Világ, 1917. november (8. évfolyam, 270-295. szám)

1917-11-01 / 270. szám

2 1917. november­i VILÁG maga hivatásánál, ahol teljesítményei felül­múlhatatlanok s hagyja abba a „fecsegést.“ Miután azonban az elnök ezért ren­dreutasí­­totta, bocsánat kérés közben, később vissza­vonta a szavait. Látszólag így jelentéktelen az egész eset, s mégis annyira megvilágítja a blokkpártok helyzetének legveszedelmesebb gyengéjét. E helyzetnek másik, egyébként ezzel szervesen összefüggő gyengéje e pártoknak félelme attól, hogy a koronánál komoly felháboro­dást keltsenek. A centrum és a haladó néppárt semmitől sem félnek jobban, mint a komoly konfliktustól a koronával. Legszí­vesebben kihize­egni szeretnék azt, amit a korona viselője valószínűleg csak a legkese­­rűbb kényszerűség parancsa alatt fog meg­adni. Ily körülmények közt nagyon is kérdé­ses, váljon a többségi szocialisták frakciójá­nak egyesülése politikai koalícióvá a néppárt­tal és a centrummal, elősegíti-e a pillanat legfontosabb kérdését, a béke ügyét? A koalí­ció helyett, a rövidség okából a blokk szót használtam. Pedig mindkét részről, a polgári pártok és a szocialisták részéről vitatják, mintha ők valóságos blokkot alkotnának, ők csak ad hoc együttműködést fejtenek ki s e mellett mindenik résztvevő egyebekben megőrzi teljes szabadságát. Az illetők előtt így tűnhetik ez fel, a valóságban azonban legalább is amíg a szocialistákról van szó, nem ez az eset. Ha ők oly jelentékeny kér­dés isén, mint a jelenlegi háború befejezésé­nek kérdése, a polgári pártokkal tartós poli­tikai akciókra akarnak szövetkezni, úgy nem tehetik ezt másképp, mintha alkalmazkodnak ahhoz a békeprogrammh­oz, amely e pártok szükségleteinek és élői leleteinek megfelel. Olyan dolog ez, ami egyenest Németország­ban lehetetlen másképp, mint úgy, hogy a szocialista Internacionale alapelveitől el­szakadnak. Tipikus e tekintetben a többségi szocia­listák állásfoglalása Elzász-Lott­aringia kér­désében. Itt ők teljesen a német­­burzsoázia ama gondolkozásmódjaihoz alkalmazkodnak, amelyre nézve elviselhetetlen a kényszerűség, hogy visszaadjon olyan országrészt, amelyet 40 évvel ezelőtt meghódítottak. Míg a szociáldemokrata­­gondolkozásra épp az a gondolat lehet elviselhetetlen, hogy a hadiszerencse s ne a lakosság akarata dönt­sön valamely terület meghódítása vagy vissza­adása felett. Magának a népszavazás gondo­latának merev visszautasítása keveri ellen­mondásba a többségi szocialisták frakcióját az egész munkásinternacionáléval s ez tesz lehe­tetlenné minden megegyezést, minden kom­promisszumot a francia szociáldemokráciá­val, melynek mindkét frakciója, többség és kisebbség, Elzász-Lotharingia kérdésének meg­oldásához népszavazást követel. Amíg pedig a német és francia szocialistáik megbékület­­lenül állnak egymással szemben, lehetetlenné van téve a szocialista proletároknak minden tartós nemzetközi együttműködése. Ez valamivel mégis nagyobb jelentőségű, mint az a kérdés, váljon d­r. Michaelis úr, vagy más gyakorlottabb politikus, vagy diplo­mata a német birodalom kancellárja, amíg gyökerében meg nem inog az a rendszer, amely az illetőt hivatalába szólította. A füg­getlen szociáldemokráciának e cik­k bevezeté­séb­en közértekben megvan minden oka, hogy Michaelis ur bukását kívánja s ezt követelje is, nincs azonban tévedésben afelől, hogy ha ez az ur most meg is bukik, ez a külső és belső politika egyetlen olyan kérdését sem hozza közelebb a megoldáshoz, amelyeknek megoldása pedig sürgősen szükséges volna. Csak egy ügyetlen akadályt s nem a sziklát távolítanak el, amely az utat eltorlaszolja. Ha Michaelis távozása bekövetkezik, ez kevés javulást fog hozni, ha a kancellárváltozás nem jelent rendszerváltozást is. A béke kezdetét jelenti