Világ, 1920. szeptember (11. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-16 / 219. szám

Csütörtök VILÁG 1920. szeptember 16. 3 Kun Sándor vallomása a betővésnőti a gyilkosságról, meneküléséről és elfogatásáról (A Vil­ar tudósítójától.) Bűzletesen beszámoltunk arról a, vakmerő rablógyilkosí­ágról, amelyet kedden dél­után W­áss Manfréd Lendrayt utca 13. szám alatti villá­jában követett el egy fiatalember és tudósításunk el­­mondotta azokat a p­razifik­as­zerű jeleneteket, amelyekkel a gyilkos keríté­ren, utcákon, kőfalakon át megszökött a gyilkossága m mhelyéről. A bu­pesti rendőrség nagyszerű munkájának kö­szönetír il, hogy most már nem a szökés részle­teit kell ismertetnünk, hanem pontos adatokkal szolgál­hatunk a gyilkos elfogatásának körülményeiről, a gyil­kosság előzményeiről és a vakmerő ember bujkálásáról. A gyilkos kézrekerítéséről a következőket jelent­hetjük : Az elfogat­ás A lapok közlése nyomán egész Budapest a Web6 Manfréd villájában történt szenzációról beszélt és min­den újságolvasó ismerte Budapesten a gyilkos pontosan leadott személyleirását. A személyleltás legfeltűnőbb adata a következő volt: Vállas, pufókarcú fiatalember, aki kalap nélkül szö­kött meg és ka­locsnit hordott. Ezt­ a személylerrást ismerte minden posztoló rendőr és minden detektív. Csak így történhetett meg, hogy egy Wittitsch nevű detektív, aki a keleti pályaudvaron teljesített szolgálatot, délben 12 órakor, amikor a Rá­­kóczi-út és Baross-tér sarkán, éppen a keletihez igye­kezett, figyelmes lettt, egy előtte haladó vállas fiatalem­berre, aki cipő nélkül kalocsait viselt a fahír. Mikor a fiatal férfi Windischhez ért, — a Baross­­tér elején — elébe állott a detektív és csendesen rá­­szólt: — Fiatalember, igazolja magát! Én detektív vagyok. A fiú revolvert rántott, ráfogta a detektivre, ki­szakította magát R­indisch kezeiből és eszeveszett ro­hanással futni kezdett a Baross-szobor irányába. Az üldözés, a l­iabálás nagy feltűnést keltett, so­kan a detektívvel együtt a rohanó ember után vetet­ték magukat, a Baross-szobornál is többen elébe ke­rültek, úgy , hogy kénytelen volt a kalocsnis ember megállni. Revolverét előretartotta, de a tömeg nyo­­prult előre és a detektív megint elébe ugrott. Mikor látta az üldözött, hogy nincs menekülés, elkiáltotta: — Ne bántsanak! Megadom magam. Eldobta a­ revolverét, engedte, hogy megkötözzék a karját, bevigyék a keleti pályaudvari rendőr­őrszobára. Itt Wimitsch def aktívnek, ké­z Tekeri­tői­ének első kérdésére bevallotta, hogy ő járt tegnap a Wei­ss Man­­fred-féle villában és ő ölte meg három lövéssel a ház­mestert. Elmondotta, hogy Kun Sándornak hívják, IS esz­­teendös. Foglalkozásnélkü­li. Lopásból él. Betöréses lo­pás miatt már büntetve volt, most is Cegléden­­ volt, fogságban, de börtönéből megszökött. Apjához, Tápió­­ságra­ menekült, szökése óta szeptember elejéig itt tartózkodott. Tíz-tizenkét nappal ezelőtt jött­ fel Budapestre, két napig nővérénél lakott, különben pedig apróbb lopásokból élt. A Keleti-pályaudv­arról déli fél egy órakor átki­­­sért­ék a főkapitányságra. Kun Sándor elbeszélt, a véres délután történetét Ott áll az elfogott gyilkos, összekötözött kezükkel, egykedvű nézéssel a­ detektivszoba közepéig. Hatalmas