Világ, 1916. november (7. évfolyam, 304-334. szám)
1916-11-01 / 304. szám
2 1916. november 1. VILÁG rossz néven veszi tőlem, holott biztosíthatom, hogy én a növénységnek valóságát épp úgy nem rosszalom vagy nézem le vagy tekintem alacsonyrendűnek avagy értéktelennek, mint a kanságét sem. Csak nem hiszem, hogy politikai tulajdonság volna s az ettől meghatározott politikai befolyás egészséges befolyás volna. A szónoki képesség is gyönyörű és kívánatos jó — de mily rettenetes kárai vannak, hogy kell ez is, a politikában, tecnikai okokból,’s ezzel megtörténhetik, hogy politikai befolyáshoz jut olyan tehetség is, mely semmi egyéb, mint szónoki tehetség ... A nőstényi befolyás esetében az a jó, hogy erre a politikában semmi vonatkozásában sincs szükség, tehát mindenestől ki lehet dobni, s erre csak a nők képesek, mert őket kevésbbé vesztegeli meg a nősténység, mint a férfiakat. Ez az egész dolog mindenestül a demokrácia dolga. A mai állapotok egészségtelenek, mert a demokratikusok, amennyiben a nőknek csak mint nőstényeknek, a nők közül csak a par excellence nőstényeknek adnak befolyást a közügyeikre. Ez ugyanúgy és ugyanolyan baj, mint az a demokrácia egyebekben, például abban, hogy nem demokrata társadalomban és közjogban az alsó rétegek sem befolyástalanok ugyan és mindig akadnak s nem is kevesen, akik innen alulról s a kiragadottságból is fel tudják magukat küzdeni és ki tudják maguknak küzdeni a politikai befolyást — de nem az államférfi- tehetségek, hanem a stréber-, a lakáj-, a banda-tehetségek Ha már benne vagyok a magam idézésében, hadd ismételjem, amit valamikor megittam: hogy abból, hogy valaki nyomorban élt és tüdőbajban halt meg, még nem következik, hogy jó költő is volt Szegény Stürgkhről sem következik, hogy azért úgy halt meg, mint Lincoln Abrahám, valóban Lincoln lett is volna. Nem, nem az volt — semmiképpen nem volt az, s annál elképesztőbb, hogy mint a halálát nyomon követett fejleményekből látszik a boldogtalan Adler Frigyes az ő őrült és öngyilkosan gyilkos taksáló módjával egyben csakugyan jól taksálta áldozatát: Stürgkh valóban akadálya lehetett, bármily kicsiny tehetség és kevés akarat volt is. Ausztria politikai rendje visszatérésének, mert íme, az ő halála után nyomban kialakul a természetes állapot, hogy nehéz időkben egy ügyes és lehetséges és minden hájjal megkent ember álljon az ország élén, s a népakarat intézményei is megmozdíthassák vagy legalább jelezhessék ez akaratukat. De ha ez így van, s ha e szerint a boldogtalan Adler Frigyes épp oly specificum-növevénye a speciális osztrák világnak, mint a boldogtalan Stürgkh volt, akkor ez az osztrák világ nem a legjobb minden elképzelhető világok között, akkor ennek a saját életproblémája akkor sincs megoldva, ha kardjával diadalmasan vág is ketté minden egyéb s bármely világrészbeli gordiusi csomót. Szabadjon itt most végre nem magamat, hanem, amit szintén szoktam, de sohasem ok nélkül, megint a „Frankfurter Zeitung“-ot idéznem. Okom erre mindig az, hogy a „Frankfurter Zeitung“ cikkei majd mindig a legokosabbak s a szeget fején találóbbak, amiket aznap az aznapi ,ide- én mndani lehet. De még a Frankf akéiban sem olvastam okosabbat, mint amit minap írt az orosz különbéke híréről. Azt írta, hogy nehéz lesz nekünk az oroszszal békét kötnünk, mert az orosz e háborúban s e háborúval Konstantinápolyt akarja, azt pedig nem mi adhatjuk neki s mi nem adhatjukneki. A háborúba azzal és azért ment bele, mert Törökország kínos belső állapotai s állandóan megmutatkozó gyengesége és tehetetlensége miatt azt remélte, hogy kívülről fegyveres erővel leverheti és elveheti tőle Konstantinápolyt. A háború s a háborúban a törökök megállása megmutatta, hogy rosszul számított, s a háborúnak akkor lesz vége, mikor Oroszország ezt maga is átlátja s lemond arról, hogy ebben a háborúban