Világ, 1923. február (14. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-01 / 25. szám

2 1923 február 1v VILÁG Külpolitika és gazdasági kérdések A nemzetek szövetsége egységokmányának mó­dosításáról szóló javaslat nemzetgyűlési tárgyalásánál felszólalt ma Apponyi Albert gróf, aki kifejtette, hogy hisz, ha nem is a jelenben, a szövetség hatályos mű­ködésében. Hive amaz intézmények fejlesztésének, me­lyek a nemzetek közötti viszályt békésen iparkodnak megoldón. Sokan azt mondják, hogy a népszövetség most nem egyéb, mint az entente-hatalmak más alak­ban való kifejeződése. Ebben sok igazság van. De az intézmény magában foglalja a javítás lehetőségét. A lefegyverzés kérdésében a népszövetség eddigi visel­kedése a szövetség intenciója ellen volt Azt mondja, h­­ogy ami történik, illetve nem történik ezen a terem ,az szabotálás. A mostani állapot egyenesen tűrhetet­len, újabb veszélyeket hord magában. (Taps.) Azok­ban a nemzetekben, amelyek kiszolgáltatva érzik ma­gukat szomszédaik önkényének, a keserűség oly fokig fejlődhetik, mely létrehozza az összes kétségbeeset­tek koalícióját. Mielőtt a nemzetek szövetségébe be­léptünk, a lefegyverzésre nézve a trianoni diktátum volt irányadó részünkre, amióta beléptünk, nem ez a mérvadó, hanem a nemzetek szövetségének pak­tuma. Magyarország lefegyverzésének kérdése, sze­rinte, új stádiumba kerül és újból eldöntendő. Az ak­tuális politikai helyzet igen komoly. A kis-entente és a nagy-entente megtette azt a demarsot, melynek abszolút alaptalansága bebizonyult. Távolról sincs megnyugtatva, hogy ezzel a dolognak vége. A kis­­entente rendszeres akciót akar Magyarország ellen. A kis­entente 5.000.000 emberével és 3000 ágyújával szemben nekünk 35.000 emberünk van. Ilyen körül­mények között támadó szándékunkról beszélni, nél­külöz minden komolyságot. Legutóbb a prágai parla­mentben a cseh külügyminiszter konciliáns beszéde arra enged következtetni, hogy a veszély elmúlt. A mi részünkről nem dobunk a helyzetbe irritáló anyagot. A törvényjavaslatot elfogadja. (Taps a Ház minden ol­dalán.) Mennydörgés a vihar után Daruváry Géza külügyminiszter szerint a cseh külügyminiszter legutóbb elhangzott beszédének kon­­ciliánsabb hangja kedvezőbb atmoszféra kezdete le­het. Az állítólagos halálincidenseket rendkívül fel­fújták- Mi az igazság tiszta fegyvereivel küzdünk és a mi óhajtásunk is az, hogy ezeket az ügyeket az európai közvélemény elé terjesszék. Azt is állították, hogy a magyar kormány hangoztatja ugyan béke­­szeretetét, de­ nincs ereje, hogy ezt meg is valósítsa. Hangsúlyoznunk kell, hogy Magyarországon egyetlen más kompetens fórum sincs, mint a magyar kormány. És bízunk abban, hogy ebben a kérdésben az ösz­­szes pártok támogatására számíthatunk. Bízunk a helyzet kedvező alakulásában és a legutóbbi híreket úgy fogjuk fel, mint a vihar utáni mennydörgést és villámlást. Kérem a javaslat elfogadását. (Taps p. jobboldalon.) A Ház a javaslatot általánosságban és részletei­ben is elfogadta.­­ Következik az egyes külállamokkal kötendő ke­reskedelmi és forgalmi szerződésekre vonatkozó tör­vényjavaslat tárgyalása, amelyet Moser Ernő előadó ismertet. Görgey István szerint defenzív kereskedelmi po­litikát kell folytatnia Magyarországnak. A mostan érvényben lévő vámrendszer nem felel meg többé az ország érdekeinek. A legtöbb állam felemelte vámta­rifáit és mi ezzel szemben lényegesen kedvezőtlenebb helyzetben vagyunk. A jövőben a kereskedelmi tár­gyalásoknál a politikai szempontokat teljesen kikap­­csolandónak