Világ, 1922. szeptember (13. évfolyam, 198-222. szám)

1922-09-01 / 198. szám

Swdcesítöség is üidöUraW: Andris«?» «sl .T. Telefon 63-00, 81-90. EUUzd­M laek M&gyarorsz&gb&n: Havi 300, Vi évi 680 K. KtUfSMan pottal együtt havi 300, Vi évi 1120 K. A .VILÁG* megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes szám m­a Budapesten, vidéken és pályaudvarok»., hétköznap 10 K, vasár» és ünnepnapo* 15 K. Ausztriában hétköznap 800, vasú és ünnepnapon­t 60 K. Jugoszláviában kfsz* nap 2 dinár, vasár» és ünnepnap 30/1 dinár, XIII. évfolyam £*§#©£ szám ára 10 k®r©sia Hirdetések felvételei Budapest«!! • VILÁG kiadóhivatalában, Blockner J., Blau J., Bokor, Benkö és Társa, Győrt ér Nagy, Haascnstein és Vogler RT., Tenczer Gyula, Hegyi Lajos, Klein Simon és Társa, Leopold Gyula, Leopold Comel, Schwarz József, Síkva­r, Mezei Antal, Mossa Rudolf, Echstein Bernit hirdetési iro­dákban. Bécsben: Haasenstein és Vogler, M. Bukes’ Nachfolger, Rudolf Mosse. Errlinhau ,Ala* Kransenstrasse 88—39-Budapest, PÉNTEK 1922 szeptember 1. 198-ik szám Kiépül a demokratikus ellenzék frontja A Világ tegnap hírt adott arról, hogy a külügy­minisztériumból kiszivárgott hírek és kiadott infor­mációk a külügyi feszültség enyhülésére engednek következtetni és ez az oka annak, hogy politikai kö­rök figyelme ismét fokozottabb mértékben fordul a belső politika problémái és eshetőségei felé. Noha a pártkörökben, különösen az egységes párt helyisé­geiben csak gyér számban jelennek meg képviselők és noha a politikusok igen jelentékeny része a leg­utóbbi napokban nem tartózkodott Budapesten, a nyugalom, amely a nemzetgyűlés üléseinek berekesz­tése óta a politikai életben uralkodott, csak látszó­lagos volt és beavatottak úgy tudják, hogy a nyugal­mas felszín alatt jövő alakulások áramlásai érezhe­­tők, olyan áramlásoké, amelyek lényegesen megvál­toztathatják a politikai pártok erőviszonyait és el­tolódást idézhetnek elő a kormányzat irányában is. Nincs egység az egységes pártban Bizonyos, hogy annak ellenére, hogy az egysé­­ges párt az elmúlt parlamenti ülésszak végén még tömör egységben állott gróf Bethlen István miniszter­­elnök mögött, ebből a tömör egységből már megin­dult a letöredezés folyamata, amely ha számra nézve nem is volt jelentőségteljes, mint szimptóma mégis igen figyelemreméltó, mert arra mutat, hogy A választások óta elmúlt idő növekedésé­re­ lazul a pártnak mesterséges és csak igen nehezen összekovácsolt egysége. Nyílt titok, hogy az egységes párt egyes frakcióit igen jelentős Világnézeti különbségek választják el egymástól és ezek a frakciók a párton, belül, h­a nem is állnak egy­mással kimondott harcban, közülök mindegyik azon igyekszik, hogy túlsúlyra vergődjék és a maga aka­ratát tegye érezhetővé a párt irányában és ezzel ter­mészetesen az országos politikában is. Addig, amig­­a nemzetgyűlés előtt kisebb és alárendeltebb jelentő­ségű kérdések forogtak szóban, addig Bethlen István gróf könnyűszerrel tudta leszerelni az elégedetlen­­ködöket, mert nem fontos jelentőségű kérdésben ki­­s­ebb engedmények is megtették a haté in­ke­t. Mihelyt azonban életbevágóan fontos javaslattal jött a kor­mány —­ élénken rávilágít erre az adójavaslatok eddigi sorsa —, nem volt többé hatása a pártfegye­­lemnek, az érdekeltek nem voltak többé tekintettel az egység szükségére, hanem mindenki harcolt a maga álláspontjáért és ha a kormány áldozatokat ti­ltva az egyik oldalon, engedményeket téve a má­­sikon nem igyekszik menteni a pártot és annak egy­ségét inkább, mint az adój­a­vaslatokat: ma aligha Ganl Gasztonon és Meskó Zoltánon kívül nem lette­k volna mások is, talán igen számosan, akik a jobbol­dalt felcserélték volna a ballal, vagy esetleg a mér­sékeltebb balközéppel. Minthogy