Világ, 1921. június (12. évfolyam, 117-141. szám)
1921-06-01 / 117. szám
r - s/gr-' - —r»-' F WLÁG' A norvéaiai szlráik / 71 norvég általános sztrájknak, amely előreláthatólag rövid időn belül át fog csapni a többi skandináv államra is, alig van politikai jellege. A dán, a svéd és a norvég munkástömegek már a háború előtt is, de különösen 1915/16. óta, ott a jólétben élnek, aha magas életstandardot szereztek maguknak, amelyről a kontinentális, sőt az angol munkásság is alig álmodhatok. Politikai jógaik korlá° tózására ma már alig gondol valaki s a legszélső konzervatív politikusok is magától értetődőnek tekintik, hogy a munkástömegek és a hozzájuk kapcsolódó magán- és állami alkalmazottak és egyéb kispolgári elemek a gazdaságilag fölöttük álló osztályokkal teljesen egyenrangú szerepet játszanak az ország politikájában. A romantikus és feudálisizű maradiság ideje Észak-Európában már régen elmúlt. De mégsem tiszta bérharc az, amely ma Északon folyik. Tán a társadalmi egyensúly körüli küzdelei volna a helyes kifejezés, amelyet a norvég sztrájkra alkalmazni lehetne. Harc a háború előtti társadalmi egyensúly helyreállítása érdekében, amelyet a háború és az utána beállott gazdasági zűrzavar teljesen megbontott. A skandináv államok a háború alatt, kivétel nélkül, fenékig kihasználták a háborús konjunktúrát és ez a háborús aranyeső nemcsak a tőkésekre, nemcsak a vállalkozókra és kereskedőkre, hanem a munkásokra is bőven hullatta áldását. Amíg a megélhetés költségei a békeidők kétszeresére és háromszorosára emelkedtek, addig a háborús konjunktúra a békebér sokszorosára szöktette fel a munkabéreket. Amíg a vállalkozó, az exportőr, a hajótulajdonos a nyereségszázalékok százaival számolhatott, a termelési költségaránytalan emel-- kedése számításait nem zavarta. A helyzet azonban j a múlt év ősze, különösen azonban ez év januárja óta alaposan megváltozott. A háborús konjunktúra egy csapásra megszűnt, a nyereség kimaradt és az Amerikából megindult világkrízis Európában elsőinek a skandináv államok gazdaságát öntötte el. Ez a krízis példátlan gyorsasággal semmisítené meg a háborító évek egész nyereségét, megállította majdnem az egész ipari A termelést s tétlenségre ítélte az egész kereskedelmet. A kivitel a minimumra csökkent, különösen Norvégiában és Svédországban, amelyek fa- és érckivitelük 75%-át Angliába szállították. Az angol termelési válság automatikus pontossággal vonta maga után ezekben az országokban az ipari produkció szünetelését, a tengerentúli piacon pedig a német versemnnyel lehetetlen, volt megküzdeniük. Ez a magyarázata annak,h hogy február óta például Svédországban a tőzsdei forgalom a múlt évinek-ére csokiként, az eudnolt váltók és a csődök száma majdnemháromszosra emelkedett. A,fiaskor a szorultságával és pénztelenségével Szembor különösen a fixüzetésű kis alkalmazottak gazdssági helyzete nagyot javult, úgyszintén a maufkásság egy részéé is. Az iparcikkek s az élelmiszerek ára a múlt évi áraknak felére, sőt harmadára csökkent, a fizetések viszont változatlanok maradtak. Ennek eredményeképp a társadalom egy széles rétegének életszivoonala erősen emelkedett, mert például egy gépirókisasszony, kinek 5—600 svéd korona a fizetése, ennek a feléből megél, a megmiaradt feléből pedig amerikai lakkcipőben, francia gabardine-ruhában s importált bécsi crepp de chine-brouse-ban fúrhat. A munkásság munkanélküli segélye ugyan alacsonyabb, de a háború alatt gyűjtött tartalékok s az állami segélyek révén, még a szünetelő gyárak munkásai is jól és bőven el vannak látva. Röviden, az élelmiszerek és iparcikkek ára alig magasabb, mint nálunk (a vaj kilója például két héttel ezelőtt 150 magyar koronába került), a munkabérek pedig a valutakülönbség arányában magasabbak. Ez az óriási aránytalanság, a társadalmi osztályok gazdasági erejéhez mért kirívó eltolódás a nagy norvégiai sztrájk oka. A harc Norvégiában indult meg, mert a norvég munkásság a legradikálisabb — a Svédországban már eltompult és leszelidült osztályellentét itt még éles és sebző —, de ki fog