Világ, 1920. október (11. évfolyam, 232-258. szám)

1920-10-01 / 232. szám

2 1920. október 1. tartalékolni tudtunk becsületes munkánk becsületes jö­vedelméből, azt minden hiány nélkül és a maga teljes­ségében visszaadtuk annak, akitől kaptuk, visszaadtuk azoknak, akik a mi egyetlen bázisunk és erőforrásunk voltak mindig: visszaadtuk a Világ közönségének. Hiszen a Világ múltjának évtizede alatt jöttek és men­tek kormányok, de olyan kormány nem jött és olyan kormány nem ment, a tíz év alatt, amelytől akár­­egy fillért is kértünk, vagy kaptunk volna. Ami kis tartalékunk volt, azt mi most visszaadtuk maradéktalanul, visszaadtuk sóhaj és pa­nasz nélkül, inkább visszaadtuk, semhogy új terheket rójtunk ki közönségünkre­, amelyről tudjuk, amelyről tapasztaltuk, hogy kitart mellettünk, akkor is, ha ál­dozatot követelünk tőle, de amelyről tudjuk azt is, hogy a másfél vagy a két korona az egy korona helyett ma súlyos, nagyon súlyos áldozat számára, súlyosabb áldozat, mint számunkra az, hogy elköltöttünk becsüle­­­tesen mindent, amit becsületesen tettünk félre, rom másért, csak azért, hogy legyen­ valami kevés költeni valónk akkor, ha olyan nehéz idők jönnek, mint ami­lyenek most jöttek. Mi nem irigyeljük azokat, akiknek­­ma nincsenek gondjaik, mi nem irigyeljük azokat a lapokat, amelyek egy könnyed kézlegyintéssel veszik tudomásul a 38,4 koronás papírárat, akár azért, mert bőven buzognak számukra azok a bizonyos diszkrét források, akár azért, mert már régebben is a közgazdasági rovaton volt a súlypontjuk, akár azért, mert hirdetéseket adnak a kö­zönségnek, nyílt és palástolt hirdetéseket, cikkek és­­hírek helyett. Mi nem irigyeljük­­ azokat, akiknek nin­csenek gondjaink, mi becsületnek és tisztességnek tartjuk azt a nehéz és súlyos gondot, amely ma lélegzetünket fojtogatja. És mi bejelentjük közönségünknek már ma azt, amit talán fölösleges megmondani: mi nem aka­runk és mi nem fogunk hirdetéseket gyűjteni hivatá­sunk teljesítése helyett, mi csinálunk gazdaságpolitikát, de azt a gazdaságpolitikát, amelynek érvényesülése visszaállítja az emberi megélhetésnek feltételeit, a ma­­■ gyár­kultúra továbbfejlődésének alapjait ebben az or­szágban, nem pedig azt a gazdaságpolitikát, amely ne­­■künk­ jövedelmez, ahelyett, hogy az országnak hozna jö­vedelmet. Mi bevalljuk nyíltan, hogy diszkrét segély­fonásaink nincsenek és ha volnának is, még a becsüle­tes és az önzetlen áldozatkészséget sem vehetjük igénybe, mert nekünk szükségünk van a teljes függet­lenségre, a minden irányban korlátlan mozgásszabadságra azért, hogy a lekötelezettségek és a tekintetek minden hajszál-bilincse nélkül mehessünk tovább a­ mi utunkon, ■azon az után, amelyen folytathatjuk nehéz, de nekünk drága, küzdelmünket, a magyar föld népének szebb jö­vőjéért, emberibb életéért, a magyar kultúra által ter­melt értékek megmentéséért, a magyar remények betel­jesüléséért, a Csonka-Magyarország kiteljesedéséért és azért a­ kapcsolatért, amelynek soha és egy pillanatra sem szabad megszakadnia és nem szabad meglazulnia Magyarország és a Nyugat világa között. Mi már ma sem térnénk ki a konzekvenciák válla­lása elől és felszólít­anák olvasóink táborát arra, hogy vegye át részét az áldozatok vállalásából, amelyeket egészen máig mi viseltünk egymagunk. Ami áldozatot el­bírunk, azt viseljük továbbra is, de­ az áldozatnak azt a részét, amely meghaladja a mi teherbírásunkat, áthá­rítanánk már ma­­ közönségünkre, áthárítanánk emelt homlokkal és aggodalmak nélkül, mert tudjuk azt, hogy a Világ közönsége, ha nehezére esik is, természetesnek és kötelességnek