Világ, 1917. október (8. évfolyam, 244-269. szám)

1917-10-02 / 244. szám

VIII. évfolyam 1917 Budapest, KEDD október 244*ik szám 7 . ..... • -f V­................ ....... ^ Szerkesztői üzenet írta: Bíró Lajos Arra Önök felé, uram, az egykori Par­­liumtól délre, a kincsesnek nevezett Kolozs­váron összegyűltek megint jó magyar urak és harmincnyolcadik hónap­jában a háború­nak alapos megfontolás után kimondották, hogy ők bizony mégis annektálni akarnak­­ egyet és mást. Itt egy hegyet, ott egy völgyet, s — ha ezt a néhány hegyet és néhány völgyet­­ meg nem kapják, nyugodtan ezentúl nem al­­i halnak és nem iz­lik nekik majd az édességes­­ béke se. Követelje ifi is a Duna-vonalat és ál­modjék más Szendrőről és Galambócról: ne­kik stratégiailag jobb román határ kell, mert soha többé ők az oláhban meg nem bízhat­nak.­­• Joggal vethetnék ellenükbe mindenek­előtt azt a kérdést, mit használt volna a ro­mán hadüzenethez minekünk a stratégiailag jobb határ,­­hiszen ott is fel kellett adnunk a határvonalat, ahol pompás erődítések szegé­lyezték; nem a határ stratégiai alsóbbrendű­sége volt a hiba, hanem az, hogy az akkori hadihelyzet következtében Erdély úgyszólván katona nélkül maradt. Ellenükbe vethetnék ezt és még egy csomó meggyőző és nyomaté­kos érvet, amely mind azt bizonyítaná, hogy követelésük stratégiailag megokolatlan. Ebbe e stratégiai vitába azonban ne is ereszkedjünk bele. Nem a stratégiában tévednek ezek a nyilván jóhiszemű urak, hanem tévednek előbb az egész világhelyzetnek, azután Ma­gyarország helyzetének megítélésében. Nem látják, milyen lesz az az új világ, amely most megszületőben van. Nem­ látják, hogy nem a jó stratégiai határok lesznek ez­után a háború után fontosak, hanem az lesz a fontos, hogy ebben a felkavart világban me­lyik ország ad nagyobb jólétet, több kultúrát, bensőbb megnyugvást a polgárainak. Nem lát­ják, hogy az eljövendő új világhoz az annexió­­nélkü­li béke a lúd és hogy ez az annexió-­ nélküli béke n­em egy ábrándos fellelkesedés jelszava, hanem egy­ elháríthatatlan kényszer­­­­nek a megállapítása. Jó, ha ezt nem látják, ebbe is bele lehet még nyugodni. De, hogy lehet nyugodtan venni azt és hogy­ lehet bele­nyugodni abba, hogy magyar emberek, ma­gyar urak, magyar politikusok Magyarország helyzetét ismerjék félre olyan kétségbeejtő módon, hogy a harmincnyolcadik hónapban annektálásról beszélnek? Nem érzik a kolozs­vári urak azt, hogy magyar politikusnak ál­mában se szabad ilyen szót kiejtenie a szá­jaid" A mai hadihelyzet nagyon megnyugtató és mi reánk nézve nagyon örvendetes. De ki tudja, mikor és ki tudja, milyen körülmények között kerül béketárgyalásokra a sor. Sza­­bad-e nekünk magunknak koncodálnunnk, hogy azokon a béketárgyalásokon akár stratégiai, akár egyéb okokból igenis, mégis lehet majd annexiókról is szó? Ha mi köve­telhetünk egy szerény­ke annexiót stratégiai okokból, akkor mások követelhetnek egész országrészeket nemzeti vagy egyéb okokból. Milyen nemzetközi kongresszus az, amely­nek az ítélete alá nyugodtan odab­ocsátják az erdélyi urak, hogy­ döntsön az ő stratégiai igényeikről is és a Brritianu nemzeti igényei­ről is? Igaz, a békekongresszus nem lesz se bécsi kongresszus, se berlini kongresszus, amely országokat összevissza szabdal és új ha­tárokat jelöl ki. De, német szövetségeseink üzleti érdeke megkívánja, hogy a románok­kal kibéküljenek és akadt a német sajtóban