Világ, 1916. november (7. évfolyam, 304-334. szám)

1916-11-01 / 304. szám

2 1916. november 1. VILÁG rossz néven veszi tőlem, holott biztosí­thatom, ho­gy én a növénységnek valóságát épp úgy nem rosszalom vagy nézem le vagy tekintem alacsonyrendűnek avagy értéktelennek, mint a kanságét sem. Csak nem­ hiszem, hogy poli­tikai tulajdonság volna s az ettől meghatáro­zott politikai befolyás egészséges befolyás volna. A szónoki képesség is gyönyörű és kí­vánatos jó — de mily rettenetes kárai vannak, hogy kell ez is, a politikában, tecnikai okok­ból,’­s ezzel megtörténhetik, hogy politikai be­folyáshoz jut olyan tehetség is, mely semmi egyéb, mint szónoki tehetség ... A nőstényi befolyás esetében az a jó, hogy erre a politi­kában semmi vonatkozásában sincs szükség, tehát mindenestől ki lehet dobni, s erre csak a nők képesek, mert őket kevésbbé vesz­tegeli meg a nősténység, mint a férfiakat. Ez az egész dolog mindenestül a demokrácia dolga. A­ mai állapotok egészségtelenek, mert a de­mokratikusok, amennyiben a nőknek csak mint nőstényeknek, a nők közül csak a par excellence nőstényeknek adnak befolyást a közügyeikre. Ez ugyanúgy és ugyanolyan baj, m­int az a demokrácia egyebekben,­­ például abban, hogy nem demokrata társadalomban és közjogban az alsó rétegek sem befolyásta­­lanok ugyan és mindig akadnak s nem is ke­vesen, akik innen alulról s a kiragadottságból is fel tudják magukat küzdeni és ki tudják maguknak küzdeni a politikai befolyást — de nem az államférfi- tehetségek, hanem a stré­ber-, a lakáj-, a band­­a-tehetségek Ha már benne vagyok a magam idézésé­­ben, hadd ismételjem, amit valamikor meg­ittam: hogy abból, hogy valaki nyomorban élt és tüdőbajban halt meg, még nem követ­kezik, hogy jó költő is volt Szegény Stürgkh­­rő­l sem következik, hogy azért úgy halt meg, mint Lincoln Ab­rahám, valóban Lincoln lett is volna. Nem, nem az volt — semmiképpen nem volt az, s annál elké­pesztőbb, hogy mint a halálát nyomon követett fejlemények­ből látszik a boldogtalan Adler Frigyes az ő őrült és öngyilkosan gyilkos taksáló mód­jával egyben csakugyan jól taksálta áldoza­tát: Stürgkh valóban akadálya lehetett, bár­mily kicsiny tehetség és kevés akarat volt is. Ausztria politikai rendje visszatérésének, mert íme, az ő halála után nyomban­ kialakul a természetes állapot, hogy nehéz időkben egy ügyes és lehetséges és minden hájjal megkent ember álljon az ország élén, s a népakarat intézményei is megmozdíthassák vagy legalább jelezhessék ez akaratukat. De ha ez így van, s ha e szerint a boldogtalan Adler Frigyes épp oly specificum-növevénye a speciális osztrák világnak, mint a boldogtalan Stürgkh volt, akkor ez az osztrák világ nem a legjobb minden elképzelhető világok között,­­ akkor ennek a saját életproblémája akkor sincs megoldva, ha kardjával diadalmasan vág is ketté minden egyéb s bármely világrészbeli gordiusi csomót. Szabadjon itt most végre nem magamat, hanem, amit szintén szoktam, de sohasem ok nélkül, megint a „Frankfurter Zeitung“-ot idéznem. Okom erre mindig az, hogy a „Frankfurter Zeitung“ cikkei majd mindig a legokosabb­a­k s a szeget fején találób­bak, amiket aznap az aznapi ,id­e­- é­­n mn­dani lehet. De még a Frankf ak­éiban sem olvastam okosabbat, mint amit minap írt az orosz különbéke híréről. Azt írta, hogy nehéz lesz nekünk az oroszszal békét kötnünk, mert az orosz e háborúban s e háborúval Konstan­­tinápolyt akarja, azt pedig nem mi adhatjuk neki s mi nem adhatjuk­­neki. A háborúba az­zal és azért ment bele, mert Törökország kínos belső állapotai s állandóan megmutatkozó gyengesége és tehetetlensége miatt azt remélte, hogy kívülről fegyveres erővel leverheti és el­veheti tőle Konstantinápolyt. A háború s a há­borúban a törökök megállása megmutatta, hogy rosszul számított, s a háborúnak akkor lesz vége, mikor Oroszország ezt maga is át­látja s lemond arról, hogy­ ebben a háborúban