Világ, 1922. február (13. évfolyam, 26-48. szám)
1922-02-01 / 26. szám
: «BBiaAMU! It. ton, 4oZii1m il 47, atm. KUfiwiM ink M*szivorssácban. Egén irt 1200 tanú, létért» 100 korona, negyedén» üllő koma, egy bit« 100 korona. A .VILÁG* megjelenik hétfő kivi- Wtwl mindennap. Egye* síim tea Indapeeten, vidéken és pályaudvarokon S korona. Ausztriában 50 korona. 9BS államban 1 dinár 25 pata. XIII. évfolyam Igyes számára 1 korona. Budapest, SZERDA 1922 február . VITÁG Hadahhatarban. Broolaw A. Blatt J„ Bök ”, Beoka ás Tiro*, Syfid 4* Nagy, János és Társa, Tsaser Oyala, Hegyi Lajos, Klein Simon h Tárta, Leopold Gyula, Leopold Górnál, Schrvatz Jissu, Sirvy, Mexek Antal, Moans Rudolf, Eckstein Barnás hirdetési irodákban. Bécsben: Hansenstemn én Voglat* M. Dukes, Nachfolger, Rudolf Monte. 26-ik szám Új Kisfaludysta Régen volt, igen réges, volt, amikor még illett vezércikkekben foglalkozni a Kisfaludy-Társaság tagválasztásaival. Akkor Greguss Ágost képviselte ott az esztétikát és Salamon Ferenc, aki az irodalomtörténeti problémákat is éles logikával, gazdag tudással, tiszta szemmértékkel bontotta szét elemeikre. A Kisfaludy- Társaságnak mindig volt egy üres helye a hirtelen felbukkant új, nagy tehetségek számára, ha jól emlékszünk, Madách Imre helye, hiszen Madách Imre, a harmincnyolcéves koráig szinte ismeretlen költő Arany Jánosnak küldte be az Ember tragédiáját és Arany János a Kisfaludy-Társaság elé vitte a kezébe jutott kincset. A Kisfaludy-Társaság immár nyolcvanötesztendőstörténetének vannak más szép és nevezetes napjai is. A Kisfaludy-Társaság egyik pályázatán nyert díjat a fiatal Arany János Toldija és az egész magyar közönség szemében nagy esemény volt a Kisfaludy-Társaságnak az az ülése, amelyen az évek óta elhallgatott öreg Arany János új balladáját olvasták fel. A tetemre hívást, vagy a Kisfaludy-Társaságnak az a másik ülése, amelyen Lukács Móric, a Társaság elnöke, bemutatta a Toldi-trilógia titokban kinyomatott középrészét, a Toldi szerelmét ... És volt még egynéhány szép napja a Kisfaludy-Társaságnak, ahol az elnöki székben Fáy András, Jósika Miklós, Eötvös József, Kemény Zsigmond, Tolat Ferenc, Lukács Móric és Beöthy Zsolt váltották fel egymást. Az eleven irodalommal mindinkább megszakadt a Kisfaludy-Társaság kapcsolata ,e részben a Kisfaludy- Társaság hibája az, hogy lassan kint éles demarkációs vonal rajzolódott ki a hivatalos irodalom és a tehetséges irodalom között, éles demarkációs vonal, amelyet a Kisfaludy Társaság az utóbbi években szinte tüntetően hangsúlyozott néhány egész frappáns tagválasztással... Az esztétikusok között azonban még nemrég is olyan emberek ültek, mint Péterfy Jenő, friedl Frigyes vagy Katona Lajos, az összehasonlító irodalomtörténetnek ez a széles tudású művelője. Ma viszont Császár Elemér és még néhány Császár Elemér képviseli a Kisfaludy-Társaság esztétikáját az irodalmi közönség előtt. Régi láncszemek továbbfűzését jelenti, a tegnap expiálását, és a visszatérést a tegnapelőtthöz a Kisfaludy-Társaság tagjainak az a határozata, amellyel ma meghívták maguk közé Petrovics Eleket, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját. A Péterfy Jenők és a Riedl Frigyesek mintájára szabott esztétikusok és emberek ritka sorához tartozik Petrovics Elek, azokhoz, akiknek írását a finom fogékonyság és a gyengéd megértés jellemzi az emberi és a művészeti értékekkel szemben, nem pedig az üres és jelentéstelen szavak halmozása, pedánsan szabályos, vagy pedánsan nehézkes mondatokba. Petrovics Elek írásait mérlegelni kell, és nem számlálni, mert