megszerezze Konstantinápolyt. De, teszi hozzá az okos német újság, ez csak ennek a háborúnak végét jelentené, nem pedig azt, hogy nyomban utána Oroszország ne készülhetne s ne készülne majd újra, mihelyt a békebeli állapotok megint olyan képet tárnak eléje, melyből azt ítélheti, hogy most mégis csal: meg tudja majd szerezni Konstantinápolyt! Nem elég, végzi a Frankfurtet, a háborúban erősnek lenni és győzni — végképp győzni csak akkor fog Törökország, és mindenki, aki vele szövetséges, ha a török meg fogja mutatni, hogy békében is erős tud lenni, meg tud birkózni a saját békeproblémáival s el tudja igy látni nemcsak a mások dolgát, hanem a magáét is . . . Fiat applicaitio — nem hiszem, hogy, ha a Frankfurter Zeitungot megkérnék, hogy mondjon ugyanilyen okosat Ausztriáról is, egyebet tudna mondani Ausztriáról, mint amit Törökországról mondott. f űzve, elég tőke befektetésével. Ebihez tartozó épületekkel. 3. Szegényesen kihasznált föld, üzemi tőke nélkül. Természetes legelő, műveletlen erdő, vagy vadasterület. Az első csoportban említett birtokoknál a mostani gyakorlat fennmaradhat, ezeknél a kisajátítás, beleértve a kisajátítást övezetenként, csak közjogi, vagy kommunális célokra nyerne alkalmazást. Az újítás, amit e tekintetben szükségesnek tartok, vonatkozik a kisajátítási jog terjedelmére. Ha a helyi hatóságok, esetleg felebbezés folytán a magasabb hatóságok megengedik,a 2. vagy 3. osztályú birtok kihasználását lehessen kieszközölni a magasabb osztályú magánbirtok javára. A tulajdonos szeszélye Vagy önző számítása ne állja útját a lakóházak építésének, kertek művelésének, gyártelepek, műhelyek emelésének. Az olyan birtokok észszerű kihasználásának (lásd a 2. osztályt), amineket a 3. osztályba soroztam, ne legyen akadálya a birtokos lustasága, közönyössége, vagy szegénysége, legyen az nagybirtokos vagy testület. Így jutnék el tehát az új elvhez: kerüljön sor a kisajátításra azért, hogy a tulajdont más magántulajdonos jobban kihasználja. Kártalanításul számítanánk itt: ama tiszta nyereség törvényszerinti szorzatának tőkésítését, amit a kisajátítandó birtokparcella tulajdonosának az ő eddigi kihasználási módja mellett évenként meghozott. Azoknak a hatóságoknak, amelyek a kisajátítást engedélyezni hivatják, természetesen gondjuk kell, hogy legyen arra, hogy a terep és a jobb kihasználás terve a meglevő falusi, vagy városi tervekkel összhangban legyen kiválasztva és kidolgozva. A gyárakat és műhelyeket úgy terveljék, hogy azok az útviszonyokra legyenek tekintettel, s figyelemmel a munkáslakások céljaira jó helyiségekre. A tulajdonostól elveszik, a most neki meghagyott jus-non-uteidi-l és male-utendi-l, amiért ő nem szűken mért kártalanításban részesül. (Ennek nagysága az új tulajdonosra legtöbbször egyáltalán nem tartozik.) Ezen új kisajátítási terv bevezetésének fő nehézsége az volna, hogy számolnunk kellene, azzal a szekulatív földértékkel, ami e területekre abban az időpontban fennállana, amikor e tervek bevezetéséről van szó. E nehézségen legkönnyebben túlsegítene egy olyan törvényes rendelkezés, amely szerint az esetleges kisajátítási összeget a tulajdonos meghatározott rövid határidőn belül a tőkésítés előnyéhez hasonlóan emelkedő összegben a földadóhivatalnál bejelentheti. A visszaélések ellen megvédhetne egy rendelkezés, hogy a földadó ez összeggel arányosan emelkedni fog, vagy hogy ez után speciális adót szednének be. Különben pedig ezt az összeget csak akkor becsülnék magasabbra, ha a tőkebefektetés kamata az évi jövedelemnél nem jönne tekintetbe. Az esetleges kártalanítási összeg ilyen emelésének módozatait a földadó emelését szolgáló parcellabeosztással összhangban kell szabályozni. Valamelyik parcella egy részének kisajátításánál, a felemelést a hatóságok oszszák szét. Hollandiában a viszásságok a földbirtokviszonyok terén a következő különböző okokból eredtek: 1. A telekspekuláció a növekvő népességű városok közelében, s az új lakások építésének igazságtalan megnehezítése. 