Világ, 1923. február (14. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-01 / 25. szám

Walter H. Page Az angol lapok ma érkezett számukban egy fel­hívást közölnek, amely alatt békésen sorakoznak egy­más mellé Bonar Law, Balfour, Asquith, Lloyd George és Edward Greg aláírásai. Ezeknek a neveknek viselői ültek már békésen együtt egy kormányban, mikor há­ború volt kinn az európai kontinensen, és ezeknek a neveknek viselői messze távolodtak el egymástól, m­ióta a háborút felváltotta a „béke“ Európában. Most újból találkozik Lloyd George Asquith-tel, akit meg­buktatott, hogy a helyére üljön és találkozik Lloyd George utódával is, Bonar Law-val, aki megbuktatta őt, talán nem csupán azért, hogy a helyére kerüljön, hanem azért is, mert attól tartott, hogy Lloyd George ■saját belpolitikai helyzetének védelmében csákóján háborúba sodorja Angliát. A két volt angol miniszter­elnök és a prime minister székének jelenlegi boldog birtokosa most három egymás ellen felvonult pártot vezetnek, és az elvi ellentéten felül elválasztja őket sok személyes keserűség is. Most mégis összekerült a tegnapelőtt, a tegnap és a ma, azon a felhíváson, amely arra kéri az angol közönséget, hogy állítson szobrot Walter H. Page-nel­, mert ez a La Manche­­csatornán túl eléggé ismeretlen nevű ember „egy nagy válságban szolgálatot tett saját hazájának, a mi hazánknak is a civilizáció egész ügyének.. Walter H. Page bizalmas embere volt Wilsonnak, és a háborús években Amerika londoni nagyköveté­nek állomását töltötte be. A felhívás szerint Page nagykövet a háború kitörésétől fogva lankadatlanul fáradt a londoni és a washingtoni kormány között felmerült félreértések kiegyenlítésén, kiküszöbölésén, telve volt rokonszenvvel a szövetségesek figye iránti és „Európa legboldogabb, legmegkönnyüttebb embere volt azon a napon, amelyen az Egyesült Államok el­indult a háborúba Walter H. Page diplomáciai tevékenysége a szín­falak mögött játszódott le, de a háború után, a lon­doni nagykövetségtől megválva, Walter H. Page még ráért emlékiratait megírni és ezekből plasztikusan bontakozik ki alakja. Walter H. Page az őszinte diplomaták közé tartozott, és nem ellenlábasainak megtévesztésére használta az őszinteséget, mint Bis­marck, aki egyszer pétervári porosz követ korában ■ pontról pontra feltárta terveit, programmját Gorcsa­­kov orosz kancellár előtt, és ezt igen jó diplomáciai fogásnak tartotta, mert bizonyosra vette, hogy a nyílt vallomás után Gorcsakov nem fog többé hinni azok­nak a jelentéseiknek, amelyek­­ megerősítik ezt a vallomást, hiszen nem tételezheti fel egy diplomatáról, hogy feltárja kártyáit, mielőtt leül a zöld asztal mellé játszani. Walter H. Page őszintén beszélt és őszintén hitt a T­entente ügyében úgy, mint sokan odaát a States-ben. Page is abból indult ki, hogy az angol és a francia demokrácia áll szemben a Hohenz­enernek és a Habsburgok feudális militarizmusával. Page is azt hitte, hogy az enteble­ fegyvereinek sikere a de­mokráciát segíti győzelemre szerte Európában és vé­get vet a háború örök veszélyének, véget vet a fegy­veres béke nyomasztóan nagy súlyának, elviselhetet­len kockázatainak. Page-nak­ is csak ez kétsége volt, úgy, mint sok honfitársának az Atlanti-óceán másik partján , nem tudott kibékülni azzal, hogy az orosz­­ cárizmus az entente táborában harcol. Amikor azután ’ 1917 márciusa meghozta az orosz forradalmat, meg­hozta Oroszország —­ demokratizálódását,. Page azt hitte, hogy Európa megváltásálért dolgozik, amikor alátámasztotta Londonból a washingtoni háborús tö­rekvéseket Page emlékiratai egy tipikus amerikai ember lel­kén át megrajzolják az amerikai ember lelkének képét a háborús években, megrajzolják az idealista szempontok erős hatását, és megrajzolják a német