az adójavaslatok vitájának egy igen fontos etappja van még hátra, ezidőszerint azt sem lehet még teljes bizonyossággal megállapítani, nogy az egységes párt a vita után megmarad-e mai szám­arányában. Tudvalevő, hogy a kisgazdák igen jelenté­keny követelésükkel álltak elő és követeléseik eluta­sítása esetén meg nem szavazással és kilépéssel fenye­gettek. A kormány oldaláról ugyan­e tekintetben meg­nyugtató hírek keltek szárnyra, amelyek az elégedet­lenkedők leszereléséről és teljes megegyezéséről szóltak, a mi értesülésünk szerint azonban a kisgazdák még ma is ugyanazon az állásponton állnak, mint álltak módosító javaslataik előterjesztésekor és a pártban való megmaradásuk feltételének még mindig javasla­taik változatlan elfogadását mondják. A Bottlik József, illetőleg a Szijj Bálint körül csoportosuló kisgazdák nyílt ellenzékén kívül azon­ban ,— mint erre már több izben rámutattunk — ott­ vannak még a nagy agráriusok, akik kezdettől fogva osztották Gaal Gaszton felfogását és akiknek végső magatartása csak a javaslatok harmadszori olvasá­sakor fog eldőlni. Ennek a felszín alatti nyomásnak is kénytelen lesz a kormány engedni, ha pártját vál­tozatlanul, mai struktúrájában együtt akarja tartani és ezek az engedmények együttvéve még a párt egy­­ségének megőrzése és az adójavaslatok megszavazása esetén is a kormány vereségét jelentik. Az adójavaslatok voltak a kormány és az egy­séges párt első nagy erőpróbája és a küzdelemből ma már objektíven meg lehet állapítani, hogy úgy a kormány, illetve javaslatai, mint a kormánypárt egysége megtépázva kerültek ki. Mert ha talán pilla­­natnyilag nem is, de a jövőre nézve igen fontos pszichológiai következménye lesz annak, hogy a kormány kénytelen volt meghajolni a pártjából eredt többirányú követelésnek. Meg fogja ez mutatni ha­­tását későbbi javaslatoknál, különösen, amikor olyan kérdések kerülnek tárgyalás alá, amelyek nyilt­áánvallásra kényszerítik az egységes párt tagjait abból a szempontból, hogy továbbra is a kurzus intézményei mellett foglalnak-e állást, vagy pedig magukévá teszik a demokratikus polgári eszméket. Ma is sokan vannak már az egységes pártban, akik nem titkolják, hogy­ a numerus clausus és hasonló intézmények nem felelnek meg politikai ízlésüknek és meggyőződésüknek és ezek a kérdések minden bizonnyal olyan sziklái lesznek a politikai életnek, amelyek mellett gróf Bethlen István aligha kormá­nyozhatja el sérülés nélkül pártja egységének ha­jóját. A liberális ellenzék tömörülése Az egységes pártnak ezzel az egyenetlenkedésével szemben, áll az a szükségszerű erővel megnyilvánuló törekvés, amely a liberális ellenzék egységesítésére irányul. Hírt adtunk már róla, hogy a múlt kísér­letei után most már elkerülhetetlen szükségét látják az ellenzék vezető politikusai annak, hogy a de­mokratikus felfogású politikusokat és a hátuk mö­gött álló liberális tömegeket egy táborba hozzák össze. A kormány legközelebbi program­ján olyan javasl­ato­k szerepelnek, amelyektől az ország belső fejlődésének és a demokráciának sorsa függhet és ezek a fontos kérdések arra késztetik a liberális ellenzéket, hogy egyes nüanszbeli különbségeket, amelyek őket eddig elválasztották, félretegyenek és egységes erővel vegyék föl a küzdelmet a kormány és a kormány politikája ellen Nincs a baloldali de­mokratikus ellenzéknek egy olyan pártja sem, amely az egyesülés, illetve szoros együttműködés gondolata elől elzárkózna, mint azt nekünk ma arra illetékes politikusok kijelentették. A demokrata párt arról biz­tosította az akciót kezdeményező politikusokat, hogy a legnagyobb készséggel áll be az egységes frontba és ha végső elhatározását vezérétől, Vázsonyi Vilmos­tól teszi is függővé, aki ezidőszerint nincs Buda­pesten és