válla, telt kerekarcú, egész fiatal suhanó Kun Sándor. Lompos, piszkos tenyerein megfeszül az ég a zsineg alatt, szemei idegesen néznek a detekti­­vekre. Gyerek, aki ijedten néz, remeg — egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy elvetemült gyilkos. Odaállítják a detektívek közé, feloldják kezéről a kötést és megkezdődik a vallatás. , Nehezen beszél, gondolkozik, szedi össze az emlé­kezőtehetségét, közben-közben a kabátja szögletével jáv­­ázik. Nem buta, de beszéde minden inteáigpucia nélküli. Egyet-egyet ránt a vállán, amikor beszél és ilyenkor r­em nézne a világért se senkire a szobában. A gyilkosságra mindig azt mondja: a baj. Ha azt mondják: öltél, vagy gyilkoltál — megrezzen és el­hallgat. — Abba a házba. — mondja Kuti­­Sándor, — ahol a baj történt, csak tanulmányra mentem be. Előbb vol­tam négy-öt másik házban, sehol ne lehetett dolgozni. Mindenütt sokan voltak. Itt, ah­ol a baj történt, először s­ pincébe mentem le. Ott két deszka, telt összekap­csolva egy építőkapocscsal. Kifeszítettem a kapcsot, az­tán betettem a belső zsebembe. Körülbelül 12 óra lehe­tett, amikor a pincéből fölmentem a­ villába. Egész a második emeletig mentem. Egy lélek se jött. — Fent a második emeleten próbáltál ,bezörgetteni. Ha kijön valaki, elmentem vóna, mondtam vóna vala­mit, hogy tévedtem és elmentem vóna. Kétszer is zör­gettem. Rém jött senki. Gondoltam, üres, hát a vas­­kapocscsal felfeszítettem az ajtót. — Az ajtónál mindjárt ládák voltak. Felfeszítet­­tem­­ az elsőt. Olyan csipkés párnák voltak benne. Di­vinyról, meg nem tudom én honnan. Aztán felfeszí­­tettem a második ládát, abba’ szép selyem firhangot­ voltak. Az se kellett. A harmadik ládán kezdtem d­ol­gozni. Szőrme volt benne meg szövet. Kiszórtam ami tetszett, és visszadobáltam, ami nem tetszett. — Bementem a hálószobába, itt is Tüegnértöru­n, fiókokat, onnan a köny­vtárszobába mentem. Az ajtónál volt egy koffer, félreezítettem és bevittem a szövetek­hez. Már sokat dolgoztam.. — Hát a befőtt, — kérdezték a­ gyilkost — hisz betörés közben a befőttet is ettél. Barackot. — Csak felnyitottam — mondja indigpálódva. — Megkóstoltam, de nem ettem belőle, mer büdös volt. Aztán felfeszítettem az első szekrényt. Sok gyerekcipő v­olt benne. Fehér és másfajta. Egészen új, léceik tudni, de ilyen nekem nem kellett. Szövet is volt ott­, sok­féle, azt raktam ki és turkáltam a holmiban. Volt ott ezüst tárca, zsebkendő, ruha, meg szövet. A házmester utolsó szavai — Én rakosgattam, turkáltam, amikor egyszer csak hallom, mögöttem valaki nyitja, az ajtót és ma­gában beszél. — Istenem, itt jól betörtek — mondja a belépő, körülnéz és mikor háttal fordul, én elbújtam a­ szek­rény kinyitott ajtaja mögé. Megállt a szekrény előtt is, aztán továbbment a konyha felé és innen is­ hal­lottam, amint magában mondja: — Ka, innen is elvittek egy csomót. Aztán megint bejön az előcsarnokba, körülnéz és egyszer csak meglátja a lábamat a szekrény ajtaja alatt. Azonnal odaugrott, valam­it szólt, de nem tu­dom már m­­it. Arrébb rántott a szekrényajtótól, én ekkor kirántottam zsebemből a revolvert és egyet lőt­tem. Rém talált. Akkor, nem tudom mivel, de meg­vágta a kezemet, mert belémcsipaszkodott és minden­képpen el akarta venni a revolvert