olyan hang, amely úgy vélte, hogy Erdélyt igenis oda kellene adni,­­ hogy általa a romá­nok a központi hatalmakhoz főzessenek. Áb­rándok, — persze, hogy azok. Mi azonban segítsünk eltemetni ezeket az ábrándokat, ahelyett,"'4 hu­gy ravasz kerülő után életre pró­báljuk galvanizálni őket. Mi ujjongjunk azon, hogy a szenvedő világ meggyógyulásának a jelszava — az­­annexió nélküli béke — olyan, mintha egy hazája sorsán tépelődő és nem­zetét forrón és aggódva szerető magyar poli­tikus találta volna ki. Mi örüljünk annak, hogy­ Magyarország érdeke, olyan, nagyszerűen egyezik az egész civilizált emberiség érdeké­vel. M­s ne próbáljunk egy kalandos új útra rálépni.. És ne kísérletezzünk olyan eszkö­zökkel, amelyek csak ellenszenvet, gyűlöle­tet, csalódást, új és sok harcot hozhatnak. Magyarország ebben a rettenetes hábo­rúban megvédte magát. Teljesítette minden szövetségesi kötelezettségét is. De ha Magyar­­ország önállóságát, függetlenségét, területi ép­ségét — amelyekért harcolt — átviheti a szé­kébe, akkor semmiféle oka nincs rá, hogy akár egy nappal is tovább harcoljon. Károly király békeprogramonja azért hódította meg Magyarországon a szíveket, mert a király egyetlenegy katonájának a vérét nem akarja kiontani hódító célokért. És ha most Erdély­ben jóakaratai, de kábult elfogultsági­ urak új hadicélokat állítanak fel és együgyű kis annexiókat terveznek, hát egész Magyaror­szág egész, közvéleményének tilta­koznia kell ez ellen a naiv, de veszedelmes játék ellen. Ezért intézem ezeket a sorokat önhöz, uram­, én akkor, amikor a magyar rendü­letlenekről ezen a helyen nemrégiben írtam, elküldte nekem az Isonzó-fronton elesett öcsesének utolsó levelét. Nem azért, hogy kitartásra biztasson, hanem, hogy az együtt­érzésének a jelét adja. Én ezt a levelet most itten a nyilvánosság elé bocsátom. Nem azért, hogy a kolozsvári uraknak eszébe juttassam, mi a háború, hanem hogy az olvasótól, az egész magyar közönségtől, egész Magyaror­szágtól az együttérzés haragos megnyilatko­zását kérjem. íme a levél: Kedves testvéreim! K. I. bátyámnak, mint a család legidősebb tagjának adresszáltam levelemet, de valamennyi­tekhez intézem soraimat. Ma délután kimegyek a stebburgba, h­ová mindenki kimegy, de nem min­denki jöhet vissza. Nem tudhatom, mit határoztak róla én odafenn. Óriási ágyutűz, légiharc és gyalog­sági harcoknak nézek eleibe, a halál számtalan helyről érheti az embert, el kell legyek készülve arra, hogy én is áldozata lehetek az irtózatos küz­delemnek. Ha az ember annyi megpróbáltatáson megy keresztül és látja a pusztulást, megbékül a halál gondolatával. Inkább a ti fájdalmatok, imá­­dásig szeretett gyermekeim és feleségem bánata. A francia politika Zürich, szeptember, hó. (A Világ tudósítójától.) A francia­­ szocialista­­ párt ellenzékisége tulajdonképpen a szakszervezetek működésében nyilvánul meg. A szakszervezetek vezetőségétől legújabban is egy tiltakozó és figyel­meztető felhívás érkezett a francia proletariátus­ ■ h­oz, hogy ezt­ fegyverkezésre bárja és figyelmét­­ felhívja arra az új politikai tájékozódásra, me­ly Franciaországban Mai Díjnak a belügyek éléről való távozása óta volte kezdetét. A felhívás rövidítve, cenzúrázva a Hamamitté-ben is megjelent. A Con­federation Générale du T­ravail által közrebocsátott­­ felhívás így hangzik egész terjedelmében: A francia proletársághoz! Egy eszközeiben piszkos, eredetében és­­ céljaiban reakciós, egészségtelen agitáció­­ akarja az ország lelkiismeretét nyugtalanítani.