Világ, 1923. június (14. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-02 / 122. szám

2 1923 június 2. számú rendele­te a trianoni békeszerződésben foglalt állampolgári rendelkezéseknek ismerte­tése és végrehajtása tárgyában. A rendelet 21. fia így hangzik: „Azokat, kik az 1879. L. tv. értelmeiben a trianoni békeszerződés életbelépésekor, vagyis 1911 július 26-ik napján kétségtelenül magyar állampolgárok voltak (kétségtelenül azok, akik Magyarországon születtek, míg idegen honosságuk be nem bi­­zonyíttatik) és akiknek állandó lakóhelye Magyarország­nak a trianoni békeszerződés alapján megálla­pított területén van (Budapesten !), annak az illetékes megállapításáig, hogy magyar állam­polgárságuk a békeszerződése értelmében meg­változott-e vagy nem, a hatósági eljárás során ideiglenesen, továbbra is magyar állampolgárok­nak kell tekinteni". Ennélfogva a törvény és a rendelet egybe­vetett intézkedései alapján a Magyarországon született budapesti lakosnak • születés és lakás alapján megállapított ma­gyar állampolgárságát a hatóságoknak el kell ismerniük — s még az­t sem kell kutatni, hogy az 1886. XXII. t.-c. 10. §-a alapján négyévi itt­­lakás és adózás által automatikusan megszerez­ték a budapesti községi illetőséget. Miután külön választójogi kellék kétévi egy­helyben lakás, a választójog szempontjából csak ezt a kérdést kell tisztázni, ami viszont eldönti a rendelet által kívánt állandó lak­hely kellékének fenforgását. Ezen az alapon kétségtelen, hogy a Magyar­­országon született budapesti állandó lakosnak magyar állampolgárságát külön igazolnia nem kell — a választójogi rendelet rendszere sze­rint (6. §.) közokirattal kell­ az állítónak iga­zolni az állampolgárság elvesztését. A választójogi rendelet 107. §-a helyes értel­mezése címén a kiadandó rendeletnek azt kellene tartalmaznia, hogy az 1879. tv. és a 6500/1921. M. E. rendelet 21. g-a alapján a Magyarországon született csonka-magyarországi (budapesti) lakost ma­gyar állampolgárnak kell tekinteni. Más elbírálás alá esnek azok, akiknek a trianoni békeszerződés életbeléptekor, 1921 jú­lius 26-án a megszállott területen volt községi illetőségük és akiknek ennélfogva optálniok kellett azért, hogy a magyar állampolgárságukat fentartsák. Az iskolai végzettség hiánya " Tömegesen hagytak ki választót azon a cí­men, hogy „szükséges iskolai végzettsége, hiányzik Ezt a kérdést két részre kell osztani. Az első rész az, melynél a választójogi ren­delet által kívántnál magasabb iskolai kép­zettség nyilvánvaló — idetartoznak elsősorban a diplomások. A választójogi rendelet 31. §-a előírja, hogy az összeíró küldöttség hivatalból vizsgálja, kik felelnek meg a választójogi kellékeknek. E szakasz negyedik bekezdése szerint: „A kü­ldöttség hivatalból köteles a névjegy­zék tervezetébe fölvenni mindazokat, akik hi­vatalból rendelkezésre álló, akár hivatalból ki­nyomozott, vagy egyébként tudomására jutott adatok szerint a választójoghoz megkívánt kellékeknek megfelelnek." A központi választmányra a rendelet 36. §-a vótja ugyanezt a kötelességet. Akiknek tehát az a kötelességük, hogy hiva­talból vizsgálják a választójoghoz kívánt kellé­keket, s akik ezt a hivatalos kötelességüket úgy tel­jesítik, hogy diplomás ügyvédeket, orvosokat, mérnököket hagytak ki azon a címen, hogy ,,iskolai végzettsége hiányzik“ (kezeim között van a központi választmány egy levelezőlapja, melyben arról értesíti címzettet, hogy a II. vá­lasztókerület 117. számú szavazókör névjegy­zékéből kihagyta, miután „szükséges iskolai végzettsége hiányzik" — a címzés pedig így szól: Horváth Lajos abszolvált mérnök, Buda­pest, VII., Kertész ucca 35.). Ezekben az esetekben bekövetkezett a választó­­jogi rendelet 98. §-a szerint szabályozott fe­gyelmi és 99. §-a szerint szabályozott büntető­jogi felelősség. A kérdés másik része a