terjedni hamarosan a többi skandinávállamra is. A munkásság mögött áll nagy politikai hatalma, gyakran döntő parlamenti befolyása, gazdasági ereje és fegyelme, a kapitalisták mögött a gazdasági törvények ereje és a fenyegető veszély, hogy a skandináv ipar, ha a válság soká húzódik, elveszítheti régi piacait és fogyasztóit. Mindenesetre lényeges, talán döntő hatása lesz a sztrájk kimenetelének az európai kibontakozásra. Dr. Kiss Dezső: A szomba Sándor Pál az összeomlás és a forradalom okairól A nemzetgyűlés ma folytatta a költségvetés vitáját amelyhez elsőnek Grieger Miklós szólott hozzá. Kéri a külügyminisztert, hogy a nem odavaló embereket távolítsák el a külügyminisztériumból. Nincsek szükségünk úri dilettánsokra. Jenes és Masaryk árháború alatt Párisban egy bérház negyedik emeletén laktak, az ii példájukból tanuljanak a diplomatáink. Nemcsak a forradalom térnyezőinek könnyelműsége és rosszindulata játszotta át az elszakított részeket az ellenség kezébe, hanem elhibázott politikánk is. Áttér a közoktatásügy problémáira. A közoktatásügyi minisztérium nem akarja a Nemzeti Színházat és az Operaházat az állami kezelésből kiadni, bár eznagy terhekkel jár. Igaz, hogy a magánszínházak olyanok, mint a lebujok, ahol idegen kufárok nemzetrontó, erkölcsöket bénító, parázna és művészietlen darabokat adnak elő. Népjóléti kérdésekkel foglalkozik. A szociáldemokraták azon keseregnek, hogy nincs a parlamentben képviseletük. Ez nem áll, elegen vannak a nemzetgyűlésen, akik a dolgozó nép érdekeit szem előtt tartják. Ha a szociáldemokrata párt részt vett volna a választásokon, szerezhetett volna egy-két mandátumot. Megállapítja, hogy a polgári társadalom fél a szociáldemokratáktól, nem a munkásságtól, hanem a szociáldemokrata munkásságtól. A szociáldemokrata munkásság elveszítette a jogát ahhoz, hogy a rendért és konszolidációért folyó harcban mint küzdő fél jelenhessen meg. Nem akarja azt mondani, hogy terjeszkedésüket kivételes intézkedésekkel kell meggátolni. A kérdés csupán rendőrkérdés, olyan értelemben, ahogy Thaisz kezelte a szocialista kérdést. A szociáldemokráciát a vádlottak padjára ültették, melléjük ülteti az elmúlt idők parlamentjeit is. Ezeknek sok bűnük van a szocáldemokráciával szemben, amelyeket most nekünk kell levezekelni. Beszél a munkanélküliségről, a munkásbiztosításról, majd áttér az amnesztia-rendeletre, amelynek végrehajtását kritizálja. A kérvények zömét elutasították. A magyar kormány már elég erős ahhoz, hogy megbocsásson azoknak, akik tévedtek. (Andaházy Kasnya Béla: A kormány csak erőszakkal tud kormányozni.) Kifogásolja a pénzügyminiszter adópolitikáját. Az új adók katasztrofális helyzetet teremtenek. Olyan nagy lesz az elszegényedés, hogy attól fél, az operáció sikerülni fog, de a beteg belehal- 14.000 korona hadinyereségadót vetettek ki rá, holott hadinyeresége abból állott, hogy a proletárdiktatúra alatt elvették két tehenét, a románok pedig negyvenhat szekér szénáját. Kéri a pénzügyminisztert, teremtsen rendet a tőzsdén. (Ereki Károly: Elszedték a kisemberektől a részvényeket.) A nagybankok csinálták az árzuhanást. Haypál István: Gondoskodnia kell a törvények végrehajtásáról. A miniszteri megbízatásokkal és a jótékonycélú gyűjtésekkel a legkülönbözőbb visszaéléseket követik el. Különböző atrocitásokat sorol fel. Sándor Pál beszéde Dr . Sándor Pál: A budget-vitában többször hallotta, hogy úgy a háborúnak, mint a forradalomnak a zsidók voltak okai: a háborút a zsidók vesztették el, a forradalmat pedig a zsidók csinálták. ő, aki a forradalomban nem vett részt, azt az álláspontot képviseli, hogy a forradalom a háborúnak a következménye poft, hogy a lorrrszallom tisztességes alapágja indult el és csak az emberek gyöngesége miatt tolódott el balfelé. Be fogja bizonyítani, hogy a háborút azért vesztettük el, mert impotens generálisaink voltak, mert a magyar nemzet el volt árulva, mert az osztrák diplomácia Magyarország érdekeit eladta. Az újságokat hazugságokkal töltötték meg. Hazudtak vakon, rendületlenül és mi voltunk olyan naivak, hogy elhittük. Mi nem tudtunk semmit és egy millió és millió ember életébe kellett kerülnie, millió és millió ember vérének kellett hiába omolnia, mert azok, akik a háborút vezették, tudták, hogy a háború elveszett. Mert ez a háború már tizennégyben el volt vesztve. Átütöm, hogy 1916-ban teljes bizonyossággal megállapították a mérvadó német és osztrák faktorok, hogy ez a háború elveszett. Állítom és bizonyítani fogom, hogy 1916 óta hiábavaló vérpocsékolás folyt. 