Világ, 1925. szeptember (16. évfolyam, 195-219. szám)

1925-09-01 / 195. szám

A Világ a polgári jogok harcosa. Tiszteli a tu­domány, a művel/'*! és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyer­méket, az elnyomottakat, az Üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­tek egyetértését Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. /ÁRA 3000 KOXMKVÍÍm ------------------ XVI. ÉVFOLYAM 195. SZÁM­­ 1913-35 szerkesztetted pjgfSI­ESZ lajos­­ KEDD, 1925 SZEPTEMBER | A* Világ Magyarország megújhodását a dezaa* kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hasét szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak, kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. KEDD, 1925 SZEPTEMBER 1 e Rehabilitáció Nem akarunk nagy ügyet csinálni abból a kultuszminiszteri döntésből, amely a nyugdíjazás egyidejű kimondá­sával visszaadta főigazgatói rangját Beöthy Zsolt egyik jeles tanítványának, és a Beőthy-emlékkönyv egyik szerkesz­tőjének. Nem akarunk szót ejteni arról, hogy a rehabilitáció a nyugdíjazás egy­idejű kimondásával történt meg, de másként is inkább hallgatunk az egész ügyről, mert attól tartunk, minden han­gosabb szó ártalmára válnék a jóvátéte­lek folytatásának, azoknak a korrektú­ráknak, amelyeket most kezd végrehaj­tani a közoktatásügyi miniszter egyik­másik elődének egyik-másik groteszk „ítéletén". Amennyire mi ismerjük az aktuális esetet, a most rehabilitált Beöthy-tanít­­vány ellen folytatott vizsgálat annak idején különös súlyosbító körülményt látott abban, hogy a vádlott rendkívüli pedagógiai képességeinél fogva igen nagy mértékben tudta befolyásolni ta­nítványainak gondolkodását. Másik sú­lyosbító körülmény ez volt: a vádlott olyan óvatosan és olyan ügyesen destruálta a lelkeket, hogy semmiféle bizonyítékot ellene felhozni nem lehet, már­pedig az ilyen ördöngősen ügyes munka természetesen sokkal súlyosabb elbírálás alá esik, mint amilyen elbírá­lás alá esnek, ha valaki primitív eszkö­zökkel, és így bizonyíthatóan végzi a lé­­lekrontást Harmadik súlyosbító körül­mény gyanánt nagy szerepet játszott az inkvizítorok előtt, hogy a vádlott alá­ásta tanítványainak tiszteletét a tekinté­lyek iránt, és ez a vád kivételesen bizo­yítékra is hivatkozott. A kurzus leg­nívósabb hullámverése idején és akkor. Csodák nincsenek A veszprémi püspök, a közjog szerint­­a magyar királyasszony püspöke, ma a nyomdafestők nyilvánosságához fordulva cáfolja meg azokat a természetfölötti je­lenségeket, amelyek állítólag Somogy megye egyik községében bukkantak fel, és egyben magyarázatát adja a nagy­­szakácsii látomásoknak, még­pedig igen logikus és tiszta természettudományi magyarázatát. Nem vetjük föl azt a kérdést, vajjon része van-e a királyasszony püspökének állásfoglalásában annak, ha a nagy­­szakácsii látomások folyamán „többnyire egyházellenes érzület“ fejlődött ki azok­ban, akik csodákat véltek látni, és mi is egész terjedelmében helyet adunk az érdekes nyílt levélnek. Csak egyet sze­retnénk, azt, ha a királyasszony püspö­kének ma megjelent nyílt levelét nem­sokára követné egy másik. Ma a királyasszony püspöke beszélt az olyan csodákról, amelyek nincsenek. Holnap, vagy holnapután pedig a király­asszony püspöke felidézhetné az emlékét azoknak a szép és színes