Világ, 1925. május (16. évfolyam, 98-122. szám)
1925-05-01 / 98. szám
19 ( Védt a polgár! Jogok harcosa. Tiszte!! a tudomány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyereikét, az elnyomottakat, az üldözöttekét. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében elsorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekezetek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkészségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gazdasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. AHA 3000 gDEOMA XVI. ÉVFOLYAM 98. SZÁM 1013-35 szerkesztette: pubjesz lajos PÉNTEK, 1925 MÁJUS 1 Magyarország megújhodását a demon fersfeltől és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazat szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. _ A világ ereje a liszigi meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli mások meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak, kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. Egy fiatal igazgató Azon a napon, amelyen a Zeneakadémia fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmával megkapta a Liszt Ferenc Főiskola nevet, a kultuszminiszter egy harmincnégy esztendős fiatal komponistát állított az Opera élére, megoldva a harmadfél hónapos válságot, vagy legalább a válság személyi részét. Mi tiszteljük a fiatalság ambícióit és lendületét, nem akarunk tehát állást foglalni Radnai Miklós megbízatásával szemben, addig, amíg Radnainak nem lesz módja, és alkalma az Opera igazgatói székében számot adni hivatottságáról. De Radnai Miklós programjának van egy olyan pontja, amelynél már ma is megállhatunk. Radnai ugyanis az Opera kapujának széles feltárását tartja egyik legfőbb feladatának, az Operából kiszorult társadalmi rétegek visszahívását az Operába, az egyetlen lehetséges módon: a népszerű és erősen leszállított helyárú előadások rendszeresítésével. Nem merünk jóslatokat felállítani, arra nézve, milyen sikere és milyen eredménye lesz a fiatal igazgató többi programpontjának. Annyit azonban könnyű megjósolni, hogy a leszállított helyárú előadásokon újból megtelik majd az Opera nézőtere, kivált, ha a helyárak leszállítása nem szolgál majd jogcímül a népszerű előadások művészeti színvonalának leszállítására, és akkor az Opera művészei újból lélegzeni fogják azt a meleg atmoszférát, amely nélkül nincsen igazi szárnyalás, teljes hit, törhetetlen művészi energia. .A színházak művészi egyensúlyát semmivel nem könnyebb üres nézőterek mellett fentartani, mint a színházak financiális egyensúlyát. A leszállított helyárú előadások majd újból megtöltik az Opera nézőterét, és ez már fontos lépés lesz az Opera művészeti szanálása felé, vagy legalább fontos előföltétele a művészeti szanálás megkezdésének. [Mert az üres nézőtér bitng levegője megdermeszti ,i szm’paábl c5: a'levi kártá'z'wreb .nézőtér megbontja a harmóniát, és tompítja, a hang csengését. A telt nézőtér, és a régizenei közönség visszatérése a telt nézőtérre valószínűleg felfokozza majd az Opera minden művészének ambícióját, teljes kedvet adva a most kedvetlenül végzett munkához. Amellett alighanem az Opera pénzügyi szanálása felé is közeledést jelent majd a helyárak leszállítása az előadások egy részén, mert a telt nézőtér leszállított helyárak mellett is jóval nagyobb jövedelmet jelent, mint a A legmagasabb helyárak akkor, ha a színházi jegyeknek nem akad gazdájuk. A helyárak leszállítása nagyon fokozhatja az Opera bevételeit, akkor, ha a leszállítás eléggé radikális lesz , és egészen alkalmazkodik a megváltozott gazdasági viszonyokhoz. Ezzel elmondottuk volna mondanivalónkat, csak éppen egy megjegyzésünk van, amelyet nehéz elhallgatni. Radnai Miklós ma bejelentett programjának legfontosabb pontja igazán Kolumbusz tojása és igen különös, hogy Radnai egyszerű igazságáig nem jutott el idáig még egyetlen budapesti színház sem. Az Opera harmincnégy esztendős igazgatója távol állott a színházvezetés problémáitól, és mégis nyomban megtalálta azt a varázsigét, amely nélkül a színházvezetés egyetlen problémáját sem lehet ma megoldani Budapesten. A színházak nem függetleníthetik magukat a közönség fizetőképességétől és erszényétől, a színházak