megszerezze Konstantinápolyt. De, teszi hozzá az okos német újság, ez csak ennek a háború­nak végét jelentené, nem pedig azt, hogy nyomban utána Oroszország ne készülhetne s ne készülne majd újra, mihelyt a békebeli állapotok megint olyan képet tárnak eléje, melyből azt ítélheti, hogy most mégis csal: meg tudja majd szerezni Konstantinápolyt! Nem elég, végzi a Frankfurtet, a háborúban erősnek lenni és győzni — végképp győzni csak ak­kor fog Törökország, és mindenki, aki vele szövetséges, ha a török meg fogja mutatni, hogy békében is erős tud lenni, meg tud bir­kózni a saját békeproblémáival s el tudja igy látni nemcsak a m­ások dolgát, hanem a ma­gáét is . . . Fiat applicaitio — nem hiszem, hogy, ha a Frankfurter Zeitung­ot megkérnék, hogy mondjon ugyanilyen okosat Ausztriáról is, egyebet tudna mondani Ausztriáról, mint amit Törökországról mondott. f­ űzve, elég tőke befektetésével. Ebihez tartozó épületekkel. 3. Szegényesen kihasznált föld, üzemi tőke nélkül. Természetes legelő, műveletlen erdő, vagy vadasterület. Az első csoportban említett birtokoknál a mostani gyakorlat fennmaradhat, ezeknél a kisajátítás, beleértve a kisajátítást övezeten­ként, csak közjogi, vagy kommunális célokra nyerne alkalmazást. Az újítás, amit e tekintetben szükségesnek tartok, vonatkozik a kisajátítási jog terjedel­mére. Ha a helyi hatóságok, esetleg felebbezés folytán a magasabb hatóságok megengedik,­­a 2. vagy 3. osztályú birtok kihasználását le­hessen kieszközölni a magasabb osztályú magánbirtok javára. A tulajdonos szeszélye Vagy önző számítása ne állja útját a lakóhá­zak építésének, kertek művelésének, gyár­telepek, műhelyek emelésének. Az olyan birtokok észszerű kihasználásá­nak (lásd a 2. osztályt), amineket a 3. osz­tályba soroztam, ne legyen akadálya a bir­tokos lustasága, közönyössége, vagy szegény­sége, legyen az nagybirtokos vagy testület. Így jutnék el tehát az új elvhez: kerüljön sor a kisajátításra azért, hogy a tulajdont más magántulajdonos jobban kihasználja. Kártalanításul számítanánk itt: ama tiszta nyereség törvényszerinti szorzatának tőkésítését, amit a kisajátítandó birtokparcella tulajdonosának az ő eddigi kihasználási módja mellett évenként meghozott. Azoknak a ható­ságoknak, amelyek a kisajátítást engedélyezni hivatják­, természetesen gondjuk kell, hogy legyen arra, hogy a terep és a jobb kihaszná­lás terve a meglevő falusi, vagy városi ter­vekkel összhangban legyen kiválasztva és ki­dolgozva. A gyárakat és műhelyeket úgy ter­­veljék, hogy azok az útviszonyokra legyenek tekintettel, s figyelemmel a munkáslakások céljaira jó helyiségekre. A tulajdonostól elveszik, a most neki meghagyott jus-non-utei­di-l és male-utendi-l, amiért ő nem szűken mért kártalanításban részesül. (Ennek nagysága az új tulajdonosra legtöbbször egyáltalán nem tartozik.) Ezen új kisajátítási terv bevezetésének fő nehézsége az volna, hogy számolnunk kellene, azzal a szekulatív földértékkel, ami e terüle­tekre abban az időpontban fennállana, ami­kor e tervek bevezetéséről van szó. E nehéz­ségen legkönnyebben túlsegítene egy olyan törvényes rendelkezés, amely szerint az eset­leges kisajátítási összeget a tulajdonos meg­határozott rövid határidőn belül a tőkésítés előnyéhez hasonlóan emelkedő összegb­en a földadóhivatalnál bejelentheti. A visszaélések ellen megvédhetne egy rendelkezés, hogy a földadó ez összeggel arányosan emelkedni fog, vagy hogy ez után speciális adót szednének be. Különben pedig ezt az összeget csak akkor becsülnék magasabbra, ha a tőkebefektetés kamata az évi jövedelemnél nem jönne tekin­tetbe. Az esetleges kártalanítási összeg ilyen emelésének módozatait a földadó emelését szolgáló parcellabeosztással összhangban kell szabályozni. Valamelyik parcella egy részének kisajátításánál, a felemelést a hatóságok osz­­szák szét. Hollandiában a viszásságok a földbirtok­­viszonyok terén a következő különböző okok­ból eredtek: 1. A telekspekuláció a növekvő népességű városok közelében, s az új lakások építésének igazsá­gtalan megnehezítése. 