Világ, 1925. február (16. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-01 / 26. szám
X VBáj a pol|W Jo*ok hartMS. TIirieB a In* ituming, a műtéssel és a C cmtolat szabadságét. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiélt az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a mankót, mely a békétlenség levegőjében elsorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekezetek egyetértését Tanítja az egyén áldozatkészségét a nemzet és a társadalom nagy érdekes trónt, az erősebb mérsékletét a politikai és gazdagsg életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. Ama 4000 kobol Vttág Magyarország mtfifegrt « *»g»* krácsától és a tokozott műveltségtől várja. Nem veaxi hiába ajkára a baxa nevét, áe • haßát •rolaálja inloaen betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés: roetflojrnek, de meg nem hajnithatják. A Világ tiszteli mások meggyőződését, de hadat illen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket. ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak, kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. XVI. ÉVFOLYAM 26. SZÁM 1013-35 szerkesztette: Bukresz Lajos ♦ VASÁRNAP, 1925 FEBRUÁR 1 Kilenc hét ! Kilenc hete lépett passzivitásba a baloldali fellenzék negyvenhat tagja, és talán a miniszterelnök sem fogja kétségbe vonni azt, hogy ez a negyvenhat képviselő legalább kilencvenkét mandátumot jelentett már a nemzetgyűlés összeillésének napjaiban is. Hiszen a választási rendszernek minisztertanácsi rendelet útján történt megváltoztatása nélkül, és akkor, ha a budai Várban elhelyezett választási diktátor keze nem nyúlik hosszúra , legalább kilencvenkét, és nem negyvenhat képviselő ült volna a nemzetgyűlésnek azokon a baloldali padjain amelyek néptelenek és elhagyottak november huszonkilencedike óta. Éppen ezért sok másért az az érzésünk, mintha a kormány túlzott könnyedséggel kezelné a passzivitás kérdését és nem látna be valamit, amit tartoznék belátni. Ez a nemzetgyűlés súlyos születési hibával jött létre és már a nemzetgyűlés születésnapján foglalkoztak a passzivitás eszméivel az öszszes ellenzéki pártok, nem csupán azok a képviselők, akik most kilenc hét óta vannak távol a nemzetgyűlés tanácskozásaitól.Az ellenzéki pártoknak élénk kétségük volt a nemzetgyűlés által végzett munka törvényességével szemben, már a második nemzetgyűlés összeülésének napjaiban , és igen határozott formában adtak kifejezést kétségeiknek. A születési hibát nem szabad tetéznie a kilencvenkét mandátum tartós távolmarasztásával az olyan kormánynak, amely a forradalom hullámverése után a legalitás elvét akarja újból tekintélyre emelni. A legalitás elvére nézve igen sérelmes a csonka parlament, amelynek határozatai mégis csak a csonka érvényességűek. Márpedig az a kedélyes nyugalom, amelyet a kormány mutat, vagy színlel a passzivitással szemben, még inkább megcsonkítja majd a nemzetgyűlést. Egyre világosabb, hogy a nemzetgyűlésen maradt ellenzéki képviselők helyzete minden nappal tarthatatlanabbbá válik. Akármilyen taktikai, vagy politikai mérlegelések bírták az ilyen képviselőket a maradásra, a közvélemény igen nagy része ma már akormány segédcsapatait látja abban az aktív ellenzékben, amely a passzív ellenzék távolléte mellett nem fejthet ki hatásos aktivitást. "A közvélemény igen nagy része előtt az ellenzéki képviselők passzivitásba lépett nagy csoportjai jelentik egyszerűen az ellenzéket, és egyre kisebb a hajlandóság arra,hogy ellenzékieknek tekintsék azokat a képviselőket, akik nem ülnek az ellenzéki padokon, a nemzetgyűlés tanácstermében. A látszat súlyos, és a látszattal szemben védekezniük kell az aktív ellenzéki képviselőknek, annál inkább, mert a november végén kialakult taktikai mérlegelések