Világ, 1918. július (9. évfolyam, 151-176. szám)
1918-07-02 / 151. szám
2 1918. julius 2. VILÁG Gróf Tisza István múlt évi bukása után pár Vezetőségem dr. Vázsonyi közvetitésével gróf Andrássy Gyulával, kit a jövendő miniszterelnökének tartottak, — miként azt ő maga múltkor egy nyílt levelében közölte — választójogi kompromisszumot kötött. A kompromisszum tulajdonképpeni értelme az volt, hogy a választójog a városokban és a vidéki centrumokban általános, egyenlő és titkos legyen, míg a mezőgazdasági lakosság számára csak a választójog jelentékeny kibővítése volt kontemplálva, nyilvános szavazással, mindenféle szigorú rendszabályokkal a nyilvános szavazásoknál kimaradhatatlan választójogi visszaélések ellen. Midőn azután nem gróf Andrássy Gyula, hanem gróf Esterházy Móric lett miniszterelnök, ő is beleegyezett e kompromisszumba, épp úgy, mint mindazon pártok, amelyek a választójogi blokkban egyesültek. Igaz ugyan, hogy mielőtt e beleegyezés megtörtént, néhány nehézséget kellett leküzdeni. Különösen gróf Károlyi Mihály és a bizottság néhány tagja a mezőgazdasági lakosság választójogával nem voltak megelégedve. Megpróbálták a kompromisszum feltételeit javítani, de nem lehetett sokat elérni, miután a kompromisszum tulajdonképpeni célja az volt, hogy a vidéki kerületek a hatalom mai birtokosainak kezeiben maradjanak, így tehát az elégedetlenek beérték a titkos szavazati jog kibővítésével. Tényleg dr. Vázsonyi, tíz új választójogi miniszter vállalta is, hogy a választókerületek egyharmadában törvénytervezetében a szavazást titkossá teszi. Egy másik követelést, hogy a titkos szavazás valamilyen formában a kerületek értelmi cenzusához legyen kötve, hogy majd egyszer az analfabéták számának csökkenésével, a titkos szavazati jog automatice mindig több és több kerületben jusson érvényre, nem lehetett kötelezőleg elérni. A választójogi blokk végrehajtó bizottságának első ülésén gróf Károlyi Mihály és a bizottság több tagja kérték Vázsonyit és gróf Batthyány Tivadart, mint a blokk képviselőit a kormányban, próbálják meg a választójogot a kompromisszum keretein túlmenőleg is javítani. De ezt Vázsonyi a legélesebben visszautasította azon megokolással, hogy a kompromisszumon nem szabad semmit sem változtatni, mert ha mi ezt csak a minimumnak is tekintjük, melyet még el lehet fogadni, egyúttal ez az elérhetőnek maximuma is. Ugyanakkor a végrehajtó bizottság ülésén azt is felhozták, hogy a kompromisszum nem megfelelő a háború által teremtett viszonyoknak és hogy tűrhetetlen a mezőgazdasági proletariátust ily kirívóan visszaszorítani. Én magam is utaltam arra, hogy mi e kompromisszummal, nem egy demokratikus, hanem legföljebb egy városi választójogot fogunk kapni. A háború által teremtett feszültség pedig egy kompromisszum számára egyáltalában nem előnyös. Mert, ha a reakció győz — amely ugyan csak múló győzelem lehet —, úgy a kompromisszumot azonnal szalomra fogja dönteni. Ha azonban a demokrácia győzne,v ami minden bizonynyal a háború végeredménye lesz, úgy a mezőgazdasági proletariátus a kompromisszum által háttérbe szorítását semmiesetre sem fogja tűrni. Azért tehát a kompromisszumból eredő választójogi javaslat vagy sohasem lesz törvény, vagy pedig csak nagyon kérészéletű lesz. Dacára annak, hogy a bizottsági tagok nagy része e véleményen volt, végtére mégis mindnyájan közöttük én is — a kompromisszumra szavaztunk, abban a tudatban, hogy gróf Esterházy Móric, ha a választójogi blokk nem fogadja el a kompromisszumot, nem vállalja a kormányalakítást és ez esetben pedig ha nem is Tisza István maga, hanem valami helytartója, esetleg Wekerle jött volna Esterházy helyére. Ez aztán serkentette még a kompromisszum ellenzőit is a kompromiszszum