Világ, 1916. május (7. évfolyam, 121-151. szám)

1916-05-01 / 121. szám

Főidet mmdenhineK! Irta; Csizmadia Sándor Szép országunkban, a jelszavak hazájá- Dan megszületett a legújabb jelszó: Földet a katonáknak! Jelszavakban tehát még mindig elsőrendű termelők vagyunk. De nemcsak termelők, hanem fogyasztók is. Mezőgazda- sági téren csak úgy röpködnek a nagyszerű ideák, de egyetlenegy sem juthatott eddig a megvalósulásnak még csak közelébe, sem. Ha az ilyenfajta eszmék számára szokás volna temetőt tartani, az ország telve lenne már régebbi és ujahb sírokkal. A sok életre­való eszme végre kiszorítana bennünket az életből. Mezőgazdasági ország létünkre a földet tüzködiük tele gondolatokkal. Hátha valamelyik kikelne közülök! Ilyen csodák is történtek már Magyarországon, igaz, hogy mindig idegen magokkal. A földről van szó megint- Hogy van föld és még sincs föld. Pedig' nagyon kellene és soknak, akinek van, jobb volna, ha nem volna. Először is azon kezdjük, hogy a földet fölruházzuk olyan tulajdonságokkal és saját­ságokkal, amilyenekkel nem bir. Mert meg- uikarjuk szerettetni a földet ömmagumkkal, Mintha nem szeretnénk már amugyis éppen olyan lángoló és szinte reménytelen szere­lemmel, mint ahogy az ember elérhetetlen ideáljáért szokott rajongani. Hogy a föld erkölcsöket, hitet, vallást, érzést és még nem tudom én mit nem terem és lehel ki magá­ból. Holott szegény mindezekben egészen ár­tatlan. Nem terem az egyebet, csak amit vet­nek bele. A ráfogott tulajdonságok azokéi, akik rajta élnek, ,vagy akik el vannak zárva tőle. Csakis ilyen szempontból van a földnek karaktere. Ezért, más-más magaviseletü az egyházi, a községi, a kincstári, a nagyura­dalmi és a kisbirtokos föld. Az összes jószándéku indítványozók be­szédéből az az általános gondolat csillámlik elő, hogy a földnek ezt a különböző karakte­rét, amely nem is a földé, megváltoztatni, il­letőleg egységesíteni kell. Azonban ez olyan egyszerűen, mint ahogy képzelik. Százszor is ismételni kell, hogy nem a földről, hanem az emberekről van szó. A föld rögtön olyanná lesz, amilyenek azok, akik dolgoznak raj tv. De hát azok milyenek? Milyenek azok, akik­nek a kezébe akarjuk jutatni? Szegény, egyedülálló, egymással nem törődő, politikai­lag és gazdaságilag semmit nem jelentő em­berek. Egyszerűen azt mondani: Földet a népnek! Földet a katonáknak! Földet a rok­kantaknak! — ez annyi, mint semmit sem mondani. Ez csak folytatása a mai rendszer­telenségnek. Hogy pedig ebből mennyi ha­szon származik úgy az országra, mint az egyesre, azt már tudjuk. Éppen ettől a „ha­szontól“ szeretnénk szabadulni. Ha akár a rokkantaknak, akár mások­nak más ciinen egyszerűen adunk egy darab földet és azután egyebet semmit, ez az ő számukra semmi egyéb, mint nyomorúságuk­nak hosszabb időre való biztosítása, egyút­tal gondoskodás arról, bogy a mai mezőgaz­dasági gazdálkodás rendszertelensége és si- ralmassága meg ne szűnjék. ■ Annyi igaz, hogy az összes egyházi, kincs­tári, községi földeknek a művelése céljából mái' régen más kezekbe kellett volna kerülni. De ami még nincs meg, annak megvalósítása most se késő. Kétségtelen, hogy úgy a kincstár, mint az egyiház és a község egyáltalán nem tud gazdálkodni. Sőt a földet bérbe adni sem tudja. A bérbeadásnál mindig a legszentebb önzés alapján jár el. Nem annak adja a föl­det, akinek legnagyobb sMi.