nagyon eltolódtak azáltal, hogy a kormány kilenc hét óta nézi könnyed közömbösséggel a passzivitást. Ez a könnyed közömbösségi logika és a józanság minden törvénye szerint— az ellenzék passzív csoportjainak visszatérése helyett az ellenzék passzív csoportjainak kiszélesítésére fog vezetni, tehát— egyre zavartalanabb lesz majd a kormány munkája a parlamentben. Egyre zavartalanabb és egyre — bizonytalanabb, a legalitás elvének szempontjából. Itt volna az idő, amikor a kormánynak választania kell a két konzekvens álláspont között. Vagy az egyiket, vagy a másikat. Az egyik az volna, ha Bethlen István gróf kimélyítené azt a flörtöt, amelyet a múlt héten kezdett meg a passzivitásba vonult ellenzék vezéreivel, mégpedig kimélyítené őszinte, komoly tárgyalásokká. Vagy pedig ne várja be a miniszterelnök, amíg még több pad ürül ki a nemzetgyűlés ellenzéki oldalán, hanem egészítse ki a szanálási programot a nemzetgyűlés fűtési és világítási költségeinek megtakarításával, ne fárassza híveit a korai felkelés képtelenségével, és érje be azzal, hogy a hét egy-két estéjén konferenciát hív össze az egységes párt helyiségeiben, és bonyolítsa le ott a parlamentáris munkát. A meghívókat az egységes párt értekezleteire könnyű volna kiegészíteni ezzel a záradékkal. Vendégeket szívesen látunk... Ha ez megtörténik, akkor senki a képviselők közül nem panaszkodhatik azért, hogy őt mellőzés éri az ország kormányzásának munkájánál, bár senki sem tudja magáról, megbízható-e, vagy tényleg van valami a füle mögött. őszintén szólva: a kormány szempontjából lelkileg az ország nagyobbik része valóban megbízhatatlan, mert élesen szemben áll azzal a politikai és gazdasági rendszerrel, amelybe a kormányzáshoz szükséges kevés bölcsesség beleszorítja. De ez a megbízhatatlanság csupán érzelmi, és a rendőrök, konfidensek és egyéb ellenőrző szervek keresve sem találnak olyan szándékokat, amelyek a törvényes eszközök megkerülésével kísérelnének szembeszállni a kormányzattal. Megértjük az üldözési mániát, megértjük a szociáldemokrata nagygyűlések rendőri kontrolját, — vagy ha úgy tetszik, a mulatóhelyek ellenőrzését — az erkölcsi rend védelmében. De teljességgel érthetetlennek, sőt nevetségesnek tartjuk, hogy a kormány ezt a kontráit most kiterjesztette — a Magyar Tudományos Akadémiára is, amely ellen pedig sem politikailag, sem erkölcsileg soha egyetlen kifogás nem merült föl. Az Akadémia tiszteletreméltó halhatatlanjai minden időben respektálták a princípiumot, amelynek értelmében minden hatalom istentől való és az utóbbi hat esztendő során sem adták tanújelét annak, mintha most kevésbé respektálnák. A kormány azonban mégsem bízik az Akadémiában és arra a gyűlésre, amelyen a halhatatlanok kijelölik képviselőjüket a főváros profán közgyűlése számára, hatósági biztost akar küldeni, aki, az Akadémia aggodalmas magyarázata szerint „esetleg óvást is emelhet a határozat ellen“. Ugyanez a sérelem fenyegeti a Kisfaludyról és Petőfiről elnevezett irodalmi társaságokat is, holott ezek a kommunizmus után kézzelfoghatóan bebizonyították, milyen szigorúan értelmezik a megbízhatóság kérdését, ha politikai és nem irodalmi megbízhatóságról van szó. Úgy látszik, a fiataloson temperamentumos Rakovszky Iván nem tiszteli eléggé a véneket és rémeket lát ott is, ahol a megbízhatóság az életkorral jár, azonkívül pedig egyik alapfeltétele a szentelt falak közé való megérkezésnek. Az Akadémia alapszabályaiban ma is olvasható, hogy a testület tagjai a repülés problémájával és a kör négyszögesítésének képtelenségével nem foglalkozhatnak. Ezt a pontot eddig nem sértették meg az akadémikusok, holott száznyolcvan frankért ma már Budapestről Párizsba lehet repülni. Viszont kétségtelen az is, hogy a kört