Világ, 1921. május (12. évfolyam, 94-115. szám)

1921-05-01 / 94. szám

2 1921. május­it! kapott, hogy az néhány hét, sőt néha néhány nap elteltével összeomlott feje fölött. Az ember azt várná, hogy Loucher felpattan helyéről és a tiszta szavú statisztikáknak, a világos adatoknak sorával cáfolja meg ezeket a súlyos állításokat. Azonban Loucheur finom ember lehet, mert nagyon udvariasan, nagyon kedvesen vála­szolt, egy kicsit elérzékenyült a hangja, mikor arra figyelmeztette Inghels képviselőt, hogy beszé­dével nem tett jó szolgálatot Franciaországnak, mert a szövetségesek esetleg kihasználják ezt a beszédet a francia kormány ellen és majd nem támogatják Franciaországot elég nyomatékkal jogos és igazságos követeléseinek behajtásánál, majd pedig így folytatta: — Inghels képviselő talán nem fogja rossz néven venni, ha figyelmeztetem arra, hogy talán átlépte a jogos határokat és az igazságos mértéket. Igaz, senki sem tagadhatja, a dolog természetéről következik, hogy előfordulhattak és előfordultak tévedések és ta­pintatlanságok. De nagyrészt, sőt jogosan mondhat­nám azt is, hogy általánosságban a károsultak nem kértek többet, mint amennyi megillette őket és telje­sen egyforma mérték szerint jártunk el az igények megállapításánál és kielégítésénél. Konkrét adatokat nem hozott fel Loucheur a konkrét adatokkal szemben és Inghels beszédét csakhamar elfeledte a kamara, hiszen felállott Briand és tiszta csengésű, férfias, de azért modu­lációkban gazdag hangján finom és csiszolt fran­ciaságával elmondotta egyikét azoknak a beszé­deknek, amelyek bizonyára szégyenkezésbe ejtik Ludendorffot, aki nem tudott ilyen szépen szöve­geini és sohasem, mert volna ilyen brutális nyílt­sággal az erősebb jogára, az ököljogra hivat­kozni. Azonban a szocialista lapok, sőt a baloldali polgári lapok közül egyik-másik nem tért napi­rendre ilyen könnyedén Inghels beszéde fölött. A­­ nagy leleplezéseket követik a kis leleplezések, s amelyek közül egyik-másik elég kínos lehetne az érdekeltekre nézve, ha éppen ezek az érdekeltek nem terelnék el a francia közvélemény figyelmét minden másról a Németország ellen tervezett új boszúhadjárat hirdetésével. Panamáknak, száz­milliós és milliárdos panamáknak eltemetésére erőszakolta ki a mozgósítást és hajtotta végre a mobilizációt a cár háta mögött 1914-nek kritikus napjaiban a Szuh­omlinov—Januskievics-érdek­­szövetség Oroszországban és szinte erre a prece­densre kell gondolni, ha azt látjuk, hogy­ Francia­­országban minden panamavádat messzi túlharsog ■azoknak a szava, akik az új hadjárat zászlaját bontották ki. Olyan elpusztított városokban, ahol az új házaknak még a tervei sem készültek el, az újjáépítési minisztérium vagyonszámra küldött­­ ablaküveget, amelyeket természetesen nem volt hová elraktározni és amelyek a megérkezésük óta eltelt hónapok alatt darabokra hasadoztak, ha ugyan a jobbik esetben nem lopták el az üveg egy részét. Néhány vagyon rossz helyre irányított ablaküveg miatt nem érdemes Németország ellen új hadjáratot indítani és Európa gazdasági exisz­­tenciáját alapjaiban megingatni, de ahol­ a néhány vagyon rossz helyre tévedt ablaküveg csak szimp­­toma és ahol sok befolyásos embernek van ta­­karnivalója, ott már kezd érthetővé válni az, hogy miért