csodáknak, amelyekről annyit beszélnek az evan­géliumi hagyományok. Felidézhetné az emlékét a szeretet csodáinak, annak a hatalomnak, amellyel sebeket hegesztett, és betegségeket gyógyított a szeretet, azoknak a csodáknak, amelyek csodála­tos gazdagságban váltakoznak az evan­gélium könyveinek során, és mind egyet hirdetnek. Hirdetik, hogy a gyűlölet, a rosszindulat, a rövidlátás mind gonosz erői a rombolásnak, hirdetik azt, hogy a megértés, a jóhiszeműség, a szeretet pe­dig tiszta és jótékony források, amelyek termékenyítik a talajt, virágba szöktetik a szavaz­­át, széppé teszik az életet, erőt adnak országoknak és népeknek, meg­hozzák a napsütés meleg arányát, és az égő­kék ragyogását a szürke, zimankós napol­ után. Veszprém püspöke, aki a magyar köz­jog szerint a királyasszony püspöke, ma beszélt azokról a csodákról, amelyek nin­csenek, és holnap beszélhetne az evan­géliumok által hirdetett csodákról, egy olyan kornak, amely mintha egészen, de egészen elfelejtette volna ezeket a cso­dákat, amikor a fiatalság lelke a legfogéko­nyabb volt az új jelszavak iránt: a most rehabilitált főigazgató tanítványai egy­öntetűen és zárt sorokban nagy szere­tettel, nagy lelkesedéssel vallottak volt professzoruk mellett, noha a vizsgálat érdeke azt kívánta volna, hogy a tanít­ványok a feltett kérdések intenciójának megértésével professzoruk ellen tegye­nek vallomást, és denunciálják volt ta­nárukat. Mivel azonban a most rehabi­litált főigazgató tanítványai nem méltá­nyolták a vizsgálatnak ezeket az érde­keit, és nyíltan szembehelyezkedtek Haller István vádbiztosainak intenciójá­val: itt volt a súlyos és megdönthetetlen dokumentum arra nézve, mennyire le­rombolta Beöthy Zsolt volt tanítványa a fiatalság tiszteletét a tekintélyek iránt, mikor lelkükbe ültette azt a hitet, hogy igazat kell beszélniük, és az igazságot kell kimorntaniott,d­ég az olyan esetek­ben is, amikor beszötösebb volna reájuk nézve, ha az igazság ellenkezőjét be­szélnék ... Kénytelenek vagyunk meg­állapítani, hogy a jelenlegi közoktatás­­ügyi miniszter rendkívül nagy felelőssé­get vállalt magára, amikor ilyen rette­netes vádak ellenére rehabilitálta papí­rosan Beöthy Zsolt egyik kedvenc tanít­ványát, ha nem is adta meg neki a gya­korlati lehetőséget a lélekrontás folyta­tására, és a lelkek megrontására a fiatalságnak egy újabb generációjában. Utóirat gyanánt pedig még idejegyez­zük azt, hogy a Dénes Lajos ellen lefoly­tatott vizsgálat aktái csodálatos módon elsiklottak a legmarkánsabb súlyosbító körülmény fölött, nem véve tudomást arról, hogy Dénes Lajos 1919 március huszonegyedikétől fogva megtagadta szolgálatának folytatását, nem akart állá­sában maradni a diktatúra alatt, és föl­vette a nyílt harcot a bolsevizmus ellen. Ez bizony menthetetlen súlyosbító körül­mény, mert Dénes Lajos tapintatlan ma­gaviselete a kocka fordultával kissé ide­gesíthette azokat a feddhetetlen nemzeti gondolkodású, és kifogástalanul korrekt megbízhatóságú pedagógusokat, akik 1919 március huszonegyedike után úsztak az árral, mellükre tűzték a szovjet csilla­got, alkalmazkodtak a körülményekhez, esetleg kissé túlkiabálták a körülménye­ket, a harmadik internacionálé szellemé­ben rögtönöztek tankönyveket, és polgári ideológiája miatt törölni akarták a ma­gyar költők sorából