máig sem sikerült négyszögesíteni — és ez az Akadémia providenciájának nyomatékos bizonyítéka. Amikor egy testület, amely az írott törvényt annyira tiszteletben tartja, hogy a valósággal dacolva, nem foglalkozik a repülés problémájával és amelynek eddig egyetlen renitens tagja sem kísérletezett a kör négyszögesítésével: kétségtelenül fokozottabb mértékben respektálja az állam törvényeit, és a hatalmasok rendelkezéseit, mint egy bármily tiszteletreméltó alapszabályt. A kormány igazán nevetségessé válnék, ha ebben egy pillanatra is kételkedni próbál és hatósági biztost küld annak ellenőrzésére, hogy Császár Elemér, Szász Károly avagy Pejcár Gyula kit küldenek be a főváros parlamentjébe. A megbízhatatlan vének Hat esztendő alatt alaposan megszokhatta az ország minden rendű és rangú polgára, hogy az államhatalom mai birtokosai igyekeznek politikailag, gazdaságilag és lelkileg korlátozni az akciószabadságot. A korlátoknak és a kontrálnak olyan tökéletes szervezetét építette ki a kurzus üldözési mániává fajult aggodalmaskodása, hogy itt már való A szocialisták is a porosz országgyűlés feloszlatását sürgetik (A Világ berlini tudósítójától.) Az a nyilatkozat, vagy inkább az a hosszú és részletes beszéd, amelyet Luther kancellár tartott tegnap a külföldi lapok tudósítói előtt, elég nagy mértékben levezette a belpolitikai feszültséget, és az idáig érkezett jelentések szerint kedvezően hatott Párizsban, valamint Londonban is. A beszéd igazolja azokat, akik bizonyosra vették, hogy a német nemzetiek haladéktalanul szegre akasztják nacionalista törekvéseiket, amint kezükre jutott, a hatalom, mert a nacionalista jelszavakkal elsősorban szavazataik számát akarták szaporítani, viszont most az a céljuk, hogy megtalálják a modus vivendi-t Angliával és Franciaországgal, hiszen enélkül nem maradhatnának sokáig kormányon. Amint a német nemzetiek négy hónap előtt kiküldöttek ötvenegy képviselőt a londoni egyezmény ratifikálására, úgy most majd az egész német nemzeti párt feladja az idáig hirdetett merev külpolitikai elveket a hatalom biztosítása végett. Ebben az irányban igen nagy lépést jelentett Luther tegnap este kifejtett felfogása a külpolitika nagy kérdéseiről, és a német nemzeti lapok ma reggel vagy helyeslően veszik tudomásul Luther kijelentéseit, vagy nem foglalnak állást velük szemben, de nincsen egyetlen olyan német nemzeti lap, amely megvádolná a kancellárt azzal, hogy ellentétbe került a német nemzeti párt külpolitikai törekvéseivel.Pedig Luther kijelentései igen élesen fordulnak szentbe azokkal a jelszavakkal, amelyeket a német nemzetiek hirdettek a választási küzdelem alatt. Luther tegnap este elhangzott kijelentései mindenesetre sokkal inkább posszibilissá tették a Luther-kormányt Párizs, London és New York felé, amilyen idáig volt, és nagyon mérsékelték a birodalmi gyűlés baloldali pártjainak ingerültségét is. Ha tehát a német nemzetiek tovább haladnak évek óta hirdetett külpolitikai elveik szegreakasztásánál, akkor egyelőre nem fenyegeti veszély a Luther-kormány fenmaradását odahaza sem. Csak éppen a helyzet az, hogy a német nemzetiek gazdaságpoltikai törekvéseik érvényesítéséért teszik meg a nagy engedményeket a külpolitika területén, és így a most letompított ellentétek újból kiéleződnek majd akkor, ha a gazdaságpolitikai problémák megoldására kerül a sor. Braun, az újonnan megválasztott porosz miniszterelnök még nem adott végleges választ arra, várjon , vállalja-e a megbízatást, vagy sem. A berlini politikai körök általában azt hiszik, hogy a választás eredményének kihirdetése után néhány órával kéz alatt tárgyalások indultak meg a baloldali blokk és a német néppárt között, arra nézve, vájjon a német néppárt nem volna-e hajlandó álláspontjának