Világ, 1922. augusztus (13. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-01 / 172. szám

2 1922 Angusztus ív VILÁG már, de nem kérünk belőle. Visszaemlékezünk arra, hogy a választások idején egyébre se volt gondja, mint a polgári ellenzék letörésére, mégha a szocialisták győzelme árán is. Most intézze el dolgát maga velük. Mi megférünk velük. Becsü­letes politikát vallanak. Nyíltan hadat üzennek a kommunizmusnak, őrületnek nevezik. Küzdenek a szegényekért, elnyomottakért, a mindennapi ke­nyérért, az integritásért. Segítse őket Isten ebben a munkájukban. Még a nemzetköziségüktől sem félünk. Azt mondják, hogy nemzetközi össze­köttetéseiket arra akarják felhasználni, hogy a külföld munkásságát a magyar érdekek mellé sorakoztassák. Ezért nem veszünk össze velük. Aztán egy kicsit furcsa is a nemzetköziségük. Kegyetlen harcot vívnak azért, hogy az országból ne vigyenek ki más országokba egy deka lisztet­­ sem, míg a kormány, mely nem nemzetközi, mil­lió métermázsaszám akarja a mae' -”- kenyeret idegen országba vinni. Íme a nemzetköziség — gyakorlatban, szóban, képben és írásban. Vég­céljaikra sem vagyunk kiváncsiak. Ezért erom­­rozza őket naiv aggályoskodással leginkább a kormányelnök úr. Tudhatná pedig, hogy végcél­juk csakugyan az, hogy a tőkét kisajátítsák majd valamikor — pár ezer év múlva. Majd akkor, ha — úgy mondják — a történelmi fejlő­dés addig a pontig ér. Kár tehát velük öt év miatt ebből az okból összeveszni, nagy hűhót csapni, ha addig ők sem akarnak mást, mint mi, az összes polgári pártok, a céltudatos, ugrástól ment fejlődést, takarékosságot, fokozatos és igaz­ságos adózást, igazi földreformot stb. Arról sem ők, sem mi nem lehetünk, hogy a fokozatos fej­lődést nem úgy képzeljük, mint a miniszterelnök úr, hogy, t. i. a demokratikus választójogot elko­bozni, a választók ellen erőszakot alkalmazni s általában a­­ szabadságjogokat visszafejleszteni, vagyis továbbra is oiban internálni, a sajtósza­badságot elnyomni, bűnösöket pártolni és még sok egyéb rosszat pártolni kell. Általában polémia tölti ki a miniszterelnök egész beszédét. Miután a polgári pártokat közös munkára invitálja,­­ legádázabb haraggal a Rassay-pártra tör. a szemére lobbantja többek közt Rassaynak, hogy igaztalan, mikor azzal vádolja őt, hogy a nép nagyobb részét megfosztotta a vá­lasztójogtól, holott ő csak azt léptette életbe ren­deletében, amire nézve a régi nemzetgyűléssel meg­egyezett. Beszél arról is Rassavnak adott válasz­képpen, hogy nem a többség erőszakoskodott, ha­nem ellenkezőleg, a többségit és kormányát nevez­ték királygyilkosnak. Mentegeti eljárását, hogy ha egyesek mozgási szabadságát korlátozták, ez maga­sabb szempontból történt, inkább csak az októberi politikusok ellen irányult. Kifogásolja, hogy a Rassay-párt kisgazdapártinak vallja magát, holott Budapestről szerzi be jelöltjeit, távol a kisgazda­­társ­adalomtól. Nem ismeri el, hogy pártunk libe­rális, hanem modern radikalizmus van liberaliz­musunk mögött, mely utóbbi hibái mellett is — úgymond — nagy és hatalmas alkotótényező volt félszázadon át. Kérdi, mit akarunk azzal, hogy népszavazás döntsön a királykérdésben. Emögött­­— úgymond — alighanem „rejtett köztársasági gondolat áll“. Megkockáztatja azt az állítást is, hogy a Rassay-pártnak alig van ma tagja, ki az 1918-as októberi forradalomban valami jelentős szerepet ne vitt volna. „Ha ez optikai csalódás volna — úgymond —, utalok Jászi Oszkárra, ki Bécsben arról írt, hogy azért nem győzött a válasz­­tásokon a liberális ellenzék, mert nem vallotta olyan nyíltan az októberi