Világ, 1917. május (8. évfolyam, 113-138. szám)
1917-05-01 / 113. szám
rt 1 jA. _ ^ 'EuxkesztSMC* VI« ABéring^x Jjm M feiste» 47. trim. Tek5» 53*W, *. VILÄG tíhulótíntí Bbdb Vili évfolyam 1917 Budapest, KEDD május 113-ik szám ■ — ... , ——- —................... ........................................ -■■■ —- --------------------------(Ay- — - - —-■ -.■ pB .............................................. ................................................................... 11 ■ .... ..............."...... "" ( Első cikkünket a cenzúra törölte Tisza gróf Canossája Volt Tisza István grófinak egy gesztusa, melylyel még sokaknak legádázabb ellenfelei közül is imponálni tudott. — Ez a férfiú reakciós és szűklátókörű . . . mondották sokan. De kemény, fanatikus, egyenes ember, aki nem ismer kompromisszumokat. Elveivel nem tréfál soha s „inkább betöri fejét, Jeanmint meghajtja derekát". Amit egyszer Tisza gróf elhatároz, arra építeni lehet senki sent fog benne csalódni. Középkori lovag, de a Bayardok fajtájából ... Úgy látjuk, hogy ezt a közhitet alaposan megingatták az utolsó napok eseményei. Tisza gróf máról-holnapra megtagadta hét legkedvesebb dogmáját, melyeket szinte tegnapig izzó fanatizmussal képviselt s melyek mintegy alapeszméjét képezték belpolitikájának. Az egyik merev elzárkózása volt az 1913. évi hírhedt választójogi törvényének revíziója elöl: — Ez a törvény rendkívül demokratikus alkotás, melyet nem lehet túlmenői a magyarság, az értelmiség (és itt ma egy csomó Tiszaié ló varázsszó következett) kockáztatása nélkül. Míg e nagy alkotás hatásait ki nem próbáltuk, addig nincs tovább. Csak lelkiismeretlen demagógok izgathatnak még messzebbmenő jogkiterjesztés mellett. És Tisza gróf szinte gyűlölettel tört azok ellen, akik bárminő összeköttetést akarnak létesíteni a jogkiterjesztés és a honvédetera között. Egy antikásiaik is rhéton- pózával jelentette ki a miniszterelnök, hogy a honértekémun a legszentebb kötelesség, a tőkategorikusabb imperativus, amelyért nem járhat egyéb jutalom, mint a ricmosan teljesített kötelesség jutalma. Hitvány utilitarizmus volna ilyen szórt kötelességért jutalmat kérni vagy elfogadni. Tisza gróf másik dogmája nem kevésbbé intranzigens volt. Gróf Zichy Jánossal szemben s egyéb alkalmakkor maró gunyival ítélte el az államszocializmus rendszerét. ’s utolsásáspont ez a háború tapasztalatai tény elven. A háború után még csak szóba állani Sam lesz érdemes ilyemnféle törekvésekkel . . . így" szónokolt Tisza tegnapig, de egyszerre "Bécsbe utazott s ott, ugy látszik, világnézete, tudományos, politikai, sőterkölcsi meggyőződése is néhány óra alatt mély változáson ment keresztül. Ugyanis alig szállt ki a bécsi gyorsvonlatból, máris épp homlokegyenest ellenkezőjét hirdette mindannak, amit idáigprédikált. Választójogi kiterjesztést is kér a hősöknek, ilr főleg a vitézség éremmel ellátott hősöknek jutalmul. Egyidejűleg pedig a népjóléti intézmények egész sorát ígéri bi*, mesek elképzelhetetlenek Usen messzemenő álamszocialisztikus intézkedések nélkül . ... A megtagadott választójogi reform és a kigunyos államszocialimus, íme, a miniszterelnök ”új krédója lett. Micsoda hajlékonyság, micsoda fejlődési képesség. . . - fogják mondani a bámulói. Mi azonban úgy látjuk, hogy a Tisza-Sigenda utolsó bástyája is összeomlott. Az intranszigens fanatikus helyett, egy nagyon józan és nagyon megalkuvó úr jelenik meg bőltünk, aki egy reservatio mentalis árán , a hatalmon akar maradni. Az ajka választójogot és szociálpolitikát hirdet, de a lelke mcivíji csak egyre figyel, egyre gondol. Hogyan lehet még ely feladás árán is a kormányt megtartani, mely nélkül nincs számára parfamesti többség, s rögtön megdől a „nemzeti értelmiség uralmai", ellenban jön a demokrácia és a dolgozó intelligencia vezérszerepe. Tisza gróf ettől fél s inkább meghajtja derekát, semhogy betörje a stroncintírBi övét . Helyzet a helyzetben Írta: Ignotus A radikalizmus igazolódásainak a májusi napjaiban szeretném szervügyre venni a mi belpolitikai helyzetünket abból a tekintetből, hogy mi benne konszervativjainknak helyzete. Konszervativjainké, kik ma az ellenzéken ülnek — mert hiszen a kormány mögött, a többségben, a reakció ül. Mindegy, hogy szivében milyen hajlandósággal»-■ ma, a király levele s a miniszterelnöknek ahhoz fűzött magyarázata után a valóságban arra vállalkozva hogy párthatalmával ő veszi kezébe mind a reformokat, melyeket a mai világáramlat a dinasztiáknak s monarchiáknak javail s kit a mi királyunk is szükségeseknek hirdet. De kezébe veszi: nem, hogy tettre váltsa, hanem, ha már valamit meg kell ezekből tenni, az a lehető legkevesebb legyen. Ez az, amit reakciónak, szokás nevezni, megkülönböztetvén a konszervatizmustól, mely inkább, a lehető legtöbbet akarja megadni areformokból, ami a fejlődésnek zökkenés nélkül való folyamatosságával s a belpolitkai rendnek hagyományos keretein belül megfér és elfér. Nos, a király levele után a konszervatizmus még inkább abban a helyzetben van, mint volt már régebben, sőt a mai kormányzat kezdetétől fogva. Abban, hogy vagy rá tudja magát szánni radikálisabb politikára, vagy konszervatizmusa számára el kell fogadni a reakció vezérletét. Nem nehéz meglátni, siiért. ..!" Amit az ellenzék, kivált konszervatívabb része, akart, valamennyi pártnak a háborús igazgatás szükségei körül való összefogása volt. Ám, akár Tisza szorította erre, akár nem, való, hogy éppen a legnagyobb párt, a többség, erre nem volt hajlandó. Ezek szerint, ha az ellenzék továbbra is azt akarja, amit akart, vagyis minden párt egyesítését, ezt ma már csak azzal érheti el, aminek éppen elkerülésére kívánta volna a koncentárciót: ha élet-halál harcba áll a többséggel s a parlamentben vagy választáson megtöri. Hogy, ha ez sikerülne neki, szükséges volna-e tovább is koncentrációt s általános pártközi összefogódzást kívánnia, azt e percben ne kérdezzük. Csak lássuk meg, hogy ma már ezt is csak azzal érheti el, ami e nélkül is kötelessége, ha minden erejével saját programmjának testté valósítására veti magát. Mint Derblay Fülöpnek: meg kell törnie a többséget, hogy egyesülhessen vele. Megtörni pedig csak úgy tudja, hogy van saját akarata a többség akaratával szemben. Ha van programmja a többség programmtalanságával szemben. E programmból, akár koncentrációs célú a harc, akár egyszerűen ellenzéki célú (és kötelességül ma már nem lehet elhagyni a választójogi reformot. Tegyük fel, a bizonyítás kedvéért, hogy erőltetve hozták napirendre. (Bár a valóság az, hogy tizenöt év óta napirenden van.) Tegyük fel, hogy éppen azok nem törődnek vele, akik számára több jogot jelentene. Mindent tegyünk fel s a mindennél is többet. Akkor is való, hogy napirenden van, és mindenki tudja, hogy ilyesmit, ha egyszer napirendre került, elintézetlenül nem lehet onnan levenni. Lehet, tegyük fel, hogy annak idején az egyházpolitika is mesterségesen került, volt napirendre. Lehet, tegyük fel, hogy csak azért, mert Wekerné, Csáky és Szilágyi csak ezzel tudta maga fölül létrára Szapáry Gyula miniszterelnökségét. El kellett intézni s még akkor is éppen azoknak, akik felvetették, mikor már világos volt, hogy ők reményükben tönk legyőzik magukat az egyházpolitikai győzelemmel. Ha már most így a választójog kötelező az ellenzékre, kérdés, hogy győzhet-e vele másképp, mint ha aránylag radikális mértékűt követel. (Mert nem kell sokat magyaráznom, hogy írra, a referendum a proporciós választójog s a női szavazat idejében egy nagykorúsághoz s írni-olvasni tudáshoz kötött általános, egyenlő és takos választójog tulajdonképp konszervatív választójog. Azt hiszem, lehetetlen, ellenzéken maradnia annak az ellenzéknek, mely legalább is ennyit nem követel. Lehetetlen, mert minden kevesebb csak nuance, melyért nem szabad politikai harcba keverni a háborúban álló országot. Viszont a politikai harc amúgy is elkerülhetetlen, mert a választójogot immár a király is napirendre tette. Ha az ellenzék küzdeni, és természetesen, közönséggel a háta mögött akar küzdeni a többség s a kormány ellen, akkor valami pontos és kézzelfogható mértéket kell e közönség előtt mutatnia, amilyen az szemmiértékkel is kimérheti, hogy: ez az, az a jó, az a szükséges, aminek e kormány és többség, útjában áll. Ha ilyesmire rámutatni nem tud, akkor a közönség azt mondja: erre jó nekem a kormány s a többség is. S ha nem akarunk egyebet, mint a kormány s a többség, akkor tulajdonképp vezérünk, és jogos vezérünk, ez a kormány, ez a többség s aki az élükön áll. Akkor nincs jogunk élet-halálharcot indítanunk ellenük. Márpedig, például a Károly-keresztesíík választójoga -s például a vitézségi érmesek választójoga közt salatc mint árnyalati különbség nincs. Mikor én aháború elején azt vedeltem fel, hogy adják meg legalább a katonáknak a választójogot (amit most az angolok meg is cselekszenek), abban benne volt a gondolat, hogy aki a hazáért helytáll, annak szava is legyen a haza dolgában. De ebbe természet szerint beletartoznak legalább is:a katonásított rizari munkások, kik a muníció gyártása körül éppúgy helytállnak a hazáért, mint a Károly-keresztesek a jmmiciók lövésével. S mindez szép és részletfizetés hihetett volna három év előtt. Ma három év háború állmögöttünk s mellettünk ragyog az orosz forradalom s pitymaffika,német s a porosz alkotmányreform. Ma mindaz a gondolatmenet, mely akár a Károly-keresztesek, akár a vitézségi érmesek választójogát megokolja, tulajdonképp megokolja az általános, egyenlő és titkos választójogot is - sőt igazsággal csak ezt okolja meg. Aminthogy ma, 1917 májusában még az a rezsimé is azt okolja meg, amely szerint jog csak annak jár, aki kívánja. Képzelhetni ma állati és gyermeki soron fölül emelkedett magyarországi lakost, tehát képzelhetni nagykorú s írni olvasd! tudó magyarországi embert, aki ne követelné a jogot, hogy beleszólhasson a hasa dolgába? Kultúrfélelmek, nemzeti félelmek ma semmik ahhoz képest, tea egy nemzetnek szegénységi bizonyítványt kellene vallania arról, hogy félti magát önnön lakosaitól. Ha vannak tiszteletreméltó félelmek olyan képviselőház iránt, mely igazi választójogból kerülne ki, ezeknek elébe lehet vágni külön alkotmánytörvénynyel, melyazzal biztosítja például az államának saz ország területének egységét, a magyar nyelv államnyelv voltát, hogy ezt csak úgynevezett kvalifikált többséggel, vagyis kétharmad szavazattöbbséggel lehessen megváltoztatni. (Ez a szankciója az osztrák alkotmánynak is.) Vagy máskép ** de az állános, ygygu.