hadsereg által a megszállott idegen területen alkal­mazott „vasököl" végzetes következményeit Az a német hadbírósági ítélet, amely halálra ítélte Edith Cavell ápolónőt, és az a másik német hadbírósági ítélet, amely halálra ítélte Fryatt kapitányt ugyan­olyan katasztrófát hoztak Németországra, mint a német hadvezetőség fejvesztése a máméi csata har­madik napján, mint Falkenhayn tábornok makacs ragaszkodása a verduni ostrom folytatásához, vagy mint Ludendorff parancsa, amely elrendelte az utak, a vasutak, a hidak, a bányák, az épületek elpusz­títását a kiürített területeken. A kritikus napokban már hatalmas apparátussal dolgoztak az Egyesült Államokban lord Nortcliffe és André Tardieu, Anglia és Franciaország legügyesebb újságírói, hogy az amerikai sajtón át nyerjék meg az amerikai köz­véleményt a hadüzenetnek. Northcliffe és Tardieu kapták az elismerést a sikerért, pedig a sikerben nagyobb része volt náluk Edith Cavellnek, Fryatt kapitánynak és azoknak, akik a német hadbíróság által hozott ítéleteket jóváhagyták, a kegyelem jo­gának gyakorlása helyett. ... Walter H. Page jókor halt meg, mert még az amerikai yankee egészséges szervezetét is megvi­selheti az, ha munkájából olyan következmények származnak, mint amilyenekkel Amerika hadbavonu­­lása járt. És odahaza nem fog szobrot kapni Walter H. Page, mert Amerika szeretné kitörölni emlékeze­téből a háborús éveket, és már kitörölte emlékeze­téből azokat, akiknek részük volt a hadüzenet poli­tikájában. Walter H­ . Page talán elégtétellel látta a Hohenzollernek bukását, kétségkívül elégtétellel látta Ludendorff menekülését Németországból és nem kel­lett megérnie azt, hogy Ludendorff politikája, ész­járása, rövidlátása új hazára találjon­­ Francia­országban. N­em kellett megérnie azt, hogy átlássa, amit sokan átláttak már a háború első napján: szu­ronyokkal és tüzérségi munícióval nem lehet meg­oldani politikai problémákat. Ezért nem lehetett igaza a nagy háborúban egyik félnek sem, ezért ho­zott volna csalódást Amerikának a háború akkor is, ha az entente politikusai és diplomatái őszintén hi­szik azt, amit mondanak, ezért tévedtek és kellett tévedniük azoknak, akik Walter H. Page ösvényén jártak Amerikában, nem ismerve fel azt az egyszerű igazságot, hogy fegyverrel nem lehet demokratizálni és fegyverrel nem lehet a béke ügyét szolgálni. Hiába, habent sua fata libelli, és van fátumuk a fegy­vereknek is. Aki győz, az nem tud parancsolni a ke­zében hordott fegyvernek, és a fegyver diktálja neki a parancsokat. Egyes szám­ ára 20 korona* sfearfcessifices és fcöidóhivatal: Als&ássy* út 47. Telefon 56—00, 81-90. Előfizetted árak Magyarországban : Havi 400, VW­W 1100 koco Va ott 2200 kor. A „VILÁG* megjelenik nettö kivételével mindennap. Egyes szám­ ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 20 kor., vasár- és Ünnepnapon 30 korona. Ausztriában köz­­nap 1500 osztr. korona, vasárnap 2000 osztr. korona. Jugoszláviában köznap 8 dinár, vasár- és ünnnepnap 1 4 dinár. fürdetések felirint Budapestés a VILÁG tiadéhivatalában, Blockner Blaut, Bokor, Beáké és Társa, Gyári és Nagy, Haasenstein és Vogier BT., Tencsei Gyula, Hegyi Lajos, Elem Simon és Társa, Leopold Gyula, Leopold Górnál, Schwarz József, Sifczay, Mezei Antal, Moese Rudolf, Eckstein Bernét hirdetési iro­dákban. Bécsben: Haasenstein ás Vogier, M. Dukea* Hadifolgos, Hudon­ Mossa, Berlinben .Ala* Krausenstrasse 38—89. XIV. évfolyam Budapest, CSÜTÖRTÖK 1923 február 1. 