öég- »an rá és aki a legtöbb garanciát tudja nyújtani a gaz­dálkodást illetőleg, hanem annak, aki legma­gasabb bérösszeget ígér. Azon az állásponton van, hogy a legszentebb cél a tulajdonos jö­vedelmének gyarapítása. Ami ezekben az ese­tekben a tulajdonos valami láthatatlan és érzé­kelhetetlen valami. Vagyis a közösség. A ma­gán tulajdonnak és a közösségnek egy bogrács­ban való rotyogiatásából azonban olyan ebód származik, amely mindenki számára élvezhe­tetlen. Ez az igazság abban a nyilvánvaló tényben jut kifejezésre, hogy a köz hasznából a közt alkotó egyeseknek nincs semmi hasz­nuk. Magyarabbul: ami a kincstáré, az nem az állampolgároké; ami az egyházé, az nem a híveké; ami a községé, az nem a lakosoké. Még magyarabbul: ami a közé, ahhoz a köz­nek semmi köze. Ezekből következik, hogy az első föl­adat nem a földnek egyszerű odaajándékozása vagy 'bérbeadása, hanem elsősorban azoknak, kiknek a föld nélkülözhetetlen, becsületes megszervezése. Egyik kérdés azonban a má­sikat nem odázhatja cl, mert egyformán sür­gős valamennyi. A gazdasági szabadsággal együtt a nép politikai fölszabadítása. Tehát: egyesülési és gyülekezési szabadság, általános, egyenlő és közvetlen választójog titkos szava­zással. E fontos politikai jogok nélkül a föld­nek odaadása, akár ajándékban, akár bérlet­ben, nem ér semmit. Bár meg vagyok róla győződve, hogy a fejlődés egyenes útját csak a szocialista szervezkedés szolgálhatja, még­sem mondom, hogy ezen a ponton csak a szocialista irányú szervezkedés tobet hasznos szolgálatot. Legelsősorban nem az a fontos, hogy a német, akár mi, akár más szervezze, de az, hogy ők maguk rá legyenek kénysze­rítve az összeállásra, a gazdasági együtt mii.' ködésre. Akármilyen irányú szervezkedés töb­bet ér a semilyen szervezkedésnél. Ennél­fogva ha igazán a nép jólétét akarjuk előmoz­dítani egyben a mezőgazdaság fejlődésével, akkor először is a nép saját, önálló szervez­kedése lehetősége elől kell elhárítanunk min­den akadályt. Le kell mondanunk az igen tetszetős, de meg nem alapozott jelszavakról. Aki szép jelszavakat tud kitalálni, az vegye meg magának azt a fáradságot, hogy a jel szavakhoz talapzatot is tudjon teremteni. A föld felen embernek a földdel együtt erőre is szüksége van. Miután azonban magá­nak elég ereje nincs, a hiányzó erőt társaiban találhatja meg. Hogy ehhez az erőhöz hozzá­A bajmóci vár alól 1916. Egészen langyos. D. moll Irta: Pilisi Lajos A bajmóci pap kevés kevélységgel Bojnic püspökének is nevezhetné magul, ha úgy egy fél órára újra kupára gorbedne Csák Máté uram, aki szinte egynéhány jobb szóért zálogolta el a bod- nieei külsőségeket néhai Venceltől, aki derék, adakozó ur volt és minden komolyabb ok nél­kül pusztán az Isten különös és ‘tréfás kegyelmé­ből Magyarország királya. De ez a jó ur már tisztára elporloU, két balkezét nőm balzsamozta örökkönvalóra a gondosság és nem legyinthet ke-, gyesen Csák Máté uram bizonykodásaira: Legyen neked- ahogyan'mondod . . . Ezért nincsen a baj­móci papnak se pásztorbotja, se cifra süvege, se övig érő hol lősz in szakálla, ami kár, mert bizo­nyos körökben, bizonyos alkalmakkor szép hatást lehetne elérni vele: Többet és különbet, mint a nyakba akasztott, arámiból való Jézus Krisztussal és a szokottnál színesebben virító lila cingulussal. De azért ezek nélkül is nagyon szép rang az eyperesség: .Tó belsőség, tekintélyes külsőség jár véle, egyszóval igen szép az- szakáll nélkül is, akár a bajmóci vár Csák Mátc nélkül. Erre jó tanú lehetno Sándor vikárius, vagy akár néhai népkegyetméből való Mátyás, akinek terebélyes fája egpánfoltan még ma is olt késlekedik a bajmóci •rudvar közepén és faragott székét érintetlen zi a kegyelet a t'öldszintvaló