kezelik a jóvátételi kérdést úgy, amint az történik. És kivált könnyű megérteni azt, hogy Goethals tábornok, a Panama-csatorna felépítője miért nem kapta meg Ogier miniszter levelét és a többi olyan levelet, amelyek felszólították arra, hogy részletezze tervét Észak-Franciaország gyors felépítésére nézve az amerikai tőke segítségével. Az olyan munkához, mint amilyent Inghels, és Sembat leleplezései szerint Észak-Franciaország­­ban végeznek, nincsen szükség amerikai segítségre­­ és még kevésbbé van szükség amerikai ellene s őrzésre. VILÁG A vád és védelemi kérdései Sztamykovszkyhoz Háromnegyed­­iz a tárgyalást. Bevetset­nek dr. Szilassy főág hűsére, hogy megtette vel a vizsgálóbíró azt, hogy magába szállt , vedelmes vallomást­e­lenti, hogy ezt nem­­ érzett jóindulatból itt, 7 órakor nyitja nog­radó elnök­­ü­k Sztanykovszkyt, akihez első­­ügyész intéz kéréseket. Első kér­­p­e a tanú azt­ a kijelentést, ami­­jól fölvett je­zőkönyv kezdődik,­­s minden befolyástól menten, tö- ihaj­t tenii. Sztanykovszky kije­­lpor­dlta­ a vizsgálóbíró ezt iránta 'tarc4 perc a jegyzőkönyvbe. Az ügyész: Mi érdeke volt Szlupka őrnagy úrnak, Ulainnak és Lengyelnek, hogy önt beismerő vallo­másra bírják? — Ezt nem mondom meg és nem is indokolom. — Azt mondotta, hogy Lengyel Zoltán egy politikai klikk exponense. Honnan veszi ezt? — Miért jött hozzám Lengyel azzal, hogy elvállalja ingyen a védelmemet, miért beszélt rá a beismerésre, miért ment az édesanyámhoz azzal, hogy hasson rám, hogy a vallomásomat fenntartsam? — Önnek Hüttner állí­tólag azt mondta: Nem fontos, hogy ki a gyilkos, fő­dolog, Friedrich legyen a fölbujtó és őt erkölcsi ha­lottá tegyék. — Hüttner azt mondta, hogy erre Usain tanította ki. További kérdésekre kijelenti, hogy a helyszíni szemlén azért tudott megmutatni mindent, mert előre tudta, hogy síit kell mondania. A tanúk, akik őt föl­ismerték, tévednek. Dobóról nem azért állította, hogy ő is lőtt, mert magát akarta menteni, hanem mert Lengyel erre kitanította. Amit viszont hamis tanúzás­­ról említett, azt Ulain mondta neki. Soha a forrada­lom előtt nem beszélt a gyilkosságról. Azt, hogy, nála a tett elkövetésekor pisztoly volt, a tanuk csak azóta vallják, mióta ő megemlítette, hogy a forradalom napján pisztollyal járt. A röpcédulákat az Astoriában azért adta át egy ismeretlennek, mert akkor ott min­denki intézkedett. Nem igaz, hogy a fogházban üzent Bleyer Edének a vallomás visszavonására vonatko­zólag. Nem volt jelen, mikor a Tiszának öltöztetett szalmabábot az Országház­ téren végigvitték. Ügyész: Ön többször tett egymással teljesen egyező vallomásokat. Ilyet csak az mondhat,­­aki tényleg átélte az eseményeket. Sztanykovszky: Vagy akinek jó memóriája van. Fényes László kérdései Körnnek és Friedrichnek nincs kérdezni valója. Fényes László következik. Fényes: ön a rendőrségen szemembe vágta, hogy legjobb lesz, ha beismerek mindent. Mi volt az oka ennek? —­ Abban a helyzetben még az édesapámnak is a szemébe mondtam volna, hogy fölgyittó. Lengyel vagy Vincze detektív mondta, hogy „ha idejön az a vén szalámitolvaj, mondd neki, hogy hiába beszél". A rendőrségen találkozott ön Heltai Viktorral? — Augusztus 30-án körülbelül egy óráig egy zárkában voltunk! — Az én nevem hogyan és mikor került elő­ször szóba a gyilkossággal kapcsolatban? Mikor a detektívek Hüttner vallomását elém tárták. — Mikor az eljárás megindult, volt önnek védője és hogyan került az ön védelméhez? Dr. Vértest az apám kérte föl rá, Lengyel dr. nem tudom hogyan került oda. A helyszíni szemlén láttam először. — Akkor már mint az ön védője szerepelt? — Nem tudom. Én neki a hadosztálybirósági tárgyalásig fölhatalmazást nem adtam. 