Világ, 1917. október (8. évfolyam, 244-269. szám)
1917-10-02 / 244. szám
VIII. évfolyam 1917 Budapest, KEDD október 244*ik szám 7 . ..... • -f V................ ....... ^ Szerkesztői üzenet írta: Bíró Lajos Arra Önök felé, uram, az egykori Parliumtól délre, a kincsesnek nevezett Kolozsváron összegyűltek megint jó magyar urak és harmincnyolcadik hónapjában a háborúnak alapos megfontolás után kimondották, hogy ők bizony mégis annektálni akarnak egyet és mást. Itt egy hegyet, ott egy völgyet, s — ha ezt a néhány hegyet és néhány völgyet meg nem kapják, nyugodtan ezentúl nem ali halnak és nem izlik nekik majd az édességes béke se. Követelje ifi is a Duna-vonalat és álmodjék más Szendrőről és Galambócról: nekik stratégiailag jobb román határ kell, mert soha többé ők az oláhban meg nem bízhatnak.• Joggal vethetnék ellenükbe mindenekelőtt azt a kérdést, mit használt volna a román hadüzenethez minekünk a stratégiailag jobb határ,hiszen ott is fel kellett adnunk a határvonalat, ahol pompás erődítések szegélyezték; nem a határ stratégiai alsóbbrendűsége volt a hiba, hanem az, hogy az akkori hadihelyzet következtében Erdély úgyszólván katona nélkül maradt. Ellenükbe vethetnék ezt és még egy csomó meggyőző és nyomatékos érvet, amely mind azt bizonyítaná, hogy követelésük stratégiailag megokolatlan. Ebbe e stratégiai vitába azonban ne is ereszkedjünk bele. Nem a stratégiában tévednek ezek a nyilván jóhiszemű urak, hanem tévednek előbb az egész világhelyzetnek, azután Magyarország helyzetének megítélésében. Nem látják, milyen lesz az az új világ, amely most megszületőben van. Nem látják, hogy nem a jó stratégiai határok lesznek ezután a háború után fontosak, hanem az lesz a fontos, hogy ebben a felkavart világban melyik ország ad nagyobb jólétet, több kultúrát, bensőbb megnyugvást a polgárainak. Nem látják, hogy az eljövendő új világhoz az annexiónélküli béke a lúd és hogy ez az annexió- nélküli béke nem egy ábrándos fellelkesedés jelszava, hanem egy elháríthatatlan kényszernek a megállapítása. Jó, ha ezt nem látják, ebbe is bele lehet még nyugodni. De, hogy lehet nyugodtan venni azt és hogy lehet belenyugodni abba, hogy magyar emberek, magyar urak, magyar politikusok Magyarország helyzetét ismerjék félre olyan kétségbeejtő módon, hogy a harmincnyolcadik hónapban annektálásról beszélnek? Nem érzik a kolozsvári urak azt, hogy magyar politikusnak álmában se szabad ilyen szót kiejtenie a szájaid" A mai hadihelyzet nagyon megnyugtató és mi reánk nézve nagyon örvendetes. De ki tudja, mikor és ki tudja, milyen körülmények között kerül béketárgyalásokra a sor. Szabad-e nekünk magunknak koncodálnunnk, hogy azokon a béketárgyalásokon akár stratégiai, akár egyéb okokból igenis, mégis lehet majd annexiókról is szó? Ha mi követelhetünk egy szerényke annexiót stratégiai okokból, akkor mások követelhetnek egész országrészeket nemzeti vagy egyéb okokból. Milyen nemzetközi kongresszus az, amelynek az ítélete alá nyugodtan odabocsátják az erdélyi urak, hogy döntsön az ő stratégiai igényeikről is és a Brritianu nemzeti igényeiről is? Igaz, a békekongresszus nem lesz se bécsi kongresszus, se berlini kongresszus, amely országokat összevissza szabdal és új határokat jelöl ki. De, német szövetségeseink üzleti érdeke megkívánja, hogy a románokkal kibéküljenek és akadt a német sajtóban