Világ, 1914. június (5. évfolyam, 128-152. szám)

1914-06-03 / 128. szám

2 1914. Junka 3. VILÁG Minden pártnak kettős hivatása van: Egyrészt közvetlen politikai akciókat véghezvinni, másrészt tanítani, a választók iskolázatlan és öntudatlan tömegeit nevelni. Magyarországon eddig az összes polgári pártok elhanyagolták ezt a feladatot, de a kiterjesztett és részben titkos választójog mellett nem tarthat sikerre igényt az a párt, amely választóiról csak a képviselőválasztások előtt vesz tudomást. Nevelni kell a tömegeket, hajlamossá kell őket tenni saját érdekeik felismerésére, fel kell őket világosítani. Ezért szükséges a programmban a végcélok kitűzése és a csak évtizedek múlva megvalósítható változások előkészítése. Ezzel szemben azt szokták mondani, hogy ha egy párt minden utópisztikus követelést programmjába vesz, ezzel csupán a saját szabad mozgását akadályozza, ellenben ha a helyzet kedvezően alakul, akkor a legradikálisabb követelést is meg lehet valósítani, anélkül, hogy azt előzőleg programomba vették volna. Ez a tetszetős okoskodás a kritikát nem állja ki. Ha a közvélemény valamely eszme befogadására nincs előkészítve, akkor a legkitűnőbb politikai éleselméjűség,a legelőnyösebb taktikai helyzet sem használ semmit sem. Az eszmét nem lehet megvalósítani, mert éppen azok közönyösségén vagy ellenséges indulatán bukik meg, akiknek üdvét akarja előmozdítani. Az általános választójogra nézve előnyösebb helyzetet, mint 1905-ben és 1910-ben volt, kigondolni sem lehet. Mégsem válhatott törvénynyé, mert a közvéleményt félre lehetett vezetni azzal, hogy az általános választójog a nemzeti állam bukását jelenti. Jöhet taktikailag akármilyen előnyös helyzet az oktatás államosítására nézve, amíg a tömeggel el lehet hitetni, hogy ez az erkölcsi nevelés veszedelmét jelenti, addig minden remény hiábavaló. Amíg a közvélemény nem látja át, hogy a szekularizáció a földkérdés megoldásának egy igen hathatós eszköze, addig, amíg nem hatol át a közvéleménybe az a tudat, hogy az állam és egyház elválasztása nem a vallásszabadság ellen irányul, hanem a felekezetek teljes autonómiáját és a vallás meggyőződésének az állami kényszer alól való fölszabadulását jelenti, amíg a közvélemény tapsol Csernochnak, amidőn követeli, hogy Apáthy Istvánt és társait űzzék el katedrájáról, amíg a közvélemény nem buktatja meg azt a minisztert, aki ezt szolgalelkűen megígéri, addig nincs az a politikai lángelme, aki valamely radikális programra pontot megvalósítani tudna. Amíg az agrárvámok elleni védekezést hazaárulásnak lehet minősíteni, amíg a munkások gyülekezési jogának elnyomása a nemzeti munka védelmének jegyében történhetik, addig, amíg a kisbirtok tehermentesítésének örve alatt a nagybirtok nyer egyedül adókedvezményeket — és mindezt a közvélemény jóváhagyásával —, addig becsületes adóreform és vámpolitika nem lehetséges. Lehet, hogy az első feladatot, a közvetlen politikai cselekvésnek a napi események szerinti irányítását a mai pártok jobban értik. De viszont kétségtelen, hogy mellettük szükség van egy új polgári pártra, amely a tanítást, a felvilágosítást, a zászlója alá sorakozóknak öntudatra való rendszeres nevelését vállalja feladatául. Ez a radikális párt hivatása, ez teszi keletkezését történelmileg igazolttá és létjogát megtámadhatatlanná. Este, amikor esik írta: Rene Pál Künn már nem járnak a kocsik, csendes, tavaszi este bóbiskol az aszfalton, csak az