Világ, 1919. november (10. évfolyam, 123-148. szám)

1919-11-01 / 123. szám

VILÁG 2 1919. november 1. nyást nekik? Nyilván nem. „Minden ember bolond ember, aki jobban táncol, mint ahogy tud“ — mondja a példabeszéd. Senki sem hi­bás abban, — csak szerencsétlenség — hogy ennek az országnak legválságosabb korszaka nem tudja megszülni a maga nagy embereit. Le kell számolnunk ezzel a szerencsétlen­séggel. Prózai szóval élve: be kell hozzá ren­dezkednünk. Nekünk is,­­akik a vezetést vár­ják. De nekik is, akik vezetnek, vagy vezetni akarnak. Megnőni egy vállal — nem nőhetnek meg. Egyik-másik megpróbálta ugyan, hogy „gólya­­lábakat“ kössön a talpa alá, önmagával talán sikerült elhitetnie a nagyságát; a világgal nem igen. A gólyaláb kissé aránytalanná teszi a termetet és nehéz is megállni rajta. Megnőni nem lehet De kinyujtózkodni­­— ahogy a kedves tizennyolcadik századbeli francia tanácsolja — igen. Mit jelent ez a ki­­nyujtózkodás? Minden izmunk tökéletes meg­­feszülését. Akaratunk, képességeink összesze­­dését. Azt jelenti, hogy — még, ha rablógaz­dálkodással is — de kicsiholunk magunkból mindent, ami kevéssel a természet megaján­dékozott. Igaz, hogy ennek a rablógazdálko­dásnak gyorsan elkövetkezik a vége. A nyúj­tózkodás, az izmok megfeszítése nem tarthat sokáig. Jó az elernyedés, megint úgy állunk, ahogy rendesen szoktunk — és kicsinyek va­gyunk. Hát aztán? A középszerűségnek meg­van az a kitűnő tulajdonsága, hogy könnyen pótolható. Ha egy ember izmai elernyedtek, más állhat a helyébe. Azt a titánoknak való munkát és felelős­séget, mely ma ezekre a középszerű emberekre nehezedik, másként vállalni nem lehet. Akiben még annyi képesség sincs a nagyságra, hogy kinyujtózkodjék, azt el kell venni a helyéről. Aki még ma is azt hiszi, hogy az országnak az ő személye a fontos és ezért a személyért akarja e föld népét áldozatokra kényszeríteni, ahelyett, hogy önmagából facsarna ki min­i­ent, ami érték benne, önmagát dobná oda akár áldozatul is az országért, az nagyobb terhet vesz a lelkiismeretére, mint amekkorát így óriás is elviselhetne. Ilyen Übermensch­­inzésre egy országgal szemben óriásoknak sincs joguk — a középszerűek nemcsak össze­­omlanak a terhe alatt, de nevetségessé is vál­­tak miatta. Tessék kinyujtózkodni!_ Csak rövid időre, a legszörnyűbb válság idejére! Tessék kiku­­tatni magukban a mélyen elrejtett önzetlensé­­get, mely félreállásra bírja azt, akinek félre­­állása az ország érdeke , és túlfeszített, önnön­erejét romboló szellemi munka kifejtésére ösz­tökéli azt, akinek helyén kell maradnia, mert különb ember nem akad nála. . . . Nagy embereket hiába keresünk most, mikor legnagyobb szükségünk volna rájuk. Talán, ha itt volnának, még nekik is ezt mon­danák. De a középszerűeknek nem győzzük elégszer fülükbe harsogni, hogy egy pilla­natra se feledkezhessenek meg a gyönge vál­laikra nehezedő szörnyű felelősségről, melynek éjszakáik álmát, napjaik nyugalmát kellene el­rabolnia: tessék kinyujtózkodni I­renséggel, és egy fejezetet abból a naiv kü­zde­­lemből, amelylyel az ember alávetette akaratának a természetet. Lloy­d George, Bonar Law és a gyarmatügyek élére állított Milner mellett kétségkívül Winston Churchill az angol kormány legérdekesebb tagja. Churchillt is a szakemberek közé kell számítani, azon a helyen, amelyet most tölt be, a hadü­gy­­minisztérium élén. Az angol hadsereg kevés szol­­gálaton kívüli tisztjének van olyan rossz kondull­­istája, mint Churchillnek. De az angol vezérkar­ban is csak kevesen ismerik olyan alaposan a há­­ború mesterségének minden csín­ját-bin­­át, mint Bz a hórihorgas, nagy ádámcsutkám, kissé d­own- Bern fiatal­ember, aki tizennégyesztendős