olyan hang, amely úgy vélte, hogy Erdélyt igenis oda kellene adni, hogy általa a románok a központi hatalmakhoz főzessenek. Ábrándok, — persze, hogy azok. Mi azonban segítsünk eltemetni ezeket az ábrándokat, ahelyett,"'4 hugy ravasz kerülő után életre próbáljuk galvanizálni őket. Mi ujjongjunk azon, hogy a szenvedő világ meggyógyulásának a jelszava — azannexió nélküli béke — olyan, mintha egy hazája sorsán tépelődő és nemzetét forrón és aggódva szerető magyar politikus találta volna ki. Mi örüljünk annak, hogy Magyarország érdeke, olyan, nagyszerűen egyezik az egész civilizált emberiség érdekével. Ms ne próbáljunk egy kalandos új útra rálépni.. És ne kísérletezzünk olyan eszközökkel, amelyek csak ellenszenvet, gyűlöletet, csalódást, új és sok harcot hozhatnak. Magyarország ebben a rettenetes háborúban megvédte magát. Teljesítette minden szövetségesi kötelezettségét is. De ha Magyarország önállóságát, függetlenségét, területi épségét — amelyekért harcolt — átviheti a székébe, akkor semmiféle oka nincs rá, hogy akár egy nappal is tovább harcoljon. Károly király békeprogramonja azért hódította meg Magyarországon a szíveket, mert a király egyetlenegy katonájának a vérét nem akarja kiontani hódító célokért. És ha most Erdélyben jóakaratai, de kábult elfogultsági urak új hadicélokat állítanak fel és együgyű kis annexiókat terveznek, hát egész Magyarország egész, közvéleményének tiltakoznia kell ez ellen a naiv, de veszedelmes játék ellen. Ezért intézem ezeket a sorokat önhöz, uram, én akkor, amikor a magyar rendületlenekről ezen a helyen nemrégiben írtam, elküldte nekem az Isonzó-fronton elesett öcsesének utolsó levelét. Nem azért, hogy kitartásra biztasson, hanem, hogy az együttérzésének a jelét adja. Én ezt a levelet most itten a nyilvánosság elé bocsátom. Nem azért, hogy a kolozsvári uraknak eszébe juttassam, mi a háború, hanem hogy az olvasótól, az egész magyar közönségtől, egész Magyarországtól az együttérzés haragos megnyilatkozását kérjem. íme a levél: Kedves testvéreim! K. I. bátyámnak, mint a család legidősebb tagjának adresszáltam levelemet, de valamennyitekhez intézem soraimat. Ma délután kimegyek a stebburgba, hová mindenki kimegy, de nem mindenki jöhet vissza. Nem tudhatom, mit határoztak róla én odafenn. Óriási ágyutűz, légiharc és gyalogsági harcoknak nézek eleibe, a halál számtalan helyről érheti az embert, el kell legyek készülve arra, hogy én is áldozata lehetek az irtózatos küzdelemnek. Ha az ember annyi megpróbáltatáson megy keresztül és látja a pusztulást, megbékül a halál gondolatával. Inkább a ti fájdalmatok, imádásig szeretett gyermekeim és feleségem bánata. A francia politika Zürich, szeptember, hó. (A Világ tudósítójától.) A francia szocialista párt ellenzékisége tulajdonképpen a szakszervezetek működésében nyilvánul meg. A szakszervezetek vezetőségétől legújabban is egy tiltakozó és figyelmeztető felhívás érkezett a francia proletariátus ■ hoz, hogy ezt fegyverkezésre bárja és figyelmét felhívja arra az új politikai tájékozódásra, mely Franciaországban Mai Díjnak a belügyek éléről való távozása óta volte kezdetét. A felhívás rövidítve, cenzúrázva a Hamamitté-ben is megjelent. A Confederation Générale du Travail által közrebocsátott felhívás így hangzik egész terjedelmében: A francia proletársághoz! Egy eszközeiben