1918 tavaszától kezdve ez a vérpocsékolás valóságos kriminális ügy volt. Itt van Falkenhayn és Bülow mondása. Falcenhayn ezt mondja 1914 szeptember 14-én: Az általános hadihelyzet kisebb-nagyobb ingadozással komoly volt már 1914 december 14-én. De semminek sincs nagyobb része a háború siralmas végében, mint annak, hogy a helyzet komolyságáról csak akkor értesült a közvélemény, mikor már semmit sem lehetett megmenteni. Erzberger mondotta, hogy Falkenhayn kijelentette előtte, hogy a háború a marnéi csatával elveszett. Bülow, aki a marnei visszavonulást elrendelte, azt mondotta, hogy attól a pillanattól kezdve kezdett kibontakozni a tragikus sors, amely végül is a németek vereségére vezetett. (Szabó József: A zsidókat úgy se tudja fehérre mosni.) A zsidókat éppen úgy nem lehet fehérre mosni, mint a képviselő urat, mert ha a zsidók szerecsenek, akkor a képviselő úr is szerecsen. 1916-ban Windischgraetz egy zárt ülésen felpanaszolta, hogy Teschenben öt magasrangú katonatiszt gyakorolja a tényleges hatalmat, anélkül, hogy az ügyek vezetésébe bármely felelős tényezőnek beleszólása lenne. Nem tartom szükségesnek — folytatta Windischgraetz —, hogy a komarovi ütközetnek aktáit letegyem a Ház asztalára. Eljön annak is az ideje és akkor ki fog tűnni, hogy kinek a lelkét terheli az a kétszázezer ember, aki ott elpusztult. 1915-ben szintén elveszett kétszázezer ember, a lucki és a limanovi ütközetben pedig körülbelül félmillió ember pusztult el. A háborúból visszajövő tömegek — úgymond Windischgraetz — nem fogják magukat alárendelni egy rövidlátó politikának és alapjában romlott rendszernek és ezek a hazajövő tömegek nem fognak majd különbséget tenni a többséghez tartozók és mi közöttünk s el fognak bennünket söpörni valamennyiünket. 1916-ban kelt a román kormány és az antant közötti szerződés, amelyet akkor nem is hittek el. 1918 október 18-án közölték ezt Tiszával és Tisza erre aztmondta, hiszen akkor Geszt is beleesik. Annyira nem voltunk tehát tájékozva a dolgokról, hogy Magyarország miniszterelnöke sem tudott egy szerződésről. (Rubinek Gyula: Ma is ugyanez a diplomácia működik!) Mikor kezdődött a bomlás Sándor Pál, 1916-ban vette át Hirdenburg a német hadsereg vezetését. A parlamenti vizsgálóbizottság előtt azt mondotta: „ettől az időponttól kezdve a haza nem támogatott beminkét, ekkor . kezdő- Szerda Minden tőzsdében megkapja a világot dett már a bomlás, amelynek a forradalom záróköve volt". 1916 decemberében minden romániai és nyugati siker dacára olyan volt a helyzet, hogy egyedül a szárazföldön győzelemre nem lehetett számítani. Krausz tábornok 1917-ben egy hadijelentést tett a királynak, amelyben súlyos helyzetünket ismertette. Ez a jelentés Clémenceanu kezébe került. Kihasználták a magyar nemzet becsületes jóhiszeműségét. (Csernyus Mihály: A zsidók használták ki.) Azt hiszem, hogy azzal, ha nem fejelek, én gyakorlom azt az erényt, amit a képviselő úrnak kellene gyakorolni: a türelmességet. (Csernyus újra közbeszól, amire az elnök rendreutasítja.) Windischgraetz naplójából olvas fel részleteket. Ő is tudta már akkor, amint a naplóból megállapítható, hogy elvesztettük a háborút. Ő akkor miniszter volt. Kérdi, hogy milyen arccal meri most mondani a képviselő úr, (Nagy zaj,) hogy a hadsereget felizgatták, hogy az összeomlás csupán lelkiismeretlen izgatók munkája- Hogy meri ezt állítani, amikor tudta, hogy már menedék nincsen? Természetes, hogy kellett egy prügellinabe, kellett valaki, aki a felelősséget mindenért viselje, kellett valaki, akit pellengérre állítsanak. Nagyon alkalmas