Világ, 1922. június (13. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-01 / 123. szám

hi Idadókiratai: VI. Ajjdri»»r­ut 41­ «am. Elöflsettsi ink S Magyarországban: Egész erre 1200 korona, guterre 100 korona, negyedévre 800 kor., ef­r hits 100 korona. A „VILÁ­G* nagjdaaik hétfő kivételével mindennap. Eggy szám in Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 5 kor. Ausztriában h­át- Mnap 80 kor. Vasárnap 190 kor. SHS államban 1 dinár SO pata. Vasárnap 2 dinnl XIII. évfolyam egyes szám­ára S korona. Budapest, CSÜTÖRTÖK 1922 junius k­iadaté­k felvételnek Budapest** * VTLIG kiadóhivatalában, Block, J., Blau J., Bokor, Bankó és Tina, Gyári és Nagy, Jantus és F latsa, Tenczer Gyula, Horp bajos, Klein Simon és Tány, Leopold Gyula, Leopold Gomer.­ Schwarz József, Siklay, Mezei Antal, Mosse Rudolf, Eckstein Bernit hirdetési iro­dákban, Bécsben: Hausenstein én Vogler, M. Dukes' Nachfolger, Rudolf Mosse. 123-ik szám Az urnák elé Csütörtökön válását Budapest, és csütörtökön üzenninek választás alá a vidéki városokban, a vi­déki falvakban olyan ellenzéki jelöltek, akik kö­zül minden egyes emberre szükség van a nemzet­gyűlésen. Szükség van, mert ma nem olyan időket élünk, amikor a törvényhozás falain kívül is le­het teljes súllyal, egész nyomatékkal befolyást gyakorolni az események folyására. Ezelőtt sokat tehetett egy újságcikk is. De most .­­ » Cenzúra Ugyan nincs, de van például a Világ számára rö­vid lejárattal, időről-időre meghosszabbított kol­portázsengedély, amely azért olyan rövid lejáratú, hogy emlékeztesse a Világ­ot internáltságának nyolc hónapjára. Cenzúra ugyan nincs, de holnap­tól fogva tizennegyedik hónapja van kitiltva a Vi­lág a pályaudvarokról és eddig semmiféle intézke­dés nem történt a kereskedelemügyi miniszter úr j­ogellenes rendszabályának megváltoztatására. A világ megnyugodott abban, hogy tizennégy hónap óta Hegyeshalmy őnagyméltósága jóvoltából, és Hegyeshalmy őnagyméltósága egyéni akciója ál­tal néhány ezer példánnyal kevesebbet adhatunk a közönség kezébe, mint adhatna különben. De Janig miniszterek tizennégy hónapon át szórakoz­hatnak ilyen egyéni akciókkal, addig bizonyos új­­ságcikkek megjelenése bizonyos újságokban nyil­ván nehézségekbe ütközik, akkor is, ha a szer­kesztő fontos közérdeknek tartja a cikk megjele­nését. Azonfelül megvalljuk mi is magunkról, hogy a kis adagokban átnyújtott kolportázsengedély, ez az örök emlékeztető, a drótsövények között töl­tött nyolc hónapra, ugyan nem fog rajtunk, de nem egy cikkünknél elfogott az az aggodalom, hogy azok, akiknek ez a cikk kellemetlen, nem fognak-e élni a háborús kivételes törvény Mai adott kivételes hatalmukkal és nem fogják-e meg­szüntetni a Világ­ot. És megvalljuk, ha szerényte­lennek hangzik i3, mi Világ betiltását nem akar­tuk kockáztatni, mert az a nézetünk, hogy­ inkább hallgasson a Világ néha, mint hallgasson mindig, mert a Világ szavára szüksége van ma az ország­nak, így azután, tartozunk ezzel a vallomással, hallgattunk néha, vagy csak a felét mondtuk el mondanivalónknak, vagy beszéltünk egy indiai problémáról, egy 3­ francia miniszterről, egy angol regényről, és közönségünkre bíztuk azt, hogy ol­vassa ki az ilyen cikkekből álláspontunkat egyik­­másik magyar kérdéssel szemben. Ezt megtehet­tük, hiszen az ellenzéki képviselők kis csoportja megakadályozta Tomcsányi sajtónovellájának tör­vénnyé emelkedését, azét a sajtónovelláét, amely büntetendő cselekménnyé minősítette az allegóriát és ezzel jelentékeny haladást hozott volna a ma­gyar