25-ik szám Házszabályrevizió (A Világ tudósítójától.) ’A házszabályrevízió terve az utóbbi időben átlag hónaponként egy­szer felmerül, még­pedig minden alkalommal komoly kormánypárti helyről, minthogy a több­ségi párt tagjainak egy része meg van győződve arról, hogy a parlament mai szabályainak szigorítása az egységes párt részére technikailag megkönnyítené a politikai problémák elintézését így most az egységes párt tegnapi értekezletén ismét szó került a házsza­­bályrevízióról és a párt elhatározta, hogy a szükséges tervezet elkészítésével Nagy Emilt bízza meg. Remé­lik, hogy a tervezet két-három hét múlva a párt jog­ügyi bizottsága elé kerülhet, majd rövidesen a Ház plénuma elé. A párt liberális tagjai és maga Nagy Emil is hangoztatják, hogy a házszabályrevízió nem jelenti a Tisza-féle szigorított házszabályok életbelép­tetését, csak azokat a változásokat, amelyeket a párt a parlamenti vita szükséges megrövidítése céljából elengedhetetleneknek tart. Hangsúlyozzák, hogy a pártot a házszabályok revideálásában semmiféle ani­­mozitás az ellenzékkel szemben nem vezeti és hogy ez a revízió semmiféle jogoknak csorbítását nem je­lenti. Az egységes párt úgynevezett „liberális" elemei azonban eddig is könnyen összhangba tudták hozni liberális elveiket az­zal ellenkező cselekedeteikkel, úgy, hogy annak, aki a múlt politikai eseményeit figyelemmel kísérte, alig lehet kétsége, akár az úgy­nevezett jobboldali, akár az úgynevezett liberális frakció csinálja, akármennyire hangoztatják is, hogy jogoknak csorbítását nem jelenti, ami eddig az egy­séges párt politikai konyhájáról kikerült, az korláto­zás volt, szigorítás, megszorítás és a demokráciának akármilyen hangoztatása mellett is, csak lépés hátra, de sohasem előre a polgári és politikai jogok útján. ­ Ellentétek a franciák és angolok közt a török béke miatt Ma adták át Lausanneban hivatalosan a tö­rököknek a békeszerződést és ugyanekkor legerő­teljesebb ellentétek törtek ki Anglia és Francia­­ország között Az ellentét oka egy jegyzék, ame­lyet a francia kormány Angoláiba küldött és ame­lyet Lausanneban is, Londonban is, Rómában is közzétettek. A francia jegyzék a törököknek át­adott szerződéstervezetet nem tekinti végleges szö­vegezésnek, hanem csak a tárgyalások eddigi eredményei összegezésének, amelyekről is tovább lehet tárgyalni. A francia kormány kijelenti, hogy amennyiben a török kiküldöttek Angolából vissza­térnek, hajlandó velük a tárgyalásokat tovább­folytatni. A francia jegyzékre Izmed pasa bejelentette, hogy nyolc napi haladékot kér a szerződés meg­vizsgálására, de annál nagyobb megütközést kel­tett a jegyzék az angol küldöttség körében. Lord Curzon rögtön fölkereste Bompard francia dele­gátust s izgatott hangon közölte vele, hogy a francia kormánynak nem áll módjában és szabad­ságában többé a közösen megállapított irányzattól eltávolodni. Bompard ezt az álláspontot elutasí­totta és így a francia és angol felfogás között az ellentét áthidalhatatlannak látszik. A Reuter egy félhivatalosban ki is jelenti, hogy a francia állás­pont flagráns megsértése annak a megegyezésnek, amelyet a szövetségesek a Törökországgal szemben való­ eljárásról kötöttek. Mialatt ezek az ellentétek vannak a két nagy­hatalom között, az első okmányok, amelyeket a lausannei konferencia alkotott, létrejöttek. Venize­­losz és Izmed pasa ma írták alá a hadifoglyok és a túszok kiszolgáltatására, valamint a lakosságok kicserélésére vonatkozó megállapodásokat. Curzon lord a szerződéstervezet átnyújtása­­kor mondott beszédében kifejtette, hogy a szerző­dés fő célja, hogy befejezze a pusztító háborút, mely Kelet-Európát és Ázsiának egy részét nyolc éven keresztül feldúlta, továbbá, hogy lehetővé tegye az összes háborús felek részére seregeik hazaküldését. Másodsorban képessé akarja tenni Törökországot, mely a szövetségesek elleni hábo­rúban vereséget szenvedett, arra, hogy Ázsiában és Európában mint egységes, konszolidált ál­lam elfoglalja az őt megillető helyet. Har­madsorban a békeszerződés célja az, hogy a barátság, a jóakarat