minisz­­terkedéssel háta mögött, negyvenötéves korában még mindig a huszárfőhadnagyok snájdigságával mozog, beszél és gondolkodik. Legújabb fényképein már meglátszik a sok munkának, az ember­­életű­en sok munkának a nyoma, finom, mély öncék alakjában, de Churchill egész tartása és beszédeinek hangja még mindig huszárfőhadnagyos. Churchill a hetedik Marlborough h­erceg uno­kája, egyenes leszármazottja annak a Churchillnek, aki összekapcsolta a Churchill-család nevét az angol hadsereg történetével és megszerezte a hercegi címet család­jának. Romantikus fordulatokban gazdag pá­lyát futott be a „nagy herceg", és Winston Churchill okban emlékeztet­­ésére. John Churchill nővére barátnője volt trónörökös korában II. Jakabnak, de nem csupán ennek köszönhette meredek emel­ke­dését a fiatal lovastiszt. Anglia­­legszebb emberének űrében állott és a legtöbb Pajtásnak, a legkedvesebb Channeur-nek bizonyult az angol udvarban. II Ja­kab szinte fia gyanánt bánt vele és John Churchill alaposan kihasználta a király rövid uralkodását cí­mek, hivatalok és jövedelmek szerzésére. Csak egy­szer tért le a karrier-csinálás útjáról John Chur­chill, amikor nőül vette Anna hercegnő csodálato­san szép, erős akaratú udvarhölgyet, Sarah Jen­­nings-et. II. Jakab Churchillt küldte veje elé, amikor Orániai Vilmos az angol főurak hívására hadsereg élén kiköpött­ Angliában. Churchill, mint fő hadve­zér, az erőviszonyok alapos mérlegelése, után ezrede élén — átlovagolt Orániai Vilmos táborába. Anglia új uralkodója természetesen honorálta a szolgálatot és Ghui Achillnek III. Vilmos odalán is olyan szerep jutott, mint előbb II. Jakab mellett. A király csak akkor hűvösödön el iránta, amikor kiderült, hogy Churchill töredelmes bűnbánattal ir­t leveleket Ver­­saillesba, a száműzöd uralkodócsaládhoz, amin­t a nikobita-párt mozgalma sikeresnek látszott. III. Vilmos halála után Churchill volt tíz éven át Anglia koronázatlan fejedelme. Anna királynő mindenben volt udvarhölgyének, Marlborough her­cegnőnek szavára hallgatott és Lady Sarait kitünően értett a családi politikához. Marlborough teljes ha­talommal vezette Anglia háborúját XIV. Lajos ellen, a harctéren és a diplomáciában; odahaza pedig lord Godolphint, legidősebb fiának apósát állította. Hét­­nyolc évig tartott Marlborough diktatúrája és­­ nagy dicsőséget hozott Angliának. Hoehstadt, Iflen­­heim, Oudenarde és Malplaquet Waterloo mellé so­rakoznak az angol történelem lapjain és a herceg diplomáciailag is kitűnően ér­tkesítette győzelmeit. A napkirály hatalma már az­ összeomlás szélén ál­tolt amikor Lady Sarait kegyvesztett lett és Anna királynő komornája, Masham asszony örökölte a szép hercegnő politikai befolyását. Masham asszony segítségével a toryk kerültek kormányra és sietvi békét kötöttek, hogy kiadhassák az útját a győztes hadvezérnek, a veszélyes politikai riválisnak. Sőt megvesztegethetőségért a vádlottak padjára került Marlborough herceg, aki pedig csak korának szoká­sait követte, amikor százalékokat vett fel a hadiszál­lítóktól. Winston Churchill egy ideig huszárhadnagy volt az aldershoti helyőrségben, de ez a­­szolgálat nem felelt meg temperamentumának. A kubai fel­kelés hírére átkelt az Atlanti-óceánon, végigvere­­kedte a felkelést és a spanyol katonai érdemkeresz­ten kivü­l írói nevet is szerzett magának, a Daily Graphic-ban megjelent tudósításaival.