csak szeptember végével tér vissza, mér eleve is kijelentheti, hogy minden egyesítésre irá­nyuló mozgalom a párt legnagyobb készségével ta­lálkozik. Peyer Károly is úgy nyilatkozott ma a Világ munkatársa előtt, hogy a szociáldemokrata párt — ámbár ilyen fontos kérdésben a pártvezetőségnek kell döntenie —, mindig kész együttműködni azokkal, akik az igazi jogrendet és az igazi konszolidációt akarják. Kemény és éles harc Az egységes liberális front kialakulásának tehát semmiféle akadálya nem lesz és az erre irányuló tárgyalások az őszi ülésszak kezdetére már valószí­nűleg be is lesznek fejezve, úgy, hogy az október közepén ismét összeülő nemzetgyűlés teljesen egy­beforrott, erőteljes liberális ellenzéket fog találni a kormánypárttal szemben. Az ellenzék magatartására és a polgári és szociál­demokrata pártok együttműködésére vonatkozóan egyébként a liberális ellenzék egyi­k vezetője a követ­kezőket mondotta munkatársunknak: —­­A liberális polgári ellenzéknek most egyetlen­egy olyan tagja sincs, aki ne tartaná elkerülhetetlenül szükségesnek a politikai élet egészséges kialakulása szempontjából, hogy a jogrend és a közszabadságok kérdésében a polgári pártok együtt­működjenek a szociáldemokraták parlamenti frakciójával. Ez­t az együttműködést különben a szociáldemokraták dekla­rációja is könnyűvé teszi a polgári ellenzék számára. Ma, amikor olyan súlyos gazdasági problémák meg­oldása vár pártkü­lönbség nélkül az egész magyar közéletre és elsősorban a kormányzatra, hogy nem is lehet tagadnia a Slassay és Propper által felpanaszolt úgynevezett lagymatag ellenzéki harcmodort, kétség­telen, hogy a harc tempóját az a meggondolás tom­pította, hogy az ellenzék nem kívánta a kormány szá­mára azt a könnyű mentséget a gazdasági helyzet or­voslásának hibáival szemben biztosítani, hogy az ellen­zék magatartása miatt nem tudott és nem ért rá a gazdasági helyzet kellő enyhítésére. Másrészt mind­járt az új parlament megnyitása után olyan jelensé­gek mutatkoztak,, amelyek a reakció megerősödését tükröztették vissza, akik még a múlt nemzetgyűlés utolsó napjaiban és a választások előtt a legvadabb harcot vittél­ a keresztény ellenzék részéről a kor­mány ellen, nagy hajlandóságot mutattak régi reakciós törekvéseik újjáélesztésére és erre ürügyül éppen a szociáldemokratáknak a parlamentben való megjele­nését használták fel. Ilyen körülmények közt a han­gos kardcsörtetésnél célszerűbbnek látszott bizonyos taktikai állásfoglalás, ami noha szordinót kíván a harcmodor élességét illetőleg, viszont nem lehetetlen, hogy a közeljövőben a kemény éles harcot teszi­k szükségessé. H s?S A fáradt világ Mióta a válságba jutott Ford-művek újból talpra­­állottak és újból találnak piacot áruik számára. Henry Pord kissé elhanyagolta az amerikai antisze­mita mozgalom szervezése körül kifejtett tevékeny­ségét, és hétről-hétre írott cikkeiben az üzlet nagy alapelveit fejtegeti az amerikai zsidóuralom doku­­mentálgatása helyett. Ezekben a cikkekben újból a régi Ford szólal­­meg, az a mechanikai munkás, aki­ben volt elég energia arra, hogy találmányának el­­kótyavetélése helyett maga használja ki üzletileg az új technikai lépést, és akiben volt elég organizátori képesség arra, hogy Amerika egyik legnagyobb in­­dusztriális vállalatának kiépítésével egyben az in­­dusztriális vállalat új típusát építse ki, még­pedig az ipari nagyvállalatnak egy kommerciális, technikai és szociális szempontokból nézve egyaránt újszerű típu­sát. Ez a régi Ford szólal meg az új cikkekben és a másik régi Ford, aki fölszerelte és útjára bocsá­totta a híres békehajót, testté elevenedett szimbó­lum gyanánt, a nagy vizeken át... Ford cikkeiben keményen hadakozik a pénz ellen, mert a pénz csak eszköz lehet az