Világ, 1916. július (7. évfolyam, 181-210. szám)

1916-07-01 / 181. szám

8 1918. juniu­s 1. VILÁG Ivünkbe vágtak s hasonlítsuk össze az akkori általános helyzetet azzal, amelyet most vá­zoltunk. Bizakodva néznek velünk együtt szö­­v­etségeseink az általános offenzíva­elé. Középeurópa és a nacionalizmus Berlin, junius hó . (A Világ tudósítójától.) Az utóbbi időben, •«.mióta Naumann könyve és az a mozgalom, amelyet kiváltott, megtisztult a szenzáció he­vétől, amióta lecsillapodott körülötte érett és éretlen emberek ideáinak kavarodása, sajátsá­gos módon olyan csoportokat és olyan eleme­ket lehet észlelni a középeurópai mozgalom körül, amelyek eddig nem valami nagyon lel­kesedtek semmiféle olyan politikai program­ért, amely nem a német imeperializmus kere­tei között mozgott. A Reichstag nacionalistái és imperialistái, a határt nem ismerő all­­deutstídok, azok, akik az egész világot annek­­tálni akarják, egyre lelkesebben térnek meg a Naumann-féle középeurópai gondolathoz és egyre aktívabb rajongói lesznek a Mitteleuró­­pának. Nem tudom, hogy maga Naumann, ez a kiváló szellem, akinek a hazaszeretetről írott „kék könyve“ a legszebb és leghiggadtabb né­met írások egyike, örül-e nagyon ezeknek az új szövetségeseknek? Mindenesetre kénytelen tűrni őket, ugyanúgy, mint ahogyan a Straussok vagy a Gerhardt Stauptmannok kénytelenek voltak tűrni azokat a tehetségbe­eneket, akik jó ideig kompromittálták a mo­dern művészetet. Ezek a nacionalisták Német­országban, ahol a politikai éleslátás és a poli­tikai közvélemény történelmi okokból nem fejlődött olyan mértékben, mint maga a német kultúra, rendkívül befolyásosak és hatalma­sak. Ha megerőlteti magát az olvasó egy ki­csit, akkor nálunk is fog hamarosan találni olyan hazafiakat, akik szántszándékkal heyte­lenül írták le azokat az idegen szavakat, ame­lyeket tudtak, akiknek már a nadrágban járó sem volt igazi magyar, csak az, aki lobogó gyolcsot hordott. Ez a fajta nálunk már ki­veszőben van hála istennek, de Németország­­ban még nincs. Jahnnak, a bolondos és­ hosz­­szúhaju tornatanárnak, aki maga sem volt tisztában azzal, hogy mit akar és bizonyára maga sem tudta, hogyan lett belőle nemzeti hős pia is vannaik követői és hívei, akiknek a szemében nem német az, aki rövid hajat hord és aki a telefont nem „Fgnispreck­er“­­nek mondja. Ezek a nacionalisták, akik és a konzervatívok között nehéz megvonni a de­markacionális vonalat, az utóbbi időben fel­tűnően lelkesednek a Naumann Mitteleuró­­pájéért és akár tetszik ez a Középeurópa ko­moly híveinek,­ akár nem, odaállnak a lelke­sedésükkel Naumann mellé és átjátsszák a középeurópai gondolatot alldeutsch gondo­lattá. .... Legyünk Tisztában azzal, hogy maga Naumann minden, csak nem mámoros pán­­germán és nem rekedt nacionalista. Naumann a legfinomabb és a legleszűrtebb koponyák egyike, sok melegséggel és sok megértéssel, csak azért nem reálpolitikus, mert túlságo­san sok a szív benne. Naumann maga olyan távol áll ezektől a nacionalista kerepelések­­től, mint maga Bethmann-Hollweg úr, aki olyan keményen recscsentett rá erre a kelle­metlen hazafi­ csoportra a­­ Ház legutóbi ülé­sén. Mégis, nem lehet elzárkózni az elől a tény elől, hogy a Középeurópát lassanként ki akarják sajátítani a német nacionalisták, akik azzal a titkos vagy nem is olyan nagyon titkos reménynyel szegődnek be Mitteleuropa csatlósaivá, hogy a maguk semmiféle komoly politikus előtt nem rokonszenves annexiós mámorukat valaha éppen a Mitteleuropa ré­vén kielégíthetik. Messziről nem nagyon, lehet észrevenni ennek a csoportnak a középeurópai gondolat mellett való kardoskodását. Ezek az urak óvatos emberek. Ahogyan Junius Alter, ama bizonyos szentirat szerzője