­­ Egy egész szenzáció-sajtó, a korrupció és a­­ szociális reakció sajtója kihasznál egy skan­dalumot, amelynek gyors és alapos megvi­lágítását a munkásosztály és a demokrácia a a legnagyobb nyugalommal követelheti. Mégis Önök, azok, akik ezt a sajtót a botrány al­­­­kalmából olvasással támogatják. Megkísérlik­, hogy az országot, mint a nyugtalanságok , zavarok zsákmányát állítsák be, holott ez­­ az ország teljes öntudattal a legmnegfeszítottabb­­ munkának adta oda magát. Nyugtalanságot­­ akarnak látni ott, ahol csak visszakövetelé­­­­sekról van szó, melyeket az átkozott munka­viszonyok csak igazolhatnak. És úgy látszik, hogy a kormány, amely már a múltban is vonakodó­ és bizonytalan volt a munkásorganizációkkal szemben, ma­gának tetszelegve adja oda magát a reakciós orientációnak, amely neki ezt a kampányt előírja, támogatva a kam­ányautoritással fel­ruházott cenzúra pártoskodása által. Óvást emelünk a munkásosztálynál és azoknál, akik azt állítják, hogy ennek az országnak a sorsát irányítják! A bizalmatlansággal teljesen átitatott múlt politikája, melytől a hatóságok és az állam képviselői nem tudnak megszabadulni, még nagyon is sok ellenségeskedést árult el. Po­litika, mely ahelyett,­­ hogy a munka és de­mokrácia követelményeire ügyelne, el akarja inkább nyomni azokat. Ez a politika mind­inkább tűrhetetlen. Már most kijelenthetjük, h­ogy a nép minden erejét ellene fogjuk irá­nyítani. A háború által okozott szenvedés és szomorúság a munkásosztálynak jutott ki leg­nagyobb mértékben, de legelsősorban Fran­ciaország munkásosztályának. Az a politika is átkozott, amelyet már most tapasztalunk és amely a munkásokat kiszolgáltatja a munkaadóknak. A munkások nem választhatják szabadon delegáltjaikat, a munkaadóknak kizsákmányoló szuverenitást adtak a mobilizált munkások felett. A pénz­emberek pénzvágyának vannak kiszolgáltatva a szállítási eszközeink. Ez a politika feláldozta a közérdeket a brikprivilégiumnak. Megen­gedte a cukorgyárosoknak, hogy a francia fo­gyasztókat megszégyenítsék. Az országot meg­fosztotta gazdagságától: vizierektől, széntől, bányáktól, sótól stb. A magánosok erkölcste­len és lehetetlen étvágya érdekében. Ez a po­litika nem védte és nem támogatta a fogyasz­tók érdekeit, hanem a nemzet életének bizony­­­ságát figyelmen kívül hagyva, szabad tért en­gedett az árufelhalmozóknak és áruuzsorá­soknak. Átkozott legyen az a politika, mely ugyan­azon időben, amikor a népet legszentebb jogai­ban, legemberibb következményeiben megsér­tette, még azt is megkísérli, hogy gyengítse a demokrácia befolyását. Franciaország és a vi­lág sorsára és a dicsvágyó osztályok félreis­merhetetlen érdekeinek engedi át a háború ellenőrizetlen vezetését, ami elkerülhetetlenül demokráciaellenes békéhez fog vezetni, mely újabb h­áborúk csíráit hordja majd magában. Ez ellen az ügy munkásellenes, mint de­­mok­ráciael­len­es politika ellen, mely már je­lentkezett, a Confederation Generale da Tra­­mis elhatározottan tiltakozást emel és apellál ez ország egész munkásosztályának éberségére! Ezt az éles felhívást a Hum­anité után az ösz­­szes francia szocialista lapok, az olasz Avanti! és a zürichi Volksrec­t is leközölték. Mondani sem kell talán, hogy szocialista körökben a legmélyebb, impressziókat keltette. Dr. Cobor Péter­.

Next