rendelet szerint szo­rosan előírt képzettségnek hiányára vonatkozik. A bizonyítás kötelessége e ponton az állító­ terheli, ha tehát az összeíró-küldöttség és nyo­mán a központi választmány azt állítja egy választóról, hogy szükséges iskolai végzettsége hiányzik, kötelessége ezt az állítását hitelesen, közokirattal igazolni. A rendelet vélelmet állít fel aziránt, hogy az elemi népiskola negyedik osztályának sikeres elvégzésére nézve a számlálólapon (a kötelező vallomásszolgáltatás alkalmával) tett vallomást valónak kell tekinteni mindaddig, míg az 1920. évi népszámlálás alapján a statisztikai hivatal részé­ről rendelkezésre bocsátandó adatokból ennek az ellenkezője nem vélelmezhető. (29. g.) A vallomásszolgáltatónak két vallomását ha­sonlítják össze. Az egyik vallomást tette 1920-ban a népszám­láláskor. A másik vallomást tette 1922-ben a választói összeíráskor. Ha a két vallomás egymástól eltér, akkor sem lehet még elvenni a választójogot, hanem a rendelet szerint: a vallomástevő jogcímét igazolni tartozik. Eltérő nyilatkozatok folytán előbb tehát fel kellett volna hívni a Vallomástevőt, de­­ semmisesetre sem volt semmiféle hatóságnak joga elvenni a választói jogot addig, míg a ren­delet által előírt eljárást nem foganatosította. Ennek a kérdésnek eldöntésénél még a kö­vetkező i.szempontokkal kell figyelembe venni. 1922. március 15-én megjelent a minisztérium 2518/1922. M. E. rendelete a négy- és hatosztályú elemi népiskolával, vala­mint a nyolcosztályú középiskolával a választói jogosultság szempontjából egyenlő értékű isko­lai osztályoknak és tanfolyamoknak, végül a fő­iskolák részletes jegyzékének megállapítása tár­gyában. E rendelet bevezető részében kiemeli, hogy „a jegyzék egyaránt felöleli a létező és megszűnt intézeteket, mert a régebben meg­szerzett képzettségre is természetszerűleg gon­dolni kell". Kuriózum kedvéért összeszámítottam az elemi népiskola hatodik osztályával egyenlő ér­tékű osztályokat és tanfolyamokat. Hetvennyolc van ilyen. Köztük például­­ a n­agyszöllösi (Ugocsa megye, jelenleg Cseh­ország) asztalos tanműhelyi tanulmányok, a volt cs. és kir. haditengerészetnél a gép- és villamossági suhanciskola és még egy szép, hosszú cím : a volt cs. és kir. haditengerészetben gépészeti, szivattyú- és villamossági szolgálat altisztjeinek társfaltiszti előkészítő tanfolyama. Hogy az a bizonyítvány megszerzés nem olyan egyszerű és könnyű dolog, legjobban bizo­nyítja a belügyminiszternek a vallás- és közoktatás­ügyi miniszterrel egyetértőleg kiadott 40.235/ 1922. B. M. számú rendelete, melyben a minisz­ter hivatkozik arra, hogy még 1914-ben szabá­lyozták azt a kérdést, hogy az elemi népiskola negyedik és hatodik osztályának sikeres elvég­zéséről szóló bizonyítványt utólagosan minő is­kolai följegyzések (előmeté­­teni naplók) alap­ján szabad kiállítani. „Figyelembe véve azt — úgymond a rendetet —, hogy a háború folyamán és következtében a kérdéses iskolai följegyzések és előmeneteli naplók körül bizonyos anyag elpusztulhatott, minek következtében egyesei­ a választójogtól eleshetnének, az ily­kép bekövetkezhető jog­hátrányok elkerülése érdekében elrendelem, hogy az intézet vezetője az érdekelt felet a községi, Budapesten a kerületi elöljáróságok­hoz tartozik utasítani, ha­ a szükséges adatok­nak (elő tanítók, tanárok, iskolatársak nevei, vagy más adatok) jegyzőkönyvbe való vételét kí­vánhatja. Ezen az alapon az elöljáróság meg­vizsgálja a tényállást, kihallgatja a tanukat, gondoskodik a más községben lakó tanuk ki­hallgatásáról , és a megállapított tényállást ösz­­szefoglaló bizonyítványt kiadja. „Magától értetődik — így szól a rendelet be­fejező része­—, hogy­ amennyiben ily irányú ké­relemmel bármely állampolgár a központi vá­lasztmányhoz fordul, ez fogja az elöljáróságot a szükséges adatok közlése mellett haladékta­lanul