Világ, 1915. október (6. évfolyam, 273-303. szám)

1915-10-01 / 273. szám

• 1913. október 1. VILÁG­ ból valami nagy bevételre számított volna; ezeknek a vámoknak csak elvi jelentőségük van; ez a pár vámtétel csak az a faltörő kos, amelylyel aztán majd a kormány a szabad kereskedelem büszke épületét lerombolja. Mert a sza­bad kereskedelemmel az angolok eddig is összeférhetőn­ek tartották ugyan azo­kat a fogyasztási vámokat, amelyeket a dohány, a tea, a sör s még néhány cikk után szedtek s ezek ellen annak idején még Cobden és Bright sem tiltakozott. De az uj vámok már iparcikkeket ér­nek s ezeket is fel lehet ugyan tisztán ,pénzügyi célzatú vámokn­ak tüntetni, de ezek már védővámjellegűek s ez már egy rés-ütés a szabad kereskedelem elvén. Ha ma nem Asquith volna a mi­niszterelnök, aki három választási küz­delmet harcolt végig,öt év alatt a szabad kereskedelem védelmére s ha nem akarná minden áron leplezni azt, hogy pártja, a liberális párt, melynek pro­­grammja a szabad kereskedelem, el­vesztette vezető szerepét a kabinetben, akkor nem kellene magyarázatokat ke­resnie ezeknek a vámoknak behozata­lára s akkor Anglia ma, a háború kellő közepén, nyíltan is áttért volna a védő­vámokra. Hogy Asquith ezt nem tette meg, az tisztán álszemérem. Az angol kincstárnak nem volt szüksége erre a néhány behozatali vámra, hisz ezeknek jövedelme csak egy csepp lesz a háború költségeinek nagy óceánjában s ezt a néhány milliót, amire ezekből a vá­mokból számítani lehet, könnyen nélkü­lözhette volna a kormány. Hogy mégis behozta ezeket a vámokat, abban az a törekvés vezette, hogy a szabad kereske­delem elvén rést üssön, hogy az angol parlament számára precedenst teremt­sen s hogy ez a pár vámtétel legyen az az ala­p, ammelyen aztán a háború után az egész védvámrendszert ki lehet épí­teni. Anglia, mely lenézéssel tekintett a kontinentális államok védővámos poli­tikájára, nem akarta megszerezni Né­metországnak azt az elégtételt, hogy ez a háború őt is rákényszerítette a véd­­vámos kereskedelmi politikára. Ezért hozta be az angol kormány egyelőre csak néhány iparcikkre a vámot s ezt is csak „ideiglenes“ rendszabálynak tüntette fel. De igazi célja az volt, hogy az angol közvéleményt előkészítse a bekövetkezendőkre s hogy számára az átmenetet a szabad kereskedelemről a védvámokra könyebbé tegye. Hisz akkor, mikor a jövedelemadó kulcsát most az angol kormány annyira felemelte, hogy a kis- és középjövedel­meknek tíz százalékát elveszi jövedelem­adóban , a nagy jövedelmek kulcsát pedig annyira emelte, hogy ez már ha­táros a konfiskálássa­l és amikor sok­milliárdos kölcsönt vesz fel Amerikában, akkor pénzügyileg igazán nem számít az, hogy az automobil, a hangszer, a kalap s még néhány ilyen cikk után, amit eddig vámmentesen lehetett be­vinni Angliába, ezentúl vámot kell fizetni. Ezeknek a vámoknak tehát nem lehet financiális célzatuk. Ezeknek célja az, hogy az angol vámtarifában legyen néhány tétel, amelynek védővám jellege van s ez a néhány tétel legyen aztán az a fix pont, amelyre hivatkozva s amely­nek elvi jelentőségére támaszkodva, az egész angol szabadkereskedelmi rend­szert ki lehet emelni a sarkaiból. Mert máskülönben akkor, mikor a háború Angliának ötvenmilliárdjába kerül, nem hozták volna be az automobil-, az ab­laküveg- és a