Világ, 1922. október (13. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-01 / 223. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy­­út 47. Telefon 53—00, SI—90. Előizetési árak Magyarországban: Havi 800, 17. évi 560 E. Külföldön portóval együtt havi 400, 1/jévi 1120 K. A .VILÁG" megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes árám ára Budapesten, vidéken és pályaudvaro­kon hétköznap 10 K, vasár- és ünnepnapon 15 E. Ausztriában köznap 800, vasárnap 1200 osztr. E. Jugoszláviában köznap 2 dinár, vasár- és ünnepnap 20/1 dinár. XIII. évfolyam Budapest VASÁRNAP 1922 október 1. Vasárnapi szám ára IS korona. 223-ik szám Hirdetések felvételnek Budapesten a VILÁG k­iadóhivatalában, Blockner 4., Blau J., Bokor, Benkő és Társa, Győri és Nagy, Haapelstein és Vogler RT., Tenczer Gyula, Hegyi Lajos, Klein Simon és Társa, Leopold Gyula, Leopold Cornel, Schwan József, Sikray, Mezei Antal, Mossa Rudolf, Eck­stein Berpát hirdetési iro­dákban. Bécsben: Hausenstein és Vogler, M. Dukes’ Nach­folger, Rudolf Mosge. Berlinben :Alan Krausenstrasse 88—89 népszövetség programmja Ausztria szanálása Genfből jelentik . A népszövetség tanácsa és ötös bizottsága a legközelebbi napokban folytatják tanács­kozásaikat az osztrák kérdésről. A népszövetség tit­kársága a kidolgozás alatt lévő programmról ma Balfour beszédének kiegészítéseképpen ezeket közli. A programm a következő pontokat öleli fel : 1. Ausztria szociális és politikai biztonsága. Eb­ben a tekintetben Anglia, Franciaország, Olaszország és Csehország Ausztriának nyilatkozatot fognak át­adni, melynek aláírására a többi államot is felszólít­ják;­ez kimondja, hogy Ausztria területi épségét is szuverenitásut fenntartják és oly pénzügyi és gazda­sági intézkedések nem tehetők, amelyek Ausztria füg­getlenségét közvetve vagy közvetlenül veszélyeztetik. 2. Költségvetési reformok, melyek két éven belül megvalósítandók: a) az államháztartás deficitjét, amely eddig évi 150 millió aranykoronát tett ki, meg kell szüntetni; b) a tisztviselők létszáma leszállítandó, aminek következtében a kiadások 200 millió aranykoronára apadnak; c) a bevételeket adók útján annyira kell fokozni, hogy kétmillió aranykoronát érjenek el. 3. A deficit, amely a reformok végrehajtása köz­ben mintegy 500 millió aranykoronát fog kitenni, a kölcsönökkel fedezendő. Ha Ausztriában megvolna a reformok sikerébe vetett bizalom, a rendelkezésére álló zálogok a­ kölcsön fedezésére elegendők volná­nak. A bizalom hiánya miatt azonban a hatalmak garanciájára van szükség. Anglia, ha Olaszország és Csehország a kölcsön 10—20 százalé­kát hajlandók biztosítani és más kormányok rész­vétele szintén biztosítva van. A kölcsönt több részlet­ben és több piacon fogják jegyezni A garantáló kor­mányok mindegyike megállapítandó arányban fogja a tőkét és kamatokat garantálni. Ha a reformok eredménnyel járnak és ha Ausztria társadalmi rend­jének fenntartása sikerül, a garancia a hatalmaknak semmibe sem fog kerülni. 4. Az infláció megszüntetése. Ausztria az új se­gélyeszközök folytán nem lesz többé új bankjegyek ki­bocsátására utalva. A bankjegyeket új jegybank fogja kibocsátani. A kölcsönöket, bármilyen természetűek legyenek is, bizonyos szervezett ellenőrzésnek fogják alávetni. 