Világ, 1925. október (16. évfolyam, 220-246. szám)

1925-10-01 / 220. szám

AÖRÖK VÁROS Nagy idők, nagy emberek történeta.^_ Az olasz király és Mussolini felléptével 20.000 szereplő a főszerepben Amerika csillaga BARBARA LA MARR­ÁRA 3000 KOBONA ÖRÖK VÁROS Nagy időők, nagy emberek története Az olasz király és Mussolini felléptével 20 000 szereplő a főszerepben Amerika csillaga BARBARA LA­MARA XVI. ÉVFOLYAM 220. SZÁM , 1913-as szerkesztette: pijrjesz.Lajos ♦ CSÜTÖRTÖK, 1925 OKTÓBER 1 KifSZTETTE: PERJESZ.LAJOS Az új Nyugat Megváltozott köntösben, fehér cím­lappal, francia ízléssel, angol előkelő­séggel jelent meg ma a Nyugat XVIII. évfolyamának 18-ik száma. Megválto­zott köntösben és kissé megváltozott programmal. Idáig egy magyar irodalmi iskolát akart képviselni, most félre­tolja ezeket a korlátokat, és a magyar irodalom minden igazi tehetségét, min­den igazi értékét szeretné tükrözni, egyetlen nemzedék és egyetlen iskola képviselete helyett. Azonkívül a kül­földi irodalom is szélesebb helyet kap a Nyugat­ban, mint idáig , és a külföldi irodalom két nagykövete gyanánt két név jelenik meg a Nyugat új számában, s Dosztojevszkij egyik mély és gazdag ki­adatlan kéziratával, Romain Roilland fuj drámájával. De az új célok kitűzése mellett a­­Nyugat állja és tartja a régi fogadalma­kat: megőrzi a szoros együttműködést azokkal, akik naggyá növelték ezt a folyóiratot. Móricz Zsigmond regényt kezd a Nyugat ma megjelent számában, Ignotus finom novellát írt Móricz Zsig­­m­ond regénye mellé, Kosztolányi Dezső,­­Gellért Oszkár verseket küldtek, Babits Mihály esztétikai tanulmányt és néhány könyvkritikát, de fölvonul több más név is, a Nyugat heroikus korszakából. Az átalakulás és a megfiatalodás talán nem alkalom, felidézni és körülhatá­rolni azt a szerepet, amelyet a Nyugat régi évfolyamai játszottak az egész ma­gyar irodalom átformálásánál és meg­fiatalításánál. A Nyugat volt Ady Endre folyóirata, amint a Világ volt egy ideig­­Ady Endre napilapja, és a magyar iro­dalomtörténetben örök rangot jelent az. Iso egy folyóirat elmondhatja, hogy­­együtt járt és együtt nőtt az évek során lát Ady Endre útjával, Ady Endre növe­kedésével. Sokat harcolt a Nyugat, és Sok üldözést kellett viselnie, de nem tört meg a harcokban, dacolt az üldö­zésekkel nem tett engedményeket el­lenfeleinek, és az ellenfelek egy része lassanként a Nyugat hatása alá került.­­"Éppen az ellenfelek értékesebb része. Akik a Nyugat rajongói, azok talán f­zt fogják mondani, hogy a magyar irodalomnak egy gazdag és érdekes kor­szaka a Nyugat ajándéka, amint Egyip­­­tom a Nílus ajándéka. Ezt az értékelést nem tudnók hirtelen aláírni, de nem is­­akarnánk hirtelenében perbeszállni az értékeléssel, annál kevésbé, mert nem­­érezheti magát tárgyilagosnak és bíró­nak az, aki maga is a Nyugat oldalain és a Nyugat védőszárnya alatt tanulta meg a tollforgatás mesterségét. De senki nem tagadhatja többé, hogy értékeket indított útjukra és értékeket csiszolt ki, erőket szabadított fel és tett termékenyí­­tőekké az évek során át a Nyugat füzeteinek sora, és Kazinczy Ferenc­­óta kevesen végeztek olyan lelkes, ér­demes, történeti jelentőségű munkát a tehetségek felfedezése, serkentése, szigorú és okos kritikai ellenőrzése kö­rül, mint az a szerény, bölcs ember, aki tizennyolc év előtt szerkesztője volt a Nyugat első számának , és szerkesztője lesz a Nyugat­nak a XVIII. évfolyam most megjelent 18. számán túl is, újabb irodalomtörténeti szerep felé vezetve a nagy irodalomtörténeti múlt után a Nyu­gatot. Ma, amikor megfiatalodott a Nyu­gat, mindenki, akinek van valamilyen közössége és kapcsolata a magyar iro­dalommal, tartozik elvinni szerencsekí­­vánatait a megfiatalodott Nyugat tizen­nyolc év óta változatlanul fiatal szer­kesztőjének, Osvát Ernőnek. száma JlTigd .TóApf táblázata szerint, majd ^rra^^banjljj^tott 18.206-ra, és ez a negyedmi­ll­nérleg a teljes stabilitást jelenti. Csak arra a kérdésre volna bajos megtalálni a választ, hol származik előny és hol fakad áldás ebből a sta­bilitásból. Panaszkodnak a