Világ, 1919. október (10. évfolyam, 96-122. szám)

1919-10-01 / 96. szám

2 1919. október 1. VILÁG berális polgári pártoknak egy blokkba való tömörülésére. A párt emellett fentartotta teljes különállását és Vázsonyi indítványára elhatározták, hogy a pártközi Programm kiegészítéséül kérni fogják a pártatlan hadsereg, pártatlan karhatalom és pártatlan tisztviselői kar megszervezésének követelését. Vázsonyi az ülésen nagy beszédet mondott, amelyben kifejtette azokat az okokat, amelyek arrakésztetik, hogy Lovászy felhívásának teljesítését javasolja a pártnak. Vázolta azután az ország helyzetétés a párt magatartását a jobboldali keresztény polgári pártokkal és a szociáldemokrata párttal szemben. ■ | || |— Velünk szemben — mondotta a többi között — nincsen szükség arra, hogy a valláserkölcs és szeretet zászlaját lobogtassák a keresztény pártok, mert mi is ugyanezeket az elveket valljuk. Igen, mi is valláserkölcsi alapon állunk. Valljuk, hogy isteni, saját képmására teremtette az embert. Embert teremteni az emberből, emberi erkölcsöt, emberi kultúrát, a szeretet nevében kiküszöbölni a társadalomból minden faji, felekezeti és osztálygyűlöletet, ez a demokrácia, ez a mi ideálunk. Aki pedig a gyűlölet jelszavával jön velünk szemben, azt nem tekintjük vallási alapon állónak. Mert a mi eszményeink egyformán benne rejlenek minden vallásban,t. De éppen úgy, amint elítéljük azokat, akik szellemi maszlagokkal akarják telezabáltatni az embereket, éppen úgy szembe fordulunk azokkal, akik a tiszta anyagiasság alapján állva, ki akarnak küszöbölni minden szellemi szükségletet. Harcot azonban egyelőre nem hirdetünk, ezt csak végső, eszköznektartogatjuk. Azoknak, akik most pártmonopóliumnak tekintik a kormányzást, csak annyit mondok: A szocialisták az egész háború alatt abból az erkölcsi tőrkéből éltek, hogy mivel nem voltak bent a parlamentben, nem voltak kénytelenek támogatni a háborút megszenő és folytató kormányokat. Ne felejtsék el, milyen óriási hordereje lenne annak, áme a szocialisták nem volnának bent abban a kabinetben, amely alá fogja írni a békeszerződést. Snuts tábornok és írói Mensdorff találkozása Tanácskozás a békéről 1917-ben ■ Bécs, szeptember 30. A Der Neme Tag Írja Smuts angol tábornok és Mensdorff gróf volt londoni osztrák-magyar követ 1917. évi tanácskozásáról. Mensdorff gróf és Smuts tábornok 1917. karácsonyának hetében találkoztak Genf közelében. Akkor bizonyos volt már, hogy Oroszország nem folytatja a háborút, Olaszország pedig éppen akkor szenvedett súlyos vereséget a Karfreilnál. Ausztria-Magyarország igazi ellenségei tehát harcképtelenek voltak, vagy legalább nagyon elgyengültek. A két diplomata találkozása természetesen kormányuk tudtávalés hozzájárulásával történt s a célja az volt, hogy lehetővé tegye a nem kötelező és bizalmas eszmecserét a béke megteremtésének lehetőségeiről. Smuts tábornok a beszélgetés folyamán barátságos állástűponton volt Ausztriával és Magyarországgal szemben. " Véleménye szerint az osztrák-magyar monarchia ,arra volt hivatva, hogy Európa jövő alakulásában a béke megtartása érdekében fontos feladatot teljesítsen. Oroszországnak, mint Európa legnagyobb katonai hatalmának kikapcsolása után ugyanis Németország lett volna az egyetlen igazi katonai hatalom a kontinensen. Európa egyensúlyának megőrzése végett tehát Németország mellett olyan hatalomnak kellett volna létrejönni, amely biztosíthatja Közép- és Keleteurópa békés fejlődé■Sét. Ezt a szerepet csakis az osztrák-magyar monarchia vállalhatná, ha föderatív alapon szervezkedjnék