5. Az ellenőrzés. A reformprogramra végrehajtása igen sürgős. Az ellenőrző szervezet Bécsben fog mű­ködni és az egész programra kidolgozásában részt vesz. Az ellenőrző hatóságoknak joguk lesz minden hitelt megtagadni, ha az osztrák kormány ezeket a reform­terveket kielégítő módon nem hajtja végre. 6. Általános gazdasági helyzet. A pénzügyi refor­moknak csak akkor lehet sikerük, ha Ausztria többet termel, mint amennyit fogyaszt és ennek­­következté­ben termelőképessége és bel- és külkereskedelme emelkedik, amihez fokozottabb tevékenységre van szükség. A kis­entente nem kapott helyet a népszövetség tanácsában Genfből jelentik. A népszövetségi gyűlés ma­ dél­előtt tartotta utolsó ülését Az elnök közölte a megje­lentekkel, hogy a spanyol kormány szintén 2000 font sterlinget adományozott kisázsiai menekültek részére, úgy, hogy a segélyakciónak eddig 66.000 font sterling áll rendelkezésére. Edwards elnök ezután kihirdette a tanács nem állandó tagjaivá választott hat ország ne­vét. Brazília 42, Spanyolország 40, Urugay 40, Bel­gium 36, Svédország 35 és Kína 27 szavazatot kapott. A két új tagsági hely Uruguaynak és Svédországnak jutott, és így Dél-Am­erikának a tanácsban két helye lesz. A kis­entente ellenben egyetlen egy­ helyet sem kapott, mert Jugoszláviára csak 15 szavazat esett,­ a szükséges száma szavazat pedig 23 volt. Az újonnan megválasztottak tisztségének tartama, mivel a végleges választási szabályzatot, még nem fogadták el, egy esz­tendő. A népszövetség teljes tanácsa most már a kö­vetkező államokból ált: Angolország, Svájc, Olaszor­szág, Japán, Spanyolország, Belgium, Svédország, Bra­zília, Uruguay és Kína. A választás után az ülés véget ért. A népszövetségi gyűlés ma délután tartja záróülé­­sét és meghallgatja az elnök és az egyes szónokok záróbeszédeit, valamint az osztrák kérdés állására vo­natkozó esetleges közleményeket. A népszövetség tagjainak körében élénk megbe­szélés tárgya, hogy a kis-ententenak minden erőlködése ellenére sem sikerült helyet kivívnia a népszövetség tanácsában. Kétségtelen, hogy a nemzetközi közvéle­mény­ nem kedvező a kis-ententera, amelynek állítóla­gos hírneve csupán a cseh propagandára támaszkod­­hatik. Bizonyos hírek szerint a brit birodalom a ko­ronagyarmatokkal együtt magára hagyta Jugoszláviát és ez volt a fő oka balsikerének. Azt mondják, egyéb­ként, hogy a nagyhatalmak között egyedül Franciaor­szág szavazott Jugoszláviára, a többi nagyhatalom cserbenhagyta. Egész Dél-Amerika Jugoszlávia ellen szavazott. Az eredmény általános megelégedést keltett. Általánosan élénken üdvözölték a népszövetségi ta­­nács két új tagját, az uruguayi és a svéd delegátust. S­ranting svéd miniszterelnököt valósággal körülvették a delegátusok, akik valamennyien szerencsekívánatu­­kat fejezték ki. Az eredmény Magyarország számára rendkívül je­­­lentőségteljes nemcsak azért, mert a kis-entente veresé­gével egyértelmű, hanem azért is, mert a tanácsba­n Svédország és Uruguay, vagyis két valóban semleges állam jutott be. Határozottan állítják, hogy a tanács­ban Branting a veszteséget szenvedett népek igazságos ügyének védelmezője lesz s azután szociáldemokrata lévén, szociális kérdésekkel fog foglalkozni. A nemzetek szövetségének közgyűlése elfogadta a jövő évi költségvetést, amelynek végösszegét 25.673.000 frankban állapították meg. A francia delegáció kéré­sére a szellemi együttműködés