Világ, 1925. augusztus (16. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

V­ilág a polgári Jogosi harcosa. Tiszteti a tu­­domány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyerkeket, az elnyomottakat, az Üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a ti iiteletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. —B XVI. ÉVFOLYAM 171. SZÁM ÁRA 3000 KORONA ----------------------------- ---------V1111 1913-35 SZERKESZTETTE: PERJESZ LAJOS X Világ Magyarországi megújhodását a demoo­kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggy­őződés • megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek* védelmezője az elnyomottaknak: kardja a szebb* jobb ég tisztább magyar élet gondolatának . SZOMBAT, 1925 AUGUSZTUS 1 41 milliárd Ennyire becsüli a BESZKÁR igazga­tósága azt a veszteséget, amely a Buda­pest Székesfővárosi Közlekedésügyi Részvénytársaságot fogja érni azáltal, hogy a demokratikus blokk és a közle­kedésügyi bizottság kívánságához ké­pest 3500 koronáról 3000 koronára szállítja le az átszállójegy árát, és még egy két ponton módosítja a régi tarifa­­politikát. 3500 korona helyett 3000 ko­rona, ez nem látszik soknak, mivel azonban a BESZKÁR igazgatósága által kiszámított 41 milliárd veszteséget a vil­lamos utasai takarítják meg, a demo­kratikus blokk által hirdetett, követelt és most érvényesített tarifareform 41 milliárd teherkönnyítést jelent egy sze­gény városnak, ahol 41 milliárd igen nagy pénz. Nem történt tehát hiába az, hogy a blokk nem nyugodott meg a nyári szü­netben, és legalább a szakbizottságok munkájának megindítását vitte keresztül a késő nyár ellenére is. A szakbizottságok előbb elejét vették néhány fölösleges és eléggé súlyos kiadásnak amelynek számlája Budapest népét terhelte volna, azután keresztülvitték azt a tarifarefor­mot, amely 41 milliárd megtakarítást hoz Budapestnek, amellett pedig a BESZKÁR igazgatósága illetékes meg­állapítása szerint nem fogja hátráltatni a villamos alkalmazottainak embersé­ges fizetését, sem pedig a szükségessé vált helyreállítási munkák befejezését. És akármilyen meggyőzően is bizo­nyítja egyelőre a fővárosi gázgyár, hogy a szénárak csökkenése nem befolyásol­hatja a gáz árát, noha a gáz termelésé­hez mindenekelőtt szán kell: a blokk pártjai valószínűleg felvilágosítják majd a gázgyárat arról, hogy itt valahol szá­mítási hibának kellett történnie , és így mégis csak lefelé fog menni a gáz ára, úgy, amint a fóti dal boldog idején fel­felé ment borban a gyöngy. 41 milliárddal kevesebb a villamos­jegyekért, és egy-két tucat milliárd meg­takarított kiadás, amelyet természetesen Budapest lakosságára hárított volna a régi elmúlt rendszer. Azután a főváros külföldi hitelezői számára a régi rend­szer által letétbe helyezett 300.000 angol fontot, tehát kerek számban 100 milliár­­dot a külföldi hitelezők egyelőre nem kapják meg, és, úgy látszik, mintha a feltételek szigorítása helyett hajlandóak volnának a feltételek enyhítésével újabb tárgyalásokba bocsátkozni, most, ami­kor az új városháza fog megállapodni velük. Ezek olyan eredmények, amelyeket nem szabad, de nem is lehet kicsi­nyelni. Mindenekelőtt azért nem, mert a terméketlen és sivár meddőség hosszú évei után most először bontakoznak ki eredmények, azután pedig azért, mert az idáig elért kezdeteknek számbavehetően nagy súlyuk van az objektivitás terüle­tén. Az ilyen kezdetek sokat ígérnek és sokat jelentenek, ha számbaveszi va­laki, milyen nehéz volt a blokk által ta­lált helyzet. Két-három nap előtt a francia szocia­listáknak az elmúlt évek alatt naggyá növekedett. vezére, Léon Blum újból in­dokolta, miért nem szabad a szocialista pártnak miniszteri tárcákat