nem írta ki a neve, a brasi­rája alá, — mi ugyan jól tud­juk, hogy kicsoda — úgy a középeurópas all­­deutschok sem mondják ki, hogy ők mit kép­zelnek Középeurópa alatt. De, látván a moz­galom alakulását, látjuk az embereket is, akik újabban mellette hadakoznak. " . .... Németor­szág nem ezekből az emberekből áll. A né­met ember komoly, politikával nem sokat tö­rődik, nem ragadtatja el magát szép és fel­lengzős szavak által, de bizonyos falájuk mégis csak van a nacionalistáknak- sis éppen ezért nem lehet­ kellemes a Középeurópa igazi és politikus híveinek, hogy ennyire rajong az eszméért ez a tábor is. A középeurópai gondolat ma még a ki­alakulás stádiumában van. Itt is, ott is van­nak hívei, vannak ellenzői. Nemcsak nálunk, ahol kommolyan és hideg objektivitással foglal­koztak ezzel a gondolattal, hanem magában Németországban is, ahol az eszme természet­­szerűen a legjobb talajra talált, vannak igen heves ellenzői a középeurópai eszmének. Ez nézet, politikai világszemlélet és ír­ás egyebek dolga és bizonyos, hogy ekkora erejű gondo­latot nem szabad pillanatnyi diszpozíciónak eldönteni. De ezért nem szabad figyelmen kí­vü­­l hagyni azt az új elemet, amely ma Közép­európa mögé bújva, folytatja kisded játékait. Ne gondoljuk, hogy a Naumann Középeuró­­pának valami köze van ehhez, vagy ezekhez az emberekhez és ne gondoljuk,­ hol a kö­­zépeurópai gondolat eredetileg akár a leg­kisebb támadást is rejt magában a nem né­met nemzetiségek ellen. De éppen ezért jó megvonni a demarkacionális vonalat az igazi Középeurópa és a nacionalisták Középeuró­­páj­a között. Nem szabad fésülni nekik és be kell várni azt az időt, amikor maga Nau­mann lesz kénytelen megmondani az urak­nak, hogy nem engedi kompromittálni azt a hatalmas politikai gondolatot,­­ Amelynek ő adott­ először testet. Ma ott tartünk, hogy a Mitteleuropával is úgy kell tenni, mint a Van Hutten kakaóval: figyelem, hölgyeim és uraim,­ csak eredeti csomagolásban valódi. Akkor, amikor a kiváló és tető­től-talpig egye­nes Naumann beszél róla hozzánk, amikor ő nyújtja felénk a kezét, akkor ebbe a kézbe bele lehet csapni, de azt a másik Mitteleuró­­pát, amelyet a német konzervatív-nacionalista­­alldeutsch-pángermán körökből kínálnak, azt a Középeurópát, mint értéktelen hamisítványt tessék visszautasítani. És legalább is olyan keményen, mint ahogyan visszautasította en­nek a társaságnak a hazafiságról szóló definí­cióját a minap Bethmann-Hollweg úr is, a német birodalom kancellárja és Poroszország miniszterelnöke. Déri Imre, sek, akik abban a tüntetésben résztvettek, azok mind a hadseregszállítók ágenseinek voltak a bolondjai, nem pedig a saját velük született balgaságnak a holdkórosai. Ha sza­bad hinned, talán nem fogod elhinni ezt a bor­zalmas abszurdumot. A nép soha sem akar háborút csinálni ... Ez olyan igazság, amelyet úgy látszik a fran­cia respublika kormányzó művészei máskép­pen tudnak. Ő­k bizonyosak voltak benne an­nak idejében Itáliában, hogy csak a népre, az utca kezére kell játszani a döntést, amelyet a nyavalyás királyból nem lehetett kiszorí­tani és akkor ... akkor meglesz a háború! És nem az ostobaság, hanem a színtiszta em­­b­er ismeret a szerzője annak a drámának vagy komédiának, amelyet most , Görögországban játszanak ugyanezek az urak. Ultimátumban követelik: tessék a népre appellálni, tessék új választásokat kiírni! Had döntsön a nép! . . . és én már hallom üvölteni Görögország föld­jén végig a háború kutyáit és hiénáit. A fran­cia köztársaság embert és népet ismerő ravasz politikusai nem azért követelik az új válasz­tásokat Görögországban, mert azt hiszik, hogy abból az angyali békesség muskállsai fognak kivirítani. Csak egy