Világ, 1914. május (5. évfolyam, 103-127. szám)

1914-05-01 / 103. szám

3 191 f. május 1. VILÁG élhetetlen élelmességéhez, a maga élet­telen élősdiségéhez. Ha így folytatja, az lesz a vége, hogy urastól együtt leszárad az országról, mint a pióca a halottról. Lefelé: ez sincs tán veszedelem, semmi esetre nincs áldozat nélkül. Ám nincs választás egyéb. Szociális politi­kával, munkáspolitikával, parasztpoli­tikával a­ polgárság nyilván maga alatt vágja a fát. De hogy elmulasztott fel­jutni rá, most már csak ezzel juthat fel a fára. Lehet, hogy egyszer meghal bele. De hogy addig is éljen, ahhoz abba kell hagynia az öngyilkosság politiká­ját. A halálig, még szép darab élet van, sőt lehet újjá is születni, úgy sohasem kell félni a haláltól, hogy ettől való fél­tünkben ne akarjunk élni. S egyelőre a kilátás nem is ily tra­gikus." Egyelőre s még nagy ideig a mi fejletlenségünk közepett a munkáspoli­­ti­ka s a parasztpolitika az, amit minde­nütt egyebütt polgári politikának nevez­nek. Egyebütt a munkásság már a szindikalizm­usnál tart, vagyis a parla­ment lenézésénél. Nálunk az általános választójog szociálisig programmpont. Nálunk a legforradalmibb törekvés, a paraszti, a legpolgáribb jóért folyik: a tulajdonért. A szabadságok, melyekért barrikádok emelkedhetnek, polgári sza­badságok. A kenyérkérdés, mely nálunk a legfőbb szociális kérdés, legalább is annyira a polgárság kérdése, mint a munkásé­s a paraszté. Sőt még inkább, mert a munkás az ő pörölyével, a pa­raszt az ő két karjával elmehet tenge­rentúlra, de a polgár, az ő nyomorult diplomájával, boltjával vagy egyél­ nin eseti fenségével hová mehet? Ő igazán magyar, a legmagyarabb magyar, mert bár itt sincs helye, de a nagyvilágban még kevesebb a helye. Itt élnie kell, de ma csak halnia lehet. Ha élni akar, akkor szakítania kell az uriság álmá­val s belejózanodnia a lefelé való aláz­a­tosságba. Le kell s­zá­ Hania büszke omni­buszáról s május elsején gyalog kell ki­zarándokolnia a népligetbe, így még elérheti, hogy valaha automobilba ülhessen. A Klára fia írta : Ady Endre Mink minden és mindenki vagyunk, ma­gunk vagyunk akkor is, ha az isten talán Klá­rák bőrébe bujtatott. Talán én vagyok ez a Klára, talán a nagynéném, talán a néném, ta­lán a húgom, talán az unokahúgom.­ De Klára vagyunk, aki fiút akar, esetleg fiút kap, eset­leg csak fiút óhajt, de életünk mindenképpen a Kláráé. Klárát az isten kegyelmesen megjutal­mazta azért a nagy erényért, hogy sokáig szép asszony volt. Amit kért az istentől, azt ugyan nem kapta meg, mert makacsul, egyre leány­gyermeket kért. De nagyobb volt a jutalom, sokkal nagyobb, mint Klára álmodta légyen is, aminthogy Klára erénye is több volt a szépségnél. Klára soha­ soha el nem vonta az ő szépségét irigyen az élet és­ a világ elől. Háromszor ment férjhez állami, isteni és társadalmi formák között. Az első férjét ő ker­gette a hálálba, a második magától halt meg, a harmadiktól elvált. De ezek a férfiak csak köteles firmák voltak a Klára asszony szépség­­boltján Klára úri családból, ízléssel, ambí­ciókkal, nyugtalan boldogság-vágygyal került ki. Ám férj nélkül inkább elpusztult volna, de meg nem hódol senkinek. Mikor a Klára har­madik férje meghalt, ötvenesztendős volt Klára. S első ura idejéből nőtt fel mellette a fia, a szép, a daliás György. A szép Györgynél méltóbb jutalmat senki se kívánhat egy sikerült asszonyéletért. Klára sem kívánt s ahogy nőtt-nőtt a fia, úgy hálál­kodott az istennek Klára. Mivel vagyon, ház, d­ox nélkül maradtak s­em György leánynak Gróf Andrássy Gyula, aki hosszabb uta­zást tett a Balkánon, ma