eső kocog a párkányon. Mit csináljak? Próbálok olvasni, de nem tudok figyelni. A tekintetem fut a könyv ólomsinein, de nem tudom, hol vagyok, hol voltam, hová megyek? Abbahagyom, járkálok. Ez is unalmas! Nézegetni kezdem a képeimet. Hátha még van rajtuk valami, amit nem fedeztem fel? De nincs semm. Nem érdekelnek, untatnak. Kinyitok egy fiókot. Régi fényképek, képeslapok, részletek Párisból, Velencéből, Hamburgból és így tovább. Levelek, gyerekkoromból egy rajz, kis villa, az anyámnak terveztem, egy számla kifizetve... kicsit csodálkozom és tovább kotorászok. Egy füzet pepita bőrkötésben. Kopott, a lapjai halványak. Elől, az első lapon olvasom: NAPLÓ írja: Bús Albert Nézem a kis füzetet, de nem emlékszem, négy már láttam volna. Szegény Albertem, a legjobb barátom volt, a testvérem volt, körülbelül tíz esztendeje, hogy itt hagyott. Egy bolondos este tette, a manzsettájára írva búcsúzott tőlem. Amikor ezt a furcsa levelet megkaptam, már ő nem volt itt. Becsapta az ajtót maga mögött és egy kis piros folttal a szíve fölött elszökött. Miért? — ma sem tudom. Hiszen mindig kacagott! ... Most jut eszembe, hogy a szája a halála után is mosolygott. Hát akkor, miért tette? ... Lapozgatok a fakó lapok között, 1903. Január 17. Ma egy rokonomtól kölcsönkértem öt koronát Ennyi kellett volna, hogy megborotválkozzam és megebédelhessek .. . arral, aki bizonyára rendelt volna nálam száz korona ára képet. A rokonom azt mondta: Nekem sincs több tíz, tizenöt forintnál. De csak fordulj mindig bizalommal hozzám. Ha van, mindig szívesen adok. Erre eszembe jutott az apám. Az érettségi előtt álltam, azt mondtam: — Papa, ma van az utolsó nap, ki kell fizetnem a tandíjat! — Miért nem szólsz — felelte az apám mosolyogva, egy kicsit feddő hangon, benyúlt a bőrtáskájába és ideadta a tandíjpénzt. Aztán a bugyellárisában kezdett kotorászni, talált benne vagy három koronát, kivette és azt mondta: — Most nincs több apróm. Talán elég lesz ebédre!... — Hát bizony ... — felelte az anyám, de nem folytathatta, mert az apám közbevágott. — Elég lesz. Én úgysem jövök haza ebédre. A berlini gyárosommal ebédelek. — Akkor jó — mondta az anyám és eltette a pénzt. Másnap, délután fél kettő lehetett, az iskolából jövet, közel a házunkhoz, a Kmetty utcában láttam föl és alá sétálni az apámat. Gesztenyét és kenyeret evett a zsebéből. Aztán, mire mi megebédeltünk, feljött. — Fél órára lefekszem — mondta — álmos vagyok! És a berlini gyáros úgy megebédeltetett, hogy alig bírom. Akkor összeszorult a szivem. Most arra gondolok: az embernek csak egy rokona van: az apja és még egy: az anyja. Azontúl egyedül áll a világon. 1903. Január 28. Az Andrássy-úton találkoztam Gézával. Csak épp, hogy kezet fogtam vele és nevetve mondtam: — Te Géza, adj csak ide három koronát. Képzeld, egy kis nő, és nincs elég pénz nálam. Gézának nem volt apró pénze, ötkoronást adott Ma nemcsak ebédeltem, vacsorázam is. 1903. Március 9. János bácsi, bár nem a legidősebb a családban, ő a család feje, annál is több: ő a család esze. Komoly művészember, akiről sokszor írtak az újságok, ami a többivel bizony, akik szerény, de jómódú kereskedők, orvosok, katonák, bizony nem történt meg. Ezért nemcsak tiszteltük, de szerettük is János bácsit. Én imádom. Leonardo da Vincire nem nézhetett a fia — ha ugyan volt fia — olyan respektussal, mint én János bácsira. János bácsi ma egy hete magához vett, hogy aludjak, éljek nála. Boldog