a megfelelő eljárás foganatosítása iránt megkeresni." Akár az­ érdekelt, akár a központi választ­mány hogyan fogja most például megkeresni a régóta megszűnt nagyszöllősi asztalos tan­műhelyt Csehországban vagy Szatmáron (Ro­mánia!) a negyedik elemiről szóló bizonyít­ványért?! A választójogi rendelet előre látta a föltor­nyosuló nehézségeket és ezért vélelmezi való­nak a számlálólapon tett Vallomást. Aki valót­lant állított vallomásában, azzal szemben köz­okirattal kell a valótlanságot igazolni. A választójogi rendelet 19. §-ának helyes ér­telmezése gyanánt a szakaszban előadottak fen­­tartása mellett ki kell mondani azt, hogy a számlálólapon tett vallomás valótlanságát köz­okirattal kell igazolni. Egyéb kérdések Ha az összeíró küldöttség vagy központi vá­lasztmány tudomásul veszi a választóról, hogy elköltözött és ezen a címen kihagyja abból a szavazókörből, melyben fel volt véve, köteles egyúttal arról gondoskodni, hogy fölvegyék annak a szavazókörnek jegyzékébe, ahova köl­tözött. A rendelet 34. §-a ily értelmű pótlással egészítendő ki, úgy­hogy a központi választ­mány, illetve az összeíró küldöttség az erre vonatkozó adatot a budapesti államrendőrség bejelentő hivatalától tartozik beszerezni. Tisztázandók még a következő kérdések: Vannak olyanok, akik föl vannak véve a névjegyzék-tervezetben — ugyanakkor föl vannak véve a kihagyottak jegyzékében. Van olyan választó, aki föl van véve a vá­rosházán közszemlére tett tervezetben és ki van hagyva a kerületi elöljáróságnál. Melyik az érvényes ? Nem-e kell újabb szankciót fűzni a központi választmánynak ahhoz a kötelességmulasztásá­hoz, hogy nem értesítette a kihagyottakat a ki­hagyásról az­oknak megjelölésével postai úton közvetlenül ? (35. g. 6. bekezdés.) Milyen példát statuáló eljárást kell indítani az ellen a központi választmány ellen, amely saját létalapjával nincs tisztában ? A központi választmány levelezőlapon értesí­tette Bibiti Horváth Jánost, a többségi pártból kilépett fővárosi bizottsági tagot, hogy kihagyta a választói névjegyzékből azért, mert „nem magyar honos". Az 1920. évi IX. törvénycikk, amely a fővá­rosi törvényhatósági bizottság újjáalakításáról só­, 8. §-ában előírja, hogy törvényhatósági bizottsági taggá csak az választható, aki leg­alább tíz év óta magyar állampolgár. Az ország fővárosának képviselőtestületében helyet foglalhat valaki, aki nem magyar ho­nos ? És ezt arról a bibilici Horváthról állapít­ják ki, aki otthagyta a többségi pártot? És ilyen állítást minden következmény nélkül le­het kockáztatni ? Jogcímek találkozása Előfordulhat, hogy egy választó többszörösen, több jogcímen kerül a névjegyzékbe. Abból sohasem leh­et baj, hogy több a jogcím, mert csak a cím több, de a jog mindig csak egy lehet s mindenki csak egyszer szavazhat. Baj csak abból származhatik, ha van több cím, de egy jog sincs. Ha kihagyták és a kihagyásról nem értesí­tették azt, akinek joga változatlan, akinek jo­gát visszakövetelni, a kapott jogi pofon ellen védekezni, az ürügygyel szemben az igazság útját megjelölni, a jogfosztót bizonyítékainak feltárására ultatni — emberi, erkölcsi, honpolgári jog és köteles­ség ! A magyar jogot csúnya folt érte. E foltot távolítsa el a pótrendelés/ VILÁG Viharos jelenetek a francia kamarában Parisból jelentik. A kamara mai ülésé­nek megnyitása előtt Leon Baudet és né­hány más képviselő közt a tegnapi esemé­nyek miatt majdnem verekedés támadt, amit csak Moutet és a terembiztosok közbe­lépése akadályozott meg. Az ülés megnyi­tása után elhatározták, hogy nyomban az incidens miatt előterjesztett interpelláció­kat tárgyalják. Herriot a merényletet gyávának és okta­lannak mondta, és kérte a kormányt, hogy a royalista üzelmeket nyomja el. Emanuel Brousse azt követelte, hogy tart­sák tiszteletben minden polgár szabadságát, s kijelentette, hogy azon a