tartja. Oroszországban, ahol jelenleg új gazdasági élet kezdődik, nekünk is gazdasági kap­csolatok teremtésére kell törekednünk. Külkereskedelmi szerződések, kiviteli engedélyek Sándor Pál hibáztatja, hogy eddig még nem kö­töttünk kereskedelmi szerződéseket Rossz kiviteli po­litikát folytatott eddig a kormány és a drágaságnak ez az egyik oka. Rossz volt az élelmezési politika, mert bár tisztességes, de hozzá nem értő emberek csinálják. Be kell kapcsolódni az internacionális gaz­dasági életbe. A kiviteli engedélyeket szinte árulják. (Prónay György báró: Ki volt az, aki eladta a kivi-­­­teli engedélyét) Naponta jönnek ajánlatok, ha akarja képviselőtársam, bevezetem olyan üzletbe, ahol ezt kí­nálják. Tessék megfogni minden egyes embert. (Nagy­atádi Szabó István: Én nem lehetek rendőri) Ma már nem áll az, hogy csak a zsidók kezében van a keres­kedelem, ma már mindenki belátja, hogy a kereske­delem tisztességes foglalkozás, amely hozzájárul min­denképpen az ország gazdasági fejlődésének fokozá­sához. Magyarország az egyetlen állam, amely azzal dicsekedhetik, hogy a nemzetgyűlés által megadott felhatalmazások dacára nem tudott egyetlenegy állam­mal sem kereskedelmi szerződést kötni. A drágaság egyik lényeges oka ugyancsak az, hogy nincsenek ke­reskedelmi szerződéseink. A drágaságot fokozzák má­sodsorban azok a terhek, amelyeket az állam ró egyes árucikkekre. Van protekciós exportunk és hasonló­képpen az importunk is protekciós. És az is bizonyos, hogy azok, akik a turáni fajhoz tartoznak, sokkal többet járnak ki, min­t a zsidók, mivel ezeknek van meg a megfelelő összeköttetésük. Az elszakított terü­letek kereskedői ide jönnek vásárolni hozzánk már megszokásból is. Ha már most valaki Budapesten vá­sárol valamit, akkor mindenekelőtt kiviteli engedélyt kell beszereznie, azután a valutaközponthoz kell men­nie, ahol sokkal olcsóbban kell eladnia a pénzét, mint ahogy azt — ha kellene — beszerezhetné. Bürokrácia uralkodik az egész vonalon : a mesterséges akadályo­kat el kell hárítani. Mi mindnyájan Magyarország meggazdagodását akarjuk, mert csak ily módon érhető el az, hogy visszaszerezhessük mindazt, amit elvesz­tettünk. Úgy hallja, hogy a vámtörvényt akként akarja a kormány beterjeszteni, hogy a nemzetgyűlés általá­ban adjon felhatalmazást és csak mellékletül fűzik hozzá a vámtörvényt. Ha így akarják a nemzei érvel­és elé hozni a törvényt és ezt meg is szavazzák, akkor bizonyos, hogy ez nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy magunk alatt ássuk meg a sírt. A vámtételeknek ilyen magas volta alkalmas arra, hogy az országot tönkretegye és megrontsa. Nagyatádi Szabó István földmivelési miniszter válaszol Sándor Pál felszólalására. Tény az, hogy újabb és újabb szövetkezetek alakulnak és magán­cégek is, amelyek iparigazolványt szereznek és ezek a szövetkezetek és magáncégek kivitellel foglalkoz­nak. (Egy hang a baloldalon: Grófok is. Nagyatádi Szabó István: Nagyon szeretem azt a grófot, aki dolgozik. Andrássy Gyula gróf: Fölveszem a ver­senyt akármelyik demokratával.) Örömmel látom azt, hogy az új emberek, úgynevezett keresztény emberek is iparkodnak kereskedelmet folytatni. Ha azután megtörténik az, hogy az újak között akad olyan, aki a megkapott engedélyt nem tudja kivál­tani, mert nem rendelkezik megfelelő pénzösszeg­gel és e célból társul valakivel, az még nem bünte­tendő cselekmény. Ha azonban azért váltja ki az­­ engedélyt, hogy eladja és üzérkedjék vele, az kö­­­­zönséges vétség és ha nekem ilyen dolgot bejelen- t­­enek, az eljárást