1019 decemberében beszéltem vele, mint védőmmel először, azt mondta, hogy védelmemet irántam érzett szimpátiából vállalja. — Tudja-e, hogy Lengyel Dobónak is védője volt, holott az önnök ér­dekei egymással ellentétesek voltak? — Mikor én er­ről hallottam, tiltakoztam ellene, de Lengyel azt mondta, hogy­­5 megbirja mind a kettőt. — Mikor a Marfi­t-körutra­­kivitték ott, hol helyezték el és kivel beszélt? — Hüttnerrel beszéltem még aznap délután az udvaron a Tisza-ügyről. Azt mondta, hogy tudja, hogy ártatlan vagyok, de nem ez a fontos, hanem hogy Friedrich legyen a fölbujtó. Kérinek és Fényesnek azért kell szintén fölbuj­tóknak lenni, hogy ne legyen gyanús, ha mindig csak Friedrichet említjük. Elnök: Levelezésük alkalmával arra figyelmeztet­ték egymást, hogy vigyázni kell, nehogy a dolog ösz­­szegabalyodjék. Aki ártatlan, az őszintén beszélhet és nem fél az összezavarástól! Fényes: Sajnos, én is tudom, hogy ártatlan va­gyok, mégis azt látom, hogy ez a dolog nagyon össze­bán gabalyintva. (Sztanykovszkyhoz): Mit tud ön ar­ról az ismeretlen tengerészről? — Hüttner hozott egy csomó fotográfiát és egyikre azt mondta, hogy ez lesz az ismeretlen tengerész, ennek már úgy sem lehet baja, mert meghalt. Erre a fényképre mondtam én később, hogy ez Kundekker. Hogy vöröshajú, azt on­nan tudtam, mert Hüttner mondta. A százezer koronás levélre is azt mondta Hüttner, hogy állítólag Áldori­­levélre is azt mondta Hüttner, hogy állítólag Áldori mondjak csak annyit, hogy nem emlékszem, a neve Á-val kezdődik, majd ha kérdezik, hogy Áldori volt-e, mondjam azt, hogy: igen. Ulain és Lengyel szerepe Ezután elmondja, hogy gyakrabban volt kint a városban őr nélkül is, bent a fogházban pedig a tisztek cellái nem voltak bezárva, érintkezhettek egy­mással. Ő is kérelmezte hátralékos fizetésének kiuta­lását, de nem kapta meg. Mikor kiment a városba, Paksi kisérte többnyire. Egy alkalommal a hollitzmi szemle után Károlyi Imre autóján Hüttnerrel, Dobó­val, Heltaival és Paksival kimentek Budára Nagy Anna vendéglőjébe és Ulain költségén megvacsoráztak. Hi­vatalos helyen erről nem tudtak. Fényes: A hadbirósági tárgyaláson szünet közben kivel érintkezhetett?­­— Ulain jött mindig oda és azt mondta, hogy csak valljam az igazat, tudniillik, hogy meggyilkoltam Tiszát és hogy Kéri, Fényes és Fried­rich a fölbujtó. Azt is mondta, hogy nem is fontos az, hogy Friedrich Tisza gyilkosa, nem is ezzel akarja ő Friedrichet erkölcsi halottá tenni,, hanem valami szénapanamával. Friedrichnek legkisebb bűne a Tisza­­gyilkosság. — Említette-e ön, mondta-e ön Lengyel­nek, hogy ártatlan embereket kever a bűnbe, tudta-e Lengyel azt, hogy én ártatlan vagyok? — Igen, mond­tam, hogy Hüttner kitalálása az egész. Elmondtam később Lengyelnek azt is, hogy Hüttner egy levelében tőlem bocsánatot kért. A másik levelet, amelyben az