napon, amikor a köztársaságot veszedelem fenyegetné, vala­­menyi republikáns minden árnyalati különb­ség nélkül egységes blokkot alkotna a roya­listákkal szemben. A belügyminiszter kijelentette, hogy a kor­mány kíméletlenül elfojt minden merényle­tet. Meg van róla győződve, hogy a tegnapi merényleteket előkészítették, amit ma reggel végrehajtott házkutatások eredménye is bi­zonyít. Egész, Franciaországra kiterjedő szer­vezetről van szó, amelynek tervei és céljai ismeretesek. A kormány meg fogja tenni kö­telességét, hogy­ megvédelmezze a köztársa­ságot. Miután Langnier hasonló értelemben szó­lalt föl, mint a korábban szóhoz jutott in­­terpellálók, León Daudet lépett a szószékre. Hangoztatta, hogy a tegnapi események nem az erőszak tényei voltak, hanem csak intésül szolgálnak. Azzal vádolta meg Hennessy képviselőt, hogy meg akarta őt, öletni s azt állította, hogy Germaine Berlon, Marius Platau gyilkosa, akarta őt is meg­­ ölni. A­­szélsőbaloldal élénken tiltakozott s a lárma következtében Daudet további szavait­ nem lehetett megérteni. A benyújtott határozati javaslatok közt volt szerk­ote, amely nem tartalmazott biza-­ lomnyilvánítást a kormány iránt, ellenben Brousse határozati javaslata kifejezést ad annak a bizalomnak, hogy a kormány meg fogja védelmezni a köztársasági berendezke-­ dést, és az erőszakosságot, bárhonnan is jöj­jön, elnyomja. A belügyminiszter kijelentette, hogy elfo­gadja Brousse javaslatát és bizalmi kérdéssé­ tette Herriot határozati javaslatának eluta­­­sítását. A­ kamara Herriot határozati javaslatáról az elsőbbséget 343 szavazattal 181 ellenében­ megtagadta, s utána Brousse indítványát­ 379 szavazattal 191 ellenében elfogadta. * Daudet vádja Henessy képviselő ellen többek­­ közt azért nem plauzibilis, mert Henessy azt ezen a néven ismert konyakgyár tulajdonosa,­ súlyosan gazdag ember, elsősorban vagyonának­ köszönheti mandátumát, és vagyonával arányo­­­san mérsékelt gondolkodású ember. Deszperáció­s politikát tehát bajos róla föltételezni, de Daudet már rég letett arról, hogy vádjai számára a valószínűség látszatát keresse. Pasics a magyar jóvátételről Belgrádból jelentik : Pasics miniszter­elnök a szkupstina új ülésszakát beszéddel nyitotta meg, amelyben utalt mindenekelőtt azokra a nehézségekre, amelyek közben a szerb-horvát-szlovén, államok belső szerve­zési mun­kái m­e­gg dúltak. Beszélt azután a legyőzőttek és a győzők egymáshoz való vi­szonyáról s kijelentette, hogy tévedés volna feltételezni, hogy a legyőzőttek őszintén és lojálisan fogadnák a befejezett történelmi tényeket és az új államoknak a nemzetiségi elv alapján történt megalakulását. Egy le­győzőtt állam sem teljesítette kifogástalanul az aláírással vállalt kötelezettségeket, vala­mennyi kitolni igyekezett különféle ürügyek felhasználásával a fizetéseket, valamennyi könnyítéseket, halasztást és a megállapított jóvátétel korlátozását kérte. Ez a késedel­­meskedés a francia és a belga kormányt kényszerítő intézkedésekre késztette, hogy Németországot így bírja rá vállalt kötelezett­ségeinek teljesítésére. A ruhrvidéki konfliktus az egész világ közvéleményét mindmáig nyugtalanságban tartja. Szerbia, amelyet még jobban feldúl­tak, mint Franciaországot és Belgiumot; e kérdés megoldásában közvetlenül érdekelt, minthogy a szerződés a német jóvátételi összeg öt százalékát neki garantálja. .4 német példát köttetik Magyarország és Bulgária; fizetési haladékot kértek nagy szövetségeseinktől és ebből a célból a kül­földi sajtó rokonérzését igyekszenek meg­nyerni. Ezek a tények arra kell, hogy bír­janak bennünket, hogy éberen figyeljük a békeszerződésben foglalt kötelezettségek végrehajtását. Ezeket tekintve, kötelességünk, hogy né­pünket, amely felszabadulásáért és egységé­nek létrehozásáért oly nagy áldozatokat hozott, figyelmeztessük az eseményekre és