Világ, 1918. július (9. évfolyam, 151-176. szám)

1918-07-02 / 151. szám

IX. évfolyam Demokratikus választójog feudális alapon Irta: Diner-Dénes József Sok-sok éven át úgy a szociáldemokrata párt, mint a többi vál'asztóiogos párt híven kitartottak az általános, egyenlő, titkos és közsógenk'inti választójog követelése mellett. 1912-ben történt először, hogy azon választó- jogi reformmal szemben, melyben az akkori ellenzéki pártok megállapodtak a tolerari posse álláspontjára helyezkedtek a választó­jogos pártok, dacára annak, 'hogy ez a re­form nem fedte teljesen elveiket. Tavaly .még tovább mentek az engedékenységben. Tisza bukása után lesikloítimk mindnyájan az elvi alapról egy erőtlen kompromisszumra a feudal-agrarizmussal és most megérdemelt büntetésként egy tisztán feuda!-agrárius vá­lasztójogot kapunk és ráadásul még a feudal- agránusok ki is nevetnek berniünket. Azt állítják ugyanis, hogy nekünk semmi okunk sincsen elégedetlenségre, még kevésbé izgatottságra, miután ők a Yázsonyi-féle vá­lasztójogi javaslatot, amelyhez mindnyájan hozzájárultunk, színién elfogadták, szer-ke­retét meghagyták és csak a részietekben esz­közöltek bizonyos változásokat. Es ez így is van. Sőt Wékerle dv. urat. ki Tiszti gróf választójogi hamisítását, egy-két pontot ki­véve, hűen vele végigcsinálta, még hazug­sággal sem lehet vádolni, ha ?zt állítja, hogy 4 £ javaslat alapvető elvei mellett vállalt kö- Í-Aiajettsógéliez képest kitárolt. Ha pedig egy­némely részletkérdésben Tiszának koncesszió­kat tett, csak arra utal, hogy ily koncesz- sziókra Vázsonyi is hajlandó volt, nincsenek tehát közöttük elvi ellentétek, hanem csupán csak véleményeltérések a koncessziók mé­reteiről. Igenis! Bármennyire sajnálom is, be kell vallanom, hogy Wekerle és Tisza választó- jogi rablásuknak rettenetességei dacára is, nem sértették meg a Vázsonyí-féle javaslat [demokratikus elveit. Egyszerű okból. A ja-­r-*«. ___, teftrétctncS ba<ap«tto i V3LA G Uadóhivatalatpa^ttlockner f. Győri És Nagyyftfuías éítfcss. Teaczzr Gyula. Leopold Gyula, Lcopoíd Coröéf, Schwars lóssef. Mezei Antal, Mosse RudolL Bck» sttria Cérnát hirdetési irodákban. — r.ccs’ta: riaasemteia és Vogler, M. Du!íC3 Nacíií., (tudott Mossr;. Berlinben: Rudolf Koíban, Berlin NW Unter den Linden 40/tía vaslat ugyanis semmiféle demokratikus elven nem épül fel, az egyenlő szavazati jog elvé­nek kivételével, mely elven azonban már az 1874. .választójogi törvény is alapul. A többi három demokratikus alapelvnek pedig, melyet már évtizedek óta hangozta­tunk, ugyanis az egyenlő, titkos és közsé- genkiníi választójognak nyoma sincs a javas­latban, még kevésbbé mondhatnánk, hogy ezek lennének a javaslat oszlopai. Sőt ellenkezőleg! A Vázsonyí-féle javas­lat egészében azon avitikus elven épül fel, hogy minden állampolgárt vagy jobban mond­va az állampolgárok minden csoportját előbb meg kell vizsgálni, hogy megbizhaíók-e a mos­tani alkotmány szempontjából s csak aztán engedi be őket e alkotmány sáncaiba, amint ezt avitikusan kifejezni szokás. Ezen felfo­gás szerint az alkotmány, tehát az egész po­litikai élet, egy zárt kör, azok pedig, kik az alkotmányba beleszólhatnak vagy közremű­ködhetnek, egy zártkörül társaság. Ezen körbe, ezen társaságba pedig csakis előzetes vizsgá­lat után különböző kapukon keresztül lehet bebocsátást nyerni. Gróf Ifisza István e gon­dolatnak a következő szavakkal adott kifeje­zést a bizottságban: „Kétféle nagy elvi állás­pont áll a választójog terén egymással szem­ben. Nem itt e teremben, hanem in thesi álta­lánosságban. Hisz itt mindnyájan az egyik állásponton vagyunk. A két álláspont közül az egyik az, hogy mindenkinek vele­született joga a választójog. Ez a szélső radi­kális álláspont. A másik az, hogy a választó­joggal állampolgárait az állam ruházza fel célszerűségi szempontok szerint az állami és nemzeti érdekekre való tekintettel.