azonnal megindítom, és bizonyos,­­ hogy az ilyen többé nem jut engedélyhez. Lers Vilmos báró szerint nem baj, hogy új elemek jönnek be a kereskedelembe, csak visszaélé­sek ne történjenek. Nagyon meggondolandó, hogy mely államokkal kössünk szerződéseket. A trianoni béka tulajdonképpen egy gazdasági hármasszövets­ségbe — Ausztria, Magyarország, Csehország —, akar bennünket szorítani. Még az általános kül­politikában sem tudják a helyes irányt megutálni, hát még gazdasági téren. Nem lehet más óhaja az kormánynak, mint a kereskedőket a legnagyobb* mértékben szabadon mozogni engedni, különösen* az utódállamokban, mert hiszen ez a legjobb eszköz nemcsak a kereskedelem emelésére, de a nemzeti gondolat fejlesztésére is. Nem kell a vámtarifát tel­jes egészében idehozni, mert ebből megláthatja a külföld a mi kereskedelmi irányunk tendenciáját, meglátja, hogy kereskedelmünk merre gravitál­va könnyen lehetséges, hogy előzetes intézkedésekkel meggátolják. Dénes István az ország külkereskedelmi mérlege szempontjából a behozatalban nem lát nagy vesze­delmet. Külkereskedelmi mérlegünk tulajdonképpen nem is passzív, sőt aktív. (Felkiáltások a jobbolda­lon : Ez egészen új dolog!) Az ország fogyasztóközön­ségének és a termelésnek behozatalra van szüksége. Az ipar fejlesztésének sem az a módja, hogy kínai fallal bástyázzuk körül az országot. Képért a földreformról Elsőnek Stupert Rezső intézett interpellációt a földmivelési miniszterhez a földreform végrehajtása körüli hibákról. Rámutat a földbirtokreform körül a gyakorlatban mutatkozó hibákra. Ezeket csak úgy lehet orvosolni, ha a kormány komolyan veszi dol­gát és nemcsak politikai hatáskeltés szempontjából nyilatkozik és ígérgeti a törvény hiányainak pótlását és kijavítását. Sajnos, csak erre van kilátás, mert nagyatádi Szabó István tegnapi pohárköszöntőjében mindössze annyit ígért, hogy új javaslatával csak magyarázni fogja a régi törvényt. Ehelyett az kel­lene, hogy tegyünk végre egész lépést, mondjuk meg végre, hogy mely birtokból mennyit kell le­adni a közérdekű reform céljaira és kinek mihez van joga. Különösen javításra szorul a törvény első szakasza, mely a törpebirtokot három holdban, a kis családi birtok maximumát 15 holdban állapítja meg. A gyakorlatban ez arra vezet, hogy a törpe­birtok nagyságát legtöbbször egy holdban, a kis­­birtokét pedig négy holdban állapítják meg, holott van olyan föld nem egy helyen, melyből tíz holdat sem lehet másnak, mint törpebirtoknak tekinteni. Különösen káros következmények észlelhetők a mai törvény 3. szakasza folytán, melyben a kizárási okok vannak meghatározva. Gyakran történik, hogy a nagybirtokosok befolyására az igénylők egész se­regét nyilvánítják érdemetleneknek, egyszerűen elv­képp, hogy a helyi viszonyokkal nem is ismerős járási mezőgazdasági bizottság kimondja róluk, hogy kom­munisták voltak. Erre rendesen elég az, ha valaki a Károlyi-uralom idején földet igényelt. Ezren és ezren, vesztik el ily módon polgári becsületüket is, megbé­lyegeztetnek csak azért, mert földigényükkel jelent­keztek. Nagy hibája a régi törvénynek az is, hogy azt a földárat rendeli kárpótlásul fizetni, amennyit a föld a kárpótlás megállapításának idején ér. Ez arra vezet, hogy ha valakinek az eljárás megindutásakor megvolt a kellő mennyiségű pénze, mire az eljárás egy-két év alatt befejeződik, már talán tízszeresét, húszszorosát kell fizetnie annak a kárpótlásnak, melyet azonnal ki tudott volna fizetni. Ha húsból­­vérből reformot akar a földművelési miniszter, ttl kell térnie