visszaérkezett Ru­szn­yik, férjhez adni bajosan lehetne. Akkor jaj, akkor még az következhetnék, hogy eladja a leányát Klára. Isten előrelátóan megmentette őt e szörnyűségtől s ezért adta neki Györgyöt. Tehát ötvenéves volt már Klára s a fia huszonhárom. Ez a fiú pompás, erős le­­génynyé, igazi férfiúvá fejlődött. De a lelke, mondjuk, a lelke, a lelke csodálatosképpen mintha az anyjából hozzá költözött volna be. Így se jól mondjuk, mert Klárának a lelkével nem bírt meg az ötven esztendő. Klára még a szépségéből se fizetett ki mindent vámként az időnek. Klára alapjában olyan fiatal ma­radt, mint a fia. S a férfiak boldogítására vá­gyott annyira, mint György a nőkére. Párbaj ebből anya és fiú között nem le­hetett, nem is lett. Klára szomorúan ismerte be, hogy az ő belső, rejtett, ép fiatalságát nem méltányolják. A kenyérbölcseség kényszerí­­tette tehát, hogy a fia hódító fiatalságára gon­doljon. Pár éven keresztül azt cselekedte György, amit minden léha, csinos, fiatal ma­gyar ember cselekszik. Flörtölt leányokkal s betyárkodott fiatal, társaságbeli asszonyokkal. Klára asszony hasonlóan gyümölcstelenül töl­tötte el ezt a pár évet, Ő viszont a vénülő, hajdan szén asszonyok szokása szerint a na­gyon fiatal emberekhez, György kortársaihoz volt májas. Eközben Klára és György fölszed­ték az összes fölszedhető pénzkölcsönöket a rokon C, ismerős úrifamiliáktól. De szükség esetén csináltak adósságot mindenütt és már sehol se lehetett több adósságot csinálni. * Klára nem mert komolyan, egyenesen beszélni a fiával, de bízott a saját vérében és jó csillagzatában. Anyai szíve sajgóit, fájt, amikor elgondolta, milyen áldozat vár Györgyre. De azzal vigasztalta magát, hogy ugyanez az áldozat Györgyöt egyben fölszereli az élet vidám gyönyörűségeinek kiküzdésére is. S ugyanekkor agyában egy listát csinált Klára a társaság azon asszonyairól, akik csú­nyábbak és vénebbek, mintsem annyi szere­lemhez jussanak, amennyire vágynak. Valami titkos tartózkodással azonban negyvenötéves asszonynál idősebbre nem gondolt Klára. De a tervezéstől fogva eddig alig észrevett asz­­szony-társaságokba hordta a fiát. S úgy kezd­ték emlegetni a legjobb családok nem fiatal asszonyai Klárát, mint egy páratlanul nemes, jó, idősebb barátnőt. Klára házába beütött a bőség, a szép György grófokkal barátkozott, Londonban csináltatta a ruháit s lóversenyeken lovagolt. De egy napon már maga Klára is megdöb­bent. Túlságosnak találta György életmódját s anyai és asszonyi ösztönei azt súgták, baj van. Klára tudni akart mindent s megtudott mindent. György egy előkelő dámának, a család egy dölyfös rokonának a gyakori ven­dége. Egy gazdag,, egy rangos, egy nagyon csúnya, öreg dámának, akivel Klára leány­kora óta nem beszélt. És Klárának egyszerre eszébe jutott, hogy ő együtt volt zárdában ezzel a nővel. Számított, számítgatott s rá­jött, hogy ez a nő legalább is annyi idős, mint ő, Klára. Ezerféle düh szállt fejébe, mellébe, hátába. Egy kilesett napon meglepte őket, elment a fiáért. „Ilyen gyalázat, ilyen istentelenség, a mi tisztes korunkban“, hö­rögte Klára a meglepett öreg, kastélyos, szerelmes nőnek. És kézenfogta a fiát s mialatt a másik öreg asszony elájult, fejedelemnői haraggal elcipelte. Györgyöt, a daliás Györgyöt, a fiát, az­ életét, a múltját, a sikerét, a büsz­keségét, a sorsát. . A delegáció munkája Andrássy Budapesten Budapest, április 30. A képviselőház ma elfogadta a kereske­delmi költségvetést s a delegáció hadügyi al­bizottsága meghallgatta lovag Krobatin Sán­dor hadügyminiszter expozéját. A parlamenti munka gyors tempóban