2. A falusi birtokosok ellenszenve a gyárak építé­sével, vagy csak a szegény munkások letele­pülésével szemben is. 3. Személyes szórakozás a vadászterü­leteken vagy más kevésbé jöve­delmező olyan földbirtokon, amelyet sokkal jövedelmezőbben lehetne igazgatni, mint eddig. A felsorolt törvényes rendelkezések ezen a balhelyzeten átsegítenének, s a föld az álta­lános közjó érdekében a legjobban ki lesnne használva. Azokban az országokban, hol feudális, vagy más okokból egész falvak egy tulajdonos kezében vannak, s a lakosság a szabad költöz­­ködés hiánya, vagy természetes ragaszkodása miatt, a röghöz ragad, ezeket az embereket kizsákmányolják, s keresetükben megrövidi­­tik. Ilyen viszonyok közt szükséges volna a parcelláik megművelésének sajátos szabályo­zása, mely esetben a tulajdonjognak kény­szer útján való áthárulását a községi lako­sokra könnyen el lehetne érni. In thesi gene­rali pedig feltehetjük, hogy a tulajdonos há­zát és udvarát jobban rendbehozza, mint a bérlő és mindenik szívesebben és rendszere­sebben fizetné a kártalanítási tőke kamatait, mint a megszokott viszonyok közt a haszon­béreket. Mindennapi bérviszonyaikban is függetlenebbek lennének a földesurral szem­ben. S a földesurak is gyakran szívesebben látnák a jól biztosított, ha mérsékelt jöve­delmet is, m­int azokat a bérjövedelmeket, amelyek mindenféle behajtási nehézségekkel s a fenntartási költségekkel értékükben csök­kent épületekkel vannak egybekötve. Ezt a törvényjavaslatot csak a­ teljesség kedvéért említem. Mindig a birtoklás eredetét kell pon­tosan szemügyre vennünk. Ettől teljesen füg­getlenül az agrár­jogokat kötelességszerűleg javítanunk kell, így például ott, ahol a föld­­használattal ingyenes szolgálatok vannak egybekötve. Éppen egy állami feladat marad — teljesen függetlenül a kisajátítási törvényektől — helyi népparkoktól, s ha lehetséges, a tarta­lékokról való gondoskodás. Budapest, október 31. Élelmezési minisztert! Az új osztrák minisz­terelnök tegnap, régi méltóságától való búcsújá­ban, tudvalevőleg kormányzási programmal­ adott. Eszerint az új kormány legfőbb gondja az élelmezés kérdésének a nép érdeke szerint való megoldása. Ezt a programmot Ausztriában egyértelműen nagy rokonszenvvel fogadták. Az osztrák szociáldemokraták hivatalos orgánuma, az Arbeiter-Zeitung mai száma vezető helyen fog­lalkozik Koerher tegnapi beszédjének ezzel a ré­szével s ami elmélkedést hozzáfűz, bizakodás a jövőt illetőleg, de keserű és fájó igazságok fel­­h­ánytorgatása a múltból, a közelmúltból s csupa olyan dolog, amit mintha egyben a mi kormány­zatunkra is rá akarnák olvasni. Ami az élelme­zési poltikában történt — úgymond — meg­annyi elkésett intézkedés. Akkor függesztették fel a gabo­n­a both­oz a te­j­i tilalmat, mikor szabad be­hozatal már ésszerűen lehetetlen volt, akkor hoztál­ be a kenyérjegyeket, mikor a jó gabona már el volt fecsérelve, akkor állapították meg a zsiráfokat, mikor azok már utolérhetetlenü­l ma­gasak voltak. Tejjel, cukorral, kávéval, minden­­nel elkéstünk. Mindenütt csak­ az „érdekeltek“ jártak,­ jól. A tömeg­szükségleti cikkek termelői, árusítói, közvetítői kastélyokat, fővárosi házakat szereztek és szereznek, szesz-, cukor-, petróleum- és egyébfajta közszükségleti részvénytársaságok hihetetlen nyereségeket tudnak kimutatni s az állami intézkedés mindenütt elkésett. S van még egy baj, amely még mélyebben gyökerezik: a törvények , papirostörvények csupán. A közön­ség nem igen érti, nem igen érzi, hogy ami tör­ténik, a sok rendelet, intézkedés az ő, érdekében történik. A sajtó a rendeleteket alárendelt he­lyen közli s ami reflexiót fűzne hozzájuk, az a közönség elé fehér folt alakjában mered az új­ságban. Erről tenni kell és tenni lehet. A törvén Szerda

Next