megváltoztatásával a kormányban maradni. Ezeknek a tárgyalásoknak azonban nincsen nagy kilátásuk a sikerre, hiszen a német néppárt tegnap már megállapodott a német nemzetiekkel, hogy közös obstrukcióval fogja lehetetlenné tenni a porosz országgyűlés munkáját, és így kényszerítik ki az új választásokat Poroszországban. Noha a baloldali pártok győztek, a baloldali körökben is erős szkepszissel ítélik meg a porosz helyzetet, hiszen Braun tegnap tizenkét szavazat relatív többséggel, és egy szavazat abszolút többséggel telt újból porosz mfofszterokak, ez pedig legalább is bizonytalan bázis a kormányzásra. De az új választások jelszava, amelyet tegnap a jobboldali pártok és a kommunisták vetettek fel, — igen nagy visszhangra talált a porosz szocialistáknál, és a porosz országgyűlés demokrata csoportjánál. Itt ugyanis azt hiszik, hogy az új választások a baloldalnak hoznának tíz-tizenkét mandátum nyereséget, nem a jobboldalnak és a kommunistáknak, márpedig tíz-tizenkét mandátum nyereség elér volna arra, hogy kormányképes többségre segítse a baloldali pártok szövetségét. Igen bajos megítélni, várjon a választási eredményekre nézve felállított prognózis tekintetében a jobboldalnak, vagy a baloldalnak várakozásai teljesülnének-e. Négyszázötven mandátumhoz képest igen kevés ez a tíz-tizenkét mandátum, viszont az nem valószínű, hogy az új választások matematikailag azonos eredményre vezetnének,mint a december hetedikén megejtett választások, és a tiztizenkét mandátum gazdaváltozása csakugyan elég volna arra, hogy megoldja vagy egészen megoldhatatlanná tegye a helyzetet. Ha a baloldali blokk három pártja kapná meg ezt a tíz-tizenkét mandátumot, akkor a szocialisták a ,demokratákkal és a centrummal szövetkezve csakugyan vállalhatnák a kormányzást. Viszont akkor, ha ez a tíz-tizenkét mandátum a jobboldal és a kommunisták között oszlana meg, az új porosz országgyűlésen a jobboldalnak és a kommunistáknak volna együtt abszolút többségük abaloldali koalícióval szemben, tehát módjuk volna meghiúsítani a baloldali koalíció minden kísérletét a kormányalakításra, viszont a jobboldal nem tudna kormányt alakítani. Nem tartják lehetetlennek azt, hogy a porosz országgyűlés német néppárti tagjai — jobbfelől fognak nyomást kapni arra nézve, hogy engedjenek, és ne tegyék lehetetlenné már most sem a baloldali kormányalakítást. Egyes jobboldali körök ugyanis azt hiszik, hogy a baloldal a német birodalmi gyűlésen sokkal türelmesebb volna a Luther-kormánnyal szemben, ha Poroszország kormányzása megmaradna a baloldali pártok kezében és így a birodalom jobboldali kormányának érdekében egyes körökben van hajlandóság arra, hogy átengedjék a baloldalnak Poroszországot. . A jövő hétre három eseményt vár a német politika. Az entente-hatalmak részéről a bizonyítékok közlését a tiltott német fegyverkezésekre nézve, a porosz helyzet tisztázódását, és azokat a hír szerint igen érdekes eredményeket, amelyekre a Barmat-ügyben kiküldött parlamentáris bizottság munkája fog vezetni. Eduard Bernstein A német szocialista párt egyik nagy veteránja töltötte be most hetvenötödik esztendejét, Eduard Bernstein, aki az évek soráig rendes cikkírója volt a Világnak is, és csak akkor kezdtek el gyérülni cikkei a Világ hasábjain, mikor előrehaladott kora kényszerítette Bernsteint munkájának korlátozására. De azért a hetvenöt esztendős aggassyán sokat dolgozik még ma is. Bernstein a német szocialista párt vezérkarában egyike azoknak a keveseknek, akik szerepet játszottak már a szocialista mozgalom romantikus napjaiban is, azután pedig megérték a szocialista párt hatalomrajutását. De éppen a szocialista mozgalomnak ezek a veteránjai tudtak legkevésbé örülni annak a hatalomnak, amely által az övék