Világ, 1917. június (8. évfolyam, 139-164. szám)

1917-06-01 / 139. szám

•­ Tisza a­­ nagyállású személyiség Tisza még mindig azokkal az eszközökkel is, melyek mint az ügyek vezetésével megbí­zott miniszterelnöknek rendelkezésére álla­nak, folytatja a harcot a kormány átvételére kiszemelt kisebbség ellen. Ilyen céllal tegnap este Tisza maga beszélt a munkapártban. Ma pedig a félhivatalos Bud. Tud.-ban szólal meg „egy nagyállásu személyiség“, aki arra hi­vatkozik, hogy a magyar politikusok eddigi kihallgatásának a lefolyásáról pontosan tájéko­zódva van. A „nagyállásu személyiség“ a kö­vetkező kedves felvilágosításokkal látja el az ellenzéket, melynek együttműködését legin­kább a kiegyezés kérdésének előtérbe tolásá­val akarják megakadályozni.­­ Az új miniszterelnök deszignálásánál elsősorban a választójogi kérdésben való ál­lásfoglalás irányadó. Azai a kiegyezést illeti, a korona megingathatlanul azon az állásponton va­n, hogy a monarchia két államának ezt a különleges gazdaságpolitikai művét változat­lan formában kell tető alá hozni s hogy vál­toztatásra annál kevésbbé lehet gondolni, mi­vel a kiegyezési operátum­nak újból való kér­déssé tétele kereskedelempolitikailag tehetet­lenné tenne bennünket és a legnagyobb kom­plikációkat vonhatná maga után. Arról, hogy a kiegyezési komplexust, amelyet a legnehe­zebb tanácskozások után a monarchia mind­két államára nézve üdvös befejezésre juttat­tak, most újra megtárgyalják, a korona véle­ménye szerint szó sem lehet. Minden eljövendő miniszterelnöknek, aki Tisza István gróf örö­két átveszi, a háromesztendei munkában megállapított kiegyezéssel, mint megváltozha­tatlan operátu­mmal kell számolnia. Leginkább a két függetlenségi párthoz van címezve a „nagyállásu személyiség“ ma­gyarázata, abban bízván, hogy a­­kiegyezés miatt a függetlenségi pártok nem csatlakoz­­hatnak hatvanhetes pártokhoz s eképpen a választójogi akció is megtörik. Pedig éppen ugyanilyen okkötéssel azt lehetne helyesebbnek találni, hogy — ha a kiegyezésen amúgy sem lehet változtatni — hát a választói jogban fogjanak össze, mert az általános választói jog parlamentje aztán meghozza a gazdasági boldogulást. Wekerle előtérben — Bármit mondjanak, bármiképpen tak­tikázzanak akárhol — mondták ma nekünk jól tájékozott helyen — Wekerle Sándor most is előtérben van és leginkább van kilátása rá, hogy a válságból való kibontakozás munkáját vállalhassa. Ami azt a hírt illeti, hogy József főherceg kormány alakítása még ismét aktuálissá válha­­tik, ezzel szemben a következőket mondták: — Valóban inkább csak némelyek óhaj­tása lehet a József főherceggel való kísérlete­zés feltámasztása. Nem volt egyáltalában okos dolog, mielőtt a sikerhez biztosítékot szerez­hettek volna, belevinni a főherceget a politi­­ ki kihallgatások Návay Lajos kihallga­tára az eredeti tervvel szemben aképpen kerülhetett sor, hogy Wekerle audienciáján nem történt végleges döntés s igy elő kellett venni a kihallgatásra való me­ghivandókról összeállított első név­sort.­­ Ugyanezen névsor alapján most Ber­­zeviczy Albert kapott kihallgatásra meghívást. Lukács László is várja a meghívót, de azt ma estig még nem kapta meg. Tisza és a bécsi tanulságok A munkapárti klubban ma este is sokan voltak, mert ki van adva a parancs, hogy aki teheti, minden este legyen ott, mivel Tiszának fontos mondanivalói lehetnek. Meg is jelent ma este is Tisza az összes miniszterekkel és ma is tartott előadásokat. A beszélgetések arra irányultak, hogy Tisza politikáját igazolták a Reichsrat ese­ményei. Három évig tartott, amíg a Reichs­rat pártjai odáig jutottak, hogy azt hitték a béke, megértés és barátság jegyében találkoz­nak s ma már az első napon minő disszonan­ciák támadták . Tisza még beszélt hasonló témákról jó későig, háromnegyed tiz órság s aztán el­távozott. — A legközelebbi viszontlátásig — mondta kedveskedve. — Óh,­ mint miniszterelnököt lássuk őt minél előbb viszont — mondták a klubban maradottak. Ami azonban egyelőre szintén csak óhaj­tás azok részéről, akik nem szívesen válnak meg a hatalomtól. 2­017. m­ájus 1. VILÁG ..... 1 ""** .............. indáihoz és ezenkívül csekély adóhoz kívánja kötni, de aztán Návay az­ adóra vonatkozó követelést elejtette és még szélesebb kiterjesz­­tését kívánta a választói jognak. Návay to­,­vábbá a koncentrációs alakulás mellett és az írt választások lehető elkerülése mellett fog­lal állást. Bécsből jelentik: Návay Lajos titkos taná­csos, a magyar képviseleti úr­ volt elnöke, akit a király ma délután kihallgatáson fogadott, a sajtó képviselői előtt audienciájáról a követke­zőképpen nyilatkozott: — Kihallgatásom a királynál körülbelül egy óra hosszat tartott. A kihallgatás folyamán alkalmam volt, hogy a királynak a válságra és a válsággal kapcsolatos kérdésekre vonat­kozó javaslataimat előterjesszem, amelyeket a király rendkívül kegyesen fogadott. A részle­tekről természetesen nem nyilatkozhatom, de annyit közölhetek, hogy a király a legmelegebb szeretettel és a legkomolyabb kötelesség­tudás­tól áthatva törekszik arra, hogy a válság he­lyes megoldására vezető eszközökért és utat megtalálja, hába. Inkább örülniük kellene azoknak, akik felbiztatták, hogy a terv meghiúsult, örülniök kell mi­és a főherceg presztízsé­r éntekében is­, semhogy ha azt látják, hogy nélküle nem bol­dogulhatnak, ismét hívogassák,, csak azért, hogy háth­a a könnyebben hozzájuttathatja őket a kormány átvételének lehetőségéhez. A József főherceg vállalkozási kedvének újból való felélesztése legfeljebb csak aképpen volna lehetséges, ha a munkapárt bűn­bánat­tal jelent­keznék­­és felajánlaná teljes támogatását. Erre azonban most legkevésbbé van kilátás, annál kevésbbé, mert éppen azok, akik a munka­párti részről voltak a királynál, bőven indo­kolták, hogy a dinasztiát óvják meg konflik­tusoktól, ha szembeszállanak azzal a tervvel, hogy József főherceg vállaljon miniszterel­nökségét. **** ‡~rTi«Tai­riKiv»Tarrin­­­ Hivatalos harctéri jelentések Vezérkarunk Jelentése Keleti és délkeleti harctér: Változatlan. Olasz harctér: Az Isonzó mentén a tegnapi nap folyamán csak tüzérségi harcok voltak. Éjjel San Giovanninál, Monfalconetől délnyu­gatra az olaszok két előretörését visszavertük.­­A vezérkar főnöke. A német vezérkar jelentése Nyugati harctér, frupprecht trónörökös had­csoportja. Az Ypern és a Wytschaete­ hajlásába­n az élénk tüzérségi tevékenység tovább tart. A Scarpe­­től közvetlenül délre több angol századot, amelyek este meglepő előretörést kíséreltek meg, napy vesz­teségükkel visszautasítottunk. A tűz rövid fokozá­sát éjszaka Monchy és Guemappe között is angol támadások követték. Nyugat-poroszországi ezredek szívós közelharcban visszavetették a több ízben előretörő ellenséget. A német trónörökös harcvonala: A Ghemin des Dames hegyhát hosszában és a Champagne nyugati részén a tüzérségi harc ismét jelentékenye erős­­bödött­ Az Aisne déli partján nyugat rajnai csapa­tok kiterjedt robbantások után több francia árkot rohammal elfoglaltak és 40 fogolylyal és néhány géppuskával tértek vissza. Andcrivetől keletre egy felső-rajnai ezred osztagai egy felderítő vállalko­zást hajtottak végre, amelynek során 50 embert el­fogtak. Az éjszaka folyamán a Mal* nyugati part­ A lengyel­ kérdés A Lokalanzeiger írja: Ha­nem tehét is arra számítani, hogy a régen­s­ség kérdésének és más ügyeknek megoldása, amelyeket a len­gyel államtanács sürgőseknek jelzett, közvet­lenül megtörténik, kétségtelen, hogy Berlin és Bécs között a tárgyalások már arra az el­határozásra vezettek, hogy a lengyel állam­tanács államjogi tekintetben nagyobb hatal­mat kapjon, miáltal tevékenysége gyümöl­csözőbbé válhatik. A Ziennik Lubelska jelenti Varsóból, hogy ott az államtanács egy illését várják, amelyen a kormánybiztosok válaszolni fognak az ál­lamtanács május 1-én hozott határozatain*. A koronatanács haladéktalanul általános orszá­gos gyűlést fog egybehívni, amely dönteni fog az államtanács helyzetéről, a műn- Péntek fán » élénkebb lett a tüztevékenység. Albrecht Twürttembergi herceg hadcsoportja• -Nincs alaágy.— ------ .. ' -v . - A keleti harctéren az általános helyzet nem változott. ■. , Macedóniai arcvonat: Német és bolgár portyázó különítmények a Cérna-hajtásban és a Var dér nyu­gati partján sikeres előtéri harcokban számos fog­lyot ejtettek. Ludendorff, első főszá­llásmester. Miért csendes a nyugati front? A nyugati harctér eseményei eljellenték­­telenedtek. Kis helyi ütközetektől eltekintve, ott most nem történnek­ nagyobb dolgok. Ha az angolok és franciák azt a katonai erőt, mellyel a döntést kivívni akarták, már el­használták volna, az egyértelmű lenne azzal, hogy nyugaton­­végeredményes a fennálló helyzet, vagyis a világháború döntése ott már megtörtént a németek javára. Ebben az esetben az angolok és franciák számára nem maradna fönn semmi más, mint a béketár­gyalások haladéktalan sürgetése. Az angolok és franciák azonban még mindig katonai döntéstől várják helyzetük megváltozását, és így a nyugati front csendje csak új, nagy készülődéseket és talán új terveket fed az ő részükről.­­ Az orosz és a macedón fronton a helyzet változatlan. Anglia élelmezési nehézségei Bathurst, az angol élelmezési államtitkár, május 25-i ltván Hamsteadban mondott beszédében a többi közt ezt mondta: " Az angol kereskedelmi flotta április vége óta valamivel kevesebbet veszített a tengeralatt­járók támadásaitól, mint az előző hónapokban. Reméljük, de azért egyáltalán nem bizonyos, hogy a májusi veszteség az áprilisinál is kisebb lesz. A helyzet nyugtalanító, de talán nem két­ségbeejtő. Az élelmiszerkészletekről ezt mondta Ba­thurst. A búzakészletek csaknem veszedelmesen szűkösek voltak, azonban a Sörfőzök, akiknek kétmillió quarter malátára f Irm árpájuk volt, megmentették a helyzetet. Rozskészletü­nk ez idő szerint meghaladja a veszedelmes minimu­mot és remélem, hogy szigorú takarékossággal elegendő lesz az aratásig. A burgonyatermés kilátása kedvező, a termés általános eredmé­nyére nézve azonban sem az időjárás, sem a bevetett terület növekedése nem ad biztos re­ménységet. Egyetlen esztendőnek a munkája még a legkedvezőbb burgonyatermés esetén sem fokozhatja Anglia termését a szükséglet mérté­kére. A kormánynak az a szándéka, hogy maga fogja intézni a gabonavásárlást s a malmok­nak és pékeknek engedélyezett haszon figy­e­­lembevévesével hivatalosan állapíthatja meg a kenyér árét. A cukorban való szűkösség eny­hült. A legközelebbi hetekben nagy készleteket fogunk a háztartások rendelkezésére bocsátani, később gyümölcsfőzéshez is. Bathurst azt a reménységét fejezte ki, hogy az élelmiszerek fogyasztásának önkéntes korláto­zása feleslegessé teszi a hatósági adagolást és vé­gül apellált a nép testvériességére és kölcsönös segítőkészségére.

Next