** Bármi felületes Is e tétel, és bármi kevés belátást is árul el az állam és az állampolgárság lényébe, mégis jellemző az agrár-feudális felfogásra. Az állam ugyanis agrár-feudális politikusaink számára — beleértve azokat is, akik demokra­tikus köntösben járnak — a mai áll&m, mai | hatalmi és jogviszonyaival és ez állam képvi- J selői azok, kiknek kezében van minden ha- ; talom és jog. Ez világos, teljesen a régi abszo- I lutisztikus felfogás: 1‘état c‘est moi. (Az állam én vagyok.) Csupán oligarchikus kialakulás bán. A hatalom birtokosai és haszon élvezői ennek megfelelőiig csupán azok a hatalom­ból és jogból kizárt állampolgárokat ruházzák fel a választójoggal, akiknél a körülmények pontos mérlegelése után megvan az a bizton­ság, hogy csakis a mai állam érdekeit, vagyis a hatalom mai birtokosainak az oligarchiának érdekeit fogják támogatni. Hogy ez oly felfogás, mely minden ha­ladást, sőt minden fejlődést is kizár, bizo­nyos. Mert ezen elv szerint csupán azon ál­lampolgárok lesznek választójoggal felruház­va, akikről tudják, hogy a mai államnak, ille­tőleg a mai állami berendezésnek a ma hatal­mon levőknek legalázatosabb szolgái. Miután azonban az állampolgárok, társadalmi állásuk, foglalkozásuk, vagyoni viszonyaik, művelt­ségűk és nemzetiségük szerint különböző ál­láspontot foglalnak el a mai állami berende­zésekkel és a hatalom mai birtokosaival szem­ben, mind e körülményeket nagyon szigorúan kell megvizsgálni, mielőtt az állampolgárok közül ki tudják azokat választani, kiknek a választójogot meg lehet adni. Épp ezért e szempontok szerint oly választójogot készíteni nagyon bonyolult dolog. Tisza és vele a többi bizottsági tagok folyton hangoztatják, hogy a választók szelekciójánál nagyon óvatosan kiáll eljárni és órákhosszat vitatkoztak azon, hogy az egyik vagy másik foglalkozási vagy vagyoncsoport, elég „megbizható“-e a vá­lasztójogba való felvételre. A szelekció feudal-agrárius elve alapján lett Vázsonyi javaslata is konstruálva és az egész különbség Vázsonyi, Wekerle és Tisza közölt, hogy ezek a szelekciónál jwrai szigorúbbak és elővigyázatosabbak mint Vázsonyi. Mielőtt azonban kimutatnám, hogy We­kerle és Tisza miképpen túlozták annyira a „szelekciót**, hogy végtére a választójogi re­formból semmi sem maradt hátra és az egész i az 1913. választójogi törvény nívójára sülyedt, sőt egynémely vonatkozásában még az alá is, a helyzet megértéséhez el kell egynémely dol­got mondanom arról, hogy miért kellett ilyen javaslathoz hozzájárulnunk? DevizáK s egyéb háborusságoK irta : Ignotus Épüléssel olvastam tegnap a Világ-bán Bemát Ottónak a hazai deviza-politika ellen vetett okait. Bernát Ottó nem először ir e tárgyról, s írását olvasva, nem először köny- nyebbedik meg lelkében a háborún kívül még a háborús intézkedésektől is szorongatott pol­gár, mikor ez intézkedések felől bizonytalan­kodó kétségeit helyesekké hitelesíti az avatott- ság. A hívőnek is szeget üt fejébe, hogy mi­kor az állam két kézzel nyomtatja a papir- milliárdokat ágyúra és puskagolyóra: a pénz- papirbőség keiyhe éppen attól a még egy- pár csöpp papirostól csordulna túl, amit je-/ lentene, ha gatyamadzagot szabadon hozhat­nánk be Svájcból. S a parasztész előtt is vilá­gos, hogy nem szállhat úgy le ta pénzünk ér­téke, ha száz koronán cipőt veszünk idegen­ben, mintha négyszáz koronán sem kapunk érte itthon cipőt, — olyan pénz, amiért egyál­talában nem