is ahogy ott kap­kodott a revolver után, én háromszor egymásután, belelőttem. Hogy hogy esett, el, melyik lövésnél tán­torgott, nem tudtam és nem emlékszem, csak érez­tem, hogy egyszerre elenged a karja, nem szorítja már a vállamat és a kezemet és végigvágódik a padlón. Vissza se fordultam, rohantam a lépcsőn lefelé. Lent két férfit­ és egy nőt láttam. Az asszony rám kiabált.: — Ka, mi az, mi van? En­­­szaladtam és csak úgy kiabáltam vissza: — Egy bácsi . . . ott fönt ... az emeleten . . . És rohantam tovább. Mikor a kapuhoz értem, hallot­tam, hogy kiabálnak le az ablakból : Fogják meg! Fogják meg! A kapunál a soffőr elébem ugrott, én nem szóltam neki semmit­, csak ráfogtam a revolvert és úgy megijedt, hogy nekiszaladt, háttal az autónak. Én csak rohantam el és mikor visszanéztem, láttam, hogy az utcán az autó szalad utánam, még csak meg se fordították. Úgy háttal szaladt utánam a Lendvay­­uteiban. Beugrottam egy házba, átléptem egy deszka­­kerítésen, onnan egy másik udvarba, kerültem, de itt nem volt nyitva a kapu. Egy asszony kiabált rám. •— Maga mit keres itt? — Jaj, — mondom az asszonynak, ■­— hagyjon bé­kében, nyissa ki a kaput, mert üldöznek. Segítőtársak a ligetben Az asszony nem nyitott kaput, erre még egy pa­lánkon kersztülugrottam és csak azt láttam, hogy a ligetbe értem, .A ligetbe csak­ egy kicsit szalad­va n® visszanéztem, már láttam, nem üldöz senki. Kém jön senki utánam. Megkerültem a ligetet és kimentem az István útra, a tizes szám alá, Antal Lajosné vendéglő­jébe, ahol már ismertek engem, mert mikor nem volt pénzem, sokáig itt kaptam enni és mikor egy nagyobb ,jerenka (betörés) volt, akkor fizettem hétszáz koronát egyszerre. "A­­ vendéglőben bementem egy kis szobába, ott találkoztam egy „haverommal", a Józsival és Jó­­­pinak mondtam: — Józsi, adj egy nadrágot, mert­ ül­döztek és kiszakadt. Aztán elmondtam a Józsinak, hogy mi történt. — 11?, a kutyafáját, — mondta a Józsi, — már most mit csináljunk? És elment és mindjárt hozott egy fehér nadrágot. A kis szobában felvettem a­ nadrágot, aztán ott el is aludtam, mert ki voltam fáradva, a­ szakadástól és csak este fél kilenckor ébredtem fel. Akkor egy pörköltet va­csoráztam, aztán elmentem a Dohány­ utca 57-be, Hege­dűs Mancihoz, aki itt szolgálatban van. Neki is elmond­tam, mi történt és lefeküdtem a cselédszobában. Nem­ bírtam aludni, nagyon korám felkeltem reggel, kimentem az utcára és vettem egy újságot. Már benne volt ,a baj". Aztán mikor elolvastam az újságot, fél hétkor ki­mentem vissza az István­ út 10. alá, itt a kis szobában megint lefeküdtem és ott aludtam félti­zenkettőig. Ak­kor ebédet ettem, bablevest meg krumplifőzeléket, nem fizettem, mert most is számlára ment, és elindultam a keleti felé, hogy majd elutazok Szolnokra, vagy másfelé. Egyszer csak látom, hogy szalad valaki utánam. Azt mondja, detektív. Elővettem a revolvert, de mikor so­kan gyüttek, eldobtam és akkor elfogtak. Bervittek a keletihez, elszedtek mindent tőlem és aztán idehoztak. Más semmit én kérem elmondani nem tudok. A hosszú vallomás után, mint aki csak nagyon je­lentéktelen dolgokat mondott, el, ott áll szerényen a Lendvay­ utcai rablógyilkos. A kabátján igazgat, vizet kér és leül egy székre. Valaki megkérdezi