termelők, panaszkodnak a fogyasztók, és panasz­kodnak azok a közvetítők, akik fentart­­ják a kapcsolatot a termelés és a fo­gyasztás között. Panaszkodik a város és panaszkodik a falu, panaszkodik a gyár, panaszkodik a kereskedő, mert nincs fogyasztópiac és nincs fölvevő­képesség. A fogyasztópiac és a fölvevő­képesség válsága pedig egyszerű sza­vakra lefordítva annyit jelent, hogy a magyar társadalom ma, olyan kevés ki­vétellel, amennyi kell a szabály meg­erősítéséhez, két rétegre tagozódik: arra a rétegre, amely a létminimumot sem tudja megkeresni, vagy éppen a semmivel néz farkasszemet, és arra a rétegre, amely keserves, nehéz küzde­lem árán előteremti a legridegebb lét­minimumot, de csak a legridegebb lét­minimumot, és annál nem többet. Amikor álom volt még csak a stabili­tás, nem pedig valóság, egészen más vá­rakozások, egészen más remények fű­ződtek a korona értékének, és az árak színvonalának megszilárdulásához. Ma azonban a nagy leszegényedéshez ké­pest elviselhetetlenül magas pénzegy­ségnek tűnik fel az aranykorona, ami­lyen egy százezerkoronás bankjegyből hét tennék ki, és mi magunk is hajlunk arra a javaslatra, amely ötezer papír­koronából akarja kifaragni, vagy inkább ötezer papírkoronára akarja lefaragni az új magyar pénzegységet, ötezer papírkorona alig több a béke­évek másfél hatosánál, és a béke­évek­ben aprópénznek számított volna har­mincöt aranyfillér, nem pedig pénzegy­ségnek. De most valóban úgy látszik, mintha kár volna elmenni az ötezer pa­­pírkorona fölé az új pénzegység kicir­­kalmazásánál, és mintha a súlyosabb, magasabb pénzegység egészen pőrére vetkőztetné az ország nagy szegénysé­gét. Nem tudunk mást ajánlani, csak azt, hogy az angol shilling, az arany­korona, az osztrák schhilling helyett le­gyen ötezer papírkorona az új magyar pénzegység. Vezessék be a gazdasági viszonyokhoz arányosított új pénzegy­séget, azután tessék napirendre tűzni azt a kérdést: miért jutottak el a ma­gyar gazdasági viszonyok odáig, hogy irreális volna a harmincegynéhány arany fillérnél magasabb pénzegység be­vezetése. Mert szép dolog az, ha egy hó­nap alatt 0,75 százalékkal visszaesik az árak színvonala, de az ilyen olcsósági hullám egymaga még nem elég az üd­vösséghez. Stabilitás A korona stabilitása és az árak stabi­litása egyidőben szép álomnak látszott, de az álmok gyakran sokat veszítenek szépségükből, ha megvalósulnak, és ez történt a stabilitás álmával is. Augusz­tusban egy árnyalattal emelkedett a drá­gasági index, és szeptemberben egy má­sik árnyalattal csökkent, majdnem el­érve oda, ahol júliusban volt. 18.142-ről előbb 18.344-ig jutott az index felső Augusztusban a tavalyi export kétszerese fölé emelkedett a magyar kivitel (A Világ tudósítójától.) Most már hóna­pok óta az a helyzet, hogy a hivatalos gaz­dasági statisztikák adatai sajátságos ellen­­tétben vanak az élet realitásaival, mert a statisztikai adatok a viszonyok fokozatos javulását jelzik, míg a gyakorlatban ez a javulás alig válik érezhetővé. A szakadék a statisztika és a valóság között most válik egész különössé, amikor a Központi Sta­tisztikai Hivatal közli azt, hogy idén augusz­tusban az import értéke 62,7 millió arany­korona volt, a kivitelé pedig 71 millió aranykorona. Ebből egyrészt az következik, hogy az augusztusi külkereskedelmi mérleg 8,3 mil­lió aranykorona, tehát mintegy 120 milliárd papírkorona kiviteli többlettel zárul, más­részt pedig kiderül az, hogy 1920 augusz­tusához képest az export több, mint kétsze­resére szökött fel, vagy pontosan szólva 105,8 százalékkal emelkedett. Ez egész nagyszabású ugrás felfelé, hiszen nem sza­bad elfelejteni azt, hogy tavaly az egész év folyamán 575 millió aranykorona volt a kivitel, míg most egyetlen hónapban érte el a 71 millió aranykoronát, és így valószínűvé vált az, hogy az 1925. év külkereskedelmi mérlege nem fog felmutatni semmiféle passzivitást, sőt valószínűleg aktívummal záródik majd. A háború befejezése óta az export csupán egyszer haladta meg a 70 millió aranykoro­nát, úgy, mint most augusztusban, és ez tavaly