voltam. János bácsi, aki nem öreg, de már nem is fiatal ember és megkóstolt az életben mindent, ami szép és jó és már teli van... este mindig korán fekszik és reggel korán kel. Jól alszik és örül a friss reggelnek. Este vacsora után ül a fotelben és hintázik. Én nem pipázom, még egy falatot sem ettem az élet szépségéből és jóságából, még éhes vagyok az életre és, ha nem is kóstolhatok belé, de szeretek ott állni a tál mellett, szóval nem pipázom, nem fekszem le korán és nem is kelek korán. Oly szép az este, csend van, lehet álmodozni, reggel süt a nap és józan emberek örülnek az egészséges életnek. Mit keressek közöttük? ... Ezért János bácsi megharagudott rám és ma a kezét, amelyet egy hete alig hogy rám tett, levette. Mit csináljak? Nem haragszom rá. Ha mi fiatalok ilyen esetekben nem tudunk olyan komolyak lenni, mint az öregeknek kellene, az öregek sohasem tudnak olyan nagylelkűek és belátók lenni, amilyenek a fiatalok majd mindig . .. milyen baj lehetne ebből! De hát nincs baj! Csak egy bálvány dőlt le, de a fejemet, hál’ Istennek nem törte be! 1913. Március vége. Kicsit nehezemre Szenit Budapest, junius 2. A radikális párt alakulása. A polgári radikális párt junius 6-iki nagygyűlésének országos jellege lesz. A vidéki városok közül Kecskemét, Szeged, Kassa, Komárom, Győr, Pancsova, Pécs, Arad, Szatmár, Temesvár, Hajdúszoboszló stb. városok radikális csoportjai küldik el képviselőiket. Az alakuló nagygyűlést szombaton este 8 órakor tartják meg a régi képviselőházban. A részletes programmot a szervezőbizottság holnapi ülése állapítja meg. A pénzügyminiszter a munkásbiztosításról. Teleszky János pénzügyminiszter vasárnap Nagybecskereken volt, ahol a nagybecskereki Spartestület küldöttsége előtt, mely a munkásbiztosító törvény reformját sürgette és azt kérte, hogy adják vissza az ipartestületieknek régi betegpénztáraikat, a miniszter kijelentette, hogy teljes tudatában van annak, hogy a munkásbiztosítási pénztár egyike az ujjaibb idők legszerencsétlenebb alkotásainak. Valóságos bűn az a gyönge magyar iparral szemben. A törvény reformjára az előmunkálatok folyamatban vannak. A radikális kisiparosok és kiskereskedők szervezkedése. A budapesti radikális kiskereskedők és kisiparosok pünkösdkor gyűlést tartottak a Cipészipartestület székházában, amelyen vagy ötszáz ember jelent meg. A gyűlés tárgvá szervezkedésüknek a közeledő választások alkalmából való megbeszélése volt. Elnökké egyhangúlag Pór Jánost választották meg. Ezután Szalai Oszkár megokolta és elfogadásra ajánlotta a határozati javaslatot, amelyben a gyűlés megállapítja, hogy gazdasági és politikai érdekeiket csak úgy valósíthatják meg, ha a többi gazdasági osztályok példáját követve, szervezkednek. Gerő Sándor, azután Szilágyi Antal beszélt az önálló vámterület mellett. Gottlieb Zsigmondi a szociáldemokrata érzésű kisiparosok nevében határozati javaslatot nyújtott be, hogy a szervezőbizottság alakuljon meg. Dr. Breuer Miksa, a józsefvárosi XVIII. választókerület függetlenségi pártjának elnöke általános élénk helyeslések közben mutatott rá, hogy a függetlenségi párt mindig a népnek pártja volt, a kisemberek ott mindig megtalálták a maguk érdekeinek védelmezőit. Németh János és mások felszólalása után az értekezlet a benyújtott határozati javaslatot elfogatta,húsztagú bizottságot küldött ki, amelynek feladata az augusztus 20-iki országos értekezlet összehívása és előkészítése.