Világ, 1915. szeptember (6. évfolyam, 243-272. szám)

1915-09-01 / 243. szám

r 2 1910. szeptember T. VILÁG­ várak bevehetetlenségének s a tábori erődítések felesleges voltának bizonyos­ságából indul ki. Ezerkilencszáztizen­­három­ban még akadhatott, aki erre építsen stratégiát. De ezerkilencszáz­­tizenötben nem. Lehet, hogy Bematzik úr ezerkilencszáztiz­e­nh­árom­ban őszin­tén azt hitte, hogy Ausztria-Magyar­­ország tehetetlenségének a magyar köz­jogi önállóság az oka. S feltehette, hogy emiatt a monarchia nem tud majd há­borút vinni s áldozata lesz az entente összeesküvésének. De ha hiost ezerki­­lencszáztizenötben is ezt hiszi, akkor éppen másfél esztendőt aludt át. Akkor alvajáró, vagy álomkóros, akinek kór­házban a helye, nem pedig katedrán. Hogy a dualizmus mai gépezete legtöké­letesebb biztosítója-e a monarchia nagy­h­­atalmiságán belül a magyar állami ön­állóságnak, arról lehet vitatkozni. De hogy ma a monarchia a magyar közjogi önállóságból él , Magyarország önálló­sága nem akadálya, hanem legfőbb ereje e monarchia életének, arról a vi­lágtörténelem döntött. Ha Bernatzik úr barátja a habsburgi imperializmusnak, akkor ma magyar nemzetiszínre kellene festetnie még a pyjamáját is. Ha azon­ban Magyarországnak ellensége, akkor bújjon a föld alá szégyenletében. Akkor megbukott a történelem alapvizsgáján. Egyáltalában nem félek tőle, hogy valami Rip van Winkler kótyagosság a centralizmus feltámasztására akarná fordítani az osztrák-magyar fegyverek győzedelmét. Forradalmakban szokott úgy lenni, hogy úribb rendek haszno­sítják a népet a még úribbak ellen — aztán, ha győztek, ágyúval kergetik vissza vackaiba. De ki tehetné ezt meg most a magyarokkal? Azok az erők, melyek e moniarchiában hatalmasokul számba jöhetnek, éppen most tapasz­talták ki, a gyarapodásnak micsoda forrása számukra a magyar önállóság. Ami ágyú a magyar ellen fordulhatna: — Alarme! Alarme! Eszeveszett látás-futás. Tudjuk, hogy csak tréfa, összevissza jövünk ki, az őrök rendezik a csoportot, aztán sorakoznak és mindenki visszamegy a barakjába. A foglyok teljesíthetik-e állásos köteles­ségüket? Erre a kérdésre is felel a vallásos Figaro. A kápolna egy üres barakban van, amely hasonló a többiekhez. A falak kopaszok, a póznák különböző távolságokban tartják a gerendákat és a barak mélyén van az oltár. Nagyon egyszerű: egy asztal. A fülkében van egy feszület. Szent képek, két viaszgyertya, ez minden. De a nagy barak árnyában ez az egyszerű­ség megindító. A kápolnáiban vasárnap reggel hét órától kezdve szakadatlanul van istentisztelet. Tíztől tizenegyig van a nagymise. Egy fogoly pap, akin csak egy miseing és egy stóla van, ame­lyet a városi plébánostól kapott, mondja, a misét s egy fogoly katona minisztál neki. Itt összezsúfolódik minden, a képi, a csákó, a kalap. Minden egyenruha — azok a franciák, akik most érkeztek a lövészárkokból vagy más táborokból, a világoskék egyenruhák és a piros nadrágok, huszárok, gyalogosok, afrikai va­dászok és néhány katolikus orosz is, arcát a tenyerébe temetve . . . azok kezében van, kik éppen most ta­pasztalták, hogy még ágyúnál is erő­sebb fegyver hatalmuk számára — s nemcsak kifelé, de befelé is — a magyar önállóság. Külső nyomás szintén nem fordíthatná az ágyút a magyar ellen, mert a hatalom, mely erre számba jö­hetne, a német nemzet is ugyancsak e háborúban fedezte fel, mit jelent szá­mára­ az a valóság, hogy Magyarország valóban a világon van. A magyar ön­állóság ellensége gyanánt nem marad­nának mások, mint vagy akik e mon­­archián kivül vagy belül e monarchiának halálos ellenségei — s ezekkel éppen most bánunk el, — vagy betűrágók és katedra-Cavaignacok, s ezeknek csak akkor lesznek ágyúi, ha a Deák Ferenc szava szerint: emésztőszerveik hadisze­rekké alakulnak át. Nincs okunk félni Bernatzik­űröktől. Ne bis in idem. Valamire, ami egy­szer már szamárság volt, csak mert most másodszorra még nagyobb sza­márság volna: nem vetemednek tán osztrák barátaink sem. A megdrágult iskola Amióta a háború borzalmait éljük, már másodszor nyílnak meg az iskolák. S ennek a most megnyíló iskolaszezonnak kezdetére a szülőknek meglepetéssel szolgáltak a könyv­kiadók is. Felemelték tíz-tizenöt százalékkal a tankönyveknek az árát. Ugyan miért ne tet­ték volna? Ha méregdrága ma a búza, bab, a zöldség, nem is szólunk az iparcikkek horri­bilis árairól, ha megdrágult a kőpor, a borot­­válás, hát miért ne legyen drágább az iskolás­­könyv is. Ma ez a drágaság olyan természe­tes, miért haragudnánk külön a könyv­kiadókra. Hogy a nyomtatásból nemcsak most kikerülő tankönyveket adják drágábban, hanem azokat is, amelyek évek óta ott he­vernek a könyvkiadók