Világ, 1914. február (5. évfolyam, 28-51. szám)

1914-02-01 / 28. szám

A Hírtetések felve­tethete Budapest«1 elérőn ^o^uO, 3 re elos szc* Kes«.toet fHKBBUMfc \ \rrv | f ■ ■ . ... . ...­­»1-58. Kiadóhivatal VI. Gyár-utca 4 « VILÁG kiadohivatalaban, Block« Idefon 81-90. Előfizetni árak a lit ---------- jutlak rZt Sw-t r '?U "S |! magyar korona országaiba 'usztriába JawmT faijai zi^m­sa, K­nczer Oyu*a Leopold g °4 jr M jjr liflL, m z.£Tmo^“uudolTBcKsimna^' ívre 7 korona, egy hóra 2 korona« wk JMf H B MB M Dukes Nacht^lausenstlin és filler. Nánd­orszagbji, a,ifaet bírod*. ^ V:' 11 M WSL Wm. WM Voller, Rudolf Messe. Eduard •on» államainak területe« negyedév« E3 H JPB Braun, Heinrich Schnlefc, Sock a vívir ' egy,h0í\3A°r-,80 M» BSi ^ JSam und iícrzfeld. - Berlinben: Dr. ArVÍLAG.megielemkhíifoliiiv.ie- Iggjg» JPMk. Hl iTiilMfl I ll IÜI „, lllf1* Jr. Bllmcnreich. Bcrlin-Wilmcrs­levd mindennap, ünnepnapok útin 1*. dort Holstinniche-Stras.e 27. s*. V. évfolyam Budapest, 1914 VASÁRNAP február 1. 28-ik szám A Kerületek Budapest, január 31. Annak a választójogi törvénynek, mely elnyomott osztályok nyakorlója, Magyarország demokratikus megújho­dásába vetett reménységek hervadása volt, ma tették föl a koronáját. A képvi­selőházban ma terjesztették be a vá­lasztói kerületek beosztásáról szóló tör­vényjavaslatot. Amiko­r elámulva és elképedve fár­juk, vizsgáljuk ezt a javaslatot, szó­­alig tudunk jutni a csodálkozástól, így ez is lehetséges volt, hogy ezt is tették és hogy nem hiába merték, ■t hiszen mint eddig, most is célhoz ék­s ez a javaslat, mely olyan, mint­­karrikatúrája volna egy igazi, helye­­szerkesztett igazságos törvénynek, ő is csak törvény lesz. Azt a munkát, it a választói jogról alkotott törvény lett, a kerületekről szóló törvény jó befejezni. Ez az újabb törvény , majd teljessé a demokratikus és ikális eszmék föltörekvése elé emelt idályokat. Ez a törvény töri meg rég­­a mai rendszer ellenzékét. És hogy ezt a célt elérjék, csodáló­­vakmerőséggel és­ szuverén fölény­­el dobták sutba mindazokat a pricí­­mákat is, amelyeket eddig hangoz­­ak. Amikor az ellenzék az általános asztal jogot követelte, ez ellen a kö­­zlés ellen két fő kifogást emeltek. Az ok kifogás az volt, hogy a ma még talán néprétegek nagy része nem elég­ít arra, hogy politikai jogokat gya­koroljon, a további jogkiterjesztéssel te­hát meg kell várni azt, amíg ezek a tö­megek is kinevelődnek és kulturálód­nak annyira, hogy bátran rájuk lehet bízni az ország nagy érdekeit. A másik kifogás az volt, hogy csak cenzussal és mesterségesen fölállított akadályokkal lehet fönntartani ebben az országban a magyarság szupremáciáját. A ma be­nyújtott törvényjavaslat megmutatja azt, hogy milyen komolyan érezte át a kormány mind a két aggodalmának a jogosságát és a fontosságát. A javaslat négyszázharmincöt ke­rületet tervez az országban, tehát hu­szonkettővel többet, mint amennyi je­lenleg van. A kerületeknek ezt a számát véve alapul, a választói jogosultság ki­­terjesztése után egy-egy kerületre országos átlagban jutna 4226 vá­lasztó. Amikor az ellenzék a kor­mánypárti aggályokkal szemben ér­velt, arra hivatkozott, hogy a nem­zetiségi veszedelem rémével szemben teljesen elégséges, ha a kormány geometriai pontossággal osztja be a kerületeket és megszünteti azt az anomáliát, mely ma megvan, amikor nemzetiségi vidékeken, sockal kevesebb választó választ egy-egy képviselőt, mint magyar vidékeken. Azzal érveltek, hogy a magyarság a maga kulturális, gazda­sági és számbeli fölényével amúgy is megtartja vezető szerepét ebben az or­szágban, mihelyst a nemzetiségeket mesterségesen kieszelt geometriával nem favorizálják a magyarság rovására. A kormány oldalán azonban nem fosra e­gitség ürügye alatt lelki kincseket letiporni, művészi lelkiismeretet gúzsba kötni akarni. A társadalom legnagyobb művészeti egyesületé­nek minden becsületes, őszinte törekvés előtt meg kell kapuját nyitni és sohasem szabad egy irány szolgálatában állni.