nem dolgozhatnak üres nézőterek előtt és bevételek nélkül, az üres, vagy félig üres nézőtereket pedig nem lehet megtölteni másként, mint azzal, ha a közönség erszénye szabja meg a színházi jegyek árát, és nem a színházigazgatók elvont kalkulációja. Ez a kalkuláció sok szempontból lehet jogosult és reális, de azért jogosulatlan és irreális minden olyan kalkuláció, amely nem rendeli alá magát a közönség fizetőképességének. Nem akarunk konkrét terveket felvetni arra nézve, milyen módon történjék meg a színházak helyárainak leszállítása : legyen-e ez a leszállítás a tarifa-politika nyelvén szólva „lineáris", vagy kövesse azt a külföldi példát, amely szombat és vasárnap este magasabb helyárakat szed, mint a hétköznapokon , és más alapokon is különféle skálát épít ki az egyes előadások helyáraira nézve. Ez már technikai kérdés, és igazán magánügye a színházaknak. De talán nem egészen magánügy az, hogy legyenek olyan színházi előadások, és minél nagyobb számban legyenek olyan színházi előadások, amelyeknél megnyílik az út a nézőtér felé a közönség Széles rétegei előtt is. A budapesti színházak már túlságosan sok időt fordítottak arra a kísérletre, várjon lehetséges-e a színházi üzemet és a színházi kultúrát fentartani légüres térben, olyan helyárakkal, amilyeneket nem tud megfizetni a közönség kilencvenöt százaléka. Egy ideig talán érdekesek az ilyen kísérletek, de most már kétségbevonhatatlanul kiderült, és elég régen kiderült az, hogy a légüres tér egyformán veszélyezteti a színházak pénzügyi egyensúlyát, és a színházi kultúra fenmaradását. A kísérletezést igazán fölösleges volna folytatni, és itt a tizenharmadik óra arra, hogy megtörténjék a konzekvencia levonása a kísérletek eredményéből. Azt az igazságot, amelyet kinevezésének órájában megtalált az Opera élére szólított fiatal komponista, talán megtalálhatnák a színházak régi, tapasztalt igazgatói is. Akkor pedig talán még igen sok szó és igen sok panasz esnék arról a fájdalmas reorganizálásról, amelyet a gazdasági viszonyok nyomása tesz szükségessé a színházak vezetésénél, és a színházak szervezetében, de bizonyára sokkal kevesebb szó esnék a színházi válságról, mint most. belügyminiszter „konszideráció tárgyává tette” a fővárosi választások elhalasztását (A Világ tudósítójától.) Az egységes párt ma esti értekezletén Szabó Sándor, aki iniimusa és ügyvédje volt Nagyatádi Szabó Istvánnak, felvetette azt a kérdést, nyilván nem előzetes megrendelés nélkül, vájjon a belügyminiszter nem tartja-e szükségesnek a fővárosi választások elhalasztását, mivel a szavazási igazolványok kiosztása késedelmesen történt. Rakovszky Iván azt válaszolta, hogy ilyen természetű panaszok érkeztek hozzá az ellenzéki pártok részéről is, és így konszideráció tárgyává tette a fővárosi választások elhalasztását, de még nem döntött véglegesen. A belügyminiszter ma este elhangzott bejelentése alátámasztja és megerősíti azokat a híreket, amelyek szerint a Ripka-pártnak a fővárosiválasztókerületek nagy részében még nem sikerült összegyűjtenie a jelöléshez szükséges aláírásokat, sőt a kerületek egy részében, éppen ott, ahol a legexponáltabb emberek állanak a lajstromok élén, nem sikerült a szükséges aláírások összegyűjtése Wolfféknak sem. A választások elhalasztására tehát főleg azért •.‘■alt szöks'sg. trfrl így nék |ts fi$!V káék időt nyernének arra, hogy a „szelíd erőszak“ eszközeinek alkalmazásával szaporítsák az aláírásokat a jelölési íveken. A belügyminiszter idáig igen kevés fogékonyságot mutatott az ellenzéki panaszok iránt, és ha most az ellenzék kívánságain messze túlmenően akar honorálni bizonyos panaszokat, akkor bizonyos az, hogy a panaszok honorálására nem az ellenzéknek van szüksége. Rakovszky Iván ma esti kijelentése megmutatja, milyen gyöngék és bizonytalanok Wolffék és Ripkáék hadállásai a fővárosban, hiszen a politikai vereségen felül igenis súlyos erkölcsi vereséget jelent az, ha már a jelöléshez szükséges aláírások összegyűjtésénél is súlyos nehézséggel küzdenek olyan pártok, amelyek hatalmi eszközöket is tudnak alkalmazni az aláírások gyűjtésénél, és ezeket a hatalmi eszközöket minden skrupulus nélkül alkalmazzák. A demokratikus ellenzék számára igen jó jel az, ha a belügyminiszter a konszideráció tárgyává tette a fővárosi választások elhalasztását, de a demokratikus blokk pártjai már a holnapi napon igen határozottan fogják visszautasítani a belügyminiszternek azt az állítását, mintha az ellenzéki pártok panaszai tennék szükségessé a választások elhalasztását. Az ellenzéki pártoknak sok okuk és sok joguk van a panaszra, de akármilyen akadályokat állítottak is eléjük, az ellenzéki pártok állják és vállalják a választási csata megvívását május tizenhatodikán. A demokratikus blokk tehát holnap tiltakozni fog a fővárosi választások napjának kitolása ellen, lefektetve azt az álláspontot, hogy a belügyminiszter a tények szándékos és tendenciózus átcsoportosításával hivatkozik az ellenzéki pártok panaszaira, mert a választások kitolása a kormány által támogatott pártok érdekeinek újabb alátámasztására történnék, nem pedig az ellenzéki panaszok méltánylására. Hiába nehezítették meg az ellenzéki pártok munkáját, a stenokratikus szövetség jelzötési Neirihily tegnap megvolt majd a huszonkét kerületben az ezer aláírás, és a választás kitolására csak a kormány két pártjának van szüksége, Wolfféknak és Ripkáéknak. Ez a két párt bevallja saját erőtlenségét akkor, amikor a kormánynál a választás napjának kitolását próbálja keresztülvinni, abban akülönös feltevésben, hogy május huszonharmadikán, vagy május harmincadikén Budapest lakosságának nagyobb részében tud bizalmat kelteni maga iránt, mint május tizenhatodikán. Május tizenhatodika, enyhén szólva — kényelmetlen eredményeket fog hozni a kormány számára, de a kényelmetlenségeken jobb átesni előbb, mint később, és mivel a fővárosi választásokon szerencsére még titkos a szavazás, igen valószínű az, hogy a kormánynak nem lesz módja kiküszöbölni azt a kényelmetlenséget, amelyet a fővárosi választások eredménye fog meghozni a Wolffékon és Ripkáékon kívül a kormány számára is. Grác két és félmillió dolláros kölcsönt kapott (A Világ bécsi tudósítójától.) Grác város tanácsának mai ülésén az alpolgármester jelentette, hogy a newyorki Richards-bankházzal megkötötték a végleges szerződést, amelynek értelmében Grác városnak két és félmillió dollárt kölcsönöz. Az alpolgármester bejelentette, hogy az amerikai bank egymillió dollárt már át is utalt Grác városnak. Grác város két és félmillió dolláros kölcsönt kapott egy amerikai banktól, holott Grác Európa egyik legszegényebb városa, aminthogy az osztrák városok valamenynyien szegények. Az osztrák városoknak nincsenek nagy birtokaik, Debrecen vára-, sónak ellenben nyolcvanezer holdja van. Szegednek pedig 75.000 hold földbirtoka és Debrecen város mégsem tudja felvenni az ötmillió dolláros kölcsönt, amellyel rendbehozhatná háztartását, beruházásokat kezdhetne és amellyel munkaalkalmat adhatna és megindíthatná a termelést, nem azért, mert Debrecen város nem volna jó ötmillió dollárra az amerikai bankoknak, hanem mert a magyar kormány bürokratikus úton akarja megoldani a városok kölcsön ügyét és egy nagy, egységes pénzműveletet szeretne csinálni a városok javára, ahelyett, hogy megengedné, hogy azok a városok, amelyek valóban hitelképesek, valóban igénybe is vehetnék a hiteleket. A magyar kormány olyan megoldást szeretne, hogy a városok egyetemlegesen vegyenek fel kölcsönt, tehát, a gazdag Debrecen, a gazdag Szeged és a gazdag Kecskemét vállalja a kölcsön garanciáját, azokért a városokért, amelyeknek nincsenek nagy birtokaik. Ez a megoldási mód természetesen akadályba ütközik majd azoknál a városoknál, amelyeknek nagy ingatlanaik vannak és így el fog húzódni ennek a kölcsönüzletnek megoldása addig, amikor talán már késő lesz. Grác város ma megkapta az első egymillió dollárt Amerikából, ami mégis hetven milliárd korona és hetven milliárd korona igen sokat jelentene ma, igen jelentős összeg, ahol építkezni és beruházni akarnak. Grác, szegény Grác, kölcsönt tudott kapni akkor,amikor a gazdag Debrecen nem kaphat kölcsönt New Yorkból, mert ezt nem akarjaa kormány bürokráciája. A tábornagy-elnök Másodszor szerepel most egy tábornagy-elnök Európa történetében. Az egyik Mac Mahon herceg volt és a másik most Hindenburg, akire valószínűleg ugyanaz a sors vár majd, amilyen