jogrendszernek a Bach-korszak jogi elveivel szemben, mert a Bach-korszak engedte szavalni Tompa Mihály költeményét, A madár fiaihoz-t, és engedte szavalni Vörösmarty Vén cigány­át. Meg­lepődéssel, örömmel, elégtétellel állapítottuk meg azt, hogy sokan vannak, nagyon sokan, akik érte­nek a félszóból is, sokan vannak, nagyon sokan, akik számára a Világ így is elmondta azt, amit el kellett mondani. De még többen vannak az­ olya­­nok, akiknek az egészen világos, az egészen nyílt szavakra van szükségük, és világos, nyílt szavak ma csak egy helyről juthatnak a nyilvánosság elé, a nemzetgyűlésről. Azok közül, akik a nemzetgyűlés tribünjéről tudtak az országhoz beszélni, akiknek szava annyi nehéz napon dü­börgött végig a némává parancsolt országon, azok közül egynek sem szabad hiá­nyoznia a nemzetgyűlésről, a magyar nyilvánosság egyetlen szószékéről. Főleg pedig nem szabad hiányoznia azért, mert néhány ember túlságosan kényelmes volt elmenni az urnák elé, vagy nem egészen olyannak látja a lajstromot, amilyennek képzelte és ezért megbünteti azokat, akiknek képviselővé választását maga is legnagyobb érdek­nek tartja. Egész őszintén fogunk beszélni a vá­lasztási esélyekről, olyan őszintén, amilyen őszin­tén beszéltünk a magunk ügyéről, mert tiszta képet kell adnunk olvasóinknak a helyzetről. Ami Budapestet illeti: húsz szavazaton mul­­hatik és kimarad a nemzetgyűlésből Rupert Rezső, húsz szavazaton múlhatik és kimarad a nemzet­gyűlésből Bródy Ernő. A déli kerületben két oldal­ról indult meg az átkaroló támadás a liberális­demokrata front ellen és a listák tömege a sza­vazatok nagy szétforgácsolására fog vezetni. A liberális-demokrata lajstrom mögött nincsenek olyan anyagi erők, nincsenek olyan nagyszabású financiális eszközök, mint amilyenekre a nemzeti polgári párt és a gazdaságpolitikai párt támasz­­kodhatik. Lehet, hogy a déli kerületben könnyű­szerrel fog négy mandátumot kapni a liberális­­demokrata lajstrom, de az is lehet, hogy a kettős átkarolás és a szavazatok szétforgácsolása által húsz, vagy negyven szavazattal kevesebb es­ik­ a déli lajstromra, mint amennyi mandátumot adna a harmadik jelöltnek. Ez a harmadik jelölt pedig­­ Rupert Rezső. A déli kerület listavezetője, Bárczy István, ötödfélezer szavazatot kapott Sze­geden, de kisebbségben maradt. Majd máskor be­szélünk arról, hogyan és miért. A déli lista má­sodik helyén Rassay Károly áll, aki csütörtökön Nagykanizsán is fölveszi a küzdelmet. A legjobb kilátásokkal, mert Nagykanizsa és Kiskanizsa népe mögötte van, a legrosszabb kilátásokkal, mert egy nyíltszavazásos kerületben a pénzügy­­miniszter az ellenjelölt­je és mert­­ nem lehet tudni, milyen módszereket és milyen eszközöket fognak alkalmazni Rassay ellen Nagykanizsán azok, akik nem válogatósak a módszerekben és az eszközökben. Rupert Rezső kerületében, Devecser­­ben, szintén nyílt a szavazás és itt Rupert három ellenjelölttel áll szemben, három ellenjelölttel, akik bőven érvelnek azzal, amije nincsen Rupert Rezsőnek. Kétesztendős munka hírét és dicsőségét vitte le Devecserbe Rupert és­­ üres zsebét, az egységespárt jelöltje mögött nem csupán a nagy financiális eszközök állanak, de ott áll mögötte az egységespárt hatalmas választási apparátusa. És Rupert Rezső kapott ellenjelöltet a keresztény ellenzék részéről is, kapott ellenjelöltet, akinek támogatására megtette az utat a devecseri kerü­letbe gróf Andrássy Gyula és Friedrich István . .. Gróf Andrássy Gyula igy hálálta meg azt, hogy fogságra vetésének napjaiban, amikor Andrássyt cserbenhagyta saját pártja, Rupert a másik oldal­ról feléje sietett, eléje állott és testével védte meg. Így hálálta meg gróf Andrássy Gyula Devecserben Rupert Rezső jó szolgálatait iránta és Rupert Rezső jó szolgálatait az ország iránt. Rupert ellen dolgo­zik Devecserben a­m­int a nagybirtok, a papság, az egységes párt hatalmas apparátusa, Andrássy, Friedrich, és Rupert egymaga van a devecseri kerületben üres zsebbel. Mi láttunk a devecseri kerületben készült fényképfelvételeket, amelyeken a falvak apraja-nagyja Rupert elé sereglik, ruháját simogatja, virággal szórja teli útját. De három ellenjelölt, a pénz, a nagybirtok, az egységes párt hatalmas apparátusa, Andrássy, Friedrich és az egységes párt választási vezéreinek módszere: ez talán több annál a meleg és lelkes népszerűségnél, amely a devecseri kerületben körülöleli Rupert Rezsőt... f hisz szavazaton, húsz elmaradt szava­zaton, húsz eltékozolt szavazaton múlhatik a déli kerületben, és Rupert Rezső nem lesz képviselő. Húsz szavazaton múlhatik és megtörténik az, ami­nek Rupert Rezső minden objektív politikai ellen­fele szerint sem szabad megtörténnie, mert kárát vallaná az ország.­­ Budapest déli kerületében tehát, mindenki­nek szavaznia kell, és a liberális polgárság sorai­ból senki nem szavazhat másra, mint arra a lis­tára, amelynek harmadik helyén a magyar libe­rális polgárság egyik legbátrabb, legtisztább és legkiválóbb harcosa áll: Rupert Rezső. Az északi kerületben az ötödik helyre szorult jelölt forog abban a veszélyben, hogy húsz vagy negyven vagy hatvan szavazat hijján kimarad a nemzet­gyűlésből. Ennek pedig nem szabad megtörténnie azért, mert Bródy Ernő tizenhat esztendőn át állotta meg helyét férfiasan, keményen a magyar képviselők korában, férfiasan, keményen vereke­dett a nemzetgyűlés két esztendeje alatt, és nem szabad Bródy Ernőnek kimaradnia az új nemzet­gyűlés tagjai közül főleg azért, mert Bródy Ernő mandátuma biztos volna, ha Bródy Ernő nem hárítja el magától a biztos mandátumot. Bródy Ernő választhatott volna a harmadik és a negye­dik hely között az északi kerület lajstromán, és választotta az ötödik helyet, mert így megkönnyí­tette az egységes liberális listák kialakulását. A politikai törtetés korában Bródy Ernő szép pél­dáját adta az egyéni önfeláldozásnak és ezt az önfeláldozást, ezt a szép példát nem lehet meg­­hálálatlan hagyni. A tizenhat év munkáján, az el­múlt két év harcain felül ezzel a példával mu­tatta meg Bródy Ernő, hogy hely illeti meg a nemzetgyűlés padsorain Bródy Ernő mandátu­máról ezután nincs többé joguk lemondaniuk a Budapest­­választóinak ... Az a liberális polgári szavazó, aki úgy gon­dolja, hogy Bródy Ernő önfeláldozása minden­napos dolog, az a liberális polgár, aki úgy gon­dolja, hogy Rupert Rezsőre nincsen szükség a nemzetgyűlésen, ne szavazzon le holnap a libe­rális-demokrata lajstromra. De a többiek adják le szavazatukat mind egy szálig. A kormány többsége A választások első napja látszatra valóban a kormánypárt meglehetősen nagyarányú győzelmé­vel végződött, amiről a kormány félhivatalos kő­nyomatosai egymás után adják ki a bulletineket, százalékos kimutatásban közölve, hogy melyik párt hány mandátumot kapott. A bulletinek ugyan nem mondhatók teljesen elfogulatlannak, mert míg a kormánypárthoz a kormányt föltételesen támogató ellenzéki jelölteket is hozzászámítják, hogy így följavítsák az arányszámot, addig az el­lenzéki pártokat egy kicsit felületesen kezelik, és egy párt jelöltjeit két név alatt is kimutatják, hogy így az ellenzéki pártok mandátumai egészen el­enyészően kevésnek tűnjenek föl. Ezek az aprósá­gok azonban tényleg nem változtatnak lényegesen az eredményen, az egységes párt győzött vasár­nap, ha talán az eszközöknek és módoknak nem is azzal a tisztaságával, amely az ilyen győzelemnek erkölcsi jelentőséget is adna. És különös: a vasárnapi győzelem mégsem elégítette ki gróf Bethlen István pártját. Nem elé­gítette ki, mert politikailag avatatlan és kevéssé gyakorlott szem is fölfedezhette a két terminus köré csoportosított kerületek között lévő különb­séget. A vasárnapi turnusba osztotta be a kormány a pártja számára legbiztosabbnak látszó kerülete­ket és majdnem kivétel nélkül csak ezeket a kerü­leteket, úgy, hogy győzelmének, az előre megejtett számítások alapján, sokkal nagyobbnak, sokkal fölényesebbnek kellett volna lennie. A­ vasárnapi választások eredménye azért nem elégíti ki a kor­mánypártot, mert azt az arányszámot, amelyet va­sárnap sikerült elérnie, aligha tudja megtartani csütörtökön is, mert tisztában van vele, hogy a csütörtöki választáson — amelyeken a legtöbb tit­kos kerület is dönt mandátuma fölött — elkesere­dett küzdelmet kell folytatnia csak azért, nehogy az ellenzék kerüljön ki győztesként. Kétszáz egységespárti képviselőről beszéltek a kormánypártban a választási kampány megindu­lásakor és ez a kétszáz fokozatosan csökkent száz­­kilencvenre, száznyolcvanra, míg ma eljutottak oda, hogy az optimisták,, vagy lehet, a helyesen lá­tók, százötvenöt mandátumra számítanak az új nemzetgyűlésben. Százötvenöt mandátum a két­száznegyvenösből, ez kilencven főnyi ellenzéket és hatvanöt szótöbbséget jelent az első napon. Hat­vanöt főnyi többség már magában véve sem mondható erősnek és gyakran igen kellemetlen helyzetbe hozhatja a kormányt, de igen valószínű­nek látszik az, hogy az egységespárti lobogó alatt megválasztott képviselők közül jó néhány nem fog sokáig kitartani a jobboldalon, ami a pártnak igen kellemetlen, esetleg egyenesen katasztrofális apa­dását idézhetné elő. Száznyolcvan mandátumra számított az egy­­séges párt a múlt héten és ma már csak százöt­venre számít, érthető tehát, hogy a lelkesedés magában a pártban nem olyan nagyfokú, mint a félhivatalos kőnyomatosokban és a kor­mányhoz közelálló lapokban. Az eredménytelensé­get, helyesebben mondva az eredmény elégtelen­­séggét két dologgal magyarázzák: az ellenzék ter­rorjával és a főispánok erélytelenségével. Ami az elsőt illeti, az talán a választások második napján sem fog csökkenni. Az ellenzék jelöltjei éppen úgy fogják a börtönből terrorizálni a választókat, ép­pen úgy fogják saját érdekükben megmozgatni a hivatalos apparátust és a csendőrséget, az ellen­zék éppen úgy meg fogja fenyegetni a választókat az iparengedélyek elvonásával, a hatósági ellátás megszüntetésével és internálással, mint tette va­sárnap. Ami azonban a másodikat illeti, a főispá­nok erélytelenségét, ezt talán egy kicsit pesszi­­misztikusan ítélik meg az egységes pártban a fő­ispánok rovására: valószínűnek látszik, hogy ez az erély, amely vasárnap is csak a nagyon sokat kö­­vetelők számára hagyott hátra kívánni valót, csü­­törtökre csak fokozódni fog és éppen ezért köny** nyen hogy kormánypárti informáto­runk túlságosan sötét színben látta a jövendőt Tagadhatatlan, hogy a csütörtöki választáso­kon az ellenzék sokkal jobb esélyekkel indul. A szavazók nagy tömegei látták, hogy minden nyo­más ellenére is lehet ellenzéki jelöltet megválasz­tani, a szavazók azt is látták, hogy miniszterek és

Next