prügelknabe volt a zsidóság. (Nagy zaj.) 1918 október 2-án IV. Károly megígérte Wekerle Sándor miniszterelnöknek, hogy a magyar csapatokat a haza határára hozzák, hogy az ország határait védjék, a magyar érdekeket szolgálják. Ez az ígéret, sajnos, nem teljesült. A király leküldte Tisza Istvánt a délszláv tárgyalásokra. Ezt bizonyítja, hogy 1918 őszén megjelenik egy esti lapnak a cikke, hogy a délszláv tárgyalások komoly stádiumba jutottak volna, azonban ott is elromolod minden. (Ernszt Sándor közbeszól. Csizmadia Sándor: A papok ne szóljanak közbe, a papok fiai nem estek el a harctéren. Derültség.) A cseh-szlovák nemzeti tanács akkor már állandóan ülésezik és mindent megtesz a cseh-szlovák állam kiépítésére. Azt, amit Kramarz mondott, hogy „mi államvagyunk?, már akkor meg kellett' volna torolni. Mi tette harcképtelenné a hadsereget? Andrássy Gyula gróf’még 1918 júniusában hangoztatta a német néphez való törhetetlen hűséget, azt mondva, hogy mi nem kereshetünk semmit a cseheknél, cseh-szlovákoknál, mi a németekre vagyunk utalva. Ezzel szemben mi történt? 1947 május 31-én egy svájci lap cseh-slovák nyilatkozatot közölt, a függetlenségi nyilatkozatot. Mi magyarok tovább is hívek maradtunk. Németország október 11-én felajánlotta a békét a mi megkérdezésünk és tudtunk nélkül, holott Andrássy Gyula gróf csak október 26-án ajánlotta fel Ausztria-Magyarország különbékéjét. 1918 október 27-én már Ausztriában a császár tudtával és beleegyezésével nemzeti tanácsok működnénk, egyúttal megegyeztek abban is, hogy ezt Magyarországon nem teszik közhírré. Windischgraetz maga bevallja, hogy két hétig ő gátolta meg ennek a hírnek közzétételét. Mit gondoljunk egy ilyen ténnyel kapcsolatban? Azonkívül volt egy hadiparancs, amely lement a frontra és ott csinált politikát és hogy milyen rettenetes hatása volt ennek, mutatja az, hogy a hadvezetőség maga mondja, nem kellett ott többé sem bolsevista agitáció, sem semmiféle forradalmi agitáció, az a hadsereg teljesen atomizálva volt, harcképtelenné volt téve. És ezzel egyidejűleg megkezdődött a csapatok hazaözönlése. Fel kell említenem, hogy a szakértők könyvében egyetlen helyen sem foglaltatik ez a mondat, hogy a hadsereg szétzüllése defallista vagy szocialista akció következménye, csak egyetlenegy ember mondotta. Pálfordulás Windischgraetz megírta, , hogy már 1918. október 26-án azt tanácsolta, hogy mindkét főváros számára kérjenek entente-csapatokat, hogy azok szánják meg a fővárost. Andrássy ezt a tanácsot hazaárulásnak minősítette, mert mint mondotta, sem a forradalom, sem a lázadás semmi jele nincs. Ezt mondotta Andrássy október 26-án, pedig Andrássy Gyula jól lehetett tájékozva, hiszen a családjában volt az az ember, aki a forradalom vezére volt. Én merem állítani, hogy ez a Vakság sok tekintetben káros volt az országra. (Milotay István: Kinek a vaksága?)Egész világosan megmondtam, amit mondtam. Annál inkább különös Andrássynak ez a megállapítása, mert két órával később az osztrák Reichsratban már a republikánusok tanácskoztak. Ugyanakkor jelent meg gróf Andrássy Gyula mint külügyminiszter. De milyen jogon? Azon a jogon, hogy a király október 17-én kimondta a nemzeti tanácsok megalakítását és ezzel Magyarország lényegileg önálló lett és ennélfogva sem kancellár, sem közös külügyminiszter nem volt és nem lehetett. Nekem az a véleményem, hogy Andrássynak, aki alaposan informálva volt, másképpen kellett volna eljárnia. Az Andrássy és Tisza közti évtizedeken át folyó harc végzetessé vált különösen a háború alatt. (Kerekes Mihály: Családi politika. Rassay Károly: Kaszinói szórakozás. Gróf Andrássy Gyula: Kikérem magamnak, ez gyanúsítás, én nem csináltam soha családi politikát.) Én ezekre a dolgokra csak azért tértem ki... (Andrássy Gyula: Mert beléptem a kereszténypártba.) Én sokkal magasabbra taksálom gróf Andrássy Gyulát, semhogy ne tudnak más érvet is felhozni ellenem. Kevés olyan kiváló emberünk van, mint Andrássy Gyula és én nem kevesebbre becsülöm Andrásszyt most, amikor elír páli gedulást, másuel mint mank előtti.