például Arany Já­nost ... A kurzus elkövetkeztével az ilyen érdemes tanférfiak jutottak hirtelen a magas pozíciókba, és ezek az érdemes tanférfiak valóban nem tűrhették meg soraikban a tapintatlan Dénes Lajost. A porosz állam megkötötte a kiegyezést a Hohenzollern családdal ('.4 Világ berlini tudósítójától.) A Vossi­­sche Zeitung feltétlenül hiteles forrásra hi­vatkozva­ közli azt a hírt, hogy létrejött a kiegyezés a porosz pénzügyminisztérium és a Hohen­zol­lern-család között, arra nézve, mi­lyen Hohenzollern-kastélyok, Hohenzollern­­birtokok és más vagyontárgyak tekinthetők a volt­­uralkodócsalád magántulajdonának, és milyen kártalanításra tarthatnak igényt a H­ohenzollern-család egyes tagjai. Ezek a tárgyalások már több, mint öt esztendeje húzódnak, és eleinte egész kilá­tástalanoknak tűntek fel, elsősorban II. Vil­­mos megállapodás jön létre, a Slohenzollern­­el. Vilmos eredetileg a koronauradalmakon és Berlin udvari épületein kívül magának követelte az udvari színházakat, a királyi könyvtárt, a berlini múzeum műkincseinek nagy részét, a porosz királyi civillista évi összegének húszszorosát, és más irányú kö­vetelései sem­ voltak sokkal mérsékeltebbek. Amikor a porosz kormány, amely egyéb­ként a tárgyalások folyamán is igen tisztes­séges évjáradékot folyósított a volt császár­nak és a Hohenzollern-család tagjainak, föl­­h­atalmazta II. Vilmost arra, hogy addig is, míg megállapodás jön létre, a Hoh­enzolern­­kastélyokból frissíthesse föl a doorni palota bútorait. II. Vilmos vago­nszámra küldette el az ezüstöt, a porcellánt, a szőnyegeket, különféle porosz kastélyokból, de a kisebb értékű tárgyakra nézve sem volt kevésbé nagyvonalú. II. Vilmos és a Hohenzollernek azóta le­mérsékelték igényeiket, a porosz kormány pedig kénytelen volt kiszélesíteni a kiegye­zés eredetileg sem szűkre szabott kereteit, azért, mert a Hohenzollern-család tagjai egész vonaton megkezdték igényeik érvénye­sítését per útján, és a porosz bíróságok két­ségtelen jóindulattal kezelték az ilyen igénye­ket, úgyhogy mindig újból a kincstár lett pervesztes, így például néhány hónap előtt, mikor a bíróság a volt trónörökösnek ítélte tulajdon gyanánt az oelsi uradalmat. A kiegyezés részleteiről egyelőre nem tud­nak, de mindenfelé kíváncsian várják, milyen alapon zárta le a porosz kormány ezt az évek sora óta függőben maradt ügyet, és a kiegyezés körül támadhatnak politikai konfliktusok is, ha esetleg túlzott bőkezű­séget tanúsított a kiegyezés megkötésénél a porosz pénzügyminisztérium. A drágasági ankét eredménye: 1300 koronás árlefaragással 5200 koronás „népjóléti** kenyér (A Világ tudósítójától.) Hosszas haloga­tás után a kormány ma délután a népjóléti minisztériumban megtartotta a drágasági ankétot, amelyen Vaus József helyettes mi­niszterelnök, Prónay György báró miniszter­­elnökségi államtitkár, Wimmersberg Frigyes báró kereskedelemügyi, Vargha Imre pénz­ügyi államtitkár, Bittner János és Szegő Ernő a Kereskedelmi és Iparkamara képvi­seletében, Vajna Ede fővárosi tanácsnok, továbbá a pék­ i­partest­ület képviselői,­­ így Deutsch Mór, Schantzer Pál, — vettek részt. Az ankét a kenyérárak kérdésével fog­lalkozott, mintegy három óra hosszat. Az ér­tekezletnek az az eredménye, hogy Vass Jó­zsef népjóléti miniszter a bemutatott