tartaná a reá kirótt áldozat vállalását, mint ahogy természetes volt számunkra is, és egyszerű, tiszta kötelesség az áldozatok viselése addig, amíg bír­tuk, egyetlen szó panasz­ra egyetlen szó dicsekvés nél­kül. Ha ma még nem tesszük meg azt, amit valószínűleg kénytelenek leszünk kérni, holnap, akkor ennek rém az az okai, hogy ma még habozunk a százszázalékos és a kilencvenszázalékos tisztesség között, akkor ennek nem az az oka, mintha ma még fontolóra vennénk azt, hogy nem volna-e célszerű a lap árának felemelése helyett in­kább egy árnyékfoltot engedni becsületünk egyik szög­letére. Nekünk erre a becsületre a maga csorbítatlan tel­jességében, a maga árnyéktalan tisztaságában és folt­nélküli fehérségében van szükségünk. Amiért mi habo­zunk, amiért még várunk, lehet, hogy csupán néhány napig már, annak oka az a körülmény, hogy Ausztriában öt korona a papír kilója, akkor, amikor nálunk 38,4 korona. És mi még nem hisszük, mi nem akarjuk hinni azt, hogy az osztrák papírár öt koronájával szemben megmaradjon a magyar papírár 38.ú­ koronája. Azt hisz­­szülő, senki sem fog félreérteni bennünket. Mi nem kér­jük azt, mi nem gondolunk arra, hogy a magyar ál­lam, a szegény magyar állam vegye át a terhek egy ré­szének viselését. Mi egyszerűen bízunk még abban, hogy megszűnténk majd azt a kötelezettséget, amely szerint szeptemberben harminc koronáért kellett és most 38,// koronáért kell az államtól papírt vásárolni. Mi egysze­rűen bízunk még abban, hogy az állam, illetőleg a kor­mány által erre a célra kijelölt szervezet lemond arról, hogy gondoskodjék az újságok papírellátásáról és meg­engedi nekünk azt, hogy magunk szerezzük meg a szük­séges papirost, a világpiaci áron, a világpiaci feltételek mellett. Ha ezt megengedik nekünk, ha megengedik ne­künk azt, és nem többet, hogy magunk gondoskodjunk magunkról, akkor alighanem módunkban lesz lemondani az áremelésről, vagy beérni egy igen szerény áremelés­sel. Akkor azonban, ha csak egy helyen és ha csak 88,4 koronáért lesz szabad vásárolnunk papirost, ha ez a súlyos kötelezettség, ha ez a terhes gyámkodás tovább is reánk nehezedik, akkor nincsen más lehetőség és me­ssen más út előttünk, mint a Világ közönségéhez for­­dulni ezekkel a szavakkal. Eddig mi viseltük az áldozat teljességét, idáig bírtuk, tovább nem bírjuk, most ve­gyétek ti vállatokra terheink egy részét. — Az Árvizsgálóbizottság új elnöke hivatal­ban. Dr. Bíbor Gyula közigazgatási bíró, az árvizsgáló­­bizottság új elnöke, ma foglalta el hivatalát és Kole­­tsann Ernő újonnan kinevezett alelnörökel sorra járta­k az egyes ügyosztályokat, informálhatta magát a folyó fi­gyekről és arra kérte azután az egybegyű­lt tisztviselő­ket, hogy nehéz munkájában támogassák., VILÁG Timikor* szélcsend van a politikában A nemzetgyűlés kétheti szünete következtében a politikában hivatalosan szélcsend állo­tt be. A kormány­zópárt közhelyiségei valóban esetidézek, csak véletlenül vetődik fel egy-két képviselő, pár percnyi ott,tartózkodás után azonban ezek is ijedten menekülnek, amint meg­pillantják az üres termeket. Csupán néhány túlságosan lelkiismeretes honatya várakozik elmerülve a süppedő fotelekben kérvényükkel a zsebükben, hátha mégis fel­jön egy miniszter. Ez a nagy csend, ez a nagy elhagyott­­ság azonban egyáltalán nem jelenti azt, mintha a poli­tika mozgató tényezői nem működnének tovább a szü­net alatt. A képviselők nagy része hazautazott kerüle­tébe, azonban sokan a fővárosban maradtak és ezek buz­gón fűzik tovább a politika szálait. Csak nem hivatalo­san és nem a kormányzópárt hivatalos helyiségeiben. A