a gyilkostól, hol szerezte azt a finom kabátot és mellényt, at­tt rajta van, röviden csak annyit felelt: — Mit kérdeznek erről. Ezért már kaptam két esz­tendőt. ■— És a kalocsnit hol vetted? — kérdi egy detektív. — Egy ajtó előtt volt kitéve tisztítani. Ott húztam fel — mondja flegmatikusan. És a további kérdések folyamán is mindenre rész­letesen válaszol, csak az látszik meg a beszédén, hogy fáj neki, hogy a Józsit, a barátját, belekeverte és még jobban fáj, hogy belekeverte a Hegedűs Manóit. Ezt mindenesetre helyesbíteni szeretné. Próbálkozik is a védelmükkel, de aztán mindjobban belezavarodik és a Manóiról még többet mond el, mint amennyit először akart. A házmester gyilkosát a­ detektívek szobájából a főkapitányság egyik cellájába vitték le. Itt tölti az éj­szakát és csütörtökön délelőtt Laszner kapitány és Ko­­docsay fogalmazó elé kerül, akik jegyzőkönyvbe veszik vallomását és szembesítik a tanukkal és barátaival, ha azokat addig sikerül kézrekeríteni. A gyilkos suhanc előéletéről csak annyit mondott, hogy 13 esztendős korában került el hazulról, egy ka­­tonavonaton a frontra szökött és 13 esztendős korától mostanig — azt­ az időt kivéve, amit Czegléden betö­résért és lopásért börtönben töltött — csavargók és züllött barátok társaságában élt állandóan. Foérusfiúzy, Mányi és Búzáth. Budapest uj alpolgármesterei. Ma délután Umet lobogóházt öltött a­ váci­ utcai városháza palotája. Ma délután választotta meg a fő­város törvényhatósági Ufsasága Budapest uj alpolgár­mestereit. Fockushely Lajos, Keryi Dezső ás Buzith János az uj alpolgármesterek és sietünk konstatálni, hogy amennyire igazságtalannak tartjuk Déri Ferenc mellőzését, épp olyan szerencsésnek tartjuk, hogy a választás a tanács e három kitűnő tagjára esett, aki­ket eddigi munkásságuk és sikereik segítettek bele az alpolgármesteri­ székbe. Egyébként az alpolgármester­, választó közgyűlés meglehetősen izgatott és hangos volt. A liberális blokk nem­ hagyta szó nélkül, hogy a kijelölő választmány Déri Ferenc, a­ polgármestert nem jelölte és a demokrata párt nevében dr. P­ető Sán­dor jelentette be, hogy a legteljesebb bizalmatlanság­gal viseltetik a kijelölő választmány, működése iránt és a legnagyobb szeretettel és ragaszkodással búcsúzik Déri Ferenc alpolgármestertől. A múltban — mon­dotta Fető Sándor — sohasem történt még, hogy egy érdemes tisztviselőt, ha a jogcíme megvolt rá, ne je­löltek volna. Most pedig megtörtént, hogy hat itt, a kijelölő választmány tagjai, hogy megbuktathassanak egy érdemes és kitűnő tisztviselőt, elütötték a tör­vényhatósági bizottság egy jelentékeny részét a válasz­tás jogától. Amikor a kijelölő­­bizottság Déri Ferenc mellőzésével elkövette ezt az igazságtalanságot, oltári luxust engedett meg magának, melyet sem a szokás, sem a törvény, sem a jó erkölcs meg nem engednek. Egy demokrata: Tegyék tönkre Magyarországot. Pető:­­így példátlanul tehetséges, szorgalmas, sze­rény és puritán,főtisztviselő, akire én, igenis, mint zsidó is büszke voltam és büszkék voltunk ,rá­m vala­mennyien . . . Erre ismét kitört a vihar. — Éljen Déri — kiáltották a demokraták és a li­berálisok.­­—Vigyék Jeruzsálembe! Boldog új évet!