vállalnia, noha támogatja a kormányt, és gondo­latmenetét főleg erre a tételre alapította : nem lehet átvenni a hatalmat a múltért való felelősség vállalása nélkül, és ezért jobb nem átvenni a hatalmat, mert a múltért való felelősség nyomasztóan nagy akkor is, ha egy párt teljes erővel ellenezte és támadta ezt a múltat... Ami igaz Franciaországra nézve és ami igaz Párizsban, az igaz Budapesten is. Akár­milyen élesen támadták a blokk pártjai azt a kormányzati rendszert, amely a Wolff-párt jóvoltából alakult ki a város­házán , a rombolás és a meddőség kor­szakának konzekvenciáit nem lehet ki­küszöbölni. Ezek a konzekvenciák örök­ségül szálltak az új városházára, és a pesszimisták felállították azt a tételt, hogy a Buda visszavívásának hetven­­hatodik diadalmas évfordulóján diadal­mas pártok egy csődtömeget vesznek át csupán a Wol­ff-rendszertől, és így a csődtömeg likvidálásának reménytelen feladata vár reájuk, nem pedig a pozitív és produktív munka kilátása. A súlyos tények sora támasztotta alá ezt az álláspontot, de azért mégsem lett egészen igazuk a pesszimistáknak, és ki­derült az, hogy már az nyári szünet alatt is lehetett kétségtelen, nagy enyhí­téseket kivívni Budáját szám­ára, noha a polgármesteri Sfcé Béljn "m­ég ultfadejtke­­zett a Wolff-rendszer bbnzelmi embere, és a városi közigazgatás éléről hiányzik az az erős kéz, amely az adm­inisztráció irányításának kemény, biztos marokba­­fogásával megkönnyítené és megsokszo­rozná a blokk pártjai által végzett munka eredményeit. Az egy-két tucat milliárd fölösleges kiadás, amely el­marad, a 41 milliárd megtakarítás a villamosjegyeknél, a 100 milliárd, ame­lyet nem folyósítanak a külföldi hitele­zőknek, a külföldi­ tartozások ügyében folytatott tárgyalások újrafelvétele eny­hébb feltételek mellett, ennél többet nem volt­ szabad követelni a nyári szünet első felében, a blokk pártjaitól, annál kevésbé, mert a Wolff-rendszer korsza­kának súlyos konzekvenciái ugyan sok irányban kiküszöbölhetőeknek bizo­nyultak, de ezek a konzekvenciák min­denfelé eltorlaszolják az utat, ahol a blokk pártjai csak egy lépést is akar­nak tenni előre, és így az akadályok félretolása sok időt, sok energiát fo­gyaszt el. Nem akarjuk aláhúzni és aláfesteni a blokk által a városi politikában elért eredményeket, csak éppen egész halkan és minden hangsúly nélkül felvetünk egy szerény, tiszteletteljes kérdést: ha Budapesten, ahol kétségkívül sokszoro­sára fokozódik minden probléma és ahol legnehezebb a megoldás útját ki i­ építeni, ilyen pozitív eredményekhez le­hetett eljutni a nyári szünet fele alatt­,a milyen pozitív eredményeket lehetne el­érni a sokkal kevésbé súlyos terhektől nyomott, és a gazdag termés áldásával elárasztott országban, Budapest körül, az egész nyári szünet alatt, akkor, ha az ország gondjait és bajait annyi jó­­indulattal, annyi felelősségérzéssel, annyi hozzáértéssel kezelnék, mint ahogy most megkezdték Budapest lát­szatra orvosolhatatlan bajainak és beteg­ségeinek kezelését. Az országot Buda­­pest körül sokkal könnyebb meggyógyí­tani, mint Budapestet, és ha Budapest gyógykezelése körül ilyen eredményeket lehetett elérni néhány hét alatt, akkor talán mégis csak érdemes volna egy­szer már komolyan, lelkiismeretesen meg­kezdeni az ország problémáinak orvos­lását. Friedrich István az orrára akar koppintani a Wolff-pártnak (A Világ tudósítójától.) A fővárosi tör­vényhatóság középítészeti bizottsága ma dél­után ülést tartott, hogy a bizottság legutóbbi határozatához képest megalakítsa az albi­zottságokat. Az ülésen Buzáth János elnöklő alpolgármester referált arról, hogy a leg­utóbbi ülésen kiküldött négytagú albizottság a törvényhatósági pártokkal megállapodott az albizottságokba eszközlendő jelölések dolgában s a pártközi megegyezésnek meg­felelő jelöléseket nyomban elő is terjesz­tette. A középítési bizottság a jelölésekhez egyhangúlag hozzájárult. A jelöléseknél kiderült, hogy a Wolff-párt a saját alelnökét, Friedrich Istvánt, egyetlen egy albizottságba se jelölte, úgyhogy Fried­rich, aki mint mérnökember, ambicionálta a középítési albizottságba való beválasztatá­­sát, csupán a demokratikus blokk tárgyila­gossága folytán kapott helyet egyetlen albi­zottságban, az építkezési albizottságban. „Fütyülök rátok!" Friedrich István, aki a középítési bizott­ság ülésén végig jelen volt s a demokratikus blokk tagjai közelében foglalt helyet, a jelö­lések fölolvasása közben értesült a szemé­lyére vonatkozó fejleményekről. Amikor az ülés véget ért, Friedrich István indulatosan fölpattant helyéről és a Wolff-párt részéről a jelöléseket végző Nagy István elé állott, akire harsány hangon rárivalt: — Na, ezt jól megcsináltátok! Nekem egyetlen helyet se adtatok az albizottságok­ban! Szégyeljétek magatokat! A bizottság tagjai természetesen odasiet­tek az izgatottan kiabáló Friedrich István­hoz, akinek Nagy István próbált felelni. Azzal védekezett, hogy nem ő felel a dolog­ról. Friedrich István azonban ingerülten közbevágott: — Akárhogyan történt, csúnya eljárás volt a részetekről! Fütyülök külön­ben rátok, gyönge legények vagytok til Né­hányszor még az orrotokra fogok én kop­pintani! Majd megmutatom! Ezután a blokk tagjai felé fordult: —­­Köszönöm a blokknak, hogy figyel­mességből legalább egy albizottságban jutta­tott helyet nekem! Nagy István tovább védekezett, hogy a Wolff-párt nem tehet róla. Friedrich István erre még hangosabban válaszolt: — De igenis! Hát akkor miért vagyok én ennek a „díszes“ pártnak alelnöke? Illett volna engem is megkérdezni! Tessék párt­gyűlést összehívni és Friedrich Istvánt ki­rúgni a pártból! A bizottságban jelen volt wolffisták, akikre kezdett a botrány mind kínosabbá válni, csitítani próbálták alelnöküket, de a dolog nem ment. Friedrich indulatosan le­intette őket: — Majd megmutatom én nektek! Ajánlom magamat! Ezzel azután ingerülten eltávozott az ülésteremből. Az albizottságok tagjai Az albizottságokba egyébként a követke­zőket választoták meg: A magánépítkezési bizottságba: Harrer Ferenc dr. Zimmer­mann Dezső, Riesz József, Sterbinszky Li­pót, Bauknecht Tamás, Paulheim Ferenc, Aladár, Wenszky Nándor, K. Császár Fe­renc és Ziegler Géza bizottsági tagokat. Az építkezési albizottságba: Angyalffy Sándor, Lédermann Mór, Tar Béla, Friedrich István, Zsombor Géza, Sterbinszky Lipót, Sávolt, János, Nagy István, Paulheim Ferenc, Dörn­­et Lajos, Máté István, Perndl Flóris, Südy Aladár, Wentzky Nándor, K. Császár Fe­renc, Sajó János és Ziegler Géza bizottsági tagokat A kisajátító albizottságba: Zsombor, Géza, Lédermann Mór, Büchler József, Pet­­rovácz Gyula és Ziegler Géza bizottsági ta­gokat. Az állandó színházvizsgáló bizott­ságba: Harrer Ferenc dr., Vanczák János, Petrovácz Gyula, Wenszky Nándor és Zieg­ler Géza bizottsági tagokat. Az út és csa­­tornaépítési albizottságba: Angyalffy Sán­­­dor, Tar Béla, Wilheim Adolf, Zimmermann Dezső, Riesz József, Sterbinszky Lipót, Schmarilla Géza, Bauknecht Tamás, Lám­pl Vilmos, Lackenbacker György, Máté István, Petrovácz Gyula, Bucsi Antal, Gamauf Géza, Lipták Pál, Ziegler Géza bizottsági tagokat. A világítási és vízvezetéki albizott­ságba: Angyalffy Sándor, Wilheim Adolf, Zimmermann Dezső, Zsombor Géza, Schma­­rilla Géza, Gál Benő, Dörfler Lajos, Huf­­nagel Imre, Lackenbacher György, Lampel Vilmos, Perndl Flóris, Piazza Győző, Becsey­ Antal, Lipták Pál, Ziegler Géza bizottsági tagokat A