Világ, 1914. július (5. évfolyam, 153-180. szám)

1914-07-01 / 153. szám

A fekete hajó Budapest, junius SO. A fekete hajónak minden ágyúja bömbölt, a kopár dalmát sziklák úgy visszhangoztak, mintha rémes csata dúlna a vizek fölött, amikor lobogóit félárbocra engedve, a Narenta torkola­tánál megjelent a hadijacht s drága ter­hét a fehér tarajos hullámok hátán him­bálva, vigyázva siklott a tenger tükrére. A fekete hajó irdatlan acélteste minden izében remegett, amikor a könnyű jacht­ról a koporsókat hátára vette. Most, amikor ezeket a sorokat Írjuk, holdat- lan, csillagos éjjel, nyári tenger hátán, dalmát szigetek között, kanyargós vizi sikátorokon siklik előre a fekete hajó. Fekete tengeren, két ormótlan páncél­tornyának a silhuette-jét a csillagos ég síkjára vetíti a fekete hajó s északnak fordított orral, nesztelen siklással szeli a hullámokat, addig, amig, mint egv fan­tasztikus álom, eltűnik a látóhatár szélén. A korai hajnal pirkadása már a 'nyílt tenger kellős közepén találja a fekete hajót. A fölkelő nap sugárzó tűzi­játékkal köszönti, azután csillogó arany­pikkelyes szőnyeget térit hazai kikötő felé vezető útjára. Végül pedig észak felől hosszú rajban jön majd a többi fekete hajó, rémes acélóriások, páncé­los, fürge viziszörnyetegek nyílegyenes glédában hasítják a vizet. A sok hajón egyszerre szólal meg a töméntelen ágyú, a hadiszörnyetegek öblös torkú halál­szórói eget-földet megrengető kitöréssel búcsúztatják el az érkező halottakat, akik két ország halottjai. .. Talán a tengernek éppen azon a pontján történik majd ez, ahol nemrégi­ben az utolsó évek legmegkapóbb külső­ségek között lejátszódott fejedelmi ta­lálkozása történt. Akkor is ugyanezek a hajóóriások vonultak föl hosszú, dupla libasorban a végtelen tengeren. A sor­ban, a sor élén azonban akkor még ott volt a halotthozó fekete óriás is és az, akit most halottan hoz a hajó, éppen ennek a fekete hajónak a fedélzetéről kommandirozta az egész parádét. Nyu­gatról, Velence felől, a német császár jachtját várták akkor és amikor a jacht a látóhatár szélén megjelent, frissen, energikus tennivágygyal maga Ferenc Ferdinánd adta meg a jelt a diszlövések megkezdésére. Ugyanezeken a hajókon, ugyanezek az ágyuk c.örögtek, de az eget megreszkettető dübörgésük akkor erőt és örömöt hirdetett. A zászlók nem gur- nyasztottak szomorúan az árbocok feléig lehúzva, hanem az üde tengeri szélben fönn lebegtek az árbochegyeken a magasban. A fekete hajó halottja a tengeri széltől kipirult arccal sietett át a jachtra, hogy császári barátját üdvö­zölje és mialatt a hajók tovabbsiklottak és a német császár kiránduló jachtjának a monarchia egész tengeri ereje szolgál­tatott diszkiséretet, a fedélzeten meg­hitten beszélgetett az a két barát, akinek legnagyobb szerepet lehetett jósolni Európa legközelebbi jövőjének a törté­netében. A nagyszerű parádé vértpezsditő benyomása alatt miről beszélhettek volna másról, mint arról a napról, ami­kor az őket kisérő ércszörnyetegek üres szalvék helyett acélmagvas lövéseket adnak le itt, az Adriai-tengeren. Miről beszélhettek volna másról, mint amire folytonosan készülnek, any nappali ábrándjuk, éjszakai nyugtalanító gond­juk, ambíciójuk és életcéljuk: a nagy leszámolásról, melyre a világ, minden idegszálát megfeszítve, szüntelenül ké­szülődik. Arról a szerepről, mely őket ebben a világhistóriai eseményben várja. Arról, ami őket mint barátokat legjob­ban érdekelte, hogy vájjon kellőképpen és elegendően elkészültek-e mindketten a rájuk váró szerepre? Most pedig azt, aki az akkori két beszélgető közül fiatalabb, tettrekészebb és egészségesebb volt, napot-éjet egybe- tevő futással holtan hozza magával messze délről haza és7tikra a fekete hajó. Mi lesz most a?, álmokkal, amelye­ket a német császári jacht fedélzetén szőtték, mi lesz á világhistóriával, me­lyet két vasakaratu ember a maga fan­táziája, a maga óhajtása és akarata sze­rint színezett ki ezen a helyen, a fényes adriai égbolt alatt? Addig, amig Ferenc Ferdinánd élt, meglehetett az az illúziónk, hogy leg­alább valamit látunk és valamit sejtünk ebből a jövőből. Láttuk azt a törhetet­len akaratot, melynek majdan a mon­archia kormányrudját kellett kezébe ra­gadnia. Láttuk azt a