­­— szól­­j­ak vissza a keresztény párt oldaláról. Óriási lárma követte Peti Sándor beszédét. A li­berális blokk éljenezte Dérit. ..Majd visszajön még."‘ — kiá­ltották. Mikor­­a lárma leépe,ndekedett, T Wolff Károly ma­­gyarázgattta, hogy Antont­ Béla esztergomi polgármes­ter jelölése törvény szerint is jogos­ volt. A liberális blokk" egy derültséggel fogadta Wolff Károly ama ki­jelentését, hogy­ a kijelölő választmány tisztán a fő­város érdekét­ tartja szem előtt.­­ Ezután Csaár Vilmos, a liberális párt nevében uta­sította­­vissza a kijelölő választmány példátlan eljárását. — A kijelölt választmány — mondta Gaál kúriai bíró — betartotta a törvény betűit, de nem tartotta meg a törvény alkalmazásának hagyományait. Eddig minden régi, korrektül működő tisztviselőt jelölték és a választást a közgyűlés bölcseségére­­bízták. A kijelölő választmány szakított ezzel a tradícióval. Bismarck mondta, hogy a Cézárok despotizmusa épp olyan vesze­delmes, mint a többség diktatúrája. A többség diktatú­ráját nem tűrhetjük és a­ választástól tartózkodunk! Sipőcz Jenő polgármester parázs hangulatban ren­delte el a szavazást. Mialatt a szavazás tart,­ Gál Jenő­­ indokolja meg amaz indítványát, hogy a Duna-bizotts­ág székhelyének kijelölése dolgában teljes felhatalmazással bizottságot küldjön ki a közgyűlés. Csetiy Ferenc szerint, mindenki óhajtása, hogy a Duna-bizottság székhelye Budapest legyen De mert bi­zalommal vagyunk a kormány iránt s tudjuk, hogy az a főváros érdekeit meg fogja, védelmezni, indítványozza, hogy térjenek az indítvány fölött napirendre. Erre ismét kitört a vihar. A demokrata oldal han­gosan tiltakozott. — Hallatlan! Kém szégyenük magukat! Maguk is magyarok? ! — kiáltották. Kipecz polgármester csendesítette le a vihart. Az e­lmondta, hogy Zsetty indítványa nincs merev ellentét­ben Gál Jenő indítványával. Azt ajánlja,­hogy a dön­tést bízzák a tanácsra, amely meg fogja kérni a kor­mányt, hogy a főváros érdekeinek képviseletéről gon­doskodjék. . . Ezt a javaslatot aztán el is fogadta a közgyűlés. Rácz Sándor az ipar­törvény revíziója, dolgában ter­jesztett elő indítványt. Kovács Andor azt indítványozta, ",,rt a főváros írjon fel a pénzügyminiszterhez, engedje meg,­­hogy­ a város 10.-20 é.-, 60 filléres, szükségpénzt bocsáthas­yon ki. Buzá­nszky Gyula azt proponálja, hogy, a tanács a kegyúri kérdések dolgában sürgősen terj­esz­­sze a javaslatot a közgyűlés elé. Addig is mondja ki a közgyűlés, hogy a plébánosról,úsz­tásokon csak katolikus vallásúak szavazhatnak. Bu­ránszky indítványát egy­hangúlag fogadta el a­ közgyűlés. Az indítványok tárgyalása közben a demokraták­ — akik nem vettek részt a szavazásban, — elvonultak és felkeresték lakásán Déri Ferencet, hogy rokonszen­­vükről biztosítsák. Fél 7 órakor hirdette ki Sipter polgármester a vá­lasztás eredményét. Összesen 180 szavazatot, adtak le. Folkusházy Lajos 140; Fényi Dezső 147; Búzáik Jámis pedig 186 szavazatot, kapott. Tehát Folkusházy, Hőnyi és Buzith lettek Budapest alpolgármesterei. Az új pol­gármestereket küldöttség hívta, meg a közgyűlés ter­mébe. A közgyűlés tagjai nagyon lelkesen fogadták a győzőket, akiket Lipőek Jenő polgármester üdvözölt.­ Áz­ni alpolgármesterek nevében Folkusházy Lajos köszönte meg a közgyűlés bizalmát. Ezzel a közgyűlés véget ért./

Next