közmunkatanácsba: Harrer Fe­­renc dr., Büchler József, Nagy István, Be­csey Antal bizottsági tagokat. A fővárosi ingatlanokat becslő bizottságba: Gaál Benő, Lampel Vilmos és Czabolay Kálmán dr. bi­­zottsági tagokat Az angol bányatulajdonosok elhalasztották a kizárásokat Londonból jelenti a Világ tudósítója . Az alsóházban Baldwin miniszterelnök ma délután elmondotta, hogy a bánya­­tulajdonosok kijelentették, hogy készek a kizárásokat tizennégy nappal elhalasz­tani. Beszámolt a miniszterelnök arról is, hogy a bányamunkás-szakszervezet vég­­rehajtóbizottsága kiadta az utasításokat a munka folytatására. A délelőtti és a kora délutáni órákban a helyzet még igen válságos volt A déli órákban a kormány a Reuter-ügynökség útján hivatalos nyilatkozatot adott ki, amely szerint a bányatulajdonosok visz­­szavonták a kizárásokat Később azon­ban kiderült, hogy ez a nyilatkozat korai volt és csak rendkívül beható tárgyalá­­sok után, a délutáni órákban sikerült a kormánynak a bányatulajdonosokat a kizárások ideiglenes elhalasztására bírni. (A Világ londoni tudósítójától.) A bá­nyatulajdonosok és a munkások között ideiglenes egyezmény jött létre. Clynes a munkáspárt nevében örömmel üdvö­zölte a fordulatot, Lloyd George szintén hasonlóképpen nyilatkozott és felkérte Baldwint, közöljön néhány részletet a létrejött egyezményből. Baldwin meg­ígérte, hogy a jövő héten ezt meg fogja tenni. Súlyos nehézségei vannak a­­nyakonfliktus megoldásának Franciaország egyetlen hónapban le­mondott 1.350.000 métermázsa német jóvá­­tételi szénről, azért, mert nem akarta, hogy ez a szénmennyiség újabb nyomást gyako­roljon a szénpiacra, és még inkább megne­hezítse a francia bányák számára termelé­sük értékesítését... Talán ez a száraz tény világítja meg leginkább a szénpiac nagy depresszióját, és megfesti a hátterét annak a sztrájkmozgalomnak, amely az angol kormány energikus és áldozatkész közbe­lépése nélkül ma éjfélkor megbénította volna az életet Angliában. Akármilyen élesek és kiengesztelhetetle­­nek az ellentétek az angol bányamunkások és az angol bányavállalatok között, majd­nem azt lehet mondani, hogy mind a két félnek egyformán igaza van 1923. január­jától július végéig 504 millió méter mázsa szenet exportáltak az angol bányák, míg 1925. januárjától június végéig csak 269 millió métermázsát. Két év előtt a bányák átlagosan három shillinget kerestek a szén minden tonnáján, míg most ez a kereset visszaesett hat pence-ra, még­pedig olyan­formán, hogy a bányáknak mintegy ne­gyedrésze még keres valamit, a másik ne­gyedrésze nem keres és nem veszít, míg a bányák fele kisebb-nagyobb veszteségre dolgozik már hónapok óta. A 3000 angol szénbánya közül 1925-ben idáig 400 állította le az üzemet, és ennek kettős oka van. Az egyik a szénfogyasztás erős visszaesése, és így a szénkészletek ér­tékesítésének egyre nagyobb nehézsége, a másik pedig az, hogy a lecsökkent szénárak mellett az angol bányák jó része verseny­képtelen, és csak veszteségre dolgozhatik. Amikor most a szakse­rvezetek kongresz­­szusra ültek össze megbeszélni a bányászata bán bekövetekzet krízist, a kongresszus eln­nöke kétségbeejtőnek mondta a helyzetet, mivel a szakszervezetek az ipari válság kez­dete óta nem kevesebb, mint 30 millió font munkanélküli segélyt folyósítottak, és most már minden segélyforrásuk eljutott a kime­rülés szélére. 30 millió font nem kevesebb, mint 720 millió aranykorona, és akármilyen gazdagok voltak az angol szakszervezetek, ez az anyagi áldozat kétségkívül a legsúlyo­sabban megrendítette helyzetüket. Valami­nek történnie kell, ezt ugyanolyan tisztán látják a szakszervezetek, mint a munkaadók, csak éppen ellentétes nézeteik vannak arról.

Next