és államszövetséget kötne. Ebben az esetben az is lehetségessé válnék, hogy más államok, például Lengyelország és Szerbia is bizonyos távolabbi kapcsolatot létesítsenek az államszövetséggel. Smuts tábornok fejtegetéseiből nem látszott az a szándék, hogy Ausztria-Magyarországot feldaratolni akarnák, sőt ellenkezőleg, új alakban, körüljbelül a brit birodalom és birtokainak analógiájára szeretnék további fejlődését biztosítani. I- 1 A beszélgetés folyamán felmerült az a gondolat, hogy Ausztria-Magyarország közvetítsen az elinterne és Németország között. Smuts tábornok nem bocsátkozott bele ennek a gondolatnak fejtegetésébe, de meggyőződött róla, hogy az osztrák-magyar kormány mindig kész bárminő eszmecserébe bocsát-kozni az entente hatalmaival, ha így helyreállíthatja a békét, de csak azzal a feltétellel, ha nem kivánnak tőle Németországgal szemben illojális cselekedetet és nem ajánlanak neki különbékét. . ................... irruii ii ................. ' iimmrui mii ii■■ Új szabadelvűség Irta: Dr. SupKa Géza 1918 július 14-ikén, tehát igazán jóval a forradalom, a bolsevizmus és a fehér terror előtt „A liberális eszme sorsa Magyarországon“ címmel cikket írtam a Világban, amelynek végső konklúziója ez volt: , Ma ott tartunk, hogy az ország liberálisan gondolkozó közvéleménye szerteszórtan, erőtlenül áll szemben mindazzal a reakciós törekvéssel, amely a a világháború posványából az ország határain belül és kívül felütötte a fejét. Nincs más mód és menekvés : revízió alá kell vennünk az összes pártprogrammokat s aztán erős kézfogással mindazoknak tömörülniük kell, akik a szabadelvű haladás irányában őszintén előre akarják lendíteni ennek az országnak a sorsát. A kicsinyes személyi érzékenységeket, a részletprogrammokat fel kell áldozni s mint egy szerencsétlen építkezés romjait, el kell az útból takarítani, hogy egy alapjaiból új épület felhúzását lehetővé tegyük. Vissza kell térnünk az országnak talán egyetlen őszintén liberális elméjére, Deák Ferencre...“ . 1918 október 27-ikére tervbe volt véve és elő volt készítve az ország 27 városában ..Fejmunkás Szövetségek“ megalakulása, a melyek ennek mi haladó szabadelvű koncepciónak megannyi gyűjtőhelye lettek volna s feltétlenül megakadályozták volna azt a bedőlési folyamatot, amellyel az októberi forradalom után az intelliktuellek ezrei bezuhantak a szociális demokrata pártba s ezzel ott sajnálatos optikai csalódást idéztek elő: a Pártban azt hitték, hogy immártényleg az egész ország ezrtevlist",i holott még a liberalizmus nevelő iskoláját se járta meg. Rajtunk kívül fekvő okokból a „Fejmunkás Szövetség"-et életrehívó szó sem hangozhatott el: ezzel a liberális koncepció legértékesebb építőkövei egyelőre elvesztek a számunkra. Aztán jött a forradalom. Ennek pártjai közül a Radikális Párt lett volna az, amely lényegileg és összetételénél fogva a leginkább hivatott lett volna a szabadelvű eszme hordozására. Hiszen hivatalos programmja e szavakban csúcsosodik ki: „Szabad gondolat, szabad föld, szabad nemzetiség, szabad csere: ezek a modern radikalizmus alapvető követelései.