Világ, 1922. március (13. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-01 / 49. szám

Egyes síim »tu SJcergna* ■MriUwlfcft la MaMhlrsMi TL fan, AwMasr­ut 47. artia. EliSxetfd árak MftCT*'*,**l­kins Egen érni 1£00 tora*, !414m «0 kon«», wgjod- 4ne aCn korona, ogj bóra 100 korona. A .VILÁG* megjelenik héUS kiv&­­Mór«i­m­ins ttnn»p. Egr”* Mim in Bud»p«Jt«i, Tidtken és pilyaan­varokon f korona. Ausstriiban 60 korona. BBS államban 1 dinár SS pára. XIII. évfolyam Budapest, SZERDA 1922 március 1. 49-ik szám Éirdekérefc ialTitetaf-i Buenpertm * VILÁ.Q taulóforraialÁban. Blockaar­d, Bias J„ Bokor, Benkő és Társa, tivod­ás Négy, Paulus «8 Társa» Tenczer Gyulu, He­jri Lajos, Kléin Simon éa Társa, Leopold Gyula, Leopold Gomer, Schwarz József, Síkra?, Mezei Antal, Menso Rudolf, Eckstein Bernal hirdetési iro­dákban. Bécsben: Kassen­alein és Vogler, M.­t­aks3, Kachsteiger, Rudolf Messe. Újból meghátrált a kisgazdapárt Az egységes párt ma délelőtt tartotta meg első intézőbizottsági ülését, amelynek tárgysoro­zatán a választói rendelet és a választások elő­készítése szerepeltek. A kormány rendelet-terve­zetét beható részleteiben nem tárgyalta le a bi­zottság, azokból a felszólalásokból azonban, amelyek az intézőbizottsági ülésen főleg kisgazda­részről elhangzottak, meg lehet állapítani, hogy szentben a félhivatalos cáfolattal, a párt belső egyenetlenkedéseiről elterjedt hírek egyáltalában nm voltak alaptalanok, sőt még csak nem is túlzottak. A párt súlypontjának lényeges eltolódása igen fájdalmasan érintette a volt kisgazdapárti képviselőket és vezérüket, nagyatádi Szabó Ist­vánt is, a titkosság elejtése pedig csak hozzájá­rult az elkeseredés fokozásához és ha kedvetlen­ségük egyelőre nem is nyilvánul meg erélyes, pozitív tettekben, ennek egyetlen magyarázata az, hogy a választások előtt nem merik kockára tenni a kormány jóindulatát. Az intézőbizottsági ülésen mindenesetre meg­kísérelték, hogy aggodalmaik alaposságáról a mi­niszterelnököt meggyőzzék, ez azonban nem si­került: a miniszterelnök egy féligérettel és egy teoretikus felelősség magáravállalással ütötte el a dolgot A kisgazdák pedig belenyugodtak a vá­laszba, tekintve, hogy egyebet úgysem tehettek. Közjogi naivitás Hentz Károly, Dömötör Mihály, de legfőkép­pen Simonyi-Semadam Sándor keltek ki igen he­vesen a kormány ellen a titkosság elejtése miatt, maga nagyatádi Szabó István csak röviden szólalt fel, mert fáradt és kimerült volt. Simonyi- Semadam Sándor érveire mondotta válaszul a mi­niszterelnök azt, hogy mivel kormányintézkedésről van szó, a felelősség­­csak a kormányt illeti és nem a pártot, a kormány pedig az összes körülmé­nyeket mérlegelve, kénytelen volt a nyílt szavazás mellett dönteni. Simonyi-Semadaui a miniszter­elnök kijelentésére azt válaszolta, hogy ez, a for­mula olyan közjogi naivitás, amibe iskolázott po­­liti­kusok nem nyugodhatnak bele. Különösnek tartja, hogy a miniszterelnök ilyen egyszerű mó­don akarja ezt a­­dós kérdést elintézni. Gróf Bethlen István viszonválaszában rámu­tatott arra, hogy a kormány terve a sajtóban sem ütközik ellentállásba. A sajtó legnagyobb része rokonszenvesen kezeli a dolgot, még az ellenzéki sajtó is csak úgy szőrméibén foglalkozik a kér­déssel, amiből ő arra következtet, hogy komoly meggyőződésből fakadó ellenállásra nem fog ta­lálni. Azok a kifogások, amelyeket az ellenzéki sajtó felhoz, taktikai fogásoknál alig értékelhetők többre. Kijelenti azonban, hogy