elfogadására. Mi ugyanis azt hittük, hogy az új, demokratikus kurzusért érdemes elfogadni e kompromisszumot. A demokratikus kurzus biztosítékát egyrészt abban láttuk, hogy a választójogi blokknak joga volt két tagját: gróf Batthyány Tivadart és dr. Vázsonyi Vilmost a kormányba küldeni. Másrészt pedig abban, hogy gróf Esterházy egy demokratikus irányra kötelezte magát és az ő rendkívüli politikai becsületességében bízva, számitani lehetett rá, hogy kötelezetségeinek híven eleget is fog tenni. Sajnos, mindez, másképpen történt őzeiknek és asszonyaiknak, azontúl azonban keményen és kérlelhetetlen ügyeltek erkölcseikre. Ha a termés megoszlásának s felélésének rendjét is csak ilyen erkölcs szerint lehet elviselhetően szabályozni — s mondom,számos praktikusoktól ezt hallom — akkor vagy abban kell megnyugodnunk, hogy egész életünk, legalább is a háború alatt, csalás és öncsalás legyen, vagy felkél a szentségtörő kérdés: van-e vagy van-e még egyáltalában szükség az úgynevezett szabályozásra? A kérdést szándékosan és pontosan teszem fel így, kétemeletesen. Mert, ha az ember például némely maximálásainkat látja, melyek mindenekelőtt azon kezdik, hogy a törvénytelenül s illetlenül felvetett árat állapítják meg maguk is störvényesítik hivatalosan, hatásuk pedig abban áll, hogy a maximált áru eltűnik, s a maximálton túl való árnak megadása s még emlék is megvesztegetési, megjutalmazási s hallgatási díjjal való megszerzése tudja csak titokban és bűnpártolóan előcsalogatni, akkor lehetetlen azt nem gondolni, hogy pokolba minden beavatkozással, az életen nem lehet erőszakot tenni, legjobb a szabad versenyre bízni. De ha az ember visszagondol, mondjuk, a háború elején elrendelt moratóriumra, hogy hány létet mentett meg s micsoda társadalmi és piaci összeomlásnak vette elejét, — ha számbaveszi, mondjuk , a lakbérrendeletet, hogy mekkora nyomorúságot nem enged elfajulni tűrhetetlenséggé s kétségbeeséssé. “SS akkor átérti, hogy amíg a rendkívüli idők tartanak, kellenek rendkívüli eszközök is. Csakhogy: például a moratóriumot, már nagyjában lebontottuk. Amíg áldás volt elejével, olyan nyűg volna továbbra. A lakbér, a lakásrendeletekkel pedig úgy vagyunk, hogy egyre igazgatunk rajtuk, hol a lakók, hol a háziurak szükségei szerint. Nem szentírások. Talán ebben lehetne megállapodnunk. El nem felejtenünk, hogy a háború négy esztendeje alatt, ami alatt minden a világon megváltozott, csakugyan megváltozott a világon minden, tehát nem bizonyos, hogy ami elejével szabályozásra szorul, ma már nem nőtt-e ki a szabályozás szüksége alól? S ne hinnünk, hogy bármi intézményünk is szentség s bármi rendelkezésünk is szentírás, ne, büntetnünk az embereket azzal, hogy ha valamely intézkedésünk szorítja őket, ahelyett,hogy enyhítene rajtuk, még egy lyukkal szőkébbre húzzuk a szijját. Ne csináljunk olyat, amit éppen csak azért csinálunk, hogy lássék, hogy csináltunk valamit. S különösen óvakodjunk attól, hogy a háborútól szorongatott emberekben az az érzés keljen, hogy ments meg uram a háborús intézkedésektől, a háború"! magam is megmentem magam! — a háli intézményekről pedig az legyen a fogcsilgatásuk, hogy ezek arra való intézmény hogy egy réteg ember megéljen abból, hog többinek nincs miből élnie. A választójog vitája kezdődnek a nyolcórás ülések . Nyáriszünetre készülnek . Holnap kezdődnek a nyolcórás ülések • a képvisdőházban. A választójog természetesen sürgős a kormánynak és, ,a munkapártnak. Gróf, Tisza szeretné minél előbb betakarítani a reakció csűrébe Wellerle „módosított’ törvényjavaslatát, mielőtt valamilyen belső vagy külső politikai fordulat lábon él nem veri azt a termést, amelyet annyi árulás, elvfeladás érlelt meg a kormány és pártja