véghezvigyük azokat a munkálatokat, ame­lyeket a körülmények kényszere előtérbe tolt, vagyis eleget tegyünk azoknak az ál­­lamszükségleteknek, amelyek halasztást nem tűrnek. A kormány, amely az állam biz­tonságáért és a békeszerződések fentartásáért felelős, tudatában van kötelezettségeinek és a felelősségével összhangban idejekorán szö­­vetséget kötött azokkal az államokkal, ame­lyeket ugyanúgy fenyeget a nemzetközi bé­keszerződésekkel teremtett helyzet fölborí­­tásának veszedelme. Ez a politika értelmé­ben és a béke biztosítása végett a kormány a szkupstinának a hadsereg szervezetére vo­natkozó új törvényjavaslatot terjeszt majd elő, amely bizonyos fegyvernemek szolgála­tának korlátozását tartalmazza ugyan, de épségében hagyja a hadsereg változatlan harcképességét az állam védelme érdekében. A miniszterelnök végül újból hangsú­lyozta, h­ogy a legkiválóbb és legfontosabb feladatnak a nemzetközi békekötések által teremtett béke fentartását és a háborús, va­lamint a háborút követő időkben létrejött barátságok és szövetségek ápolását kell te­kinteni, továbbá valamennyi szomszéddal való korrekt viszony fentartását azzal a­ szándékkal hogy ez a viszony barátsággá­ alakuljon át. szombat A jóvátételi bizottság a kom­ia stabilizálásáért A jóvátételi bizottság döntése még mindig­ élénken foglalkoztatja a nyugati sajtót. A Daily ’ Herald egyik vezércikkében rámutat, hogy egyet- sd­e nemzet sem viselkedhetik tiszteletreméltóan, ha nem bíznak benne. Maga Benes is beismeri a Times-nek adott nyilatkozatában, hogy orszá­gának érdeke megkívánja a Magyarországgal való jóviszonyt. Mindamellett nem hajlandó a­ magyarokat talpra segíteni, mert — mint mondja — „nem bízunk bennük". Pontosan ugyanezt mondják a franciák is a németekről. Nem látják be, hogy azáltal, ha egy nemzetet megbízhatatlannak nyilvánítanak, lehetetlenné teszik számára, hogy kiérdemelje a bizalmat és ilyenformán meghosszabbítják a nemzetközi vi­szonynak azt a nyomorúságos állapotát, mely a félelmen alapszik. Ha azt akarjuk, hogy szom­­szédaink tiszteletreméltóan járjanak el, bíznunk is kell jószándékukban. A Daily Mail G. Ward Price tollából Buda­pestről keltezett cikket közöl Magyarország rossz úton ■— Fenn akarják tartani a látszatot címmel. A cikkíró, ki Fach marsallt lengyelor­szági és csehországi útján elkísérte és ezután kereste föl Budapestet, cikkének elején meg­jegyzi, hogy Budapesten több vezetőemberrel volt alkalma beszélgetést folytatni, kik őt a ma­­gyaroroszági helyzetről informálták. A cikkíró­nak feltűnt, hogy mily sokan beszélnek Buda­pesten angolul. Az ország általános képéről azt mondja, hogy az hű tükörképe pénzügyi helyze­tének. Mint különös érdekességet jegyzi meg, hogy egy magasállású tisztviselővel volt alkalma beszélni, kinek jól vasalt és fényezett gallérja foszlott volt. Magyarország természeti kincsek­ben és kultúrában gazdag ország, azonban a trianngi békeszerződés tönkretette. Politikai szempontból kétségtelen, hogy Magyarország sa­ját maga okozta romlását, mert visszaélt az uralma élő nemzetiségek jogaival. Ezért Magyarország most büntetésben részesült, mert hárommillió magyar lakos került Jugoszlávia, Csehország és Románia uralma alá. Magyaror­szág külföldi kölcsöneinek kérdésében az angol kormány barátságos magatartást tanúsított, mert angol érdekek is kívánják, hogy a kis, és tehetséges magyar nemzet újra talpraálljon. A háború alatt a Magyarországon tartózkodó an­goloknak a hatóságok teljes mozgási szabadsá­got engedélyeztek. Francia politikai körök véleménye szerint egyébként a jóvátételi bizottság határozata ér­telmében a Magyarországon tervezett ellenőrző­rendszabályok csupán gazdasági természetűek lennének és céljuk mindenekelőtt az, hogy a magyar korona árfolyamát stabilizálják. Szerkesztőségi telefon:­­ 58—00 Kiadóhivatal: ... 81—90

Next