­ Néhány hónap múlva Churchill már útban volt India felé. A Ma­­laka-félsziget mohamedánjai fellázadtak és Angiin kénytelen volt negyvenezer embert küldeni Mad Muflah ellen. Churchill itt nem hiányozhatott. In­diából Afrikába ment Churchill, ahol Switchener ak­kor foglalta el a mahdi birodalmát. Churchill ter­mészetesen részt vett a híres omdurmani lovasroham­ban és természetesen tudósításokat küldött a két hadjáratról a londoni lapoknak. A tudósítások nagy feltűnést keltettek, nem csupán plasztikus írásmű­­vészetükkel, hanem azért is,­­ mert Churchill igen élesen kritizálta Lockhart és főleg Kitchener had­viselését,­­ aktív tiszt létére, újonnan szerzett ki­tüntetéseivel mellén. Emiatt a búr háborúban, már csak haditudósító gyanánt vehetett részt Churchill. Mégis sikerült fog­ságba jutnia. Smuts tábornok fogta el, akivel ké­sőbb együtt ült az angol hadikabinetben Churchill. Döntés előtt A politika eseményei (A Világ tudósítójától.) Sir George Clerk megbeszélései a mai nap folyamán, úgy lát­szik, befejeződtek. Az entente megbízottja meg­hallgatta mindazokat a politikusokat, akik­nek álláspontját meg akarta ismerni, mielőtt előterjeszti tervezetét a válság megoldására. Most már teljesen tisztában van úgy az ország hangulatával, mint a különböző pártok erő­viszonyaival. Ismeri az egyes politikusok ké­pességeit, valamint informálódott azokról az erőhatalmi tényezőkről is, amelyek az új kor­mánynak esetleg rendelkezésére állanának. Az entente hatalmai a koalíciós kabinetet — mint már több ízben megírtuk — azért akarják, hogy az ország minden rétege fele­lősséget vállalhasson a békeszerződés teljesí­téséért és hogy a választások pártatlan lefoly­tatása garantáltassák. A de­­ mokrata párt, a kisgazdák és a szociáldemokra­­ták ragaszkodnak ahhoz, hogy az új kabinet teljesen új politikai kurzust hoz­zon. Viszont a klerikális pártok szilárdan ál­lanak azon az álláspontjukon, hogy csak a kabinet kiegészítéséről és nem átalakításáról lehet szó. Itt is azonban bizonyos engedé­kenység tapasztalható, amennyiben egyes kle­rikális politikusok nyilatkozataiból megállapít­ható, hogy ők sem ragaszkodnak mereven bi­zonyos személyi kérdésekhez. Az Országos Nemzeti Párt kebelén belül bizonyos ellentétek konstatálhatók a leglénye­gesebb kérdésekben is. Heinrich Ferenc és Simontsits Elemér, miután a Friedrich-ügy békés elintézést nyert, folytatják tárgyalásai­kat Friedrichhel, amelyek már annak idején is elégedetlenséget keltettek a pártban. Mint új miniszterelnökjelöltet, legújabban Rubinek Gyulát kolportálják. Ha ennek a terv­nek meg tudják nyerni az entente megbízott­­ját, ez azt jelentené, hogy győzött a klerikális pártoknak az a felfogása, amely szerint az új kormányelnöknek az ő körükből kell ki­kerülnie. A pártok együttes konferenciája vasárnapra vagy hétfőre várható, addigra remélhetőleg a pártok között még fennálló ellentétek is el fognak valamennyire simulni. A miniszterelnökjelöltek között a mai nap folyamán különben újból emlegették gróf Bethlen­­Istvánt, Wlassits Gyulát és Giessweir Sándort is, aki nem csatlakozott a keresztény pártok fúziójához, hanem fenntartotta a ke­resztény szociális gazdasági párt különállását Giesswein, aki már volt egyszer Clerknél, hol­napra újból meghívást kapott. A nemzeti párt és Friedrich ügye békés elintézést nyert azáltal, hogy Friedrich alá­írta az eléje terjesztett jegyzőkönyvet és ezzel teljes elégtételt szolgáltatott a párt megbán­tott vezéreinek. Sir George Clerk a mai nap folyamán Pe­rényi Zsigmond bárót, Wlassits Gyulát, Si­mo­nyi-Semadam Sándort, Raffay Sándor evan­gélikus püspököt, gróf Zichy Jánost, Meskó Zoltán földművelésügyi államtitkárt, Guthi Tó­dor russzia államtitkárt, Meskó Pált és Balogh Elemért, mint a Hangya képviselőit, Csizmadia Sándort fogadta, továbbá három keresztény­szocialista munkást, akiket Oláh Dániel aján­lott meghallgatásra. A tegnap fogadottak kö­zt pótlólag megemlítjük: Zsombor Gézát, Schlicska Ferencet és Kmoskó Mihályt, Szombat

Next