amennyiben meg tudják őt győzni arról, hogy Budapesten az lajstro­­mos szavazás opportunusabb, mint a kerületi, hajlandó azt beható konszideráció után magáévá lenni. Az értekezlet után Mayer János és nagyatádi Szabó István is röviden nyilatkoztak a titkosság elejtésének kérdéséről és mind a ketten — elvi álláspontjuk fentartásával, meghajoltak a minisz­terelnök közjogi magyarázata előtt, ami nyilván azt jelenti, hogy a választási kampányban a jö­vőre nézve követelni fogják a titkosságot, egyelőre azonban, mint kormánypárti jelöltek,­ nyílt szava­zás útján óhajtanak bejutni a parlamentbe. A legharmonikusabb egység A kisgazdák elkedvetlenedéséről szárnyraka­­pott hírekről az egységes párt félhivatalos kőnyo­matosa ma kijelenti, hogy a párt egységét semmi-­­ féle ellenakció, semmiféle rosszakaratú híresztelés­­ és intrika nem fogja megbontani. Noha a félhiva-­­­talos sajtótudósító rosszakaratú híresztelésnek bé­lyegei ezeket a híreket, kétségtelenül meg lehet állapítani — még­pedig nemcsak a hangomból, hanem a pártnak egy-két még csak a közelmúlt­ban is vezető szerepet játszott tagjának kijelenté­seiből is , hogy a pártban meglehetősen aggodal­mas a helyzet. A volt kisgazdapárti képviselők nyílt szemmel­­nézik az eseményeket és látják, hogy teljes mértékben háttérbe vannak szorítva. A miniszterelnök olyan politikusokat hozott be közéjük, akiknek semmi közük a kisgazdapro­­grammhoz, gyökerük az országban nincs és egyetlen hivatásuk az egységen belül az, hogy mandátumhoz jussanak. Kifogásolják, hogy va­laki az egységes párt alelnöke lehessen csupán azon a címen, hogy a rendpártnak ügyvezető el­nöke volt. A két párt tagjainak tömeges bevonu­lt»* — ma, érzik te, megnehezíti a kisgazdák­­helyzetét, amit néhány máris kiütő szim­plestaitus jelez. Karcagon például Csontos Imrével szemben ugyancsak egységespárti programmal fellép Sur­­goth Gyula és Csontos Imre már panaszkodott, hogy Surgothnnak a kormány jóvoltából nagy adminisztráció áll rendelkezésére, amit ellene használ fel. A kormány tehát a két jelölt közül azt támogatja, amelyik nem a kisgazdák táborából való, de a maga, egyelőre nem egészen világosan körvonalazott céljainak jobban megfelel. Nagyon kellemetlenül érintik a kisgazdákat azok az ország minden részéből érkező jelentések, amelyek arról adnak hírt, hogy a kisgazda-szer­vezetek részben a Rassay-féle, részben a függet­lenségi pártba olvadnak be. Taktikázó politiká­juknak eredményét látják ebben és nem tagadják, hogy maguk is szívesebben vennék fel a válasz­tási küzdelmet a két párt valamelyikének zászlaja alatt. Az a szabad kéz, amelyet a miniszterelnöktől a titkosság hirdetésére kaptak a választási küz­delem idejére, véleményük szerint nem­ sokat ér, mert attól tartanak, hogy választóközönségük mindenütt megkérdezi tőlük : ha a titkosság mel­lett vannak, miért nem­ vitték azt keresztül ? Kel­lemetlen d­­omináln­i kerültek ezáltal, mert egy­formán­ hátrányosnak tartják a maguk részére úgy a titkosság hirdetését, mint megtagadását. Gömbös ellen is szaporodnak a kifogások. A választási ü­gyeket állítólag a miniszterelnöki pa­lotából intézi, állami apparátusról. Mint befejezett tényről beszélnek arról is, hogy Gömbös nem­sokára megkapja miniszterelnöki államtitkári ki­nevezését, h­ogy így a választások intézésére tel­­­­jesen szabadkeze legyen. Gömbiés Gyula személye­­ azonban nem tökéletes garancia a kisgazdáknak­­ arra, hogy a maguk érdekei a választási kampány­­ során teljesen meg lesznek védve. Gömbös mindig a saját politikáj­át csinálta való-v­inyieg azt fogja-­­ csinálni esti ital is. Az intéző­bizottság mai ülésén a miniszter-­­­elnök főbb vonásaiban megismertetett egy, a ma­­i gyár nemz­thez intézendő kiáltványt, amely, érte­sülésünk szerint, nem fogja a választójogi kérdé­seket érinteni,,pusztán az egységes párttal foglal­kozik, elmondja annak történetét, rámutat szüksé­gességére és fel fog hívni mindenkit, hogy csatla­kozzék és­ámogassa. Reg­ tag a kisgazdák viselkedéséről Vassay Károly az egységes párt intézőbizott­ságának, mai gyűléséről munkatársunknak a következőket mondotta: —­ A legnagyobb felháborodással vettem tu­domásul a volt kisgazdapárt tagjainak a viselke­dését, amelyet az egységes párt intézőbizottságá­nak mai ülésén tanúsítottak. Egyenesen nevetsé­gesnek kell bélyegezni azt a cinikus beállítást, hogy a párt nem felelős a választójogi rendele­tért, mert ez nem törvény és ezért minden fele­lősség a kormányt terheli. Hiszen a volt kis­gazdapárt tagjai az egységes pártban nemcsak, hogy támogatják a kormányt, amely ezt a vá­lasztójogot hozza, hanem egyetlen szilárd bázi­sát nyújtják a kormányzásnak, ezenfelül pedig miniszteri helyet foglalnak a kabinetben. A kis­gazdák mai eljárásukkal megkoronázták az áru­lásnak azt a szégyenteljes sorozatát, amely a nemzetgyűlés ideje alatt indult meg akkor, ami­kor eltűrték a kormányok minden antidemokra­tikus és reakciós intézkedéseit. Úgy látszik, a választásokr­a való tekintettel mégis szükségesnek tartották Nagyatádiék elvben újból leszögezni magukat a titkosság mellett, ami azonban egy­általában nem feszélyezi őket abban, hogy a gyakorlatban elvi álláspontjukkal homlokegye­nest ellenkező megoldást fogadjanak el. Különö­sen vonatkozik ez Mayer Jánosra, aki összeegyez­­tethetőnek tartja a miniszteri felelősséggel azt, ho­gy nyíltan a titkosság hívének tartja magát és u­gyanakkor továbbra is bennmaradjon abban a kormányban, amely elejtette a titkosságot. E pillanatban nem is tudok mást mondani, csak még azt, hogy ha a kisgazdák hatalmi eszközeik­kel, amelyekben, úgy látszik, egyedül bizakod­ónak, nem fogják tudni belénk fojtani a szót, akkor el fogjuk mondani a falu népének mindazt, amit két év óta végeztek, el fogjuk mondani, hogván hagyták cserben azt a zászlót, amely alá két évvel ezelőtt­­toborozták a faun népét. Rá fogunk mutatni leple­zett éllül árulásaikra és szá­mon fogjál kérni tőlük a cserbenhagyott pro­­grammok Egy idealista emlékiratat Apponyi Albert emlékiratainak első fejezeté­ben beszél arról, hogy 1868 nyarán délutánonként gyakran ment fel a Svábhegyre báró Eötvös Jó­zsef három leányához és a három leány apjához. Csak Eötvös Lóránttal nem találkozott ezen a nyá­ron és nővéreitől csodálkozva vallott Eötvös Lóránt politikától idegen érdeklődéseiről. Ez a csodálkozás később irigységgé változott, mondja Apponyi és bevallja azt, hogy a tapasztalatok út­ján haladva, gyakran támadtak kétségei arra nézve, hogy helyesen választotta-e hivatását. „A tudomá­nyos működés óriási fölénye abban rejlik, hogy a tudomány emberének semmivel sem kell számol­nia, csak a tiszta igazsággal, amint az fölismeri. Ezért folyton teljes harmóniában van önmagával. A politikában a tiszta igazság olyan, mint a tiszta arany, amely tudvalevőleg az érmeforgalomra csak bizonyos nemtelen ércvegyülék által válik al­kalmassá, amikor azután mindig kétséges, hány százalék ilyen vegyülék mellett érdemli még meg az arany nevet, épp úgy, hány százalék enged­mény mellett marad még igazság a forgalomké­pessé tett igazság", mondja Apponyi, aki kifejti, hogy a politikában számolnunk kell a mások, az uralkodók, a tömegek, vagy a pártok előítéleteivel, gyengeségeivel, szenvedélyeivel és ezeknek szükség­képp bizonyos fokú engedményeket kell tenni a tel­jes igazság rovására is, mert különben egy lépés­sel sem lehet közelebb jutni a jó cél felé és az igazságnak még nagyobb vereségét kockáztatjuk. „A becsületes politikus lelkét állandóan gyötrik ezek az elkerülhetetlen kompromisszumok; állan­dóan kételkedik, hol a határ, amelynél tovább nem mehet, ameddig elmenni azonban — épp az ügy érdekében kell. Tökéletes belső harmóniát tehát alig élve, valaha ...“ Ez az egyik nagyon karakterisztikus mondás gróf Apponyi Albert emlékirataiban és néhány sorával tisztál ■'•‘Hálja Apponyi félévszázados poli­tikai pályájának egyik vezér motívumát. A másik ilyen mondás még rövidebb és még súlyosabb, „sokáig tartótt, m­íg felismertem, hogy az abszolút becsületes emberek és a megbélyegzett gazembe­rek közt, amely kategóriákra nemünket gyerme­kien egyszerű vagy naiv felfogással osztályoztam, egy nagyszámú közbeeső tömeg is él...“ Ez a fel­ismerés, a „középszerű becsületesség" domináns többsége igen fájdalmas volt Apponyira nézve, de saját szava szerint, nem befolyásolta utánzásra a példa, és nem rék­tette le az abszolút becsületesség útjáról. A magyar közélet két nemzedéke írhatja alá Apponyi Albertnek ezt a vallomását, és a me­moárok első kötete voltaképpen nem más, mint elbeszélése annak a huszonötesztendős küzdelem­nek, amelyet az Apponyi által képviselt abszolút becsületesség folytatott, nyílt vagy palástolt formá­ban, a középszerű becsületességgel. Tisza Kálmán kormányzásának másfél évtizedét azzal jellemzi Apponyi, hogy sok tekintetben hozhatott és hozott pozitív eredményeket ez a másfél évtized, de a magyar politika erkölcsi színvonalát nem emelte. Az Apponyi kötete által felölelt harmadfél évtized mérlegét talán ennek a mondásnak megfordítottja vonja meg. Sok pozitív eredményt nem hozott ez a harmadfél évtized, nem hozhatott már csak az örök ellenzékiség keserű terméketlenségénél fogva sem, és Apponyi szavaiból is nem egyszer kiütkö­zik a mély csalódás azért, hogy olyan bőven osz­totta neki politikai pályáján a kritikus szerepét, de olyan szűkm­arkúan a pozitív munkáét. Viszont ez az eredményekben szegény harmadfél évtized emelte a magyar politika intellektuális és etikai színvonalát. Nem törvényekben, alkotásokban, in­tézményekben jutott kifejezésre Apponyi hatása a magyar közéletre és a magyar politikára, csak egy olyan imponderabile-ban, amilyen az erkölcsi színvonal emelése. Ez az imponderabile azonban „támasza és talpköve“ az egész politikának, és így vétene a történeti igazság ellen az, aki a ter­méketlenség bélyegét akarná sütni Apponyi ne­gyedszázados tevékenységére. Apponyi politikai idealizmusa nem lett és nem is lehetett produktív erővé, de erre a politikai idealizmusra igen nagy szükség volt ellensúly gyanánt az ingatag és labilis politikai erkölcsök lusztrumai alatt. Szép könyv és mégis nyomasztóan nehéz ol­vasmány Apponyi írása. Nyomasztóan nehéz ol­vasmány, azért, mert geográfiája és története egy olyan világnak, amely fölött azóta összecsaptak­ a hullámok, geográfiája és története egy azóta,össze­rakott országnak, Alinifus 400 és nem 40 év elöli

Next