Petrovics Elek tollában megvan az a finom szemérem, és az az érzékeny tartózkodás, amely Péterfy Jenő és Riedl Frigyes tollát jellemezte. Azok, akiknek van mondanivalójuk és akik mondanivalóikat formába tudják önteni, gyakran tudnak hallgatni is. Azonfelül Petrovics életének, érdeklődésének, munkájának súlypontja a Szépművészeti Múzeum vezetése, nem pedig az Írás. Esztétikusnak ezért csak cum grano salis lehet mondani Petrovics Eleket, olyan értelemben, amint csak cum grano salis volt művészethistorikus a két nagy német múzeumigazgató, Alfred Lichtwark, és főleg Hugo von Tschudi, a berlini modern képtárnak és a bajor képtáraknak nagy átszervezője. Tschudi ritkán vett tollat a kezébe, és nem irt simán, folyékonyan, nem írhatott simán és folyékonyan Mért, mert a művészet imponderabile-it akarta szavakba foglalni, a művészeinek legművészibb és leglényegesebb elemeit, amelyekről éppen nehéz kifejezhetőségük miatt ritkán esik csak említés a művészet irodalmában. A művészek intencióit egészen a gyökérszálakig tudta követni Hugo von Tschudi, a művészi formaadás eszközeit a legfinomabb, a legrejtettebb árnyalatokig, és ha valaki ilyen szemmel látja a művészetet, nem könnyen ír a művészetről, nem könnyű megírnia azt, amit lát. Petrovics Eleket rokoni szálak fűzik Hugo von Tschudi-hoz, a művészi látás mélységében, tisztaságában, gyengédségében. Ez a másik oka annak, hogy olyan kevéssé termékeny az írói munkássága. És van még egy rokonság Petrovics és Tschudi között: mind a ketten a modern művészeten itt jutottak el a klasszikus művészet megértéséig. Gyakran szokás ellentétet konstruálni a művészi látás, a művészi fogékonyság két iránya, két formája között, gyakran szokás feltételezni olyan szemet, amely csak az impresszionista festés iránt fogékony, és olyan szemet, mely a művészettörténeti emlékek színeit, vonalait tudja csupán megértéssel követni. Ez a konstrukció alighanem hibás, mert aki például Manet vagy Degas képeit nem érti meg, az szükségszerűleg majdnem mindig kinvak a QuaUrgcenti vagy a congner-pip képeinek igazán festői vateur-jei iránt. Egészen más halk, romantikus megilletődést érezni a Primavera vagy Botticelli valamelyik Madonnája előtt és egészen más maradék nélkül felszívni Botticelli képeinek pikturális tartalmát. Márpedig visszahelyezkedni a XV. század Firenzéjébe vagy a XVI. század Rómájába sokkal nehezebb feladat, mint követni szándékaikban és követni igazi értékeik küszöbéig azokat, akik kortársak, vagy csaknem kortársak. Heinrich Weifflin például, a nagy német művészethistorikus, az olasz klasszikus stílus klasszikus elemzője és történetírója, íróasztala fölé Degas híres lóversenyképét függeszt , tette a falra, azt a képet, amelytől Degas műkereskedője, Durand-Ruel, nem tudott megválni , és nem egyszer mondotta, hogy Degas-nak ezen a képén át értette meg Rafael kompozícióit... Ez sajátságosan hangzik és mégis természetes. Olyan természetes, mint amilyen elképzelhetetlen például az, hogy valaki ne értse meg Baudelaire költészetét és megértse Dante látomásait, vagy ne értse meg Paul Verlaine szent gyengédségét, de megértse Wolfram von Eschenbach lantjának hangjait. A kétféle művészeti látás tarthatatlan feltevése egész egyszerűen azon alapszik, hogy a művészettörténeti emlékek históriai és filológiai vonatkozásairól igen alapos tudással és néha nagyon érdekesen beszélhet az, aki nem látja meg a művészettörténeti emlékekben a művéletet. Petrovics Elek, a művészethistórikus, a XIX. század festésén át jutott el a régi mesterekhez, azon az egyetlen úton, amely