bizottsága számára nyújtott támogatást, 50.000 frankkal felemelték. Konstantinápoly Mint már annyiszor a múlt századok alatt, most újból Konstantinápolyba tolódott az európai politika súlypontja. Az ötven­kéthónapos háború nyomasztóan nehéz emléke védi a békét, és mégis egyre komo­lyabban kell számolni azzal a lehetőséggel, hogy Konstantinápoly: új háborút zudit Európára. Huszonöt évvel a marathoni csata előtt Byzantion alól fenye­gette először Dareios perzsa király a görög világot, és azóta is nem egyszer Konstantinápoly körül gyűltek össze a viharfelhők... Háromszázharminc évvel Krisztus születése után május tizenegyedikén szentelte fel Konstantin császár Konstantinápolyt, és negyven napig tartott a felavatás ünnepe. Konstantinápoly úgy összeforrott Konstantin császár nevével, mint Alexandria Nagy Sándoréval, vagy Szentpétervár Nagy Péter cáréval. Pedig Kon­stantinápoly korántsem volt Konstantin császár mű­ve, úgy, amint Egyiptom új fővárosa Nagy Sándor alko­tása és Szentpétervár előtaposása a földből egy félig őrült, félig geniális cár műve. Egyiptomnak két nagy történeti mutta fővárosa is volt már a Nílus völgyé­ben, mikor Nagy Sándor meghódította a fáraók or­szágát: Memphis és Theba. De Nagy Sándor részéről nem szeszély volt az, hogy Pharos szigetével szemben új fővárost adott Egyiptomnak. Ez az új főváros föld­rajzi helyzeténél fogva kifejezte Egyiptom új gazda­sági és politikai elhelyezkedését. Azelőtt potamikus ország volt Egyiptom, a Nílus völgyének országa, amelynek fővárosa nem lehetett máshol, mint a Nílus­­medence egyik vagy másik centrális pontján. Ez­­ a folyami ország Nagy Sándor korában lett tengeri or­szággá, amelynek életében most már a Földközi-ten­ger is olyan nagy szerepet játszott, mint a Nílus ára­dásai által megtermékenyített föld. A Nílus völgyének mélyéről tehát a tengerpartra kel­lett költöznie a fővárosnak, a Nílus delta-vidékének egy olyan pontjára, amely alkalmas arra, hogy nagy tengeri kikötővé fejlődjék. Nagy Sándor tehát csak a természetes fejlődés munkája elé vágott, ami­kor egyszerre adott széles alapokat Alexandriának . Két évszázaddal Nagy Péter cár előtt, a XV. század v égés, a XVI. század elején Oroszország még fehér folt volt Nyugat-Európa számára, úgy mint Amerika, és a XVI. század fedezi fel csupán Oroszországot, amely odáig Ázsia előretolt bástyája volt Európa felé, nem pedig Európa határköve Ázsiával szemben. Nagy Péter tolta át végleg nyugat felé az orosz poli­tika tengelyét és ezért kellett Oroszország nyugati ha­tárára tolódni a fővárosnak. A Néva mocsárterülete földrajzilag talán nem volt alkalmas arra, hogy egy nagy birodalom fővárosának bázisává változzék, de politikailag ez volt az adott pont az új Oroszország új fővárosa számára. Oroszország természetes expan­ziós iránya kelet felé mutatott és kelet felé koloni­zálta az orosz nép természetes áramlása Szibériát. Nyugat felé a cárok politikája vitte az orosz birodal­mat és ennek a nyugati politikának volt szükségszerű támaszpontja Nagy Péter látszólagos szeszélye. Szent­pétervár, a nyugati határra épült főváros. Nagy Sán­dor és Nagy Péter fővárosokat alapítottak, de Kon­stantin császár csak választott fővárost, amikor a ró­mai birodalom székhelyét Konstantinápolyba tette át. A felavatás napján néhány évtized désjóval tízévszá­­zados