2. A falusi birtokosok ellenszenve a gyárak építésével, vagy csak a szegény munkások letelepülésével szemben is. 3. Személyes szórakozás a vadászterületeken vagy más kevésbé jövedelmező olyan földbirtokon, amelyet sokkal jövedelmezőbben lehetne igazgatni, mint eddig. A felsorolt törvényes rendelkezések ezen a balhelyzeten átsegítenének, s a föld az általános közjó érdekében a legjobban ki lesnne használva. Azokban az országokban, hol feudális, vagy más okokból egész falvak egy tulajdonos kezében vannak, s a lakosság a szabad költözködés hiánya, vagy természetes ragaszkodása miatt, a röghöz ragad, ezeket az embereket kizsákmányolják, s keresetükben megröviditik. Ilyen viszonyok közt szükséges volna a parcelláik megművelésének sajátos szabályozása, mely esetben a tulajdonjognak kényszer útján való áthárulását a községi lakosokra könnyen el lehetne érni. In thesi generali pedig feltehetjük, hogy a tulajdonos házát és udvarát jobban rendbehozza, mint a bérlő és mindenik szívesebben és rendszeresebben fizetné a kártalanítási tőke kamatait, mint a megszokott viszonyok közt a haszonbéreket. Mindennapi bérviszonyaikban is függetlenebbek lennének a földesurral szemben. S a földesurak is gyakran szívesebben látnák a jól biztosított, ha mérsékelt jövedelmet is, mint azokat a bérjövedelmeket, amelyek mindenféle behajtási nehézségekkel s a fenntartási költségekkel értékükben csökkent épületekkel vannak egybekötve. Ezt a törvényjavaslatot csak a teljesség kedvéért említem. Mindig a birtoklás eredetét kell pontosan szemügyre vennünk. Ettől teljesen függetlenül az agrárjogokat kötelességszerűleg javítanunk kell, így például ott, ahol a földhasználattal ingyenes szolgálatok vannak egybekötve. Éppen egy állami feladat marad — teljesen függetlenül a kisajátítási törvényektől — helyi népparkoktól, s ha lehetséges, a tartalékokról való gondoskodás. Budapest, október 31. Élelmezési minisztert! Az új osztrák miniszterelnök tegnap, régi méltóságától való búcsújában, tudvalevőleg kormányzási programmal adott. Eszerint az új kormány legfőbb gondja az élelmezés kérdésének a nép érdeke szerint való megoldása. Ezt a programmot Ausztriában egyértelműen nagy rokonszenvvel fogadták. Az osztrák szociáldemokraták hivatalos orgánuma, az Arbeiter-Zeitung mai száma vezető helyen foglalkozik Koerher tegnapi beszédjének ezzel a részével s ami elmélkedést hozzáfűz, bizakodás a jövőt illetőleg, de keserű és fájó igazságok felhánytorgatása a múltból, a közelmúltból s csupa olyan dolog, amit mintha egyben a mi kormányzatunkra is rá akarnák olvasni. Ami az élelmezési poltikában történt — úgymond — megannyi elkésett intézkedés. Akkor függesztették fel a gabona bothoz a teji tilalmat, mikor szabad behozatal már ésszerűen lehetetlen volt, akkor hoztál be a kenyérjegyeket, mikor a jó gabona már el volt fecsérelve, akkor állapították meg a zsiráfokat, mikor azok már utolérhetetlenül magasak voltak. Tejjel, cukorral, kávéval, mindennel elkéstünk. Mindenütt csak az „érdekeltek“ jártak, jól. A tömegszükségleti cikkek termelői, árusítói, közvetítői kastélyokat, fővárosi házakat szereztek és szereznek, szesz-, cukor-, petróleum- és egyébfajta közszükségleti részvénytársaságok hihetetlen nyereségeket tudnak kimutatni s az állami intézkedés mindenütt elkésett. S van még egy baj, amely még mélyebben gyökerezik: a törvények , papirostörvények csupán. A közönség nem igen érti, nem igen érzi, hogy ami történik, a sok rendelet, intézkedés az ő, érdekében történik. A sajtó a rendeleteket alárendelt helyen közli s ami reflexiót fűzne hozzájuk, az a közönség elé fehér folt alakjában mered az újságban. Erről tenni kell és tenni lehet. A törvén Szerda