igazán elvezet hozzájuk A teljes fogékonyság a régi művészet tisztán művészeti elemei iránt határozta meg Petrovics Elek múzeumpolitikáját a Szépművészeti Múzeum régi képtárával szemben: a XIX. század festésén kinevelődött és iskolázott vakurészekkel akasztott, rendezett, csoportosított, vásárolt régi képeket Petrovics Elek vagy vásároltatott. Petrovics egyik nagy érdeme, hogy a nehéz időkben a mecénások széles csoportját tudta megszerezni a múzeum számára, és sikerült organizálnia az ajándékozásokat, organizálnia úgy, hogy az ajándékok szervizen illeszkednek a Szépművészeti Múzeum anyagába és kipótolják annak hézagait. A korona tragédiájának, Magyarország elszegényedésének, a művészeti piac nagy árhullámzásának idején igen értékes teljesítmény lett volna Petrovics Elek részéről az is, ha csak az új képtárat fejleszti, olyanformán, hogy az reprezentatív képet adjon a modern magyar festésről, a modern magyar kultúra talán leggazdagabb lombozatú ágáról. De Petrovics nem csupán ezt a feladatot oldotta meg, hanem fejleszteni tudta szinte pénz nélkül a Szépművészeti Múzeum régi képtárát, fejleszteni tudta néhány mubarát támogatásával, úgy hogy a múzeum új szerzeményein nem látszik meg az ajándék, mert minden ajándékozott kép olyan, mintha programmszerű és céltudatos vásárlás útján kerül volna helyére. Ferenczy Károly pikturális hagyatékából rendezett most nagy emlékkiállítást Petrovics Elek a Műcsarnokban és ez a baráti kegyelettel rendezett kiállítás megmutatta azt, hogy összefüggéseikbe helyezve kiszínesednek, lélegzetni kezdenek azok a Ferenczy-képek is, amelyek egyenként kissé egyhangúan hatottak. Néhány egyhangú kép meggazdagodik árnyalatokban, meggazdagodik színességben, meggazdagodik mozgásban, ha egymás mellé kerül. Ez természetesen Ferenczy Károly művészetének magasrendűségét dokumentálja, de egyben dokumentálja Petrovics Elek fogékonyságát a művészeti paleur-ök és fogékonyságát a képek helyes csoportosítása szerint. Qui bene distinguet, bene docet, mondja a latin példabeszéd ,és ezt itt így lehetne variálni: aki jól csoportosít képeket, az jó esztétikus és jó művészethistórikus. Petrovics Elek jól csoportosította Ferenczy Károly képeit és jól csoportosított más képeket is... Nem csupán a Műcsarnok minap megnyílt kiállításának véletlene kapcsolja össze Ferenczy Károly és Petrovics Elek nevét, amint nem volt véletlen a barátja. Ferenczy és Petrovics között A nagybányai mester és a múzeumi főigazgató sokban emlékeztetnek egymásra. Mind a ketten olyan emberek, akiknek vérükké vált a kultúra, és vérükké vált a hivatás, amelynek felesküdtek. Mind a ketten csendes, hatka emberek, olyanok, akikről bizonyos, hogy soha még nem mondtak ki hangos szót, és soha nem fognak hangosan beszélni. De az ilyen csendes emberekben néha nagy energia lakik, nagy energia, nem az élettel szemben, hanem hivatásuk szolgálatában. Ezt megmutatta Ferenczy Károly gazdag hagyatéki kiállítása és ezt megmutatja az, hogy a Szépművészeti Múzeum fejlődött, sokasodott, gyarapodott olyan években, amelyeknek önsúlya bénaságra ítélte a magyar kulturális intézményeket. Petrovics Elek megérdemelte a Kisfaludy-Társaságnak, a régi Kisfaludy-Társaságnak, nem a mainak, tagsági helyét, szám szerint kevés, súly szerint gazdag írásaival, főleg pedig megérdemelte a régi Kisfaludy-Társaságnak, nem a mainak, tagsági helyét, azzal a hibátlan és impozáns munkával, amelyet a Szépművészeti Múzeum igazgatói székében végzett. (f. g.) Megindult a fiarc a választójogi javaslat ellen A választójogi bizottság ma délután