Világ, 1924. december (15. évfolyam, 257-279. szám)

1924-12-02 / 257. szám

K­VIM, a polgári jogok­ harcosa. Tiszteli a fa­­doalány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérséklést a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. ÁRA 3000 KOROM XV. ÉVFOLYAM ♦ BUDAPEST, KEDD 192­4 DECEMBER 2 ♦ 3 5 g ■ I K SZÁM ^J^rftóf^Magyarorsz­­g megújhodását a demo* ' Gráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés:­­megtörte tik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat reformtörekvés?!;?* szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak: kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. — —csai S * A M A jogrend helyreállít Nem mi mondjuk, a miniszterelnök állítja, hogy a jogrend helyreállott. Az ellenzék, véleménye szerint, azért vonult ki a parlamentből, mert kicsúszott alóla a talaj: utolsó fegyvereit most csavarja ki kezéből a panamisták és gyilkosok fölött ítélkező bíróság. A jogrend tehát helyre­állott és most már semmi célja a további ellenzékieskedésnek. Aki a Márffy-per és Esküdt-per után még mindig ellenzéki ma­rad és nem siet a jogrendet és a közélet tisztaságát biztosító kormány karjaiba, az megérdemli, hogy oktalan renitenciájáért kidobják a nemzetgyűlésből. A miniszterelnök szerint a jogrend helyre­­állott, az­ ellenzék viszont nem várja meg, amíg újból kidobják, hanem a parlamenti küzdelem legvégső fegyveréhez, a passzivi­táshoz folyamodik, hogy a jogrenten és az alkotmányosságon elkövetett sérelmek ellen demonstráljon. A passzivitás legélesebb esz­köze a parlamenti harcnak: a nagy csönd, amely az ellenzéki padokból árad, viharo­sabb lárma a legdühösebb technikai obstruk­­ciónál. Az ellenzék úgy érzi, hogy a jogrend és az alkotmány szentségének tartozik a fojtó, nehéz csönddel, amelyben a leg­ércesebb hangon elmondott vádoló orációnál tisztábban és öblösebben hangzik — az el nem mondott beszéd. Kinek higgyen az ország: Bethlennek-e, akinek véleménye szerint a jogrend töké­letesen helyreállott, vagy az ellenzéknek, amely ezt az állítást szenvedélyesen tagadja és az ellenbizonyítékok tömegét veti szembe vele? Az alternatíva elé állított közvéle­mény könnyen dönthet. A miniszterelnök a jogrend teljességét két bűnpörrel bizo­nyítja, amelyek a gyilkosságokat és panamá­kat megtorolják. Az ellenzék ezzel szemben a jogrend ijesztő hiányosságait olyan bűn­­pörök seregével dokumentálja, amelyek nem kerültek magyar bíróság elé, amelyeket nem tárgyaltak le. Kálmán király törvényt hozott a boszorkányokról, akik nincsenek és eltiltotta a boszorkánypöröket. Magyar­ul szágon az elmúlt években elmaradt egy sereg gyilkossági bűnpör, de azért vak­merőség volna azt állítani, hogy gyilkossá­gok nem történtek és gyilkosok nem voltak. Egy-két lefolytatott bűnpör nem elég erős ahhoz, hogy a jogrend teljességét bi­zonyítsa, az elmaradt bűnpörök pedig né­maságukkal époly harsányan hirdetik az ellenérveket, mint az üresen maradt ellen­zéki padok a parlamentben ... Márffy és Esküdt a bíróság előtt állanak, de­­várjon a lavina, amelyet a miniszterel­nök elindított, magával sodorj­a-e a mélybe azokat is, akik évek óta barlangokban, sza­kadékokban lappangnak és véres, vagy szennyes a kezük ? Ezzel a két pörrel váj­jon ki lehet-e engesztelni az igazságszolgál­tatást, amely szenvedélyesen arra törekszik, hogy minden bűn elnyerje a büntetését? A Márffy-pör felgöngyölíti-e vájjon az ellen­forradalom egész földalatti frontját ? Orgo­­vány pribékjei, Siófok inkvizitorai, So­mogyi és Bacsó gyáva elhurcolói, a cson­grádi bál orgyilkosai, a dunai hullák meg­­csonkítói felett ítélkeznek-e