volt, hogy tartsa ki magam pontosan az első levél uta­sításához (ebben t. i­. az állt, hogy vallják be ártat­lanságukat), odaadtam Lengyelnek, ő pedig Ulain út­ján eljuttatta­ a hadbírósághoz. Ez az a levél amely állítólag olyan terhelő volt Hüttnerre, hogy beismerő vallomást kellett tennie. Pedig ennek éppen az ellen­kezője igaz. Én tudom, hogy Hüttner azért vállalta el a gyilkosságot, mert február 16-án megbeszélte dr. Ulainnal. Később Lengyel azt mondta, hogy hiába ta­gadok,­­sok adat van ellenem. Én sírva hangoztattam ártatlanságomat, nevetett és azt mondta, hogy úgy járok, mint Regula, én teszek a második védence, akit felkötnek. Fényes: Hajlandó ön ezt Lengyelnek szemébe is mondani? Sztanykovszky: Hozzák ide Lengyelt. Fényes: Kérdem öntől, tud-e arról, hogy valaki valamit is kért vagy kapott tőlem, ha nem is­ a Tisza­­u­ggyel kapcsolatban, de forradalmi érdemek címén? — Nem tudok róla. — A royalbeli jelenetre vonatko­zás­a*t álln­aUjlJL regsx api^ éa festéRPs»:gán­ intett, hogy ne beszéljenek előttem a gyilkosságról. Miért kellett előttem titkolódzni, ha én voltam a föl­bujtó? — Szándékosan mondtam ellentéteket! — De hiszen önnek védője volt, a tárgyalásnak is volt ve­zetője, hát ilyen halálos ellentéteket nem tisztáztak? — Elnök: Föltártam a jegyzőkönyvet, annál több, mint amit mondtam, nincsen benne! Fényes: ön azt mondta, hogy 27-én délután tö­meget kellett gyűjteni a Nyugatihoz. Tudja-e ön, hogy ugyanakkor az Országház­ téren gyűlés volt, amelyen legalább 80—100.000 ember vett részt? Mi szüksége lett volna tömeget gyűjteni, ha ez már együtt volt? Tud-e továbbá arról, hogy ezen a gyűlésen állítólag egy Tisza Istvánnak maszkírozott Bábut hurcoltak körül? , Sztanykovszky: Hallottam.­­ Fényes: Nagyságod elnök úr, tessék megengedni, hogy itt egy észrevételt tegyek. Azt mondják, hogy ezen a gyűlésen Pogány és Fényes szónokoltak. Meg kell jegyeznem, hogy szónoklatot tartottak a Nemzeti Tanácsnak akkor Budapesten időző összes tagjai. Én az Országház lépcsőjéről beszéltem, Pogány pedig valamelyik utca sarkán, amiről utóbb értesültem. Ami a szalmabábut illeti, arról nem tudtam, ha tudtam volna, valószínűleg igyekeztem volna megakadályozni, ami valószínűleg nem sikerült volna, mert nekem a szociáldemokratákra és különösen azoknak balszár­nyára semminemű befolyásom nem volt. Engem tehát ezen az alapon összefüggésbe hozni Pogánnyal és ezt a dolgot terhemre irni, legalább is: nem objektív. Elnök: Kire céloz ön ezzel? Fényes: Megmondom őszintén, a vádhatóság igen tisztelt­­ képviselője előbb egy kérdésben így állította be a dolgot. Elnök: Ez tévedés, nem így volt. Szilassy ügyész: Nem tévedés, van benne valami. Sztanykovszky — Hü­ttnerről Az elnök szünetet rendel el, amely után Sztany­kovszky Hüttnerről mondja el, milyen embernek is­merték őt már Kassán. Ott sikkasztás miatt ült, azért akart a Tisza-per vádlottjaira vallani, hogy ezzel sa­ját büntetését enyhítse. Eleinte csak keveset mondott, de később folyton bővítette a vallomását. Károlyi Imre gróftól állítólag írásbeli garanciát kapott arra, hogy ha kiszabadul, magához veszi tiszttartónak és meg­kapja a 200.000 koronát. Hüttner besúgásai alapján­­végezték ki Nikolényit és Stenczelt. Az elnök kérdéseire előadja Sztanykovszky, hogy