keresztényszocialista képviselők népes értekezleteket tar­­tanak esténk­ént, a keresztény nemzeti egyesülés volt he­lyiségében, gróf Károlyi Mihály egyetem­ utcai palotájá­ban. Ezeken az értekezleteken a kereeztényszocialisták különböző sérelmeit vitatják meg és hoznak erélyes hangú határozatokat. A keresztényszocialisták legfőbb sérelme, hogy a népjóléti államtitkárt, Székely Jánost felmentették állásától és hogy helyette Gaál Endrét ne­vezik ki államtitkárnak. Székely János a keresztény­­szocialisták exponense volt a kormányban, viszont Gaál Endre nagyatádi Szabó István legszemélyesebb hívei közé tartozik. Kifogásolják ezenkívül a keresztényszo­­cialisták azt is, hogy a kormány a főispáni kinevezések körül nem honorálja kellőképpen az ő kívánságaikat így a zalai és a veszprémi főispáni kinevezéseket tart­ják sérelmeseknek magukra nézve. Azonban teljesen függetlenül az aktuális sérelmektől, a keresztényszo­­cialisták általában nincsenek megelégedve a kormány szociális politikájával. Hangsúlyozzák, hogy a kormány szociális téren még eddig semmit sem tett, így például nem alakította meg még azokat a gyári panaszbizottsá­gokat sem, amelyeknek megalakítására már többjében ígéretet­­kaptak a keresztényszocialista képviselők. Frühm­rth Mátyás ma délelőtt megjelent a miniszter­­elnöknél, x, x .x x x x Teleki megígérte, hogy a keresztényszocialisták kívánságainak meghallga­tására hét­ órakor fellátogat­ a pártkörbe, azonban ez a látogatás is elmaradt.. A keresz­tény szocialisták most Saller István közoktatásügyi minisztert bízták meg azzal, hogy sérelmeik orvoslása és kívánságaik telje­sítése céljából járjon el. A keresztényszocialista kép­viselők közül többen hangsúlyozták munkatársunk előtt, hogy egyelőre nem gondolnak erélyesebb­­fellépésre. Tisz­tában vannak ugyan azzal, hogy kifelé a munkásokkal szemben nagyban­ megerősítené pozíciójukat, ha ellen­zékbe mennének, azonban ettől az ország érdekében el­tekintenek,, annál is inkább, mert remélik, hogy kíván­ságaikat mindenben honorálni fogják. Mialatt,­ a keresztényszocialisták a kormány po­litikáját a szociális problémák felé igyekeznek terelni, ugyanakkor a volt kisgazdapárt kisgazdaképviselői is egy nagyobbszabású mozgalmat vezetnek be, amely­­lyel éppen a keresztényszocialista képviselők külön szervezkedését igyekeznek ellensúlyozni. Ők sincsenek megelégedve a kormány politikájával, ők azonban a keresztényszocialistákkal szemben úgy látják, hogy a kormány túlságosan nagy gondot fordít a városi érde­kekre és a kisgazdák és általában a fa­lu érdekeit nem képviselik azzal az erélylyel, azzal a­ lelkiismere­tességgel, mint az kívánatos volna. A kisgazdák is külön értekezleteket tartanak, amelyen szintén meg­lehetősen elkeseredett hangulat uralkodik. Azt mond­ják, hogy azok a közismert szempontok, amelyek i­ nemzetgyűlés vitáit kizárólagosan dominálják, külö­nösen alkalmasak arra, hogy a ügyeimet a vidék szo­ciális bajairól és elsősorban a falu problémáinak meg­oldásáról eltereljék, úgy látják a helyzetet, hogy a­ parlamenten kívülálló tényezőknek a kormány politi­kájára gyakorolt nyomása és a keresztényszocialisták külön szervezkedése a kormány érdeklődését teljesen elvonja a falu bajaitól, a földműves nép kívánságaitól és egyre jobban saját külön érdekei szolgálatába ál­­lítják az egész kormányzati politikát. Éppen ezért szükségesnek tartják, hogy a jövőben intenzívebb el­lenőrzést gakoroljanak a kormány munkája felett és igyekezzenek a kormányzópárt politikáját olyan irány­ban befolyásolni, amint az a vidék , hangulatának megfelel. A kisgazdaképviselők