a Márffy­­pörben ? És várjon ítélkeznek-e azok felett is, akik ma midig ismeretlen helyeiken ásat­­ták meg ártatlan, vagy félrevezetett emberek mártírsírjait a temető árkában ? Kik ezek a gyilkosok, hol vannak, melyik börtönben, melyik kazamatában bűnhődnek ? Ki tette ártalmatlanná őket, ki ítélkezett felettük, ki biztosítja a magyar népet, hogy ma vagy holnap nem folytatják ott, ahol abbahagy­ták? Nem, a miniszterelnök téved, a Márffy­­pör nem szivacs, amellyel le lehet törölni a nagy vérfoltot Magyarország térképéről. A jogrendet nem lehet túszokkal leszerelni. Ha az ősi Krétában rengett a föld, feláldoz­tak egy emberéletet a dühös bika­ istennek, aki haragjában megrázta a bűnös szigetet. De a jogrendet nem lehet szimbólikus ál­dozattal kiengesztelni. A jogrendnek nem kell a bosszú és a vér : a jogrend éppen a bosszúállás és a vérontás ünnepélyes és tör­vényes negációja. A jogrend nem büntetést jelent, hanem a bűn kultuszának kiküszö­bölését, a bűn rendszerének a törvény rend­szerével való felváltását. Amikor tehát bizonyítani akartuk, hogy a jogrend kérdésében alighanem az ellen­zéknek van igaza, nem hóhér után kiáltoz­tunk. De a magyar népnek végre is halaszt­hatatlan szüksége van biztonságérzetre sor­sának hősies viseléséhez, munkájához, és éjszakai álmához. A magyar népet nem nyugtathatja meg Márffyék pere, ha ugyan­akkor az ellenforradalom egyik közismerten gyilkossággal vádolt martalóca nyilvánosan inzultál­t egy nemzetgyűlési képviselőt. A m­agyar nép nem nyugodhatik meg addig, amíg azoknak, akiknek kezéhez vér tapad, nem korlátozzák legalább olyan mértékben mozgási és akciószabadságát, mint néhány ellenzéki politikusét és újságíróét, akik a jogrendért harcoltak, amikor rámutattak a jogrend sebeire és börtönbe kerültek. Márffy és társai nem engesztelhetik ki a megbántott jogrendet: ők csupán egyszerű közemberei a jogrend ellen viselt hadjárat­nak és úgy látszik, ebben a hadjáratban is a közemberek véreznek el, mialatt a vezér­kar biztos helyen lappang. A miniszterelnök téved : Márffyék elíté­lése után senki sem fogja azt hinni, hogy Magyarországon nincsenek többé szabadlá­bon gyilkosok és Esküdt elítéltetése senki­ben sem fogja azt a hitet kelteni, hogy min­den panamát megtoroltak. A tetszetős szépségtapasz az arcon neon gyógyítja meg a betegséget, amelynek igazi, undok sebeit továbbra is titokzatos redőjű leplek takar­ják. Ne féltse a miniszterelnök az ellenzé­ket, hogy zavarba­­ jön, ha ellenzékisége szá­mára okokat keres : egy-két emberöltőre ele­gendő ok áll rendelkezésére annak, aki el­lenzékiségét a mai kormányzattal szemben motiválni akarja. Nem mondjuk és nem ál­lítottuk soha, hogy a kormánynak közvet­len köze van a jogrenden esett durva, fele­lőtlen merényletekhez, de Bethlen István gróf nem volt elég óvatos, amikor az akara­tának végrehajtásához szükséges eszközök­kel operált. A politikai operációk époly ve­szedelmesek, mint az orvosiak. A legkisebb karcolás­­ és a fertőzés megtört­énhetik.Beth­­len István gróf a választások alkalmával és egyéb számára nehéz szituációkban igénybe­vette azokat a szervezeteket, amelyek a jog­rend ellen harcoltak és a jogrend merény­lőit kitermelték soraikból — és ez a vigyá­zatlan operáció az egész mai rendszeren ej­tett karcolást. A beteg test ideig-óráig talán megkönnyebbül, ha Márffyércat leamputálják róla, de az alattomos injekció­nak ezzel nem vetnek gyökeresen véget. És nem is lehet máról holnapra meggyógyítani olyan szervezetet, amely annyira megszokta a betegséget, hogy az egészség talán meg­ölné ... Hogy ezek után kinek van mégis igaza ? Bethlen István