üzletember számára, nem pedig cél. Ford tétele szerint előbb vagy utóbb szükségszerűleg elveszíti vagyonát az olyan üzletember, aki előtt a pénznek pénzre hal­mozása lebeg cél gyanánt, míg korlátlanul kell gazdagodnia az olyan üzletembernek, aki a pénzt a szubaltern eszköz szerepére fokozza le, az igazi nagy cél szolgálatában. A nagy cél pedig nem lehet más, mint a termelés új formáinak és lehetőségei­nek kiépítése, a fogyasztás új piacainak megnyitása. Ez a tétel kissé emlékeztet Andrew Carnegie igen kevéssé őszinte vallomásaira, de a tétel alkalmazá­sánál már szigorú üzletemberi józansággal jár el Ford és csakugyan bebizonyítja, hogy többet keres­tek azok, akik leszorították a jó minőségű ipari ter­mékek árát, mint azok, akik például monopóliumok kiépítésével felhajtották a rossz minőségű­ árucikkek árát. De vannak Fordnak más érdekes tételei is, például az, hogy az ipar fejlődését semmi sem bé­nítja meg annyira, mint a nagy konjunktúra, és semmi nem viszi olyan erős lökéssel előre az in-a­dusztriális fejlődést, mint a súlyos válság. A konjunktúra idején, mikor simán, zökkenés nélkül vevőkre találnak az áruk , kiszárad az ipar in­venciója, mert nincs szükség új ötletekre, új technikai megoldásokra, új lehetőségek feltárására az üzleti ha­szon biztosítása végett. Amikor azonban a válság évei váltják fel a konjunktúra virágzását, és az üzleti vál­lalatok mérlegének fölöslege deficitté változik, a hul­lámok között elsülyed az, aki csak a kitaposott uta­kon tud járni, míg az ipari fejlődés úttörői a kényszer nyomása alatt megtalálják a módját annak, hogy ol­csóbban termeljenek, és így a lecsökkent vásárlóké­pesség mellett is biztosítsák maguknak az üzemük fenntartásához szükséges fogyasztást. Ez pedig any­­nyit jelent, hogy a jobb konjunktúra elkövetkezésé­­vel sokkal szélesebbé lesz a fogyasztók köre, mint volt ezelőtt, tehát az emberi jólét színvonala emelke­dik minden nagy gazdasági válság által. Ezt a tételét is gyakorlati példákkal igazolja Ford, de a gyakorlati példáknak sajátságos módon kissé történeti patinájuk van, rég elmúlt és az emlé­kezetekből már kiveszett válságos esztendőkhöz tér­nek vissza, ahelyett, hogy a legújabb gazdasági válság­­ eredményeire hivatkoznának. Pedig olyan gazda­sági válsága még nem volt a modern ipar tör­ténetének, mint az, amelyből most kezd­­ fél­lábbal kijutni a világ szerencsésebb fele. A régi gaz­dasági válságok igazolják Ford optimizmusát de most a nagy válság ellen, a vásárlóképesség csökkenésével szemben nem a termelés módszereinek tökéletesítés­­ével és a termelési költségek lefaragásával vették föl a harcot hanem egész egyszerűen a termelés csökken­tésével. Április elsején kezdődött Amerikában a szer­vezett bányászok nagy sztrájkja és augusztus har­mincegyedikén tart még a sztrájk. A tizenháromhetes nagy angol bányasztrájk rekordját tehát nagyon „veri“ Amerika huszonkéthetes szénsztrájkjái­a, amely az amerikai közvélemény és az amerikai bányavállalatok teljes egykedvűsége mellett folyik tovább. Az acéltermelés visszaesett, a gyárak redukál­ták üzemeiket a vasutak forgalma csökkent, a nagy széniiség éveit felváltotta a szénbőség korszaka, a szenet nem lehetett többé elhelyezni, és így a sztrájk­ jó alkalom az amerikai bányáknak felgyülemlett készleteik értékesítésére. Kivált rontotta a bányamun­kások helyzetét az a körülmény, hogy a nyár küszö­bén kezdték meg a sztrájkot a szénfogyasztás termé­­szetes csökkenésének napjaiban, és az amerikai köz­véleményt nem nyugtalanítja az, hogy széntartalékok nélkül fog kezdődni a tél Hoover egy­szer erélyeseit interveniált és a szénbányák államosításával fenye­gette meg a bányavállalatokat, de a fenyegetésnek­ nem lettek következményei és a sztrájk folyik

Next