elveket, mint kellett volna s mert régi álliberálisokkal működött együtt." Beszél hetet-havat, mindent össze a radi­kalizmusról, hogy az dugáru, melyet kisgazda­jelszó alatt valakik be akarnak csempészni a ma­gyar közéletbe s melynek törekvése a szegény tár­sadalmi osztályok forradalmasítása, eszköze a rá­­licitálás a szociáldemokratákra. Beszédjének veleje, hogy programmot sem hallott tőlünk, hacsak nem Programm a kormányprogramm általános ne­­gációja. Egy miniszterelnök szájából hangzott el ez a beszéd. Minden mondatában igaztalan tá­madásokkal védekezik. Ahelyett, hogy a kormány­zat bűneit, melyek éveken át veszélyeztettek éle­tet, szabadságot, vagyont és becsületet, feldúlták a közjog, büntetőjog és magánjog egész területét, beismerné s szánom-bánommal mutatna arra, hogy azok a jelszavak, melyek alatt a kormány­­politika évek óta megvonult, csak hazug trans­­parens voltak, eltakarására annak, hogy a haza fogalma és szent érdekei önző csoportok érdekei­vel azonosíthatók s az állam afféle közjogi rész­vénytársaság fogalmával helyettesíthető legyen, még neki áll feljebb s nekiront azoknak, kik szenvedések országutját járták, csak hogy a hazát híven szolgálhassuk s végre elmondhassa a minisz­terelnök úr is, mit akaratlanul is egy régi-régi beszédemből idézett, hogy: „az államot nemcsak rosszakarat stb., hanem rövidlátás is tönkreteheti“. Programm helyett a történetíró szerepére vállal­kozik, gyanúsít, ágál, ítél elevenek és holtak fölött, ahelyett, hogy tárgyi kérdésekkel foglalkoznék, megmondaná végre, hogy mit akar, merre, hogyan van menekülés abból a végveszedelemből, mely­ben vagyunk. Magasztalja politikáját és pártját, miközben a korona kurzusa, hogy immár régi harmad fillérnél is kevesebb, arcába kacag. Lehet, hogy rossz, tisztelt miniszterelnök úr, az ellenzéki politika , mit mondjunk akkor az ön politikájáról, mely végre is nem tud nagyobb alkotást felmutatni, mint a bot és numerus clausus kultuszának továbbfejlesztését, a harmad­filléres koronát és a zalaegerszegi internáló tábort, vagy azt a többséget, mely Héjjas Ivánt és az Eck­­hardt-féle javaslatokat ünnepli. Melyik radika­­lizmus és október az, mely nemzetet messzebb vezethet a romlásba, mint amennyire már jutot­tunk. És a vége az, hogy a miniszterelnök úr pártjá­nak még nincs is programmja. Vagy ki nem em­lékszik arra a derűs tréfára, mikor jól ment már a választási küzdelemben. Gömbös Gyula, a man­dátum-diktátor, nemes versenyre szólította fel pártja bölcseit, hogy dolgozzák ki a pártpro­­gramm ilyen és olyan részeit. Azóta nem hallot­tunk többet erről a programairól, melyhez elő­legül a többséget összeverbuválták. Azt mondja mégis a miniszterelnök úr, hogy a mi programmunk csak ennek a programmnak negációja. Ugy­e, ez legalább is lehetetlen ? Ezt jobb tudomása ellenére mondhatja csak, mert azt talán mégis csak tudnia kell, hogy pártunk pro­­gramomja heteken át feküdt a belügyminiszter úr előtt, még jóváhagyta, írásban, nyomtatásban ad­tuk ki, de élőszóval is százszor elmondottuk, hogy mit akarunk. Elmondottuk, hogy jogállamot akarunk, a tisztességnek, becsületnek, igazságnak, jóságnak, a kultúrának országát akarjuk ; szolga­ság helyett a szabadságot akarjuk ; internálási tábor helyett minden magyarnak kenyeret aka­runk, mert csak a mindennapi kenyér országa állhat ellen a kommunizmusnak és egyéb forra­dalmaknak. Elmondottuk, hogy olyan országot akarunk, mely az ember javára legalább az állati jogokat biztosítja, hogy ne lehessen büntetlenül senkit agyonütni. A száj-kereszténység és száj­­hazafiság helyett a