gróf azt mondja, hogy az erő­sebbnek ... Zavarok a fajvédő táborban (A Világ tudósítójától.) Amíg a demokra­tikus ellenzék, békeajánlatának merev visszautasítása és a helyzetnek a többség által történt kiélesítése után a további küz­delemre szervezkedik, az egységes pártban teljes a csönd. Élénk mozgolódás észlelhető azonban a fajvédő táborban, amelyet Fried­­rich pénteki fellépése alaposan megzavart, az események ellentétes áramlatokat indí­tottak meg. Friedrichnek és Ulainnak éles elszólásai, Gömbös békehangjai és mind­ezek tetejében az a veszély, amely Zsirkay mandátumát fenyegeti, teljessé teszik a zavart. A fajvédők „egysége" Gömbös Gyula ma éjszaka egy kőnyomatos útján nyilatkozik a fajvédők állásfoglalásáról és megállapítja, hogy „az egész ügy a Priedirich István által­­szavatolt átirat allapján került sző*­nye­gre“, mi­jd így folytatja: — A zárt uaeo­en meggyőződtem arról, hogy az átirat hiteles szövege elitél a Ház folyosóján felolvasottól és hogy tartalma összefügg az autó­nk fával és mézzel az ország érdekeinek. Tehát az alap hamis lévén, a támadás nem ve­zethetett célhoz, ötletszerűen soha nem csele­­kedtem és nem fogok cselekedni. Miután Friedrichet így megleckéztette, és a fajvédő csoporthoz tartozó Friedrichc­el szem­ben elégtételt adott Bethlen miniszterelnöknek, merész fo­rdula­ttal így folytatja nyilatkozatát: — Pártunk elítéli a halogatást, a palástolást, a büntető­jogunkból való politikai fegyverková­­csolást, de a mulasztás a kormányt terheli és a kormány felelős az Esküdt-ügyben tapasztalt huza­vonáért, épúgy, mint Zákány Gyula ki­­szökéséért is. Pártunk mindezek alapján nem vesz részt a kormány és a baloldal közötti par­lamenti harcokban. Leszög­eszi újra a kormány előrelátás nélkül vezetett politikájának teljes kudarcát és a kormányra hárítja a különféle visszaélés­ekkel szemben tanúsított erélytelen el­járásának káros, az ország érdekeit és a nem­­zetgyűlés tekintélyeit csorbító következményeit. Mi sem természetesebb, hogy Friedrich meg­rovása, Ulam­ pénteki kirohanása és a fajvédő csoport egy részének a mai kivonulásiban való részvétele után Gömbös nyilatkozata végén megállapítja, hogy: „A párt ebben a felfogásában és állásfoglalá­sában egységes." Zsirkay mandátuma A M. T. I. jelenti. A nemzetgyűlés III. bí­rálói bizottsága december 2-án délelőtt 10 órára és december 4-én délelőtt 10 órára hirdetett ülése a bizottság elnökének beteg­sége folytán elmarad. Ellenzéki körökben megállapították, hogy a bizottsági ülés elhalasztásáról kiadott hivatalos közlemény — a szokástól eltérve — az elhalasztás okát is megjelöli. Ebből azt következtetik, hogy a hivatalos közle­ményben megjelölt ok, a tényleges ok lep­lezésére szolgál. A III. bíráló bizottságnak az elhalasztott ülésen kellett volna dön­tenie Zsirkay János fajvédő-képviselő man­dátumának sorsáról. Ellenzéki körökben Gömbös Gyula pénteki óvatos magatartása és a bizottsági ülés elhalasztása között ösz­­szefü­ggést látnak. Hogy ez a feltevés ala­pos-e, azt a fajvédők további magatartása és Zsirkay mandátuma ügyében hozandó bizottsági ítélet fogja eldönteni. Meg kell azonban állapítanunk, hogy voltak olyan hangok is, amelyek szerint Gömbös Gyula arra az esetre, ha Zsirkay mandátumát a bizottság megsemmisítené, nyilvánosságra hozna olyan adato­kat, amelyek egységes párti képviselők megválasztásának körül­­­ményeire­ vonatkoznak. Az Országos Demokratikus Szövetség határozatai Az Országos Demokratikus Szövetség ma dél­után foglalkozott a miniszterelnök válaszával, amelyet az ellenzék deklarációjára adott. Ezekre a kijelentésekre és ferdítésekre az Or­szágos Demokratikus Szövetség a nyilvánosság előtt tartandó gyűléseken és összejöveteleken fogja a választ megadni, mert a parlamenti passzivitás folytán aktívabban fog ezentúl a nagy nyilvánossággal érintkezni. Az Országos Demokratikus Szövetség kimondotta határoza­­tilag, hogy a házszabályrevíziós javaslat rész­leteivel, alkotmányellenes és jogfosztó intézke­déseivel folytatólagos értekezleteken fog ér­demben foglalkozni, amelyeken a demokratikus ellenzék tagjai tárgyi alapon fogják szembe­állítani a Bethlen-kormány javaslatát az eddig érvényben volt házszabályokkal. Foglalkozott­­a Demokratikus Szövetség a nagyatádi válasz­tással és megbízta Rákóczi Ferenc nemzetgyű­lési képviselőt, hogy a törvényes eljárás meg­indítására az előkészítő lépéseket megtegye. Rupert Rezső megtámadtatása fölött a de­mokratikus ellenzék felháborodásának adott kifejezést. Egyrészt, mert a demokratikus eszme és jogrend harcosai még ma is fizikai eszközökkel ütköznek össze, mindenféle kon­szolidáció dicsőségére, másrészt azért, mert látják, hogy csakis az amnesztia útján szalvált bűnösök élvezik még ma is a különleges el­bírálás jogát. Átadták a nagyatádi mmdátumot Bárány Sándornak A választási elnök tegnap délelőtt átadta a nagyatádi kerület képviselő-mandátumát Bá­rány Sándors­ak, aki tudvalévően egyetlen je­löltje volt a kerületnek, miután a kisgazda- és a munkáspárti jelöltnek a törvényes hu­szonnégy óra helyett tizenkét óra időt adott a választássa biztos a hiányzó ajánlások pótlá­sára. Herriot és Chamberlain találkozása Párizsból jelentik . A Temps mai vezér­cikkében tájékozást ad Herriot és Cham­berlain péntekre kitűzött találkozásáról. A találkozás programjára tűzött kérdések kö­zül a legfontosabb a biztonság problémája, ahogy azt a genfi jegyzőkönyv megállapí­totta: Anglia nem volt hajlandó az angol flottát nemzetközi tekintély rendelkezé­sére bocsátani és olyan akcióban résztvenni, amelyben angol érdek érintve nincs. Telje­sen, bizonyos az is, hogy a londoni kormány a genfi jegyzőkönyvet mai szövegezésében nem hajlandó aláírni. Miután azonban Anglia részvétele nélkül az európai béke számára szervezet nem képzelhető el, ma­gától értetődik, hogy előzékenyek lesznek az angolok iránt a lehetőség keretei közt. Ha azok a módosítások, amelyeket Anglia elengedhetetlennek tart, a genfi jegyzőköny­vet a maga érvényében illuzóriussá tennék, akkor a biztonsági probléma gyakorlati megoldásának szükségessége ennek­­ellenére Nagybritanniát épúgy is érdekelné,­­ mint Franciaországot.­ Már egy kj­dő óta észreve­hető, hogy az angol sajtó­­ az angol—fran­cia-belga szövetség gondolatát újból élén­ken tárgyalja. . . „ Monte Aventino A mentelmi bizottság ma ítélt, és két képviselőt huszonöt-huszonöt ülésről, két képviselőt huszonkét-huszonkét ülésről.., kilenc képviselőt húsz-húsz ülésről tiltott ki, végül ennek a szép határozatnak meg­koronázása gyanánt tíz ülésről kitiltotta a magyar parlament leghiggadtabb, legfegyel­­mezettebb politikusát, Peidl Gyulát. Ezek után a demokratikus ellenzéki szövetségnek nem kellett kimondania a passzivitást a huszonöt napra. Ezt a passzivitást kimon­dotta a mentelmi bizottság és ráerőszakolta a baloldali ellenzékre, teljes tudatossággal, világos tervszerűséggel, mert van egy nem­zetközi parlamentáris gyakorlat, amely, szerint a kitiltás alkalmazására — akár­csak egy ülés tartamára­­— csak akkor­­ kerülhet sor, ha ugyanaz a képviselő ugyan­abban az ülésszakban másodszor kerü­l a mentelmi bizottság elé. A mentelmi bizott­ságnak kötelessége lett volna elsimítani ez ellentéteket, és ehelyett a mentelmi