szívósságot, mely- lyel a monarchia hadseregének jövendő­beli ura ezt a hadsereget újra organi­zálta és rendbeszedte, láttuk a nyuga­lomba dobott öreg tábornokokat és a hadsereg csúcsain érvényesülő friss, fia­tal erőket. A trón várományosa bizo­nyára nem azért élesitgette a monarchia kardját, hogy azután a hüvelyében hagyja, sejtettük, hogy ezek a nagy neki­készülőd ések nagy terveket készítenek elő. A Habsburg-család régi imperialista álmai öltöttek testet előttünk a trón­örökös személyében és előre gondolhat­tuk, hogy abban a pillanatban, amikor Ferenc Ferdinánd trónra kerül, ezek az imperialista tendenciák hatalmas, uj hajtóerőt hoznak majd be a monarchia gépezetébe. Jósolni lehetett, hogy akkor egyszerre vége lesz minden habozásnak és minden óvatosságnak, akkor a mon­archia sorsa az összeütközéseket inkább keresve, mint kerülve, lendül majd a végső megoldás felé. ' Sőt már ma is sokszor előre érez­tük ennek a lendítő erőnek hatását: a lesújtó végű boszniai hadgyakorlatok már ennek a lendítő erőnek a szolgála­tában állottak: azt demonstrálták, hogy a mi fegyvereink, a mi katonáink itt, a görbe hegyek között, bármikor sikere­sen vehetik föl egy külső betöréssel a harcot. Véres, rettenetes fátum, amit ugyanekkor a Trónörökösnek önélete árán kellett tapasztalnia: hogy a de­monstrációnak még sincs igaza, mi itt, idebenn, sohasem lehetünk olyan védet­tek és olyan biztosak, mint ezt egy jól rendezett hadgyakorlat mutatja, mert ellenségeink nemcsak a határon kivid vannak, hanem ellenségeink vannak ide­benn is. A trónörökös elbukott a histó­riai küzdelemben akkor, amikor még csak a nekikészülődéseknél tartott, azt a végső lendületet sohasem adhatja «íeg a monarchia gépezetének, amelyet meg­adott volna, ha éleiben marad, ha ebben a birodalomban az ő hajthatatlan, ke­mény akaratából lesz legfelsőbb paran­csoló akarat. Ebben a tragikus pillanatban azon­ban nekünk úgy tetszik, hogy a nagy le­számolás bekövetkeztéhez már nem is szükséges ez a hirtelen megpattant nagy lendítő akarat: a monarchia olyan, vál­tozta tás.t.ucm tűrő energiával fut meg­szabott sorsa elé, mint a lejtős sínre iga­zított vonat, amikor már megkapta az indító lökést. Ebben a pillanatban, akárcsak ilyen ismeretlen sorsának neki lódított, vezető nélkül rohanó vonaton ülnénk, elszorul a szivünk és kapkodó félelemmel nézünk magunk köré. Meg­fékezheti-e még ezt a vonatot a minden összeütközések kockázatától tartó, óva­tos vigyázat? Nemsokára egy ma hu­szonhétéves fiatal emberé lesz a döntő szó a monarchiában és mi, akik éveken keresztül szfinxnek neveztük Ferenc, Ferdinándot, most még kevésbbé tud-’ hatjuk, hogy mi rejtőzik amögött a lágy, ivelésü homlok mögött, melynek bolto­zata alatt jövendőbeli sorsunk fölött fognak határozni. Csak sejtjük, hogy sok minden megváltozott körülöttünk, hogy a legközelebbi félszáz év alatt a monarchia története egészen más lesz,! mint ami lett volna, ha Ferenc Ferdi­nánd életben marad. Az angol és a francia lapok arról cikkeznek, hogy ennek a sok Ízből ösz- szetett monarchiának Ferenc Ferdinánd emberfölötti erélye lett volna legutolsó ragasztó és összetartó ereje. Az angol és1 francia lapok ebből az alkalomból meg­ismétlik azt a jóslást, melyet a diadal­mas balkáni háború után a győztes szö­vetségesek egészen nyíltan vágtak a; szemünkbe: Törökország földarabolása! után Ausztria-Magyarország fölosztása következik. A gyász, a levertség, a meg-! tépett szomorúság óráiban nem tudunlsj wv:.« * *■ - /■---- •r,;,. t ■ ' 74- v „V* 7 " 32 korona, félévre 16 korona, negyed* jßßf faffl És||I KötC 7/ fj|ÍÍg 7* hirdetésig irodákban. — tíé'csben évié S korona, egy hóra 2 korona 80 Ay RSS BäEs *u tgW 'ejsíSk llSjM }«Sy M. Dukes Nacht.. Maasenstein és fillér. Németországba, a német biroda* X^BHk JSSm Sk||| BSgS ggBah TOäh j|Bi Vogler. Rudolf -losse, Eduard lom államainak területére negyedévre Csaj «$8 jMá r Braun, Heinrieb Schalek. Bock A >V1L ÁG« megjelenik hétfő kivető« XfijKaSB ^^ |r. Ellraenreich, Beriin-Wiinters* lével mind ennap. ünnepnapok után is. Iirailalll lliur™ tin- w dorf. Holstinniche»6trasse ti. sz. V. évfolyam Budapest, 1914 SZERDA Julius 1. | 153-ik szám

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents