Világ, 1922. június (13. évfolyam, 123-145. szám)
1922-06-01 / 123. szám
hi Idadókiratai: VI. Ajjdri»»rut 41 «am. Elöflsettsi ink S Magyarországban: Egész erre 1200 korona, guterre 100 korona, negyedévre 800 kor., efr hits 100 korona. A „VILÁG* nagjdaaik hétfő kivételével mindennap. Eggy szám in Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 5 kor. Ausztriában hát- Mnap 80 kor. Vasárnap 190 kor. SHS államban 1 dinár SO pata. Vasárnap 2 dinnl XIII. évfolyam egyes számára S korona. Budapest, CSÜTÖRTÖK 1922 junius kiadaték felvételnek Budapest** * VTLIG kiadóhivatalában, Block, J., Blau J., Bokor, Bankó és Tina, Gyári és Nagy, Jantus és F latsa, Tenczer Gyula, Horp bajos, Klein Simon és Tány, Leopold Gyula, Leopold Gomer. Schwarz József, Siklay, Mezei Antal, Mosse Rudolf, Eckstein Bernit hirdetési irodákban, Bécsben: Hausenstein én Vogler, M. Dukes' Nachfolger, Rudolf Mosse. 123-ik szám Az urnák elé Csütörtökön válását Budapest, és csütörtökön üzenninek választás alá a vidéki városokban, a vidéki falvakban olyan ellenzéki jelöltek, akik közül minden egyes emberre szükség van a nemzetgyűlésen. Szükség van, mert ma nem olyan időket élünk, amikor a törvényhozás falain kívül is lehet teljes súllyal, egész nyomatékkal befolyást gyakorolni az események folyására. Ezelőtt sokat tehetett egy újságcikk is. De most . » Cenzúra Ugyan nincs, de van például a Világ számára rövid lejárattal, időről-időre meghosszabbított kolportázsengedély, amely azért olyan rövid lejáratú, hogy emlékeztesse a Világot internáltságának nyolc hónapjára. Cenzúra ugyan nincs, de holnaptól fogva tizennegyedik hónapja van kitiltva a Világ a pályaudvarokról és eddig semmiféle intézkedés nem történt a kereskedelemügyi miniszter úr jogellenes rendszabályának megváltoztatására. A világ megnyugodott abban, hogy tizennégy hónap óta Hegyeshalmy őnagyméltósága jóvoltából, és Hegyeshalmy őnagyméltósága egyéni akciója által néhány ezer példánnyal kevesebbet adhatunk a közönség kezébe, mint adhatna különben. De Janig miniszterek tizennégy hónapon át szórakozhatnak ilyen egyéni akciókkal, addig bizonyos újságcikkek megjelenése bizonyos újságokban nyilván nehézségekbe ütközik, akkor is, ha a szerkesztő fontos közérdeknek tartja a cikk megjelenését. Azonfelül megvalljuk mi is magunkról, hogy a kis adagokban átnyújtott kolportázsengedély, ez az örök emlékeztető, a drótsövények között töltött nyolc hónapra, ugyan nem fog rajtunk, de nem egy cikkünknél elfogott az az aggodalom, hogy azok, akiknek ez a cikk kellemetlen, nem fognak-e élni a háborús kivételes törvény Mai adott kivételes hatalmukkal és nem fogják-e megszüntetni a Világot. És megvalljuk, ha szerénytelennek hangzik i3, mi Világ betiltását nem akartuk kockáztatni, mert az a nézetünk, hogy inkább hallgasson a Világ néha, mint hallgasson mindig, mert a Világ szavára szüksége van ma az országnak, így azután, tartozunk ezzel a vallomással, hallgattunk néha, vagy csak a felét mondtuk el mondanivalónknak, vagy beszéltünk egy indiai problémáról, egy 3 francia miniszterről, egy angol regényről, és közönségünkre bíztuk azt, hogy olvassa ki az ilyen cikkekből álláspontunkat egyikmásik magyar kérdéssel szemben. Ezt megtehettük, hiszen az ellenzéki képviselők kis csoportja megakadályozta Tomcsányi sajtónovellájának törvénnyé emelkedését, azét a sajtónovelláét, amely büntetendő cselekménnyé minősítette az allegóriát és ezzel jelentékeny haladást hozott volna a magyar jogrendszernek a Bach-korszak jogi elveivel szemben, mert a Bach-korszak engedte szavalni Tompa Mihály költeményét, A madár fiaihoz-t, és engedte szavalni Vörösmarty Vén cigányát. Meglepődéssel, örömmel, elégtétellel állapítottuk meg azt, hogy sokan vannak, nagyon sokan, akik értenek a félszóból is, sokan vannak, nagyon sokan, akik számára a Világ így is elmondta azt, amit el kellett mondani. De még többen vannak az olyanok, akiknek az egészen világos, az egészen nyílt szavakra van szükségük, és világos, nyílt szavak ma csak egy helyről juthatnak a nyilvánosság elé, a nemzetgyűlésről. Azok közül, akik a nemzetgyűlés tribünjéről tudtak az országhoz beszélni, akiknek szava annyi nehéz napon dübörgött végig a némává parancsolt országon, azok közül egynek sem szabad hiányoznia a nemzetgyűlésről, a magyar nyilvánosság egyetlen szószékéről. Főleg pedig nem szabad hiányoznia azért, mert néhány ember túlságosan kényelmes volt elmenni az urnák elé, vagy nem egészen olyannak látja a lajstromot, amilyennek képzelte és ezért megbünteti azokat, akiknek képviselővé választását maga is legnagyobb érdeknek tartja. Egész őszintén fogunk beszélni a választási esélyekről, olyan őszintén, amilyen őszintén beszéltünk a magunk ügyéről, mert tiszta képet kell adnunk olvasóinknak a helyzetről. Ami Budapestet illeti: húsz szavazaton mulhatik és kimarad a nemzetgyűlésből Rupert Rezső, húsz szavazaton múlhatik és kimarad a nemzetgyűlésből Bródy Ernő. A déli kerületben két oldalról indult meg az átkaroló támadás a liberálisdemokrata front ellen és a listák tömege a szavazatok nagy szétforgácsolására fog vezetni. A liberális-demokrata lajstrom mögött nincsenek olyan anyagi erők, nincsenek olyan nagyszabású financiális eszközök, mint amilyenekre a nemzeti polgári párt és a gazdaságpolitikai párt támaszkodhatik. Lehet, hogy a déli kerületben könnyűszerrel fog négy mandátumot kapni a liberálisdemokrata lajstrom, de az is lehet, hogy a kettős átkarolás és a szavazatok szétforgácsolása által húsz, vagy negyven szavazattal kevesebb esik a déli lajstromra, mint amennyi mandátumot adna a harmadik jelöltnek. Ez a harmadik jelölt pedig Rupert Rezső. A déli kerület listavezetője, Bárczy István, ötödfélezer szavazatot kapott Szegeden, de kisebbségben maradt. Majd máskor beszélünk arról, hogyan és miért. A déli lista második helyén Rassay Károly áll, aki csütörtökön Nagykanizsán is fölveszi a küzdelmet. A legjobb kilátásokkal, mert Nagykanizsa és Kiskanizsa népe mögötte van, a legrosszabb kilátásokkal, mert egy nyíltszavazásos kerületben a pénzügyminiszter az ellenjelöltje és mert nem lehet tudni, milyen módszereket és milyen eszközöket fognak alkalmazni Rassay ellen Nagykanizsán azok, akik nem válogatósak a módszerekben és az eszközökben. Rupert Rezső kerületében, Devecserben, szintén nyílt a szavazás és itt Rupert három ellenjelölttel áll szemben, három ellenjelölttel, akik bőven érvelnek azzal, amije nincsen Rupert Rezsőnek. Kétesztendős munka hírét és dicsőségét vitte le Devecserbe Rupert és üres zsebét, az egységespárt jelöltje mögött nem csupán a nagy financiális eszközök állanak, de ott áll mögötte az egységespárt hatalmas választási apparátusa. És Rupert Rezső kapott ellenjelöltet a keresztény ellenzék részéről is, kapott ellenjelöltet, akinek támogatására megtette az utat a devecseri kerületbe gróf Andrássy Gyula és Friedrich István . .. Gróf Andrássy Gyula igy hálálta meg azt, hogy fogságra vetésének napjaiban, amikor Andrássyt cserbenhagyta saját pártja, Rupert a másik oldalról feléje sietett, eléje állott és testével védte meg. Így hálálta meg gróf Andrássy Gyula Devecserben Rupert Rezső jó szolgálatait iránta és Rupert Rezső jó szolgálatait az ország iránt. Rupert ellen dolgozik Devecserben amint a nagybirtok, a papság, az egységes párt hatalmas apparátusa, Andrássy, Friedrich, és Rupert egymaga van a devecseri kerületben üres zsebbel. Mi láttunk a devecseri kerületben készült fényképfelvételeket, amelyeken a falvak apraja-nagyja Rupert elé sereglik, ruháját simogatja, virággal szórja teli útját. De három ellenjelölt, a pénz, a nagybirtok, az egységes párt hatalmas apparátusa, Andrássy, Friedrich és az egységes párt választási vezéreinek módszere: ez talán több annál a meleg és lelkes népszerűségnél, amely a devecseri kerületben körülöleli Rupert Rezsőt... f hisz szavazaton, húsz elmaradt szavazaton, húsz eltékozolt szavazaton múlhatik a déli kerületben, és Rupert Rezső nem lesz képviselő. Húsz szavazaton múlhatik és megtörténik az, aminek Rupert Rezső minden objektív politikai ellenfele szerint sem szabad megtörténnie, mert kárát vallaná az ország. Budapest déli kerületében tehát, mindenkinek szavaznia kell, és a liberális polgárság soraiból senki nem szavazhat másra, mint arra a listára, amelynek harmadik helyén a magyar liberális polgárság egyik legbátrabb, legtisztább és legkiválóbb harcosa áll: Rupert Rezső. Az északi kerületben az ötödik helyre szorult jelölt forog abban a veszélyben, hogy húsz vagy negyven vagy hatvan szavazat hijján kimarad a nemzetgyűlésből. Ennek pedig nem szabad megtörténnie azért, mert Bródy Ernő tizenhat esztendőn át állotta meg helyét férfiasan, keményen a magyar képviselők korában, férfiasan, keményen verekedett a nemzetgyűlés két esztendeje alatt, és nem szabad Bródy Ernőnek kimaradnia az új nemzetgyűlés tagjai közül főleg azért, mert Bródy Ernő mandátuma biztos volna, ha Bródy Ernő nem hárítja el magától a biztos mandátumot. Bródy Ernő választhatott volna a harmadik és a negyedik hely között az északi kerület lajstromán, és választotta az ötödik helyet, mert így megkönnyítette az egységes liberális listák kialakulását. A politikai törtetés korában Bródy Ernő szép példáját adta az egyéni önfeláldozásnak és ezt az önfeláldozást, ezt a szép példát nem lehet meghálálatlan hagyni. A tizenhat év munkáján, az elmúlt két év harcain felül ezzel a példával mutatta meg Bródy Ernő, hogy hely illeti meg a nemzetgyűlés padsorain Bródy Ernő mandátumáról ezután nincs többé joguk lemondaniuk a Budapestválasztóinak ... Az a liberális polgári szavazó, aki úgy gondolja, hogy Bródy Ernő önfeláldozása mindennapos dolog, az a liberális polgár, aki úgy gondolja, hogy Rupert Rezsőre nincsen szükség a nemzetgyűlésen, ne szavazzon le holnap a liberális-demokrata lajstromra. De a többiek adják le szavazatukat mind egy szálig. A kormány többsége A választások első napja látszatra valóban a kormánypárt meglehetősen nagyarányú győzelmével végződött, amiről a kormány félhivatalos kőnyomatosai egymás után adják ki a bulletineket, százalékos kimutatásban közölve, hogy melyik párt hány mandátumot kapott. A bulletinek ugyan nem mondhatók teljesen elfogulatlannak, mert míg a kormánypárthoz a kormányt föltételesen támogató ellenzéki jelölteket is hozzászámítják, hogy így följavítsák az arányszámot, addig az ellenzéki pártokat egy kicsit felületesen kezelik, és egy párt jelöltjeit két név alatt is kimutatják, hogy így az ellenzéki pártok mandátumai egészen elenyészően kevésnek tűnjenek föl. Ezek az apróságok azonban tényleg nem változtatnak lényegesen az eredményen, az egységes párt győzött vasárnap, ha talán az eszközöknek és módoknak nem is azzal a tisztaságával, amely az ilyen győzelemnek erkölcsi jelentőséget is adna. És különös: a vasárnapi győzelem mégsem elégítette ki gróf Bethlen István pártját. Nem elégítette ki, mert politikailag avatatlan és kevéssé gyakorlott szem is fölfedezhette a két terminus köré csoportosított kerületek között lévő különbséget. A vasárnapi turnusba osztotta be a kormány a pártja számára legbiztosabbnak látszó kerületeket és majdnem kivétel nélkül csak ezeket a kerületeket, úgy, hogy győzelmének, az előre megejtett számítások alapján, sokkal nagyobbnak, sokkal fölényesebbnek kellett volna lennie. A vasárnapi választások eredménye azért nem elégíti ki a kormánypártot, mert azt az arányszámot, amelyet vasárnap sikerült elérnie, aligha tudja megtartani csütörtökön is, mert tisztában van vele, hogy a csütörtöki választáson — amelyeken a legtöbb titkos kerület is dönt mandátuma fölött — elkeseredett küzdelmet kell folytatnia csak azért, nehogy az ellenzék kerüljön ki győztesként. Kétszáz egységespárti képviselőről beszéltek a kormánypártban a választási kampány megindulásakor és ez a kétszáz fokozatosan csökkent százkilencvenre, száznyolcvanra, míg ma eljutottak oda, hogy az optimisták,, vagy lehet, a helyesen látók, százötvenöt mandátumra számítanak az új nemzetgyűlésben. Százötvenöt mandátum a kétszáznegyvenösből, ez kilencven főnyi ellenzéket és hatvanöt szótöbbséget jelent az első napon. Hatvanöt főnyi többség már magában véve sem mondható erősnek és gyakran igen kellemetlen helyzetbe hozhatja a kormányt, de igen valószínűnek látszik az, hogy az egységespárti lobogó alatt megválasztott képviselők közül jó néhány nem fog sokáig kitartani a jobboldalon, ami a pártnak igen kellemetlen, esetleg egyenesen katasztrofális apadását idézhetné elő. Száznyolcvan mandátumra számított az egységes párt a múlt héten és ma már csak százötvenre számít, érthető tehát, hogy a lelkesedés magában a pártban nem olyan nagyfokú, mint a félhivatalos kőnyomatosokban és a kormányhoz közelálló lapokban. Az eredménytelenséget, helyesebben mondva az eredmény elégtelenséggét két dologgal magyarázzák: az ellenzék terrorjával és a főispánok erélytelenségével. Ami az elsőt illeti, az talán a választások második napján sem fog csökkenni. Az ellenzék jelöltjei éppen úgy fogják a börtönből terrorizálni a választókat, éppen úgy fogják saját érdekükben megmozgatni a hivatalos apparátust és a csendőrséget, az ellenzék éppen úgy meg fogja fenyegetni a választókat az iparengedélyek elvonásával, a hatósági ellátás megszüntetésével és internálással, mint tette vasárnap. Ami azonban a másodikat illeti, a főispánok erélytelenségét, ezt talán egy kicsit pesszimisztikusan ítélik meg az egységes pártban a főispánok rovására: valószínűnek látszik, hogy ez az erély, amely vasárnap is csak a nagyon sokat követelők számára hagyott hátra kívánni valót, csütörtökre csak fokozódni fog és éppen ezért köny** nyen hogy kormánypárti informátorunk túlságosan sötét színben látta a jövendőt Tagadhatatlan, hogy a csütörtöki választásokon az ellenzék sokkal jobb esélyekkel indul. A szavazók nagy tömegei látták, hogy minden nyomás ellenére is lehet ellenzéki jelöltet megválasztani, a szavazók azt is látták, hogy miniszterek és