bizott­ság nagy energiával ment előre az ellenté­tek legvégsőbb kiélezéséig, meghozva azt a statáriális ítéletet, amely erkölcsileg lehe­tetlenné teszi a baloldali ellenzék számára a részvételt a tanácskozásokon, azokra az ülésekre, amelyeken letárgyalják majd a házszabályok revízióját, és a határozathoza­tal sima lehetőségeinek kihasználásával ta­lán befejezett tényeket teremtenek sok más fontos kérdésben is ... Nem mondjuk, hogy a parlamentarizmus történetében nem akadnak precedensek az ilyen eljárásra. Igenis, vannak precedensek, mert például a francia forradalom legki­­élezettebb korszakában precedenst teremtett a most követett eljárásra a Montagne, a hegy­párt Maximilien Grobespierre vezeté­sével , sőt akkor egyben letartóztatták az így kizárt képviselők egy részét. A forra­dalmak extrém korszakai ismételten bizto­sították ilyen módon a parlament­­ sima tárgyalásait, és a példát néha követték az ellenforradalom extrém korszakai. De ta­lán illenék számontartani azt, hogy Magyar­­ország ma már az ellenforradalom hatodik esztendejét tapossa, és ilyenkor nem sza­bad többé extrémitásokhoz tévedni, nem szabad többé huszonöt napos passzivitásra ítélni az ellenzéket. A minisztertanács választójogi rendelet: mindössze ötven kerületben hagyta meg a választás titkosságát, és az ötven került közül az egységes párt hivatalos jelöltje csak nyolc kerületben tudott boldogulni. Nyolc mandátum abban az ötven kerület­­ben, ahol biztosítva volt a szavazás szabad­sága, ha hiányoztak is a választási szabad­ság némely más biztosítékai: ez talán még­sem olyan eredmény, amely megingathatat­lan erkölcsi alapot építene az egységes párt által gyakorolt többségi jogok alá. Buda­pest huszonöt titkos kerületében nem állí­tott jelöltet az egységes párt, Debrecen há­rom titkos kerülete az ellenzéké lett, és mi­nek folytatni a felsorolást... Akiknek jobb emlékezőtehetségük van az átlagosnál, azok talán nem felejtették el, hogy az ellenzéki pártok nyomban a nemzetgyűlés összeillé­sénél levontak bizonyos konzekvenciákat a nemzetgyűlés keletkezési körülményeiből, és a konzekvenciák levonása elől nem tért ki például Apponyi Albert gróf sem. Az ellenzéki pártok amúgyis csonkán ülnek a nemzetgyűlés padjain, és még tovább cson­kítani legalább is fölösleges volt az 1922 lovászának végén már eléggé megcsonkított ellenzéket. A mentelmi bizottság ma nem csupán az eléje utasított képviselők fölött hozott íté­letet, de egyben határozatilag a Monte Aven­­lino-ba küldte a baloldali ellenzéket, oda, ahol Mussolini ellenzéke ül. Két kitiltás huszonöt ülésre, két kitiltás huszonkét ülésre, kilenc kitiltás húsz ülésre, amikor a mentelmi bizottság meghozta ezt a sok vá­ratlan előzmény után is egész váratlan íté­letet, a mentelmi bizottság minden egyes tagja teljesen tisztában volt arra nézve, hogy ez legalább a baloldali ellenzék összes képviselőinek kitiltását jelenti huszonöt ülésről. Megtörtént tehát a konzekvenciák teljes levonása, és a konzekvenciák leghibá­­sabb levonása az angol választások eredmé­nyéből. Amíg függőben voltak az angol vá­lasztások, függőben volt a hivatalos magyar kormányzati rendszer iránya is és amint el­dőltek az angol választások: ez az irány sebesen kezdett mozogni jobbfelé. Egy-két órával az angol választási eredmény nyers tisztázódása után a miniszterelnök már tisz­tában volt azzal, hogy nem fogja vissza­állítani a választási rendszernek miniszter­tanácsi rendelet által megszüntetett titkos­ságát. A hivatalos kormányzati rendszer eldobta a gyeplőket, éles sarkantyúval ösztökéli lo­vát és vágtat jobbfelé. Pedig akkor, ha el

Next