részéről. Nem is kétséges, hogy mi lemz a „módosított" törvényjavaslat sorsa a Házban és alig kétséges, hogy a négy elemi kérdésében és a többi nyílt kérdésekben is Tisza választójogi reakciója győzedelmeskedik. Arra talán van még némi kilátás,, hogy a női szavazati jog dolgában keresztülmegy az a kifogástalan, tapogatózó kísérlet, amelyet az eredeti törvényjavaslat tartalmaz, bár az sincs kizárva, hogy ezen a téren is győzedelmeskedik az az álláspont, amely „piedesztált“ akar adni a nőknek, de választójog nem. Semmilyen vita, bármilyen meélyező érvek sem változtathatják meg az osztály parlament erőviszonyait és gróf Andrássy Gyula beható, megértő, okos konzervativizmusa épp oly kevéssé változtat ezeken az erőviszonyokon, mint gróf Károlyi Mihály izmos, bátor, lendületes demokráciája. A holnapi ülés eseményének gróf Károlyi beszéde ígérkezik, aki hosszabb beszédben akarja kifejteni a maga és pártja álláspontját a „módosított” javaslattal szemben. Utána a Károlyi pártnak még hat-hét tagja vesz részt a vitában, amely aligha lesz nagyobb terjedelmű. Már csak a nyolcórás ülésekre való tekintettel is hamarosan véget ér az általános vita és aligha tévednek azok, akik úgy vélekednek, hogy július közepére a részletes vitával is elkészül a Ház. . A képviselők túlnyomó része nagybirtokos, gazda és tekintettel az aratási munkálatokra a képviselő urak otthon szeretnének lenni birtokaikon, hogy ellenőrizzék azoknak a mezőgazdasági munkásoknak szorgalmát akiknek nemadtak szavazati jogot. A kormány számol a képviselők ezen kívánságával s a nyári szünet előtt alig foglalkoztatja a Házat olyan javaslattal, amely terjedelmesebb vitát igényelne. Az aktuális adójavaslatokat intézik el és aztán kipihenhetik a képviselő urak fáradalmaikat. A szünet előtt elintézik még alkalmasint a rendőrségi államosításáról szóló javaslatot, amelyet a munkapárt sürget. A munkapárt ugyanis „nemzeti garanciát" lát az államosított rendőrségben is és a határszélen különös Sáp nagyjelentőségűnek véli, hogy az állam kezébe kerüljön a rendőri hatalom is. A törvényjavaslat már készen van és legközelebb a Ház elé terjesztik. „Mélyítik ki a szövetséget Szombaton- közös miniszteri értekezletet tartott a magyar és osztrák kormány, amelyen a salzburgi tanácskozások anyagát készítették elő. Salzburgban ugyanis július 4-én kezdődnek el a monarchia és Németország között azok a tárgyalások- amelyek a szövetség „mélyítését" célozzák és ezekre a tárgyalásokra jelölte meg a két kormány azokat az alapelveket, amelyeket a referenseknek érvényre kell juttatniuk. Alkalmasint a salzburgi tanácskozásokkal álltak összefüggésben azok a tárgyalások is, amelyeket Szlorényi Wieser osztrák kereskedelmi és Popovics Wimmer osztrák pénzügyminiszterrel folytatott. A salzburgi tanácskozásokra valóban „kellemes" és nagyszerű preludium a német kormány félhivatalosának cikke. A Norddeutsche Allgemeine Zeitung elmagyarázza nekünk, hogy csak arról van szó, hogy „a jelenlegi gazdasági elkülönültség kiküszöböltessék", de azért nem kell nagyon megijedni, mert csak fokozatos kiküszöbölésről van szó. Egy ideig lehetnek közbenső vámok, meg aztán a német kormány nem is ragaszkodik a „vámunió" szóhoz, hanem a vámunió lényéhez annál inkább. Ez a kedves és vidám beharangozás bizonyára nagyon megnyugtatja majd a magyar közvéleményt. A vámunió lényege eltemetné ugyan a magyar ipart, veszélyeztetné mezőgazdaságunkat is , bizonyos körülmények között, a fogyasztók millióit pedig a Verseny kizárásával kiszolgáltatja a német kartellek monopóliumának. De azért Salzburgban mélyíteni fognak. Kedd i békét csak az igazi választóig megvalósíthatásával köthetünk. új előfizető a Világnak, egy harcos a szabadgondolatnak !