tartotta első ülését, amelyen az ellenzék teljes számmal vonult fel, hogy megindítsa a harcot a kormány választójogi javaslatával szemben. Egész erejével támogatja ebben a küzdelmében az ellenzéket Haller István is, aki úgy látszik, a kereszténypárt nagy többségének álláspontját képviseli. Amennyiben Hallernek sikerül a kereszténypárt egységét megóvni, úgy a kormány alig egy-két főnyi többséget tud majd magának biztosítani. A harc előreláthatóan nagy hullámokat fog vetni és miután az ellenzék precízen és határozottan megfogalmazott programmal megy bele a harcba, nincsen kizárva, hogy az ellenzéki haderők újabb erősítést kapnak a kisgazdák és a disszidensek részéről is. A helyzet ugyanis az, hogy az ellenzék állásfoglalása a kormánnyal szemben már egészen tisztán kialakult, ugyanakkor azonban a kormány a kisgazdák és a disszidensek támogatását csak azzal tudja biztosítani, hogy több kérdést, így a titkos szavazást ésa női választójog kérdését nyílt kérdésnek deklarálta. A kisgazdák a nyílt szavazásra vonatkozólag a leghatározottabban leszögezték álláspontjukat, ami azt jelenti, hogy ha majd döntésre kerül a sor, szintén a titkosság mellett foglalnak állást. Ezzel szemben a kormány mindent el fog követni, hogy a javaslat eredeti formájában menjen keresztül, ami elkerülhetetlenné teszi, hogy a kormány és pártja között súrlódási felületek ne támadjanak. A politikai szituáció még a kormány pozícióját illetőleg is teljesen bizonytalan és így súlyosabb komplikációktól is lehet tartani. Emellett a kormány a legmerevebben elzárkózik az elől, hogy megismertesse álláspontját arra vonatkozóan, mi fog történni akkor, ha a nemzetgyűlés a választójog megalkotása nélkül fejezné be életét. Úgy az ellenzék, mint a kereszténypárt több ízben követelte az 1920. évi I. t.-c. rendelkezéseinek olyértelmű hivatalos interpretációját, hogy ebben az esetben az új választásokat csak a Friedrich-féle választójogi rendelet alapján lehet elrendelni. Amikor az ellenzék ezt az álláspontját határozati javaslat formájában a nemzetgyűlés elé terjesztette, a kormány állást foglalt ellene: ez az egyetlen olyan pozitívum, amelyből a kormány felfogására vonatkozóan következtetéseket lehet levonni. A belügyminiszter tegnapi nyilatkozatából ezenkívül kiderült az is, hogy a kormány az ellenzékre kívánja hárítani a felelősséget azért, ha a választójogi javaslatot február tizenhatodikéig nem tudja tető alá hozni a nemzetgyűlés. Mindezek alapján azt hiszik, hogy a kormány semmiesetre sem hajlandó meghosszabbítani a nemzetgyűlés időtartamát és inkább azzal a tervvel foglalkozik, hogy rendeleti úton lépteti életbe a javaslatot olyan formában és olyan indokolással, amelynek éle azok ellen a pártok ellen irányulna, amelyek ragaszkodnak a jelenlegi javaslat gyökeres módosításához. A nyilvánosság kizárásával tárgyalják a választójogi javaslatot A választójogi bizottság ma este kezdte meg a kormány választójogi törvényjavaslatának tárgyalását. Az ülés délután öt órától késő éjszakáig tartott. A sajtónak nincs módjában, hogy ebben az országos jelentőségű alkotmányjogi kérdésben kötelességszerűen, híven tájékoztathassa a közvéle- szényt mai a buntság, minden eddigi makorlattal ellentétben, hivatalosan jelentést nem adott ki, sőt tagjainak a sajtótájékoztatását határozatával megtiltotta. A múltban ugyanis minden bizottsági tárgyalásról hivatalos jelentést adtak ki, a legutóbbi választójogi javaslatnak bizottsági tárgyalásairól pedig 2018-ban a sajtó a legkimerítőbb, részletes és jaitos Misteten jureisnéi teteauzéssk gllután kés