mozgalmának különös jelentőséget ad az a tény, hogy Kovács J. István x x x x államtitkár, aki mindenben azonosítja magát a kisgazdák felfogásával, elhatározta, hogy az államtitkárságról lemond. Kovács J. István vasárnap beszámolót tart Enyingen, ahol meg fogja indokolni elhatározását. Erre az útjára nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter és Bottlik József is elkíséri Kovácsot. A keresztény­szocialisták és a kisgazdák közötti félreértések kiélesítéséhez és a kölcsönös bizalmatlanság elmélyüléséhez hozzájárul az is, hogy az eredeti tervtől eltérően a bizottságok a földbirtokreform részletes­­tár­gyalását a nemzetgyűlési szünet utánra halasztották. Ennek következtében a nemzetgyűlés a földbirtokrefor­mot megnyitása után nem veheti nyomban tárgyalás alá, hanem a házszabályrevíziót fogják napirendre tűzni. Pártbomlásról e pillanatban még nem lehet­ be­szélni, annyi azonban bizonyos, hogy a keresztény­szo­cialisták és a kisgazdák újból élesen szembekerültek­ egymással. A földbirtokreform vitája kétségtelenül fel­színre fogja vetni mindazokat az osztály- és társadalmi különbségeket, amelyek a kormányzópárt tág keretei kö­zött látszólag olyan békésen elfértek egymás mellett. A kormányzópárt demokratikus elemei is ez alkalommal első ízben fognak egységesen fellépni. Wilson törvényszék elé állítását követetik Newyorkból jelentik. Wilson még augusztus elején aláírt­ egy törvényjavaslatot, amelyet a kongresszus még le nem tárgyalt. Ez a törvényjavaslat a kaliforniai „sárga" bevándorlás ellen tartalmazott, újabb rendsza­bályokat. Taylor szenátor, volt spanyolországi nagykö­vet és Edmond képviselő kijelentették, hogy a kon­gresszus összeülése után azonnal indítványozni fogják Wilsonnak alkotmányellenes magatartása miatt vád alá helyezését, Wilson azzal védekezik, hogy a törvényja­vaslatot a nagy sietségben tévedésből írta alá. Mint­hogy úgy a szenátusban, mint a képviselőházban több­ségben vannak a republikánusok, lehetséges, hogy a vád alá helyezési indítványt el fogják fogadni, ami jó agitációs eszköz volna a demokraták ellen öt héttel az elnökválasztás és a kongresszusi választások­­ előtt­. Be­állhat tehát, ha tekintetbe veszszük Wilson nagy nép­szerűtlenségét, az az Amerika történetében példátlan eset, hogy elnökét állami törvényszék elé fogják állítani. Felsőszilézia népszavazás előtt (A Világ berlini tudósítójaitól.) Felsősziléziából új­ból rossz hírek jöttek. Amiótji a tesgreni bányavidék nagy részét Csehországnak ítélte el­e a legfelsőbb ta­nács, a lengyelek még nagyobb energiával dolgoznak azért, hogy maguknak szerezzék meg a felsősziléziai bányamedence 100 millió méter mázsás széntermelését és szinte mérhetetlen széngazdagságát. A lengyel kormány és kivált Korfanty képviselő, aki sok éven át a német birodalmi gyűlésnek volt tagja, most pedig a lengyel kormány kinevezésének alapján a felsősziléziai népsza­vazási terület megbízottja, bőkezűen szórja a pénzt és hatalmas apparátust épített ki a lengyel csatlakozás propagálására, valamint a németbarát propaganda el­fojtására. Minden felsősziléziai városkában van egy szálloda, amelyet Korfantyék kibéreltek és amely most a lengyel agitáció székhelye. Egész Felsősziléziát el­árasztják a röpivek, gombamódra szaporodnak a lengyel napilapok, a német lapok pedig a legcsábítóbb ajánla­tokat kapják arra az esetre, ha beszüntetik agitációju­­kat a német csatlakozás mellett. A lelkészeket, a hiva­talnokokat, a befolyásos helyi embereket szintén anyagi eszközökkel próbálja megnyerni a lengyelbarát agitáció számára Korfanty szervezete és mindenütt súlyos kelle­metlenségeket szerez azoknak, akik a német csatlakozás számára csinálnak hangulatot. Noha a felsősziléziai entense-bizottság angol tagjai már nyíltan állást foglaltak a bizottság francia elnö­kének, I.