kenyér­­típusok közül kiválasztott egyet, amelyben 50 százaléknyi hatos fehér liszt és ötven százaléknyi egyes rozsliszt van. A népjóléti miniszter megkérdezte a pékipar képviselőit, hogy hajlandók lennének-e 5200 koronáért árusítani kilogrammonként ezt a minőségű kenyeret. A pék­ipartestület vezetői elfogad­hatónak jelentették ezt ki, csupán azt kér­ték, hogy a szükséges kalkuláció után, hol­nap délelőtt adhassanak végleges választ. Vass József nyilatkozata az ankét lefolyásáról Az ankét befejezése után Tass József nép­jóléti miniszter fogadta a Világ munkatársát, akinek az értekezlet lefolyásáról ezt mondta: " A pék­ ipartestület részéről megjelent kiküldöttek igen alapos számításokkal pró­bálták igazolni azt az eljárásukat, hogy a lisztárak esését mindig eszkomptálták a kenyérárakban. A maguk részéről erősen hangsúlyozták azt, hogy a magyar fo­gyasztóközönség előnyben részesíti a fehér­kenyeret és mint a háború alatt és a kötött gazdálkodás első évében a forradalmak után nem lehetett elfogadhatóvá tenni a rozskenyeret, éppen úgy nehéz a közönsé­get rászoktatni a nem egészen fehér kenyér fogyasztására. Ármagasság pedig tulajdon­képpen ennél a luxuskenyérnél mutatkozik.­­ Én a bemutatott kenyérmintákból ki­választottam egyet s megkérdeztem, hogy a megállapított liszttípusnak megállapított arányban való felhasználásával ezt a ke­nyérfajtát kilónként 5200 körüli áron elő tudják-e állítani. Tettem ezt azért, mert megvizsgálva és megízlelve a kenyeret, meg kellett állapítanom, hogy kiváló minőségű, nem is félbarna, hanem fehér kenyérnek mondható és nézetem szerint kielégíti a ké­nyes igényeket is.­­ A pék-ipartestü­let jelenlevő képviselői a gondolatot elfogadhatónak és megvalósít­hatónak jelentették ki, csupán azt kérték, hogy a holnapi délelőtt folyamán pontos kalkulációt készíthessenek és a kenyér jel­zéséről és elnevezéséről is tanácskozhassa­nak. Erre az utóbbira azért van szükség, hogy az esetleges visszaéléseknek és a meg­állapított kenyértípus-minőség lerontásának elejét vegyék. A magam részéről az ankéten elért ezt az eredményt a mai lisztárak m­el­lett és viszonyítva a most forgalomban lévő kenyérárakhoz, egyelőre kielégítőnek talál­tam, annál is inkább, mert az, aki a tervbe­vett típusú kenyérnél fehérebb, úgynevezett kalácskenyeret kíván fogyasztani, bizonyára rendelkezni fog az annak megvételére szük­séges eszközökkel is. A pékipartestület haj­landóságát, melyet különben hasonló tár­gyalások alkalmával közélelmezési minisz­ter­i koromban is tapasztaltam, megköszönve, az értekezletet berekesztettem. Szerdán a vendéglősöket hívja meg Vass József Közölte még a miniszterelnökhelyettes munkatársunkkal azt is, hogy a pékipar­testület garanciája lenne a biztosíték arra nézve, hogy a kenyérnek a minősége a megállapított lesz. Véleménye szerint a péksütemények kávéházi és vendéglői meg­állapítása teljesen indokolatlan, amiért is ebben az üg­yben Vass József helyettes mi­niszterelnök szerdára meghívja a vendég­lősöket, kávésokat és tárgyalni fog velük a péksütemények árának leszállításáról. Sorra kerülnek a többi szakmák is, külön ankéo­ton tárgyalnak a liszt és búzának egymás­hoz való viszonyáról. Az ankéton elért eredményről Vass mi­niszterelnökhelyettes ezt mondotta munka­társunknak: Az eredményt feltétlenül kielégítőnek találom, tekintetbe véve a mai árakat. Ha valakinek nem konveniál ez a kenyértípus, módjában van fehér kenyeret enni, de ter­mészetesen ez már annyit jelent, hogy anyagiakban rendelkezik azzal az összeg­gel, amely ehhez a fogyasztáshoz szükséges. A miniszterelnökhelyettes megmutatta az új típusú kenyeret munkatársunknak és mosolyogva jegyezte meg: — Hazaviszem ezt a darabot. Ma már ezt fogom enni a vacsorához. Az értekezlet lefolyása Az értekezletet, amelyen mintegy har­mincan vettek részt, Wimmersperg Frigyes báró kereskedelemügyi államtitkár nyitotta meg, hangsúlyozta, hogy a kormány nem akar erőszakos eszközöket alkalmazni, az érdekeltekkel való békés megegyezés útján akarja a drágaságot mérsékelni. Majd meg­érkezett Vass József­ népjóléti miniszter is, aki referáltatott magának az eddig történ­tekről. Az egybegyűlt érdekképviseletek álláspontját Szegő Ernő kamarai titkár is­mertette, aki a következő számításokat mu­tatta be az egybegyűlteknek: A búzának a békeszínvonalhoz való drá­gulása világjelenség. Az összes exportáló or­szágokban a békeállapothoz viszonyított drágulási index nagyobb, mint nálunk. Ka­nadában a búzadrágulás indexe márciusban 214.9, az Északamerikai Egyesült Államok­ban 203.5, Brit-Indiában 209.0, Argentíná­ban 191.2, Magyarországon 173.3. Ma a búzadrágulás indexe 123%. A búza mai 23%-os drágulását a világpiaci helyzeten kí­vül bőségesen megmagyarázza az, hogy a haszonbér ma magyar holdanként átlag kö­rülbelül 100 kg. búza, a háború előtt keve­sebb volt. A fuvardíjak 25%-kal drágábbak, mint békében. A búza ára volt május végén 500.000 ko­rona, ma 385.000 korona, az áresés 23%. A lisztnél május végével az árhanyatlás 17,8%, vagyis a liszt 5,2%-kal kevésbé olcsóbbo­dott, mint a búza. Ezzel szemben tény, hogy az idei gabona kihasználása a sok nedvesség miatt nem olyan kedvező; kevesebb 0-ás lisz­tet tudnak a malmok kiőrölni­ az idei gabo­nából, mint a tavalyiból és a melléktermé­kek árai ma jóval kisebbek: tavaly a korpa 2200 korona volt per kg., ma csak 1750 korona. A malmok őrlőképességüknek csak igen kis százalékát használják ki, az általá­nos régió ennélfogva kedvezőtlenebbül osz­lik meg és így az 5,2%-os differencia bősé­ges igazolást talál. A kenyér 14,8 százalékkal olcsóbbodott, a liszt 17,8 százalékos olcsóbbodásával szem­ben, a különbség 3 százalék, ami a rezsikölt­ségeik nagyobbodásában, az adóterhek rop­pant emelkedésében leli magyarázatát. A búza a háború előtt 22, ma 27 arany­korona, az emelkedés 23 százalék, a liszt a háború elő­tt 31,5 fillér, ma 52 fillér, emelke­dés 33 százalék, a kenyér a háború előtt 30 fillér, ma 53 fillér, emelkedés 53,5 százalék. Ezzel szemben a békéhez viszonyítva a sütőmunkások munkabérei 50 százalékkal emelkedtek, a reálmunkabérek emelkedése az év eleje óta még nagyobbodott- 16,6 szá­zalékkal, mivel az index az év folyamán csökkent. Ez szociális szempontból kétség­telenül örvendetes tény, természetszerűleg azonban a kenyér árára szintén befolyást gyalkorol. A kenyérgyárakban használatos barnaszén ára­bb bánya 1913-ban 1,16 aranykorona volt, ma 35.000 kor. per­es, vagyis az 2.45 aranykorona. A különbség 1.29 korona ab bánya, tehát 110 százalékos emelkedés van. Májusban a magas kenyérárak mellett .

Next