a járadéktelek-rendszerre, hogy a vevők erejükhöz képest lassanként törleszthessék le a vé­telárat. A mai törvény ezt a birtoktulajdonosok SZ&Z PIHQyNR £b£T SCS1P1BTT JENŐ ■R-mt WALDCSZ JEPfö Már harmincéves, mikor felkerül Pestre első­éves egyetemi hallgatónak. Ekkor már zsebében hor­dozza a Német Filozófiai Társaság kitüntetését, me­lyet a hégeli dialektikáról írt tanulmányáért kapott. És zsebében ezzel a kitüntetéssel hallgatja Pesten mint egyetemi hallgató a filozófiát!... Ezt a viccet Trefort Ágost cselekedte meg Schmitt Jenővel és a pesti egyetemmel. Trefort hozatta fel őt Zomborból, ahol törvényszéki írnok volt Háromszáz forint állami ösz­töndíjat adott neki, ami 1886-ban sok pénz volt még olyanoknak is, akik többet jártak mulatóhelyekre, mint az egyetemre. És sok pénz volt ez a háromszáz forint a magyar államnak is, mely 1886-ban a törvényszéki írnoknak is csak annyit fizetett egy egész évi mun­káért, mint amennyit az egyetemi hallgatónak adott, hogy napjában néhány óráig csendben üljön az egye­tem tantermében és figyeljen a tanárok előadására. De bármekkora is volt a háromszáz forint, a magyar állam elég hasznos befektetésnek tartotta. Hasznos­nak és rizikómentesnek. Trefort úgy okoskodott, hogy egy filozófust, aki Németország legelőkelőbb filozófiai társaságától már kitüntetést kapott, érdemes filozófiára taníttatni. Ez a filozófus bizonyosan sokat tud már, tehát érdemes háromszáz forinttal megvá­sárolni azt a jogot, hogy valamikor azzal dicseked­hessünk­, hogy ez a tudós magyar egyetemen végezte tanulmányait, így ékelte be Trefort a pesti egyetemet Schmitt Jenő életrajzába. A pesti tudományegyetem­nek ez a pársoros hirdetése Schmitt Jenő életrajzá­ban mindössze hatszáz forintjában volt a magyar ál­lamnak. Mert két év alatt Schmitt Jenő megszerzi a doktorátust Pesten és megy tovább a maga útján, amelyen a magyar állammal csak húsz év múlva ta­l­­ilkozik­, még­pedig mint vádlott, akit a magyar ál­lam királyi ügyésze lázítás és izgatás bűntettével vá­dol. Az esküdteknek volt gondjuk arra, hogy a m­a­­­­gyar állam pénzén filozófussá avatott vádlott ne ta­­r­tottassák bűnösnek a magyar állam rendje és biztoní­­­tása elleni, elkövetett bűntettekben. Felmentik őt és Schmitt Jenő folytathatja felvilágosító munkáját a maga szegényes külsejű lapjában és még szegénye­sebb berendezésű dob­ utcai kávéházában, ahol estén kint egy-két tucat ifjúnak magyarázhatta a szellemi felszabadulás szükségét és ebben az igazi megváltás világszemléletét. De még ebben a kávéházban sincs nyugta. Minduntalan a rendőrségre idézik, elébe tart­ják külföldi lapokba írott cikkeit, végül pedig érté­sére adták, hogy az a világszemlélet, amely írásaiban és előadásaiban megnyilatkozik, összeférhetetlen az­zal az állással, melyet mint állami tisztviselő az igaz­ságügyi minisztériumban betölt. A figyelmeztetésre azzal válaszol, hogy lemond állásáról és nyugdíjjogo­sultságáról. A múlt század kilencvenes éveinek ez volt egyik legnagyobb szenzációja. Ez az évtized nem ismerte az áldozatokat. Ennek az évtizednek politikai és tár­sadalmi viszonyai a megalkuvásban gyökereztek. Olyik politikus huszonöt részvénytársaságnál vállalt igazgatósági, meg felügyelőbizottsági tagságot és várta, mikor választják be a huszonhatodikba. Arra sohasem volt eset, hogy valaki valamiről lemondott voltra. Az idejéből és meggyőződéséből mindenre fu­totta mindenkinek évi hatszáz forint prezenő­­márkáért. És amikor a telhetetlenség ennyire tobzó­dik és az éhség, kapzsiság ennyire maga alá