piszkos, eredetében és céljaiban reakciós, egészségtelen agitáció akarja az ország lelkiismeretét nyugtalanítani. Egy egész szenzáció-sajtó, a korrupció és a szociális reakció sajtója kihasznál egy skandalumot, amelynek gyors és alapos megvilágítását a munkásosztály és a demokrácia a a legnagyobb nyugalommal követelheti. Mégis Önök, azok, akik ezt a sajtót a botrány alkalmából olvasással támogatják. Megkísérlik, hogy az országot, mint a nyugtalanságok , zavarok zsákmányát állítsák be, holott ez az ország teljes öntudattal a legmnegfeszítottabb munkának adta oda magát. Nyugtalanságot akarnak látni ott, ahol csak visszakövetelésekról van szó, melyeket az átkozott munkaviszonyok csak igazolhatnak. És úgy látszik, hogy a kormány, amely már a múltban is vonakodó és bizonytalan volt a munkásorganizációkkal szemben, magának tetszelegve adja oda magát a reakciós orientációnak, amely neki ezt a kampányt előírja, támogatva a kamányautoritással felruházott cenzúra pártoskodása által. Óvást emelünk a munkásosztálynál és azoknál, akik azt állítják, hogy ennek az országnak a sorsát irányítják! A bizalmatlansággal teljesen átitatott múlt politikája, melytől a hatóságok és az állam képviselői nem tudnak megszabadulni, még nagyon is sok ellenségeskedést árult el. Politika, mely ahelyett, hogy a munka és demokrácia követelményeire ügyelne, el akarja inkább nyomni azokat. Ez a politika mindinkább tűrhetetlen. Már most kijelenthetjük, hogy a nép minden erejét ellene fogjuk irányítani. A háború által okozott szenvedés és szomorúság a munkásosztálynak jutott ki legnagyobb mértékben, de legelsősorban Franciaország munkásosztályának. Az a politika is átkozott, amelyet már most tapasztalunk és amely a munkásokat kiszolgáltatja a munkaadóknak. A munkások nem választhatják szabadon delegáltjaikat, a munkaadóknak kizsákmányoló szuverenitást adtak a mobilizált munkások felett. A pénzemberek pénzvágyának vannak kiszolgáltatva a szállítási eszközeink. Ez a politika feláldozta a közérdeket a brikprivilégiumnak. Megengedte a cukorgyárosoknak, hogy a francia fogyasztókat megszégyenítsék. Az országot megfosztotta gazdagságától: vizierektől, széntől, bányáktól, sótól stb. A magánosok erkölcstelen és lehetetlen étvágya érdekében. Ez a politika nem védte és nem támogatta a fogyasztók érdekeit, hanem a nemzet életének bizonyságát figyelmen kívül hagyva, szabad tért engedett az árufelhalmozóknak és áruuzsorásoknak. Átkozott legyen az a politika, mely ugyanazon időben, amikor a népet legszentebb jogaiban, legemberibb következményeiben megsértette, még azt is megkísérli, hogy gyengítse a demokrácia befolyását. Franciaország és a világ sorsára és a dicsvágyó osztályok félreismerhetetlen érdekeinek engedi át a háború ellenőrizetlen vezetését, ami elkerülhetetlenül demokráciaellenes békéhez fog vezetni, mely újabb háborúk csíráit hordja majd magában. Ez ellen az ügy munkásellenes, mint demokráciaellenes politika ellen, mely már jelentkezett, a Confederation Generale da Tramis elhatározottan tiltakozást emel és apellál ez ország egész munkásosztályának éberségére! Ezt az éles felhívást a Humanité után az öszszes francia szocialista lapok, az olasz Avanti! és a zürichi Volksrect is leközölték. Mondani sem kell talán, hogy szocialista körökben a legmélyebb, impressziókat keltette. Dr. Cobor Péter.