halad tehát s nem kell prófétának lenni annak megjóslásához, hogy a költségvetést három-négy ülésen elintézik. A képviselőház ülései iránt való érdeklődést teljesen háttérbe szorítják a delegációs ese­mények s már azokból a nyilatkozatokból is, melyeket a Világ. ma közölt, kiderül, hogy az ellenzék igen éles, alapos bírálatra készül. Feltűnt ellenzéki körökben, hogy Jagow, a német külügyi államtitkár a Reichs­tag külügyi bizottsága előtt nagyon lekicsinylő hangon nyilatkozott a magyar függetlenségi pártban észlelhető hármasszövetségellenes moz­galomról. Ez bizonyára szóba kerül a dele­gációban s bizonyára rámutatnak arra is el­lenzéki részről, hogy míg Jagow kijelentette, hogy a hármasszövetség között nem jött létre újabb egyezmény, addig gróf Berchtold expo­zéja egy ilyen egyezmény létesülésére tesz célzást. A delegációs vita alkalmával természete­sen alig lesz elkerülhető a belpolitikai kér­dések megvitatása. A pétervári út körül ma már aligha lesz vita. Gróf Károlyi legutóbbi nyilatkozatai bebizonyították, mennyire helyt­álló volt az a közlésünk, hogy csak gróf Ká­rolyi utazik el Pétervárra s ő is csak ro­koni látogatásra. Arról,, hogy függetlenségi képviselők is elmennek Pétervárra s mint füg­getlenségi képviselők mennek el, sohasem volt szó, amint azt m­eg is irtuk. A román megegyezési tárgyalások kétségkívül szóba­­kerülnek s különösen, beható vita tárgya lesz a monarchia és Románia viszonyai. Andrássy és II. Vilmos császár fia pestre. Egy hirlapiró előtt gróf Andrássy kö­vetkezőképp nyilatkozott utazásáról: — A lapok azt írták, hogy a kegyelmes úr Há­rom ízben találkozott a német császárral. Tény ez? — Igen. Első ízben a korfui múzeumban ta­lálkoztunk, ahol a német császár, aki nagyon ér­deklődik a régiségek iránt, hosszabb előadást tar­tott előbb az egyes kiásott tárgyakról, azután azok­ról a korszakokról, amelyekből ezek a régiségek fennmaradtak, majd több régészeti kérdésről. Má­sodízben a görög király balkonján találkoztunk. —■ Hogy került a kegyelmes úr a balkonra? — Egy precesszió volt, amelyet a német császár a görög királyhal együtt a görög, király balkonjáról nézett végig. Én a precessziót alulról néztem s mikor a balkonról megláttak, felhívtak. —- És harmadizben? —- A korfui ásatások színhelyén, ahová a né­met császár gyakran kijár. Itt egy délután talál­koztunk. ~ Hosszabb ideig tartott a találkozás? —- Ha jól emlékszem, három órától este hétig. — A görög királyival is találkozott a kegyel­mes úr? — Igen. A görög király Athénből gyakrabban átrándul Korfuba. Két ízben beszélgettünk. — Korfuból hová utazott a kegyelmes úr? — Albániába, Durazzóba. Meglátogattam Wied fejedelmet és nála ebédeltem. Wied fejedelemnek sok nehézséggel kell még megküzdenie. Északon nagy gondot okoz a határ kiegészítése, délen pedig a görög­ kérdés. Durazzóban láttam egy csomó al­bán szökevényt, akik a montenegrói hatalom elő­­szöknek arról a területről, amelyet Európa Mon­tenegrónak adott. Ezeket a menekülteket Albániá­nak kell eltartania, ami sok költségbe kerül. — Durazzóból hová utazott a kegyelmes úr? — Szkutariba,­ onnan pedig Cettinjébe. Nikita királynál audiencián voltam. A király azután ko­csiján körül vitt Cettinjében és megmutatta a vá­ros nevezetességeit. Többek között megmutatta azt az ágyút, amelyből a balkáni háborút bevezető első lövés elhangzott. Az ágyút, amelyet Nikita fia sü­tött el, mint emléket a város egyik közterén, egy klastrom előtt állítottak ki. Nikita király egy rend­jelet is adott nekem. Péntek ■■ jiwuna­­­o »«»in Radikális sajtó nélkül nincs radikális közvélemény

Next