“ Ez szent igazság s igy olvasva mindenki természetesnek találja. Nem hiszem, hogy a politikusok és nem politikusok között, kik a személye iránt való érdeklődés kedvéért Andrássynak m­ég e művészetpolitikai beszé­dét is elolvassák, egy is akadna, ki azt ne hinné, hogy ez őneki is meggyőződése, s elhinné, hogy ő egyszer is vétett e ta­nítás ellen. Mindazonáltal épp a legköze­lebb múltban, még csak egy-két év előtt is , vagy öt esztendőn át véres verekedés folyt nálunk az irodalomban ez igazság érvényesí­téséért. Amibe a társadalom, a hatalom, a tekintély a művészi lelkiismeretet gúzsba­­köthette, minddel megpróbálkozott a vak­­merőek ellen, kik úgy mertek írni, hogy „lelküknek őszinte, igaz impresszióit fejezték ki“­­— holott, Andrássynak ugyanezen be­széde szerint, a művész csak ekkor lehet az emberiség jóltevője és tanítója. S ezt a ma­gyar társadalomnak éppen ama vezérlőbb elméi közül, kiknek van közük íráshoz, mű­vészethez, lelki dolgokhoz, mindenki termé­szetesnek találta. Már amennyire egyáltalán fák el ezt a megnyugtatást és minden­áron jobb hazafiak akartak lenni, mint az ellenzék. Ebből mi következik? Ugyebár az, hogy ha már a kerületek matemati­kai pontossággal mért egyenlő beosztá­sától el akarnak térni, ezt nem tehetik meg másképp csak a magyarság javára. Ők azonban nem ezt teszik, mert az új törvényben más formában újra csinál­ják az eddigi törvény igazságtalanságát: magyar vidéken sokkal magasabb szám­ban állapítják meg a választók számát, mint a nemzetiségi, különösen a román vidéken. S ezzel egyszerre sutbadobják azt a másik princípiumukat is, melyet az általános választói jog ellen hangoz­tattak. Elárulják azt, hogy ők nem armiatt ellenezték az általános választói jo­got, mert a választók kulturális nívóját féltették a jogkiterjesztéstől. A magyar­ság az ország legműveltebb népe, a cse­kély számú németeket leszámítva ma­gyar vidékeken található a legkevesebb analfabéta. Azt a rossz arányszámot mely a magyarságot az írni-olvasás szempontjából olyan rossz helyre állítja a nemzetek versenyében, első­sorban a nemzetiségeinknek és pedig különösen a román nemzetiség kulturális elmara­dottságának lehet tulajdonítani. Hol maradnak a műveltségnek, az értelmi fejlettségnek szánt privilégiumok, ha annak a nemzetiségnek adnak legtöbb jogot, mely a legműveletlenebb és a po­litikai jogokra legkevésbbé érett? Ha műveltségre, a nemzeti szem­pontra olyan nagy súlyt helyeztek vol­tudomására jutott — mert ezt is természetes­nek találták és találják, hogy Magyaror­szágon lehet valaki műveltségben is kiváló ember, anélkül, hogy a véletlennél több tu­domása volna arról, ami körülötte irodalmi élet folyik. Bámulatos s e percben előttem megfejthetetlennek tetszik, hogy míg a Tisza Kálmán korszakának rideg vidékiességével szemben a politikában mindig voltak, magán a szabadelvű párton belül is s annak ifjabb nemzedékében, kik nem engedték megsza­kadni a Deák és Andrássy idejének európaibb hagyományait, ugyanekkor a tudományban s az irodalomban hirtelen kihalt az Eötvös Józsefek s a Kemény Zsigmondok, a Pulszky Ferencek, Szalay Lászlók és Csengery An­talok típusa, s tudomány és irodalom úgy fejlődött, külön, észrevétlen, valósággal le­nézetten az úri emberek érdeklődésétől, mint a középkorban az ipar s a kereskedelem. Akit az úri rendből a végzet ilyes tehetséggel vert meg: a Grünwald Bélák s a Pulszky Ágostok csak arra voltak valók, hogy a klubban csodabogarakat olvassanak fel könyveikből, s bármi ellentét legyen is a Beöthy Ákos s az ifjabb Andrássy Gyula magyar történetfelfo­gása között, a sorsuk ugyanaz volt: egyik­nek könyvét sem olvasta senki. S a dolgok ez állásáért való felelősségben — ha ugyan jár felelősséggel _ olyasmi* amiben jóhiszem* a akiknek előfizetése 1914 január hó 31-én lejárt, szíveskedjenek a meg­újításról idejekorán gondoskodni. Olvasás közben Kultur értékek Irta: Ignotus Megakad a szemem a tételen, melylyel Andr­ássy Gyula gróf a Benczúr Gyula hetve­nedik születése napja tiszteletére mondott sugárzóan okos és jólesően tapintatos beszé­dét bekoronázza. Azt mondja, hogy „ma nem Benczúr művészeti irányát akarjuk ünnepelni, ma nem valamely iskola mellett foglalunk ál­lást. A Képzőművészeti Társulatnak nem sza­bad egyoldalu­nak lenni. Legyen vezérmotí­­vuma mindig és mindenben a művészi szabad­ság legmesszebbmenő tiszteletben tartása. Tör­hetetlen meggyőződésem, hogy csak a szabad­ság kultusza segítheti elő a művészetet. A mű­vészi ihlet az embernek olyan benső kincse, amelynek minden külső beavatkozástól ment­nek kell maradnia. A művész teljes függet­lensége, a művészet teljes szabadsága olyan szent előjoga az emberi lelkiismeretnek, amely­nek megsértése a művészet ellen elkövetett főbenjáró bűn. Nem szabad a támogatás, se­

Next