és a barátsá­gos érintkezés egyenjogú feltételeit Török­ország részére is biztosítsa. Curzon a békeszerző­dés nagylelkű feltételeit szembeállította a sevresi szerződés feltételeivel és azt mondta, hogy a szö­vetségeseket méltán érheti gáncs azért, hogy annak idején túl messze mentek Törökországgal szemben. Erre a megismerésre nem az vezetett, hogy Törökország a jelen háborúban a görögökkel szemben győztesen került ki, hanem az a körül­mény, hogy méltányolni kellett a törökök nem­zeti törekvéseit. A Times jelenti Konstantinápolyból: A törö­kök a harc folytatására készülnek. Angola poli­tikai köreiben nyíltan kijelentik, hogy a törökök nem fognak visszariadni a háborútól, ha Angol­ország a mosszuli kérdésben nem változtatja meg magatartását. A mosszuli angol helyőrség megerő­sítése a Baszradból és Bagdadból tovább tart. A törökök Mosszult­ól 150 kilométernyire északra csapatokat vonnak össze. A Ruhr-vidéken megálltak a vonatok Francia újságok cáfolják azt a hírt, mintha belátható időn belül­­küszöbön állna a rajnai köz­társaság proklamálása. Denwigne tábornok Düssel­dorffban világosan kijelentette, hogy a francia kor­mánynak nincsenek ilyen szándékai. Ma nyilatko­zott Degoutte tábornok is és a következőket mon­dotta : — Teljes bizalommal erőnkben és ügyünk igazságában, mi mellőztünk minden véres és bru­tális megtorlást. A francia hadsereg nem a porosz hadsereg. Mi nem vagyunk gyilkosok. Ezen a Ruhr-területen, amely két évvel ezelőtt borzalmas erőszak színhelye volt, amelyet német csapatok gyakoroltak német csapatok ellen, a francia tör­vények a mérséklet és emberiességnek azt a pél­dáját fogják mutatni, melyre hazájuk büszke. Nem arról van szó, hogy a német munkást'rab'szolga­­munkára kényszerítsük. Ellenkezőleg,­ gazdáikról, a nagyiparosokról, akiket Németország már kár­pótolt a háborúban szenvedett veszteségeikért és akik még mindig nem hajlandók adóikat fizetni ugyanakkor, amikor a rosszul fizetett munkások megfizetik a magukét, hogy hozzájáruljanak a mi­ elpusztított területeink helyreállításához.v . A francia megszálló csapatok egyébként eré­lyesen haladnak előre a ruhrvidéki vasutak mili­­tarizálásában. Ennek oka az, hogy a­ német vas­utasok sztrájkja mind erőteljesebb, mert noha a francia hatóságok kijelentették, hogy mindenkit, aki a szolgálatot megtagadja, a haditörvényszék elé állítanak, eddig egyetlen vasúti tisztviselő vagy munkás sem­ jelentkezett szolgálattételre. A Ruhr­­vidék legnagyobb részén szünetel a forgalom, a vo­natok nem indulnak, viszont a franciák nem en­gedik, hogy német emberek betegyék a lábukat a pályaudvarokra. Mind teljesebb lesz most már az egész Ruhr-vidéke­n a forgalom megbénulása. Az a terv, hogy a ruhrvidéki bányamunkások is sztrájkba menjenek át, eddig nem valósult meg és állítólag a német kormány is ellene van más­félmillió ember általános sztrájkjának, mert az könnyen katasztrófára vezethetne. Számos ruhr­­vidéki munkás otthagyta munkahelyét, Berlinbe utazott, ahol egyesülten a Hitler-gárdával Mün­chenbe mentek. Ezen a réven az a h­ír terjedt el a francia sajtóban, hogy Németországban a biro­dalmi őrség számára toborzások történnek. Ezzel szemben Oeser birodalmi miniszter ma kijelen­tette, hogy felelőtlen toborzókról van szó, akik ellen szükség esetén el fognak járni. Az Egyesült Államok kormánya is közzétette, hogy ellenzi azt az indítványt, amely szerint a Né­metország részére szükséges élelmicikkekre egy­millió dollár hitelt szavazzanak meg. Mellon pénz­ügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Álla­mok azt a politikát követik, hogy azoknak a kül­földi kormányoknak, amelyek az Egyesült Álla­mokban tőkét akarnak szerezni, az amerikai nagy­­közönséghez és nem a kormányhoz kell ford­ul­niok. "

Next