az alkotó mun­kának. Ennek a munkának vagyunk a katonái és a Világ a tábora az új Magyarországnak. A politikai helyzet Szentesített törvények — A muzskapro­­gram­m és a Kormány pártjai — A vita­rendező bizottság új munkakörre­ — A delegációk összehívása — Mikor oszlathat­ják fel a Képviselőházat ? — A papírhiány (A Világ tudósítójától.) A hivatalos lap legközelebbi számában fog megjelenni az Országos Törvénytár közlése alapján az in­­demnitásról, a horvát pénzügyi egyezmény­ről és a tisztviselők segélyéről szóló törvé­nyek szentesített szövege cs a­ törvények ki­hirdetése. Ezúttal a szentesítésre való felter­jesztéssel nem várták meg­ azt, hogy a fő­rendiház üzenetét a képviselőház átvegye és nem hívták össze ebből a célból a képviselő­­házat Eszerint a főrendiház üzenetének be­jelentése a képviselőháznak a jövő héten tar­tandó első ülésére marad, amikor már a tör­vények szentesítéséről is jelentést tesz az elnök. Ami azutá­n­ a képviselőház munka­pro­gram­j­ját illeti, az a helyzet alakulásától­­ függ. Mennyi ideig lehet tárgyalni a költség­­vetést és mikor kell annak tárgyalását a vá­lasztói reformnak napirendre tűzésével meg­szakítani, azt ma még nem tudják kikalku­lálni. Különben is a költségvetéssel egyidejű­leg Wekerle Sándor miniszterelnök-pénzügy­miniszter több olyan javaslatot fog előter­jeszteni, mely a költségvetéssel erős kapcso­latban lesz. Nevezetesen ezek a javaslatok a háborús kiadások fedezésére szükséges esz­közöket tartalmazzák, mivel­­a költségvetés realitását Wekerle ezeknek a várható bevéte­leknek az előirányzatává­ akarja igazolni. A pénzügyi bizottságnak e javaslatokkal is kell foglalkoznia s e miatt jósolják, hogy a bi­zottság tárgyalásai arra való tekintettel is, hogy a bizottságban a munkapártiak vannak többségben, sok időt fognak igénybe venni. * A munkaprogramm iránt érdeklődnek különben a kormányt támogató pártok is. Elmondtuk már a Világ mai számában a kormánypárti vitarendező-bizottság történe­tét. A vitarendező-bizottság azért alakult, hogy a leszavazott belügyminiszteri válasz tárgyalására szervezze a pártokat és gondos­kodjék erős támadásokról a munkapárt el­len, valamint minél több anyagról a volt munkapárti kormány bűneinek leleplezésére. Azonban a munkapárt megakadályozta a válasz napirendre tűzését és így a szervez­kedés tulajdonképpen céltalanná vált. Mint­hogy azonban a vitarendező­ bizottság már megvan, hát elhatározták, hogy nem oszlat­ják fel, hanem mint közös intéző szerveze­tet fenntartják. A szervezet fenntartását al­kalmasnak vélik a kormányt támogató pár­tok egységes működésének lehetővé tételére és előmozdítására. Ezért aztán gróf Andrássy Gyula, aki nem szűnik meg hangoztatni, hogy egységes kormánypárt alakulására van szükség, vállalkozott a vitarendező-bizottság foglalkoztatására. Gróf Andrássy Gyula már érdeklődött is a kormánynál, hogy miképpen akarja foglalkoztatni a képvisel­ő ház­at és ehhez képest fog munkálkodni az ügyvezető bizottság, mert úgy vélik, hogy például a költségvetésnél végre lehet hajtani a munka­párt ellen azt az akciót, amit a leszavazott miniszteri válasz napirendre tűzésének alkal­mára terveztek. A munkaprogramra alakulásába váratla­nul új körülmény avatkozott be. Ez a dele­gációk összehívásának kérdése. Időközben tudniillik a helyzet Ausztriában — esetleg ugyan a mi rovásunkr — úgy alakult, hogy a delegációk összehívás aktuálissá vált, sőt­­ is határozták a delegáció összehívását és megállapodtak a delegátusok megválasztásá­ban. Ennélfogva a magyar kormány is kénytelen a delegációk összehívásához hozzá­járulni, annál is inkább, mert éppen a mos­tani kormányt támogató pártok közül az al­kotmány­pártnak és az egyesült függetlenségi és negyvennyolcas pártnak