Mac Mahon hercegen teljesedett be, amikor lemondott a köztársasági elnökségről, mert úgy találta, hogy a kamara többsége által kívánt politika érvényesítése által ellentétbe kerülne a katonai becsülettel, a kamara többsége ellen pedig nem mert, nem tudott politikát csinálni. Hetvennyolcadik évének küszöbére jutott el már Hindenburg tábornagy, de azért valószínű, hogy köztársasági elnökségének nem a kérlelhetetlen természeti törvények érvényesülése vet majd véget időnek előtte, hanem a lemondás, akkor, ha Hindenburg személyi és katonai meggyőződése valamilyen kérdésben ellentétbe kerül a parlament többsége által kívánt lépéssel. Talán nem Hindenburg személyes elhatározásához, de mindenesetre Hindenburg nevéhez fűződik a háború néhány nagy győzelme, és előretörése, ugyanúgy azonban Hindenburg nevéhez fűződik a háború néhány nagy önkéntes visszavonulása. A lannenbergi győzelem után Hindenburg megérte a ..hidegre állítás*1 keserves hónapjait, mivel II. Vilmos környezetében voltak néhányan, akik úgy találták, hogy nem helyes, ha a fák az égig nőnek, és ezért Budendorff tábornokkal együtt szögletbe állították Hindenburg tábornagyot is. Csak a verduni ostrom véres összeomlása által jutott újból fontos szerephez Hindenburg, és amikor átvette a parancsnokságot a francia front fölött, mindenekelőtt elrendelte az általános visszavonulást, és széles megszállott területeket ürített ki, mivel úgy látta, hogy az erőviszonyok kedvezőtlenek a német hadseregre nézve, és az erők egyensúlyának helyreállítása előtt nem akarta fölvenni a küzdelmet az entente csapataival. Akármilyen kevéssé politikus is Hindenburg tábornagy, egy íme bizony,ha következetesen fog alkalmazni politikájában, azt az elvet, amelyet következetesen alkalmazott a hadvezetésben is: " a tiszteletteljes meghajlást az erőviszonyok előtt. .. Európa mai erőviszonyai azt követelik, hogy a német külpolitika a baloldali pártok által követett irányban haladjon továbbra is, Hindenburg tehát nem fog változtatni a német külpolitika irányán, amint nem változtatott a német külpolitika irányán Luther kancellár, amikor a baloldali pártok visszaszorításával és a jobboldali pártok bizalmából vette át a német kormány vezetését. Talán nem önkényes föltételezés az, hogy Hindenburg helyett, és Hindenburg nevének fedezete alatt elsősorban Tirpitz nagyadmirális fogja befolyásolni a német politika menetét. Tirpitz nagyadmirális hetvenöt éve ellenére mozgékony agyú, friss energiájú ember, és többek közt Tirpitz ötlete volt Hindenburg jelölése a német birodalom elnöki székébe. Azután Tirpitz győzte meg Hindenburg tábornagyot a hosszú vonakodás után arról, hogy nincsen joga a jelöltséget visszautasítania, és tartozik vállalni az elnökválasztási küzdelmet. Valószínű tehát, hogy a választási harc győzelmes befolyása után sem lesz kisebb Tirpitz befolyása, amilyen volt akkor, mikor elég erősnek bizonyult arra, hogy eloszlassa Hindenburg kétségeit, és legyőzze ellenvetéseit. Akármennyire összeforrott is Tirpitz tevékenysége a háború politikájával, nem lehet tagadni, hogy Tirpitz sokat tanult a háború elvesztéséből, és egy idő óta igen pontosan tud számolni a realitásokkal. A jelszavakat igazán csak a választók megmozgatására és a szavazatok szaporítására használta fel Tirpitz, de az bizonyos, hogy a gyakorlati politikában nem fog alkalmazkodni saját jelszavaihoz, hanem megcsinálja azt, amit az európai erőviszonyok parallelogramja követel Németországtól. A német belpolitikában a konzervatív irány megerősödését jelentheti, és jelenti Hindenburg választási győzelme, de éppen azért, mert a német jobboldalnak elsősorban a belpolitika és a gazdaságpolitika konzervatív irányba vezetése a célja, a külpolitikában továbbra is a realitás szempontjai lesznek irányadóak. Ha a tábornagy-elnök kap néhány hetet, vagy néhány hónapot annak a bizonyítására, hogy Hindenburg Németországa sem halad a külpolitikában más úton, mint amilyen ösvényt követett volna Marx Németországa, akkor az entente-országok közvéleménye valószínűleg megkapja a bizonyítékokat Hindenburg alkalmazkodási képességére nézve. Az a kísérlet, amelyhez most Hindenburg nevének presztízsétől fogva sodródott Né*