múltja volt Konstantin császár fővárosának, és Konstantinápoly helyén városnak kellett keletkeznie, amint életre elevenedett a Földközi-tenger medencé­jének kultúrvilága. Ahol Konstantinápoly áll, ott másfél kilométerre szűkül össze a tengeri út a Már­vány-tenger és a­ Fokfete ten­ger, tehát a Földközi-ten­ger és a Kelet között. Ebbe a szűk szorosba torkollik az Aranyszarv, Európa egyik legideálisabb termé­szetes kikötője.. A görög államok kolonizációs politi­­kája és kolonizációs tehetsége­ nélkül sem maradhatott volna e­ Byzantion alapjainak lerakása a hetedik év­században Krisztus előtt. Háromszáz Starzaincban lett Konstantinápoly az egész római birodalom fővárosává és két emberöltő­vel utóbb a kelet-római császárság székhelyévé, hogy azután a nyugati császárság is lecond­ásával is, teljes évszázadain át őrizze a imperhím hagyomá­nyait. Bizánc és a bizánci birodalom történeti szere­pét jogosulatlanul szokták lekicsinyleni. A bizánci bi­rodalomnak nagy érdeme és nagy történeti teljesít­­gménye az a szívósság, amellyel egy évezreden át fenn­tartotta magát, de Bizánc története gyakran több volt a puszta létfenntartásnál. A bizánci hadvezérek nem­ egyszer közelállónak ahhoz, hogy a Földközi-tenger medencéjében visszaállítják az imperiumot és a bi­zánci kultúra sem volt olyan puszta vegetálás, ami­lyenné gyakran minősítik.. A nyugat-római császárság bukása után eltelt évezred alatt sok ostr­omot állott ki, sok ostromot vert vissza Bizánc, és XI. Konstan­tin császárnak érdemes volt elesnie 1453-ban a hu­szonegyszázados történetű Konstantinápoly falai alatt, mikor Mohamed szultán végre igazi­ fővárost, szerzett birodalmának kilencvenkilenc évvel azután, hogy Tö­rökország megvetette lábát Európában. Murad szul­tán 1361-ben még csak Drinápolyt tehette fővárosává, és Drinápoly kilencvenkét éven át maradt főváros, mielőtt megnyíltak a padisah előtt Konstantinápoly kapui. A Stambullá átkeresztelt Konstantinápoly volt Tö­rökország számára a nyugati főváros, úgy,­almint Oroszország számára Pétervár. Bizánc bukása kap­­­csolta össze végleg Törökországot az európai politiká­val és Konstantinápolyból jutott el Törökország a Duna felső folyásához, amint Szent-Pétervárról el­indulva lett Oroszország határos Közép-Európával. A konstantinápolyi kérdés akkor merült fel újból az európai politikában, amikor sikerült a törökök vissza­vetése a Duna mögé. Nagy Péter álma az orosz törté­net és az orosz egyház bölcsőjének, Bizáncnak vissza­szerzéséről még csak álom volt, és politikai realitássá a XVIII. század végén lett a konstantinápolyi kérdés, amikor megbuktatta II. József felvilágosult abszolutiz­musát és megbuktatta a centralizált, germanizált, po­litikailag és nyelvileg egységes Habsburg-császárság félig már megvalósult tervét. Mert II. József politikája a Konstantinápoly felé törekvés útján bukott meg... Ritkán esett szó arról, hogy II. József, a császár­­palástos filozófus volt az a Habsburg, aki fölcserélte elődeinek szalonöltözetét a katonai egyenruhával. A katonacsászár fogalmát II. József szimbolizálta elő­ször már , öltözködésével is és a katonacsászár valóban katonacsászár volt, aki filozófiai olvas­mányai mellett igen kevéssé filozófikus hódítási politikára pazarolta országainak erejét. Mária Teré­ziának igen erős lelkiismereti kétségei