kalapvámot, amelynek egész jövedelme nem lesz több évi más­­félmillió koronánál. Lord Haldane már fogynak a drágább, de komoly értékű gyűj­­teményes kiadások is. Az S. Fischer pompás Ibsen­, Hauptmann- és Dehmal- kiadásait egyáltalában nem érzik meg a háborút, a­z olcsóbb könyvek pedig még jobban fogynak, mint azelőtt. A Reclam által kiadott Universal- Bibliothek iránt való kereslett nagyobb lett; igen nagy mértékben fogynak a Cotta-féle klasszikus­ kiadások is és még a drága Insel, és Diederich-féle könyveknél is lehet itt-ott emelkedést konstatálni. Ez, a könyvek iránt való közvetlen ér­deklődése a német publikumnak természetsze­rűen azt vonta maga után, hogy a német ki­adók nem korlátozták a kiadási munkát. Egyetlen megindított vállalat sem szakadt félbe a háború miatt és a kiadók zavartalanul adják ki­ azokat a könyveket is, amelyeknek semmi közük nincs a háborúhoz. Fischerék például az idén adták ki Brahm tanulmányait, Peter Altenberg­nek, Jensen­nek, Bassermann­­nak, Julius Lewin­nek egy-egy kötetét és az eredményt semmiben sem befolyásolta a háború. Az angolok azt szokták mondani, hogy a kultúra fokmérője a szappanfogyasztás. Nem tudom, a szappanfogyasztást mennyiben be­folyásolta a halor Angliában, de ha a könyv­­fogyasztást ennyire nem érintette Németor­szágban, akkor mégis csak valami impozáns és nagy dolog ez a teuton barbarizmus . . . egy félévvel ezelőtt megmondta, hogy Angliának a há­ború után más képe lesz, mint volt a háború előtt Ez a né­hány vámtétel már az a lélekharang, amely az angol szabad kereskedelemnek bekövetkezett agóniáját adja tudjuk Heves harcok az olasz fronton­ ­Az olasz harctér legtöbb szakaszán támad az ellenség. Különös erővel forszírozták a tá­madást a vilgereuthi fensikon, ahol kétszer mentek egymásután rohamra az olaszok. Tol­­meninél még tart a harc. Mrzli Vrh ellen intézett olasz támadás teljesen erejét vesztette, az olaszok korábbi hadállásaikba vonultak vissza. Hivatalos jelentésünk a következő: A tiroli nyugati harcvonalon az el­múlt éjjel az Adamello-szakaszon vol­tak harcok. Az ellenségnek a Cima Pre­­senától nyugatra levő szoros ellen meg­kísérelt támadását tüzérségünk utasí­totta vissza. Az olaszok a Madronhü­tte­­nél is kénytelenek voltak több órai harc után visszavonulni. A vilgereuthi fen­sikon szintén éjjel támadták meg két ízben ugyancsak sikertelenül hadállá­sainkat. Hasonlóképp meghiúsultak a karinthiai harcvonalon a Bombasch- Grabentől (Pontafélnél) nyugatra levő megerősített állásaink ellen intézett éjj­jeli támadásaik Tolmeinnél és odább északra a harcok még tartanak. A Mrzli Vrh előtt az ellenség korábbi hadállá­saiba vonult vissza. Delje ellen ismételt támadást intézett, de mindig visszaver­tük. Az olaszok a tolmeini terület ellen intézett tüzérségi tüzelést, mely már tegnap igen élénk volt, ma reggel újra megkezdték. Höfer altábornagy, Barzilai azzal vádolta meg nápolyi be­­szédében Garramit, a Konstantinápolyból visszatért olasz nagykövetet, hogy az nem közölte az olasz kormánynyal Wangenheim talmas tömeg­könyvet küldenek állandóan a harctérre a katonáknak, azok azonban semmi­féle aktualitást, háborús dolgot nem olvasnak, a háborúból elég nekik az, amit a harctéren kapnak. A hadbavonult Németország óriási mértékben fogyaszt szépirodalmi munkákat, még­pedig