kapni semmit, . egyáltalában nem is ér semmit. Kitűnő Bernátnak az a mondása, hogy nem szabad úgy csinálni deviza-politikát, mintha büntetni kellene vele a közönséget, amért elszaporodott a papír­pénz — holott végre sem a közönség szaporí­totta el, s amennyiben igen: nem jókedvéből tette. Amit itt Bernát külön a deviza-politiká­iról mond, azt általában el lehet mondani há­borús intézkedéseink rendszeréről, — mintha hamvazó szerdának készültek volna egy hányaveti farsangba, mintha büntetni akar­nák az embereket, amért a háború fényűzését megengedték maguknak. Holott nyilvánvaló, hogy ha valami hatósági intézkedés és bele­nyúlás csakugyan lehetséges s csakugyan le­het foganatos a háborús állapot emberfeletti­ségével szemben, úgy mindnek azon kellene lennie, hogy elviselhetővé tegye ez állapo­tot. Lehetetlen, hogy helyesek legyenek olyan intézkedések, melyek után az embereknek törniük kell a fejüket, hogy no már most ezeknek a nyomása alól hogy* lehessen ki­bújni?! Pedig, sok, pedig legtöbb háborús intéz­kedésünk ilyen. Pedig sok, pedig legtöbb há­borús intézkedésünkre mintha rá volna írva, hogy maguk a rendelkező hatóságok sem hisznek üdvös voltukban, — olyiknak, ha különösen emberséges hatóság rendelte el, mintha sorai közt használati utasítás lappan- gana, hogy hogy* lehet legkevesebb veszedelem nélkül megkerülni. A legtöbbről mintha lekiabálna a félelem: nem a belső megakadás­tól, hanem az attól való, hogy mit szólnának a katonák vagy az osztrák vagy a németek, ha ezt el nem rendeljük. Nyilvánvaló, hogy ez nem következik szükségképp sem a milita- rizmusból, sem a dualizmusból, sem a német szövetségből, ellenben óhatatlan, hogy az em­berek hangulatát fölöslegesen ezek ellen ne fordítsa. Hatóságainknak minél határozot­tabban állnak e konszervativ szerkezetek szol­gálatában, annál teljesebben követelniük kell maguk számára azt a szabadságot, hogy be­felé s a közönség felé viszont úgy rendelkez­hessenek, ahogy ők maguk tapasztalták ki legjobbnak. Ha a háborús intézkedések tovább folyta Itatnak, úgy, mintha az emberek nem eleven lelkek, hanem maguk is hadimasinák volnának, akkor meg az óhatatlan, hogy ez eleven élet, az ő elnyomhatatlan igényeivel, maga is szervezetet ne keressen magának, ha nem nyíltan, hát titokban. S hogy olyasmi ne alakuljon, mint a régi Oroszországban: rend, enyhítve kijátszással, s a földfeletti ország alatt egy földalatti. Nem vagyok olyan szakértő, hogy meg­mondhassam, hogy a háromféle termésren­delet: a Kiirthy báróé, a Mezőssyé s most a Windischgrátz hercegé közt melyik a legjobb, vagy, ha szükséges rossz, melyik a íegrosz- szabb. Elvben és papiroson bizonyára a Windischgrálzé a leghelyesebb, mert igen radikális és kibúvót nem hagyó. De az élet­nek számos praktikusától, s éppen nem el­fogult agráriusoktól azt hallom, hogy vissza­sírjuk mi még Mezössyt, aki az ő rendeletével mégis hagyott annyi időt és lehetőséget a visszaélésnek, hogy az emberek teletophassák magukat, s most, mikor a rendnek kapcája szorul, e hörcsöglartalákokból élhessünk.. Igaz-e ez, nem tudom megítélni, — ha igaz, akkor bizonyára nem erkölcsös, — de az er- kölesről mindig eszembe jutnak a régi görö­gök, kik az esztendő egy napját fékezetten, ! sőt kötelező szabad szerelmére hagytak szü­1918 Budapest, KEDD julius 2. 151-ik szám Szerkesztőség és kiadóhivatal VI., Anárás<.y*ut 47. szára, ifeőfíietési árakamagyar korosa országaiba: Egész évre 52 kor., ,élévre 26 kor., negyedévre 13 | kor., egy hóra 4 korona 60 Mér. A » VILÁG* megjWenik hétfő kivételével mindennap. Ara Budapesten és vidéken 18 fillér pályaudvarokon 20 túlér.

Next

/
Thumbnails
Contents