gyűr erkölcsöt, hitet, elvet, jóizlést és meggyőződést, egy szegény éhenkórász, aki kávén és főzeléken él, oda­­lőszi hivatalát és emelt fővel, dacos önérzettel megy ki a nagy bizonytalanságba, ahová nem visz magá­val egyebet, mint azt a hitet, hogy isten nem hagy­hatja őt el, mert ő maga is egy része az istenségnek. Az embereket fejbevágja ez a cselekedet. Tük­röt látnak benne, mely elibük tárja jelenük minden fogyatékosságát. Magukra kell eszmélniük és az eszmélés pillanatában megdöbbenve, nyitva felejtett szájjal kérdik egymástól: Ez is lehetséges? Úgy néznek rá, mint aki megkezdte az emberi erkölcsök újjáértékelését, amikor magát állította oda új mér­­­tékü­l. Félnek tőle s hogy elpalástolják félelmüket, mosolyognak raj­ta. Betegnek, félbolondnak mond­ják, hogy megtépázzák erkölcsi hitelét és feloldozzák magukat a kötelezettség alól, hogy írásait elott­as­­szik. Hát érdemes elolvasni egy félbolondnak a­, írásait?! Így intézik el itthon Schmitt Jenőt, akinek akkor már neve, Il­re és becsülete volt nyugaton. De mindez igen keveset imponált Bánffy Dezsőnek és Perczel Dezsőnek, akik 1896-ban, tehát tiz évvel a berlini kitüntetés után sehogyan sem tudták megs­­érteni, hogy miért kellett Schm­it­—Jenőt­­állami ösztöndíjjal anarchistává kiképezni. És akinek Tre­fort 1886-ban évi--ítWPIOTI'nf(5) utázTatott ki az állam pénztárából, hogy költözzék fel Pestre, azt tiz évve később tolonckocsin akarta elvitetni Pestről Perczel Dezső, az akkori belügyminiszter. Pedig ez az anarchista igen ájtattlan és értalmat­­lan ember volt és csak a tudatlanság látott benne va- ISTettyén­i felforgatót, aki az államot és társadalmat akarja erőszakkal széjjelbomlasztani. Az még h­agyján, hogy állam és társadalom félt tőle. De ellene támad­tak a szociáldemokraták vezérei is, akik attól tartot­­tak, hogy tanításai megbontják a pártegységet és két­felé szakítják a munkásosztály sorait. Szinte magára­­hagyatva küzdött három-négy front ellen és ebben a küzdelemben leghűségesebb fegyvertársu­ egy pesti snapszputikos volt, aki­ anyagilag támogatta Schmitt Jenőt, hogy időnkint megjelentethesse Állam nélkül című újságját. Egy snapszputikos mint mecénás ! A dolog humorosnak, sőt groteszknek látszik, de azért nincs luijjával a logikának: a pálinkával elaltatott öntudatot Schmitt Jenő írásaival akarta felébreszteni és a pálinkával elkövetett bűnöket a gnózis hirdűlé­­sével szerette volna expiálni. Mert, hogy üzletnek rossz volt az Állam nélkül nevű vállalkozás, az egé­szen bizonyos, így tehát jogos a feltevés, hogy a p­i­­linkakereskedőt nem­ üzleti érdek, hanem valamilyen erkölcsi kötelék fűzte Schmitt Jenőhöz. Hogy ez a kötelék miből volt fonva, az épp oly felderü­tetlen, mint annak a félelemnek a motívumai, amelyet az ideális anarchista tanításai mindenfelé keltettek. Nem akart ő rombolni, nem akart az emberektől semmit sem elvenni. Ellenkezőleg : építeni és adni akart. Egy új társadalom volt az ideálja, azt akarta a régi he­lyén megalapozni. Adni pedig egy új világszemléletet akart, amely visszaszerezte az emberiségnek azt, amit tudomány, irodalom, egyház és filozófia elvettek tőle: vissza akarta neki adni az Istent, de úgy, hogy többé senki el ne vehesse tőle és vissza akarta hozni a földre a mennyei birodalmat, d­e azt is úgy, hogy ebből a birodalomból többé senki se lakolt­athassa ki az embert. A szándékai, törekvései és az igéi nem is voltak­ újak. De új volt a rendszere. Az evangéliumnak adott visszhangot, az evangéliumi igék titokzatosságába­n.- Csütörtök

Next