vezérei, gróf An­drássy Gyula és gróf Apponyi Albert annak­idején a Tisza-kormány alatt minden ren­delkezésükre álló érv felvonultatásával erős akciót indítottak a delegációk összehívása céljából és ők voltak azok, akik a külpoli­tikában való tájékozódás céljából ellenzéki bizalmi férfiak megbízását kérték, tehát most nem térhetnek f­l a delegációk összehívása elől. A munkaprogrammot ez a kérdés­­ny­íl­ásban érinti, hogy a delegációk körülbelül december első heteiben fognak tanácskozni Bécsiben és a delegációk tanácskozásának ideje alatt a képviselőház üléseinek szünetelni kell. Előfordult ugyan, hogy oly időben, amikor a delegáció ülésezett,, az a­ bizottsági ülések napjain a képviselőház is tartott üléseket, de ilyen megállapodás leginkább olyankor tör­­tént, amikor a delegácionális üléseket Buda­pesten tartották és amikor a kormánypárt rendelkezett a munkarend felől. 1 . Most azonban a helyzet más. A mta* *1 párti többség állapítja meg a munkarendet és semmiesetre sem egyezik bele abba, hogy a képviselőház a delegácionális tárgyalások alatt is üléseket tartson. Visszás helyzet keletkezik továbbá abból, hogy a munkapárt fog domi­nálni a delegációban, melynek tagjait a pár­tok számaránya szerint választják, tehát az ellenzéki munkapárt lesz ott többségben, a munkapárt választja a magyar delegáció el­nökét, alelnökét és előadóját, szóval a delegá­­­cióban Tisza és a munkapárt fog diktálni. A kormány és pártijai elég különös helyzetbe kerülnek a delegációban, ahol bármikor ki lesz téve a magyar kormány álláspontja a leszavaz­­a­táinak és hogy ezt elkerülje, kény­telen lesz a kormány a kon­promisszum­fokint keresni. Mindezt természetesen még most is elke­rülhetné a kormány, ha azonnal napirendre tűzetné a választói reformot és ha a reform megszavazása iránt kételyei lennének, felosz­latná a képviselőházat. Egyelőre azt mondják, hogy a váratlan­­ alakulások folytán a helyzet tisztázása csak február felé várható és csak akkor jut­ dön­tésre az a kérdés: fel kell-e oszlatni a képvi­­selőházat, vagy ne ö­.* A papírhiány dolgával foglalkoztak ma az Apponyi-párt klubjában összegyűlt képvi­selők. Sajnálkozással vettek tudomást az új­ságokat fenyegető papírhiányról — így szól jelentésük. Bizony sajnálhatják, mert, hogy ha nem lesz papír, akkor nem közölhetjük beszédeiket és nem hirdethetjük ki, mily nagy szolgálatokat tesznek a hazának. — A párt annak a reményének adott­ kifejezést — szól a közzétett kommüniké — hogy a kormány sikeres és sürgős intézkedé­sekkel elejét fogja venni a sajtó tevékenysége megbénításának. Gyenge kis elhatározás. Remény kifeje­zése. Egy függetlenségi párt állásfoglalása ennyiben összpontosul és ennyiben merül ki. I­enne csak egy pártbeli államtitkár vagy akárcsak egy főispán kinevezéséről szól Hogy megmozdulnának, milyen lépéseket tenné­nek! Hogy izgulnának, hogy lármáznának! De hiába! ők már a hatalomban vannak és a jóllakottság kellemes érzésével emésztenek. Mentségükre szolgál, hogy a kormányt támogató többi pártoik még eg­y kommüniké erejéig sem erőltették meg magukat. * Gróf Szemin Ottokár külügyminiszter a hét végén Budapestre érkezik és tárgyalni fog a parlamenti pártok vezetőivel, elsősorban gróf Károlyi Mihályival a külpolitika és a de­­legáció kérdésében.­­* Wekerle Sándor miniszterelnök valószí­nűleg már holnap a király tartózkodási he­lyére utazik és jelentést tesz a hely­zetről. Osztorunk Budapest, október 31. Az énekháza ölese. Az urakháza folytatta az igazságügyi javaslatok vitáját. Az igazságügyi tör­vényeket az urakháza szövegezésében második és harmadik olvasásban is fogadták. Li­tán megvá­lasztották a delegációba kiküldendő tagokat. A leg­közelebbi ülés idejét meghívó útján fogják a ta­gokkal közölni.

Next