és politikai ES8 oljai voltak Lengyelország felosztásával szemben, de II. Józsefnek ekkor már erős befolyása érvényesü­lésre segítette a felosztási politikát Bécsben. Hiszen II. Józsefet másfél évtizeddel anyjának halála előtt koronázták német-római császárrá, és ha Mária Te­rézia nemsokára uralkodótársává fogadta fiát, akkor ezzel csak a tényleges helyzetet ismerte el. II. József sodorta anyját életének végén a bajor örökösödési háborúba, amelynek célja­­ Bajorország annektá­­i láza volt. Egy évtizeddel utóbb a nyugati hódítások helyett keleti hódításokra gondolt II. József, és, így indult el Katalin cárnővel szövetségben Konstantiná­poly alá. Ez a szerencsétlen háború segítette előre az elégedetlenséget az Al-Duna mentén felsorakozott császári hadsereg háta mögött, és 1790 január hu­szonnyolcadikán nem csupán a belga forradalom memento­jának szavát meghallgatva, vonta vissza II. József Magyarországra nézve kiadott rendeleteit, és nem csupán a belga példa hatása alatt ígérte meg magyar királlyá koronáztatását, hanem azért, mert azt remélte, hogy így majd követni fogja őt Magyar­­ország Konstantinápoly felé. De II. Józsefnek mesz­­szebbre kellett indulnia, mielőtt megpróbálhatta volna folytatni ezt az utat... Kivéve I. Sándor cár romantikus uralkodásának­ és romantikus politikájának korát. II. Józseftől és II. Katalin cárnőtől fogva 1914-ig Konstantinápoly megközelítése volt az orosz politika nagy célja. Nem csupán a régi történeti kapocs a bizánci kultúrával, és nem csupán a görög-keleti nagyhatalom kegyeletes emlékezése a görög-keleti egyház székhelyére fordí­tották Oroszországot arccal Konstantinápoly felé, ha­nem az ilyen szentimentális indítékoknál jóval nyo­matékosabb gazdaságpolitikai megfontolások is. Az észak-nyugati határon Oroszországnak nem volt igazi jégmentes kikötője, a dél-nyugati partvidék felől pedig a Boszporus kapuja bármikor elzárhatta a ki­járatot a Földközi-tengerre. A háború előtt eltelt év­tizedekben a Dardanella-kérdés súlyának folyton nö­vekednie kellett Oroszországra nézve, Ukrajna gaz­dasági súlyának rohamos növekedésével arányosan Ukrajna felől indult útjára az orosz gabonaexportnak több mint négyötöd része, Ukrajna lett az orosz cukor­ipar nagy centrumává, és a Dardanellákon át vezetett az orosz vas­útja is. Dél-Oroszország egész hatalmas gazdasági fejlődése nagy bizonytalansági koefficiens­sel volt kénytelen számolni addig, amíg bármilyen török komplikáció el­torlaszolhatta a Dardanellákat. Nem is szólva arról, hogy a cári Oroszországnak voltak hatalmi aspirációi a tengeren is, már­pedig a Fekete­­tenger és a Balti-tenger hajóhadait még a geográfiai távolságnál is inkább elválasztották egymástól a Dardanellák. Az európai politikának állandó faktorává lett Oroszország Konstantinápoly felé törekvése, és másik ilyen állandó faktor gyanánt bontakozott ki Anglia vétója Oroszország konstantinápolyi terveivel szem­ben. Ez az angol—orosz ellentét, amelynek mellék­esül alere Perzsia és Közép-Ázsia, de főhadszintere a Balkán és Konstantinápoly voltak, az évtizedek so­rán át az európai politika egyik nagy tengelykérdése gyanánt számított. Ezért jelentett markáns fordulatot az, amikor VII. Edward és Lansdocyne márki, mint külügyminiszter megkezdték az angol—orosz ellentét­­eksMMU im. ia. ■ Semsn­et !

Next