gyógyíthatatlan racionalista gondolhatja azt, hogy az emberek nem akar­nak valamit, mivelhogy az nekik nem jó. Az emberek együttesen soha­­se akarnak mást, mint csupa olyasmit, ami egyenként véve rossz dolog, az emberekne. Ami egyen­ként is jó dolog az emberekre, ahhoz nem kell M­aga­m a Banafc .tö­megbe. Ami pedig a tömegbeállás célját illeti: emberfölötti feladat tömeglelkesedést és tö­megmozgást hozott létre valami jóra, de gyer­mekjáték ilyent produkálni valami rosszra, valami vadságra. Próbálj propagandát csi­nálni ilyen alapon: gyerünk emberek, épít­sünk a velünk barátságban álló népnek egy vasúti vonalat! Néma csend, halk mosoly, eset­leg mentőkért való telefonálás. Most próbáld az embereket megmozdítani ezen az alapon: gyerünk, romboljuk szét az ellenségünk tölté­seit! Egy szempillantás a­latt megindul a föld a lábad alatt és elragad a tomboló lelkesedés áradata! Egészen majdnem a dicsősége végéig lehet kísérni Napóleont azzal az okosságnak látszó szamársággal, hogy a francia nép az ő áldozata volt, ő vitte, kergette, hajszolta bele a milliókat a háborúk végtelen sorába és a halálba. Maga a nép? . .. dehogy ment volna az magától a vágóhídra! De íme ennek a cso­dálatos embernek a sorsát úgy formálta a nagy Véletlenség, hogy fölmentette őt­ ez alól a vád alól dönthetetlen ítélettel. Volt egy nap, amikor Napóleonnak nem volt egyebe, csak a szeme tekintete, amikor már mint elbukott és elintézett bitorló majdnem egyedül visszatért Elba szigetéről. Minden anya, akinek fia volt és minden apa, akinek felesége és családja volt, agyonüthette volna, mint egy kóbor kutyát. És­ inne­n pár nap alatt hadserege volt! Min­denki önként állott mellé és egyetlenegy se volt azok között olyan, aki ne tudta volna, hogy most nem a szentföldre fognak zarán­dokolna hanem meghalni menaünk a francia gloir-jért és a császár hatalmáért. Az­ emberek mellé állottak a­*­ ezért. Ha partraszállva azon kezdte volna, hogy nem akar semmi egyebet, csak a munkásbiztosítást, a csecsemővédel­mit, az aggsági ellátást és a néphygiéniát akarja megvalósítani, akkor az emberek a vállukat vonogatták volna és ha mindezekhez egy kis pénzecskét is kért volna tőlük, ak­kor azt mondták volna, menjen a fenébe! De rom­bolni, pusztítani, halni hívta őket — és men­tek, mint a szélvihar. Hihetetlen az a makacsság, amellyel az emberek ahhoz a percről-percre mindig újon­nan megcáfolt tévhithez ragaszkodnak, hogy a népek, azok valami bölcs belátás szerint vezettetik magukat a cselekedeteikben és hogy eszerint a jót akarják, a rosszat nem akarják. Ha tehát mégis valami rosszat csinálnak, ak­kor ez nem lehet más, mint gonosz intrikusok miskulanciája. Én pedig azt mondom nektek:­­az embereknek nem­ kell semmi rábeszélés ahhoz, hogy valami gonosz ostobaságot csi­náljanak, rábeszélő és intrikus csak ahhoz kell, hogy őket jóra vezesse, a rosszat­ maguk­tól­ csinálják. Ha nem hiszed, gondolkozz rajta csupán öt percig, miképpen van az, hogy már az őserdőkben is viseltek háborúkat az ember­ek, ellenben az érdekelmélet ide, belá­táselmélet oda — , még ma is minden hájjal megkent ravasz zsidó vigécnek kell őket rá­beszélni arra, hogy biztosítsák be a kazlat, amely mellett pipálnak. Szombat . Budapest, junius via. A kiegyezési tanácskozások Bécsben. Gróf Tisza István miniszterelnök ma reggel Bécsbe ér­kezett és a bankgassei Magyar-házban szállt meg. Dr. Teleszky János pénzügyminiszter, báró Har­kányi János kereskedelemügyi miniszter és báró Ghillásyy Imre , földmivelésügyi miniszter Bécsbe érkeztek. A­­Magyar miniszterek bécsi utazása a kiegyezési tanácskozások folytatása miatt, vált szükségessé. A két kormány tagjai m­a folytatták a tanácskozásokat. .........

Next