tettek kereszténységét és haza­­fiságát akarjuk. Ezt is százszor elmondottuk. Azt akarjuk, hogy a hazát ne sajátítsák ki a maguk kedvére kiváltságosak. A minden milliók országát akarjuk. Októberi politikusokat is szigorúan ke­res köztünk a miniszterelnök úr. Ott ül mellette nagyatádi Szabó István, kivel szemben Búza Barnának, ki különben nem tagja pártunk­nak, mindössze csak az a bűne, hogy még min­dig azt a földreformot akarja, melyre hajdanán még Nagyatádi is vele együtt esküdött. "Ott volt kormányában Tomcsámyi miniszter, ki a kommu­nizmust is végigszolgálta. Ott vannak még párt­jában néhai Károlyi-főispánok, nemzeti tanácso­sok jó sokan. Söpörjön a maga portáján. Azzal se vesződjék gróf Bethlen, hogy miért nevezzük ma­gunkat kisgazdapártiaknak. Kérdezze meg előbb önmagát, hogy miért az ő és miért kisgazdák az ő szolgabirái s viszont hová tette a régi csizmás képviselőket Kérdi azt is, mit akarunk a nép­szavazással, mire nézve akarjuk. Megmondtuk és megsúghatom újra. Igenis az államformára is akarjuk. Azt akarjuk, hogy ne 245 ember szavaz­zon századokra kiható kérdésekről, mert azokat részben megvenni, részben megfélemlíteni, részben becsukni stb. lehet. A milliókkal mindezt ke­­vésbbé lehet megcselekedni. Nem akarunk semmi rosszat, ön azt állítja, hogy a magyar nép király­ságpárti. Baj nem lehet tehát a népszavazásból. Legalább nem lesz polgárháború, mert esetleg az talál lenni, ha csak hatalmasok döntenek így, vagy úgy, míg a maga döntésében meg szokott nyu­­godni a nép. Minden magja az volna az egész miniszter­­elnöki beszédnek, hogy a végén beszél arról, hogy­ ő a fokozatos fejlődés és haladás politikáját kép­viseli, hogy Kossuth Lajost nem ilyen és olyan intézményekért (például sajtószabadság, par­lamentarizmus, szabadságharc, s egyéb ha­­szontalanságok) istenítik, hanem csak mert a jobbágyokat fölszabadította s földet adott a népnek. Ennélfogva — úgymond — ő is ezt fogja tenni: „Fokozatosan, becsületesen, gyor­san végre kell hajtani a földreformot.“ Kell. Kell ! Dehát mi akadályozta eddig ebben? Azt mondja,­­ az intelligencia, mert nem­ járult hozzá a reform­­ gyors megvalósításához. Előbb azonban jól le­szidja Apponyi grófot, mert múltkoriban véle­­­­ményt mert kockáztatni arról, hogy kell ugyan­­ az intelligencia­­vezető szerepe, de ez nem jelenti, mint nem régen még, a könnyelmű és kedélyes középosztály uralmát. Nem úgy van, mondja, gróf Andrássy és gróf Apponyi közreműködését a földreform terén akarja igénybe venni. Bizo­­­­nyosan arra célzott ezzel, hogy osszák fel birto­kaikat, itt mutassák meg, mit tudnak, úgy hal­lom, Andrássy gróf akkor csendesen valamit közbeszólt, alighanem azt, hogy miért nem osz­totta és osztja fel a miniszterelnök úr Erdélyben a Bethlen-birtokokat az otthagyott magyarok közt. De végre is ez az ő belső ügyük. Magyar nemzeti demokráciát akarunk — végzi beszédet a miniszterelnök. Kell. Akarunk. Két év óta van a kormány és ország élén. Minden tőle függött. Az is, hogy a választásokon odaterelte az intelli­genciát, ahová akarta. És még mindig ott tart, hogy az ellenzék radikális, az intelligencia ezt akadályozta, azt akadályozta és ami a többit illeti: kell és akarunk. Hosszú, éves kormányzás után az ember mégis csak elvárhatná, hogy ne a miniszterelnök, mintha újdonsült volna, ha­nem tettei beszélnének . . . Szavak! Szavak! Mindig csak szavak. Tettek, tények csak az, hogy: a korona harmadfillér —, hogy külföldi kölcsön kellene —, hogy a rokkantaknak, hadi­árváknak és még sokaknak — de sokaknak! — kenyér kellene, de csak internálótáborokra te­lik —, hogy az adókat emelni kell —, hogy a posta, távirda, telefon, vasút tarifája ijesztően emelkedik s hogy a sok hog­­gyal végezzél, a drágaság . . . Mit mondjak, rémes, borzalmas? Mind kevés. El innen, jer, vezess, Lucifert Uj szin, uj világ, ahová vezethet ? Rakovszky Iván beszéde. Történelmi esemény. Igazi szolga-, bírói remeklés. Ne búsuljatok, szegény, szomorú magyarok. Ti se, verpeléti választók, kik ott ültök Egerben, barátságos szolgabirói fogdában, mert elvétettétek a korteskedést. Szemben néhány lé­pésre az alispán: disznóólak. Vigasztalódjatok ! azt mondja a belügyminiszter úr, hogy az inter­nálás csak preventív intézkedés. Tehát nem lélek gyötrelme és test szenvedése ! Egészen más, ha valakit nem preventive, hanem miután pártatlan bíróság elítélte, börtönbe dugnak. Ez már, ez igen, ez már nem egyszerű védekezés. Ha így fogjuk fel a dolgot, mondja a miniszter, akkor sok mindent másként látunk. Persze, persze, akkor csak op­tikai csalódás az egész, ha valakit ártatlanul el­hurcolnak, talán évekre, a családi körből. Optikai csalódás , tehát nem szabad az otthonmaradt kis éhes apróságoknak kenyérért sírni, az asszonynak könnyezni, a sifonérnak, batyunak kötyavetyére indulni. Elég ebből ennyi is. Gyerünk tovább, Lucifer ! Az első szerb költségvetés­ ű A szerb parlament tegnap 162 szóval 48 ellen elfogadta az első állami költségvetést az SHS- királyság megalkotása óta. A pénzügyminiszter rá­mutatott az állami bevételek gyors emelkedésére. Az új kölcsön a dinár váltóárfolyamát emelné és ez általános pénzügyi javulást fog eredményezni és a fedezetlen szükséglet megszüntetését hozza magával. De Valera tovább harcol Írország délnyugati részében a harc lassan fejlődik tovább. Tegnap éjjel elfoglalták Bruree falut, mely körülbelül öt mértföldnyire fekszik nyugatra Kilmallocktól. Ma reggel hír érkezett arról, hogy Kilmallock minden pillanatban eleshe­tik. Ha ez a pont is a nemzeti haderők kezébe jut, úgy Mallow és Fermoy válhatnak a felkelők legközelebbi védelmi állásaivá. úgy látszik, De Valera még mindig Írország­ban tartózkodik és nem felelnek meg a valóság­nak azok a hírek, melyek szerint Amerikába uta­zott volna. Állítólag megállapították, hogy De Valera a parancsnoka a felkelők jobbszárnyának, melynek állását több oldalról veszélyeztetik. Megalakult az új lengyel kormány Miután Korfanty kísérletei a hatalom elnyerésére meghiúsultak, Pilsudsky államfő ma kinevezte az új lengyel kormányt. Miniszterelnök és egyben közoktatásügyi mi­­i­niszter dr. Kovák Julián, tanár, belügyminiszter Kamiewsky, külügyminiszter Maryiewicz, hadügymi­niszter Sosnovsky, pénzügyminiszter Jazerzehstcy, igazságügyminiszter Makovsky, földmivelésügyi mah­niszter Racynsky, a kereskedelmi és ipari minizté­­rium vezetője Strassburger, vasúti miniszter Zagorátp Marynovsky, a posta- és táviróminisztérium vezetője Mosczinsky, a közmunkaügyi­i minisztérium­ vezetője Ryb­iynsky, nép­jóléti miniszter Darovsky, közegész­ségügyi miniszter dr. Chodzko lett Anglia támogatja Németország felvételét a népszövetségbe Wedgemood az angol alsóházban tegnap azt kérdezte, hajlandó-e a miniszterelnök megmon­dani, hogy a kormány Németországnak a nép­szövetség tanácsába való felvétele kérdésében milyen magatartást követ. Lloyd George válaszában kijel­entette, hogy, június 26-iki nyilatkozatához nincs mit .£»»&£­­tennie. Wedgemood erre azt felelte, hogy akkor­i népszövetség gyűléséről volt szó, most -.­s népszövetség tanácsáról, mire Lloyd George ki­jelentette, hogy ezt a kérelmet minden bizonnyal pártolni fogják. Kedd

Next