“ A Károlyi-rezsimnek mind lázasabban lüktető pulzusa egyre sürgetőbbé tette a kérdés felvetését: minő iránytján kíván tulajdonképpen a Radikális Párt haladni? Ezt a kérdést — egy konkrét esetből kifolyólag— 1918 december 23-ikán a párt végrehajtóbizottságában fel is vetettem s követeltem az eredeti programaihoz való visszatérést. A válasz megdöbbentett: a pártnak legszámottevőbb exponensei fölényes gesztussal tértek e sarkalatos kérdés felett napirendre — s én kénytelen voltam idegen lap vendégszeretetét igénybe venni; a Pester Lloyd december 27-iki számában irtam meg a magam tiltakozását, mondván: „Az egyetlen lényeges elem: a haladó liberális kultúra után való vágyódás, a szabadelvű világnézet. A vadul háborgó pártpolitikai élet zavarosában, a magántulajdon elve körül folyó úgynevezett küzdelem hevében- lehetséges, hogy ez a megismerés látszólag és átmenetileg háttérbe szorul, ám ez az eszme magasan felette áll minden dogmának és taktikának, mert ez az eszme az egyúttal, amely egyedül képes a magyar néplélek mélyeibe is beférkőzni. Szabadelvű politika, mint az utóbbi évtizedek és évek materialista nyüzsgésére bekövetkező jótékony reakció, mint az ország szociális irányú átformálódásának szilárd gerince s egyúttal az mi ideálokra szomjúhozó néplélek számára fennen lobogó fáklya; szabadelvű politika, mint az ország valamennyi haladó szellemű elméi számára szolgáló jegecesedési pont és választófal a közéleti reakció mindenfajta kísértései ellenében; szabadelvű politika, mint a külpolitikai nehézségek által riasztott politikai lélek egyetlen megnyilvánulási lehetősége és mint az ország állandó fejlődési útjának és békés irányú újjászületésének biztos alapja — ez a szabadelvű politika az egyetlen út, amely a magyar pártpolitikai élet szakadozottságából és eszmények hjján szűkölködő sivárságából a szabadsághoz viszen.“ A helyzetet nem ismerték föl még a legvilágosabban látó elmék sem. Közben ismeretlen forrásokból táplálkozó erők — ma már tisztán látjuk, hogy a Kommunista Manifesztum taktikáját szó szerint követő elemek — mindjobban kiélesítették a polgári pártok alatt a magántulajdon kérdését. S a polgári pártok ahelyett, hogy szilárdul megmaradtak volna a liberalizmus egyetlen őszinte alapján s a magántulajdon kérdését a politikai életből kiigtatva, gazdasági szakfórumok elé utalták volna, mint amelyek egyedül képesek annak az eldöntésére, hogy valamely üzem megérett-e a köztulajdonba vételre vagy nem, — és ahelyett, hogy naga mintára a munkástanácsokat (szovjeteket) elfogadták volna hivatalos gazdaságpolitikai tényezőknek: beleestek a kivetett lesbe s hosszas vitákat kezdettek a nyolcadik szentség, a magántulajdon körül. Újra, január 17-én, ismét a Pester Lloydban szót kértem: „A spatiska törvénye értelmében most már tényleg ki kell fejlődnie a juste milieu politikájának és pedig a szabadelvű kultureszme alapján. Minden ellentmondás dacára is tennie kell ezt az állításomat álrtanom.“ Sajnos, ezidőtt már nem a józan ész tör-; i vényei uralkodtak a magyar politikán, hanem egészen más tényezők ,amelyek részben a pathológia, részben a kriminológia fegyvertárából szerelkedtek föl. . . A bolsevizmus letünte napján pedig máig készen állott az új koncepció, amely természete- sen szerves továbbépítése a réginek: a szociálliberá- lis politika szükségessége, amelyet tehát — s ezt szeretném már most leszögezni sem a vörös, sem a fehér terror nem pattantott ki, hanem amelynek egyedüli létjogosultságát en pleine guerre, 1918 nyarán állapítottam meg. Befejezni azzal, hogy az 1918-iki júliusi cikk: kém e szavakkal kezdődött: „A liberalizmus az a vallási, szociális, politikai és gazdasági mozgalom, amely az egyéniségnek a feudális, klerikális és abszolutista kötöttségből való fölszabadulását céjlozza“. Jól ügyeljünk, nehogy a politikai hétköznap pora ezt a kiindulási ponttot ellepje! — i^m—na.........ii .................. JVincs érzés, amely lényünktől anynyira elvtífaszthiatatlnn tenne, mint a szerbesússlg