ivószobában, Szép feketebarna szék ez a Mátyás király szélre és sok-sok rokoni tülekedés folyt le érette az öreg du re ás PálfTy grófig, aki számos millió­val téglázta újjá az ötemeletes korhadt belsősé­get. Tízegynéhány esztendeje ennek ési az a törté­nelmi az egész újrázásban, hogy akkor még har­minc krajcár volt a felvidéki napszám. így épi tettek egykoron piramist a bajmóci tótok, nyakörv nélkül, zabkenyéren, harminc redves pénzért. Eze­ket a feledhetetlenül szép időket példázza az egekbe nyargaló bajmóci várkastély, ahol fekete üvegből csiszolt termek ékeskednek fafaragással ési a rajtuk ékes jelmondattal: Isten áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel. Ez az esdelt jó­kedv’ és a bőség bőven ömlik ma is, de csak a belsőségek körül. Ott és mindig olt, ahol az aran v- rámás képeken kívül most csak birolváltképü la­kájok hüsölnek és trencsénies dialektussal kérdez­getik egymástól: Hogy te vagy, hova te most mégy? És amikor igy eleget tettek társadalmi kö­telezettségeiknek, sietve ugrálnak bele a szőrpapu­csokba és végigkorcsolyáznak a fekete üveggel fenekeit szobákon, amiknek fülledt levegőjében, seprők keverik Mátyás király kevély emlékének porát. Olykor még a iakályok is megkótyagosod- nak ettől a porttól, ezektől az emlékektől- amik csontokig sírnak és igazán nem csoda, hogy pál­cás Pálffy gróf is rászánta a szivét, hogy harminc' krajcáros napszám melleit restaurálja vissza a múltat. Szép tett volt tőle. Példa és divattá tette a restaurálást. De csak úgy, harminc pénzek- i ért> ahogyan ez már itt szokás és mintahogyan 1 a bajmóci pap is megpróbálta! Az igaz, hogy ő egy kicsit belelépett, de az nem világraszóló szé­gyen. különösen nem, ha kéznél a szájkosár. Aa ember belelép., aztán kigázol belőle. És ha cup­pog egy kiosit, az sem baj, a fő az, hogy sikerül­jön. Elvégre, ha az egész klerikális ensemble vele léptetése nem is sikerült, még mindig sikerülhet egy kis szoló kilépkodés. Valami olyas, amit az óvatosság előre elkészített hidjai még helyiérdekű ünneppé is avathatnak a bajmóci vár tövében. És ha lesz ilyen ünnep, ott azon igaza isi lészen az ünneplőknek, mert miről van szó: Csalásról? hazugság! Én, aki ott voltam, láttáim és hallot­tam, tiszta szívből tiltakozom ez ellen a komisz vád ellen. Bajmóc papja nem csalt: Ellenkezőleg, őt csalták mindenki őt csalta és aki ctialc körü­lötte forgott: csalt, csalt, csalt. Csak ö, csak egye­dül Ő nem. Ö csak pénzt kapott azérl> meri csalni engedte magát. Hát ki az az ostoba, elvakult, aki elvárja, hogy Bajmóc esipercse jáTatos legyen ab­ban, hogy miképpen ingadoznak a bécsi állalvá- sár hétfői árai. És hogy mi az a középerős és hogy mennyi az az átlag és hogy mit jelent az áilatok nyolc órás hóra kMónikája és hogy mi az a stószolás és ’a többi efféle ostobaság, ami mind a felhajtok dolga, akik vásárrólvásárra sza­ladgálnak és a Hotel Imperiálból keltezett Ivánka sürgönyökre ijedten zavarlak bele a havas téli éjszakába az ezreseit, a nyugalmukat és a közép­fülöm hétfői kurzusú marha társaságot. Bajmóc papjának nemcsak igaza, de nyert pere is i am ma már mindenki tudja, hogy a Hotel Imperial jongói között ő az egyetlen, aki soha­sem merte volna sóval és vízzel illetni az útnak . ♦A** *í^W^efoiTI58-0?Oarlfélcií s ___________ í aWftések tovftetatk Halapiálra VII. évfolyam Í9Í6 Budapest, HÉTFŐ május 121*ik szám ................. --................ ..................................... ...... 7 -----______________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents