lénivel? Itt megvénül és elsorvad. Már a szavát is alig hallani. — Férjhez adjuk hát! — felelt haragosan az öreg. — Valamit valahonnan a föld fene­kéről is előkeritünk és Lénit férjhez adjuk. A többi Marjon-leányok, a gazdagok, mind férj­hez mentek rég. — Igen, ez fáj nekem is — siránkozott a másik — ujjal mutatnak ránk a gazdag Mar­­jonok és kiég a szemem, hogy mindig hánytor­­gatják, hogy Léni vénlány marad. A kelen­gyét már hat év óta mind megvarrta magának, szegény, négy ruhát is varrt a városban. Vagy háromszáz forintot ha össze lehetne szerezni valahonnan . . » '*'• . — Honnan? Sóhajtoztak. Megakadt mind a kettőjük szava. Az asszony is tudta, mit akar a férje mondani s az ember is sejtette asszonyának a gondolatát. Árnyékok himbálództak a gyertya pislo­gása miatt, szomorúan, lassaban, méla táncot lejtve, hasonlót ahhoz, amit a temetőben a li­­dércfény táncol. — A házat gondolod? szólt végre re­kedten a férj. — A házat, igen. Ismét sóhajtottak. Nézték a házat. A füs­tös mestergerendát, mely jó esztendőben és rossz esztendőben ötven év óta van felettük. Csütörtök Budapest, december 31. A delegáció határozatainak jóváhagyása. A magyar delegáció bécsi ülésezése alatt tizenkilenc határozatot hozott, melyek különböző közös ügyek költségeire vonatkoznak. A határozatokat királyi jóváhagyással ellátva, a hivatalos lap mai száma közli.­­Függetlenségi győzelem Nagybányán. A szat-­­már megyei törvényhatósági bizottsági tagválasz­tásnál — mint Nagybányáról jelentik — az eddigi munkapárti bizottsági tag, Égly Mihály helyébe a Függetlenségi Ajtay Nagy Gábor nagybányai ügy­védet választották meg Nagybányán.

Next