érzése, 31. Frigyes, Matimaccinavell. -1 Szerda - ------------------------Aj Garami Ernő az ipari munkásság jövőjéről A proletárdiktatúra alatt a város és falu egy újmással szöges ellenfélbe kerültek, és az egyéni akciókra alapított gazdaságpolitika, amit a tanácskozmány csak a terror eszközeivel valósíthatott meg, az ipari proletariátust szembeállította a mezőgazdasági I .proletariátussal. Bizonyos, hogy e téren a falu ja-vára nagy eltolódás mutatkozott, mert az ipari letermelés szünetelt és a városi lakosság magát a faluval, úgyszólván minden ezenszolgáltatás nélkül eltartatta. A tanácskormány, bukását követőleg mindebből , azt a következtetést vonták le, hogy a város a falu fölött gyakorolt hegemóniáját most már el fogja veszíteni és az ipari munkásság a politikai és gazda- sági életben ezentúl alárendelt szerepet fog játszani. A Világ munkatársa a városi lakosság és az ipari munkásság jövőjét illetően kérdést intézett Garami Ernőhöz, aki véleményét a következőkben fejtette ki: "1 — A szociáldemokrata párt aránylag nagy politikai"' súlya — mondotta Garami Ernő — kettős alapon nyugszik. Először erős és fegyelmezett szervezetek felett rendelkezik és kétségtelen, hogy az ország egyetlen valójában szervezett társadalmi rétege az ipari munkás. A második alapja az, hogy ez a szervezett tömeg a kulturacentrumokban, vagyis a városokban, az ipari központokban tömörül, tehát ott, ahonnét a politikai és szellemi élet az egész országba kisugárzik, —1 Akikzt remélik, hogy az ipari munkásságnak ez a nagy súlya veszíteni fog, azoknak vagy abban kell bízniok, hogy, a szervezettség fog csökkenni, vagy pedig abban, hogy a város természetes ,vezető szerepe fog Maagyarországon háttérbe szorulni. Ami az előbbit illeti,az alig hiszem, hogy, akad Magyarországon komoly politU■ kus, aki hisz abban, hogy a munkásság most már kevesebb buzgalommal fog szervezkedni és tétlenül és közömööösen nézi a közélet eseményeit. Ebből az irányból a magyar ipari munkásság politikai jelentőségét veszedelem egyáltalán nem fenyegeti. Ami a városi elem vezető szerepeinek a falu javára történő háttérbe szorulását illeti, ez olyan kuriózum volna, amellyel Magyarország egész világon valóban egyedül állna. — Szívesen elhiszem, hogy vannak Magyarországig politikusok, akiknek a városi kultúra vezető fölénye, kényelmetlen és akik mesterséges eszközökkel is hajlan- dók volnának a falut tenni megdöntő tényezővé. Ámde ez csak olyan kísérlet maradhat, ami felől az iparimunkásság nyugodtan alhatik. Mi. De tovább megyek és nem riadok meg annak kijelentésétől sem, hogy a magyar szociáldemokrata párt befolyása nem áll meg és a jövőben még kevésbbé fog megállni a városok határainál, mert kétségtelen, hogy az a gazdasági helyzet, amelybe Magyarországot az elveszített háború juttatta, meg fogja nyitni a mezőgazdasági, népesség nagy részének szívét és agytait a szociáldemokrata törekvések számára. . .Végeredményben tehát úgy, áll a dolog, hogy egyfelől a kisebbre szorult Magyarországon megmaradt városok befolyása aránylag még nagyobb lesz és nem kisebb, mint eddig volt, másfelől az erre a kis Magyarországra még nagyobb erővel ránehezedő egyházi birtokok és latifundiumok nyomása a falun is még jobbanelő fogja készíteni a talajt a szocializmus számára, úgy, hogy azoknak bizakodása, akik abban reménykednek, hogy a lerongyolt és elszegényedett ország kész prédim gyanánt jut nekik, mert a szociáldemokrata párt el fogja veszíteni jelentőségét, nem fog valóra válni és ezek minden bizonnyal súlyosan csalatkozni fognak. ttój *1