Hüttnerrel megállapodtak abban, hogy a terhelő ta­núk vallomásaira nem tesznek megjegyzést és hogy aki a forradalomban szereplő egyén, mint tanú oda­jön, azt le fogják leplezni. Fényes után Lengyel László intézett tanúhoz kér­déseket és ennek kapcsán. Sztanykovszky elmondja, hogy Estefányi százados lakásán hogyan törték föl Csernogorszky százados kasszáját, amelyet azonban már előzőleg is­ kibontottak és amelyből ezen alka­lommal már nagyobb összegű pénz hiányzott. Ezért dobták ki Hübtnert a katonatanácsból. Vágó-Wilhelm következik. Kérdéseire Sztanykovszky elmondja, hogy ki kísérte át a Markó-utcába, ki volt jelen a kihallgatásnál, hányszor ment ki a városba és ennek kapcsán azt, hogy ilyen alkalmakkor Paksi vagy Bőhm kísérték egy darabon, azután egyedül hagytak. Paksi gyakran e­engedte, ő ilyenkor azon ürügy alatt, hogy Láng zászlóst keresi, bejárta a mu­latókat. Vágó: Emlékszik-e arra, hogy ki hallgatott ki en­gem? — Én, Hüttner és Usain. ■— Tudja-e, hogy Hütt­­ner, ha nem akarta, hogy tanúja legyen annak, amit beszél, kikergette a csendőrt a szobából? — Igen. Vágó után Gartner, majd dr. Gál Jenő kérdezik a tanút. Gál Jenő fölszólítja, nem hajlandó-e azokat a dolgokat, amelyekről eddig nem akart nyilatkozni, zárt tárgyaláson elmondani? Sztanykovszky erre azt feleli, hogy nem. További kérdéseire elmondja tanú, hogy Ulain és Lengyel Friedrich Istvánt, mint a ke­reszténypárt megalapítóját akarták kompromittálni és azt mondták róla, hogy ugyanazt csinálja, mint Kun Béla, csak fehérben. Gál: Nem tett ön soha szemrehányást védőjének, hogy ártatlan embereket akar belekeverni az ügybe? — De megtettem és mondtam neki azt is, hogy amit négyszem között beszélünk, azt le is lehet tagadni. Elitéltetésem után Lengyel azzal vigasztalt, hogy majd kegyelmet kapok. — A magánnyomozó Gál: Honnan tudja, hogy Paksi nyomozó volt? — Tudom, hogy a Rákóczi-úton volt Ulainnak egy nyo­mozó­ irodája, amelyet Dietz­­volt főkapitány és Paksi vezettek. Az irodát Károlyi Imre gróf finanszírozta. Ezt Paksitól és Hüttnertől tudom. — Megindokolták azok, akik önt vallomására betanították, hogy Fényest és Kérit miért kell belevonni a dologba? — Fényes és Kéri csak statisztáltak Friedrich mellett.­­ Gál Jenő után Kéri másik védőjét, Várkonyi dr.-t illeti a kérdezés joga. Kérdéseire Sztanykovszky el­mondta, hogy Dobónak azért juttatott súlyosabb sze­repet, hogy ezzel magát védje. A 100.000 koronás le­vélről Hüttner oktatta ki, megmondta pontosan, mi­lyen volt és azt is, hogy kinek kellett még látnia. Sztupka őrnagy szobájában beszéltek erről egy sa­rokba félrevonulva. Várkonyi: Nem gondolták, hogy ez olyan átlátszó mese, amit senki­ sem hisz el Sztanykovszky. Erre rájött később Hüttner és ezért történt az, hogy mikor a hadosztálybíróság for­szírozta a levél idehozatalát, megállapodtunk abban, hogy a levél Bernben lesz. A védők ezután azt indít­ványozták a bíróságnak, hogy miután Bern nagyon messze van, ne hozassák el a levelet. A bíróság ettől el is állott. Ez az iratokról kitalált mese egyébként rendszer volt: Widder hadnagynak voltak iratai, de elvesztek. Naphegyinek voltak iratai, azok is el­vesztek. Elnök ezután a tárgyalást. bere^e@zfi é$, folytatá­­sá&rtétfaj. rggg$re halasztja. g Vasárnap.

Next