nemcsak német szerzők munkáit. Tolsztojt, Shaw-t, France-ot, Dosztojevszkij­ t ugyanúgy olvassák a harctéren, mint a német szerzők könyveit. Különösen sok drámai mű­ fogyott el az utóbbi hónapok alatt; a szín­darabok kiadásával még sohasem csináltak olyan jó üzletet a német könyvkiadók, mint ezekben az időkben. Az itthonmaradottak in­kább a kom­olyabb, talán súlyosabb dolgok iránt érdeklődnek. Lehet, hogy ezt is a há­ború hozta magával; megkomolyodtak az em­berek. Ámbár sehol a világon nem fogyott annyi tudományos könyv eddig sem, mint Németországban. Végül hadd jegyezzem föl a háborús né­met könyvpiacnak még egy érdekes jelenségét: idegen nyelvű, tehát angol és francia könyvek aránylag csak igen kis mértékben estek vissza, ami mindenesetre annak a bizonyítéka, hogy ugyanolyan mértékben foglalkoznak az embe­rek idegen nyelvekkel, mint azelőtt. Igazuk van. Végre is, az angolokat meg lehet verni akkor is, ha Shakespearet eredetiben olvassák a német hadsereg barbár katonái . „ K­nanzen im Weltkriege“ című könyve, továbbá Cserny Károly tanulmánya Németország és Magyarország gazdasági viszonyáról, amely­­hez gróf Tisza István írt előszót. E munkák közül különös figyelemre méltatták szakkö­rökben Lukács Géza munkáját, amelynek egyik ötletét, amely szerint Magyarországnak, Ausztriának és Németországnak a külállamok­­kal kötendő kereskedelmi szerződéses tárgya­lásokon közösen kell magukat képviseltetniük, Schmoller egyetemi tanár egy külön cikk ke­­retében méltatta. A könyv mint szükségleti cikk A másik karakterisztikus jelenség, amely a háború folyamán megmutatkozott a német könyvpiac kialakulásában, az, hogy Német­országban a könyv megszűnt luxuscikk lenni, hanem olyan szükségleti cikké vált, mint a kenyér vagy a ruha. Ezt a jelenséget az bizo­nyítja, hogy a fogyasztás egyáltalában nem lett kisebb és az emberek ugyanannyi köny­vet olvasnak, mint azelőtt. Igaz, a fogyasztás­bizonyos mértékben másképpen alakult, el­­tolódott, nem éppen olyanok maradtak a viszo­nyok a könyvprodukció minden egyes ágá­ban, de az abszolút számarányt tekintve, semmivel sem fogy el kevesebb német könyv a háború kitörése óta, mint azelőtt. A közön­ség ugyan itt is megmutatta, hogy a luxusról lemond a háború folyamán: nem veszik a díszmüveket, az úgynevezett ajándékkönyve­­két, ami végre sosem volt fokmérője a kultú­rának. Azonban ez nem jelenti azt, hogy drága könyvet egyáltalában nem vesznek. A nagyik tudományos munkák mind drágák és ezeknek a kelendősége semmivel sem lett kisebb, mint volt, sőt itt-ott — gazdasági dol­­goknál — emelkedett. Azonkívül ugyanígy Mit olvas ,Németország ? A békés Németország lényegileg mindent olvas; a háborús Németországot viszont ebből a szempontból két részre kell osztani: az itt­honmaradt Németország aktualitásokat és kü­lönösen sok tudományos könyvet fogyaszt; a hadiakért Németország olvas mindent, kivéve azt, ami összefüggésben van a háborúval. Ha a­ legújabb könyvek Azoknak a könyveknek a tömegéből, amelyeket az utóbbi hetekben dobott a piacra a német könyvsajtó, három különösen érdekes kötet emelkedik ki.­­Az első kettőt a Fischer-cég adta ki. — egy regényt és egy politikai tanulmányt — a harmadik­­dr. Eduard David szocialista képviselő könyve, amely a Vorwärts kiadásában jelent m­eg. Ar­­ r CurPR

Next