pincéiben, ugyan ki­nek volna kedve ezen megbotránkozni. El­végre, ha az élelmicikkek és iparcikkek ter­melői kihasználják a „kedvező*" konjunktúrát, miért ne tennének így a tankönyv-„termelőek” is. Ők csak élni akarnak, élni akarnak a ked­vező alkalommal. Mi válaszképpen, a világért sem fogunk itt nagy hangon vitatkozni, ellenkezőleg, egy másik embercsoport életét akarjuk számokkal bemutatni. Azokról a szülőkről lesz szó, he­lyesebben azokról az anyákról, mert hisz az apák a harctéren vannak, akik gyermekeiket az iskolába íratják be, vagy íratnák be, ha sok mindenünk meg­volna, ami most nincsen. A férfi a harctéren van, felesége négy kis gyermekével idehaza, ők, az úgynevezett katonai segélyből élnek. A gyermekek közül­­ egy 15 éves, egy 13, a harmadik 12 éves, a­­ legkisebbik még a 6-ik évét sem érte el. Mi­­­kor az apa még idehaza volt, a család a job­­i­ks­ban élő középosztályhoz tartozott, ma négy j­­ és félszer napi 78 fillérből élnek, ennyi a ka­tonai segélyük. A lakbérsegélyt nem számít­juk, mert hisz azzal hónapról-hónapra a házi­­­­urak gorombaságait hallgatva, lakbértartozá­­­­sát törleszti az asszony. És tehát az öttagú család naponként 3 korona 51 fillérből, egy hónapra jut 105 korona 30 fillér. Most nem szólunk arról, hogy lehet ebből ma öt embernek eleget enni, ruhát venni, csak azt szeretnék elképzelni, hogyan lehet eb­ből az összegből szeptemberben a gyermekeket is­kolába beíratni. Három fia van az anyának, mind iskolába jártak eddig, ne feledjük el, a jobb középosztályhoz tartozott a család. A leg­­nagyobbik fiú most kerülne a felső kereske­delmibe, a középső a negyedik gimnáziumba, s a legkisebbik a második polgáriba. Láthatuk, a család nem is volt fellegekben járó, nem is akar mindenik fiúból hivatalnok urat nevelni. Maholnap itt a beiratás, tandíjra, köny­vekre, ruhára cipőre van szükség, sopánkodik az édesanya. Vájjon mennyi pénzbe kerülhet ez. S az asszony számolni kezd. A felső kereskedelmi iskolában, ide készül a legnagyobbik fiú, 20 korona a beiratási díj, a tandíj 200 korona, a könyvek ára a felső ke­reskedelmi első osztályában 39 korona 90 fil­lér. A tandíjat nem kell mindjárt kifizetni, havonként is lehet törleszteni, ezt nem számít­juk. I­esz tehát itt az iskola kezdetén a kiadás 59 korona 90 fillér. A középső fiú a negyedik gimnáziumba iratkoznék be. Beiratási díj 20 korona, tandíj 80 korona, a könyvek ára 22 korona 80 fillér, a tandíjat itt se számítsuk, lesz az összeg 42 korona 80 fillér. Most kerül sor a legkiseb­bikre, aki a második polgáriba járna. A tan­díjat talán elengedik, a 8 korona beh­atási dí­jat ki kell azonban drukkolni még a mosónő fiának is, a könyvek ára 32 korona 70 fillér. Bizony a legkisebbik fiúnak behatása is 40 ko­­rona 60 fillérjébe kerül annak az asszonynak, ki családjával valamikor a jobb középosztály­hoz tartozott, ma pedig a férje harctéren van, s a család a lakbérsegélyen kívül 105 korona 30 fillérből éli egy hónapi életét. A három fiú iskoláztatásához mindent, ami felesleges, leszámítva, az iskola kezdetén 143 korona 30 fillérre volna szükség. Nem számítottuk a ruhát, nem számítottuk a cipőt, amire pedig legkésőbb, ha az őszi esőzés be­áll, a gyerekeknek szükségük van. Nem szá­mítottuk az élelmet, az asszony, a negyedik gyermek ruháját, élelmét. Csak a könyvekről, beiratási díjakról van szó. Hát honnan vehetné ez a család a pénzt ide, ha még itthon volna is a férfi, s tegyük fel azt az ideális állapotot, havonként 300 korona volna a kereset. Hova forduljon a szegény asszony, akinek férje a harctéren van, kitől kérjen a családapa, hogy meg legyen a beiratási díj, meg a könyvek ára ? . . . Nemsokára megnyílnak az iskolák. A gyermeket taníttatnék, hogy tudjon, hogy megértse mi az élet, mi a kultúra, mi a fejtö­rés. Min ön várun­knak érdeke, hogy minél töb­ben, minél intelligensebbek legyenek. S az is­kolába készülő gyermekeik előtt bezárult az iskola kapuja. Hiába minden kultúrvágy, hiába minden kultúrakarás. Itt nincs segítség. Az iskolából a gyermekek százezreit kizárja az a pénz, amiből keveseknek sok van, s so­kaknak csak kevés, vagy semmi sincs, ami pedig kellene beiratási díjra, tankönyvre, ci­pőre, ruhára, egyébről nem is szólván. A könyvkiadók pedig ma elégedetten dörzsölhe­tik kezeiket, hogy ennek az elszomorító hely­zetnek kikészítéséből mások mellett most ők is kivették a részüket. Szeribb Bndapest, augusztus 31, A­dázt követ a királynál. A bécsi dán követ, biáró Fleming de Lerche, aki tegnap tért vissza Kopen­hágából Bécsbe, kihallgatáson volt báró Burián külügyminiszternél, akivel hosszabb tár­gyalást folytatott. A dán követet a héten a király is fogadni fogja.

Next