­ Ilon­­ tábornoknak egyoldalú politikája ellen, sőt lemondtak megbizatásukról, mert nem­­tudtak, francia kollégáikkal harmonikusan együttműködni. Le Slont­ tá­bornok még helyén van és semmit nem változtatott idáig tanúsított magatartásán. A múlt hónapban történ­ v,­es kirobbanás nem ol­dotta fel a feszültséget, amelyet egyrészt a kíméletlen eszközökkel folytatott heves agitáció tart ébren, más­részt pedig az a körülmény, hogy a lengyelek­ még min­dig fegyvereik birtokában vannak, a németek pedig fegyvertelenek. Kivált a­ lengyel tornaegyesü­let, amely­nek organizációja minden nagyobb felsősziléziai hely­ségre kiterjed, valósággal szervezett hadsereg, amely egyetlen adott jelre fegyverrel vállán sorakozik. És való­­színű, hogy ezt a jelt újból megkapják majd a lengyel tornác egyesület fiókj­ai és csoportjai, tekintettel arra, hogy a népszavazás az egyoldalúan folytatott erős pro­paganda ellenére is, a varsói körök nézete szerint Né­metország javára döntene. Egy év előtt több esélye i­­.t .:■ ,-< , r... ai­nak, mert akkor Felsőszilézia lakosságának egy pisze azt hitte, hogy kedvezőbb gazdasági viszonyok közé ke­rül akkor, ha elszakad Németországtól. Ma már a len­gyel csatlakozás és az elválás a német birodalomtól, nem ígér gazdasági előnyöket és a schless­ig-holsteini német szocialisták magatartása után Varsóban letettek arról a reményről, is, hogy a régóta megkörnyékezett felsőszilé­ziai német szakszervezetek Lengyelország mellé állanak, vagy legalább semleges magatartást fognak tanúsítani a népszavazás idején. Hiszen a flensburgi kerület munkás­osztálya igen nagy előnyökhöz jutott volna akkor, ha­ a német viszonyok súlya alól menekülve, a gazdaságilag teljesen egészséges Dániához csatlakozik, annál is in­kább, mert a dán kormány formaszerű ígéretet tett arra, hogy ötezer márkáig névértékban váltja át dán koronákra a kis vagyonokat, ami ötven-ha­tvan ezer márka prémiumot jelentett volna.. Nyomorból jómódba jutottak volna a flensburgi német munkások, ha a dán csatlakozás mellett adják le szavazóinkat, azonban, mint a népszavazási statisztika mutatja, mind egy szálig ki­tartottak Németország mellett, a független szocialisták csak úgy, mint a többségiek. Olyan előnyöket nem tud ígérni Lengyelország, mint amilyen előnyöket hozott volna meg a dán kormány ígéretei nélkül is a flens­­burgi kerületnek a csatlakozás Dániához és így e prece­dens után a varsói köröknek nincsen többé reményük arra, hogy sikerül megnyerniök a német munkásokat. A lefegyverzést tudvalevőleg elvben igen határo­zottan kimondotta a felsősziléziai entente-bizottság és kimondotta a felsősziléziai polgárháború után a beuth­eni egyezmény, amelyet, aláírtak a lengyel és a német szervezetek vezetői. Azonban La­n­ond tábornok arra­ az álláspontra helyezkedett, hogy az entente-csapatok létszámuknak alacsony voltánál fogva nem vállalkoz­hatnak a lefegyverzés keresztülvitelére. Blanchard ez­redes kijelentette, hogy a lefegyverzés keresztülvite­lére led-g 200 ezer katonára volna, szüksége. Erre a német szakszervezetek vezetői felajánlották, hogy el­vállalják a lefegyverzés végrehajtását. Ezt az ajánla­tot Le Rond tábornok nem fogadta el, ami egyébként érthető is, mert az újabb vérontás bizonyára bekövet­kezett volna akkor, ha a német munkások kísérlik meg a lengyel szervezetek fegyvereinek lefoglalását. Péntek

Next