lett a rendelkezési jog a német birodalom csődtömege fölött. Hiszen másként alig lehet nevezni a német politikai és gazdasági életnek azt a helyzetét, amely a háború elvesztése után alakult ki. öröm nélkül fogadta Bernstein ezt a szomorú győzelmet, de a helyzet tiszta mérlegelésével és a konzekvenciák teljes fölismerésével, amint Eduard Bernstein éppen a legnehezebb napokban bizonyult a realitások emberének, pedig jó darab ideig csak a nagy teoretikust látták benne. A szocialista mozgalommal szemben alkalmazott Bismarck-féle erős kéz elől Bernstein kénytelen volt emigrálni, és hosszú éveket töltött Londonban és Svájcban ; kilárt Londonban igen termékeny éveket, így ezután csak aránylag későn kapcsolódott be az aktív politikai életbe, és ötvenkét esztendős volt már, amikor súlyos könyveinek ajánlólevelével 1902-ben először kapott helyet a német birodalmi gyűlés padjain. Eleinte saját pártja is némi bizalmatlansággal fogadta, akármilyen becsületük volt Bernstein könyveinek, mert attól tartottak, hogy Bernstein tudományos munkásságánál fogva, és hosszú külföldi tartózkodása után nem fogja megtanulni az alkalmazkodást a politika gyakorlati törvényeihez, és egyideig Bernstein csakugyan zavarokat okozott a német szocialista politikában, csak éppen ezek a zavarok később igen szükséges előkészületeknek mutatkoztak a szocialista párt által végzett nagy, praktikus munkához. Bernstein pártütőnek látszott, amikor felállította híres tételét: a mozgalomminden, — a végcél semmi... Ez a sokat támadott tétel, melyért Bernstein éles ellentétbe került Bebel-lel, és a német szocialista pártnak szinte egész vezérkarával, lett azóta a szocialista párt által követett politika tengelyévé Németországban csak úgy, mint Franciaországban és Angliában. Hiszen politikájának elméleti alapjait nézve MacDonald is Bernstein tanítványai közé tartozik, mert MacDonald szintén azt hirdeti, hogy az angol munkáspárt számára a szocializmus a cél, amelyet soha nem szabad szem elől téveszteni, de a szocializmus nem olyan program, amelynek minden pontját egyik napról a másikra lehetne vagy volna szabad valóra váltani. Akkor, amikor Bernstein állította fel tételét, a német szocialista mozgalom és a német polgári társadalom úgy állott szemben, mint két ellentétes világ, amelyet áthidalhatatlan szakadék választ el egymástól. A fejlődés szervességében és fokozatosságában kevesen hittek Bernstein fellépése előtt, és a német szocialisták feltevése az volt, hogy előbb, vagy utóbb egyetlen napon fog következni a polgári társadalomnak az az összeomlása, amelyből kibontakozik majd a társadalom új rendjének felépítése. Bebel és társai egyetlen éles, nagy fordulattól várták törekvéseik győzelmét, Bernstein tehát egy dogmává kövesedett felfogás ellen vétett, mikor arról beszélt, hogy az éles, nagy fordulat helyett más fog következni: egy hosszú, nagy út, amely lépésről-lépésre vezet a cél elérése felé. A revizionista mozgalom vezére gyanánt a német szocialista párt jobbszárnyához számított Bernstein, és így nem kis meglepetést keltett az, hogy a háború másnapján egyszerre a független szocialisták csoportja mellé állt a revizionista vezér, és a hadihitelek megszavazása ellen fordult, akkor, amikor a nála dogmatikusabb szocialista vezérek még szükségesnek tartották a háború financiális eszközeinek engedélyezését. Pedig Bernstein, a gyakorlati valóságoktól állítólag idegen teoretikus, a háború alatt sem volt más, mint évekkel a háború előtt, a revizionista mozgalom élén: a praktikus lehetőségek és a praktikus szükségességek embere. Bernstein észrevette azt, amit a német szocialisták jórésze nem akart észrevenni, milyen szükség van arra, hogy MacDonald és Snowden állásfoglalása az angol alsóház.