októberben történt. Ezek után re­mélni lehet azt, hogy idén októberben a ki­vitel majd számbavehetően túlszárnyalja az augusztusról kimutatott 71 millió arany­koronát is. Noha a külkereskedelmi mérlegben 8,3 millió aranykorona kiviteli többlet mutat­kozott, az import is számbavehetően növe­kedett tavaly augusztus óta, mert akkor csak 54.1 millió aranykoronát tett a beho­zatal, míg most 62.7­­millió­ aranykoronát, tehát 8.6 millió aranykoronával volt na­gyobb,­mint tavaly’ a kivitel emelkedése azonban nem csupán ezt a 8.6 millió arany­koronát egyenlítette ki, de azonfelül 8,3 millió aranykoronával fölébe szárnyalt a behozatalnak. A kivitel túlnyomóan nagy része termé­szetesen a mezőgazdasági termés export­­többletére esik, és főleg a gabonakivitel ért el igen nagy dimenziókat már augusztus­ban. A 71 millió aranykoronás kivitelből, vagy 25 millió aranykorona esik a búzára és a rozsra, továbbá a búzalisztre és a rozs­lisztre. De emelkedett az élőmarhák, a ten­geri, az árpa, a zab, a tojás, a hús, a vas­félgyártmányok, a vasáruk és a pamutszöve­tek exportja is. Ami az import­oldalt illeti: kivált az őszi idény által szükségessé vált textiláruknál mutatkozik nagy többlet. Az importált gyapjúszövetek és pamutszövetek értékénél 5,5 millió aranykorona emelkedés mutatkozik július havával szemben, de úgy látszik, hogy ebből nem szabad a belföldi textilgyárak termelésének visszaesésére kö­vetkeztetni, mert a textilipari nyersanyagok behozatala most augusztusban több, mint négyszer nagyobb volt, mint tavaly augusz­tusban. Úgy látszik tehát, hogy a bőséges termés főleg a textiláruk piacán idézte fel a fogyasztás erőteljes emelkedését, és így most aggódva kell várni, mikor fognak el­jutni az itt megindult gazdasági javulás hullámgyűrűi szélesebb területekre. A jobboldal hibájából súlyos diplomáciai vereséget szenvedett Németország Berlinből jelenti a Világ tudósítója. Az egész német közvélemény felfogása szerint a legutóbbi jegyzékváltás Németország és a szövetségesek között, Németországra nézve diplomáciai vereséget és a német pozíció gyengítését eredményezte. A baloldali lapok egyértelműen megálla­pítják, hogy a német birodalmi kormány nyilatkozatai, amelyeket a német nemzetiek nyomására tett, a legnagyobb hibát jelentik. A Berliner Tageblatt Anglia és Franciaor­szág válaszait röviden abban foglalja össze, hogy a német nyilatkozatokat összes pont­jaiban tagadóan válaszolták meg, amint­hogy ezt nem is lehetett másképpen várni. Luthernek és Stresemannak nem marad más hátra, mint hogy ezzel a kellemetlen válasszal zsebükben induljanak el a kon­ferenciára. Ilyen körülmények között nem lehet állítani, hogy tekintélyük az utóbbi negyvennyolc óra alatt növekedett volna. És ez a fiaskó csak azért következett be, mert a német nemzeti párt vezérei félreve­zetett választóik előtt megfelelő formában akarták meghátrálásukat igazolni. Ugyan­ilyen hangon ír a mai Vossische Zeitung is, amely szintén nagy politikai vereségről beszél. A centrumhoz tartozó Germania is úgy véli, hogy a birodalmi kormány az ellenke­zőjét érte el annak, amit a német nemze­tiek reméltek. Kiprovokáltak egy olyan vá­laszt, amely csupán ismétlése a szövetsége­sek véleményének, Németország háborús felelősségével kapcsolatban. A Vorwarts még azt is hozzáfűzi, hogy mindezeken felül zsebre kell vágni a külföldi sajtó maró gúnyját, amellyel megállapítják, hogy a né­met nyilatkozat igazán jelentéktelen volt. Ezzel szemben a Tagliche Rundschau, amely úgy látszik, a külügyi hivatal véleményét tolmácsolja, igyekszik a német diplomácia lépését, mint sikert beállítani. Felnőttek oktatása A Kossuth-párt Budapestre össze-­­hívott nagygyűlését Marinovich főkapi­tány betiltotta azzal az indokolással, hogy „a gyűlés szónokai között szere­pelnek olyanok, akik az ország romlását előidéző forradalomban nagy hatáskör­rel bíró felelős állást, és irányadó szere­e­pet töltöttek be“. Az a fellebbezés, ame­­lyet Nagy Vince szövegezett meg a Kossuth-párt nevében , igen helyesen, felnőttek oktatásának nevezi a főkapi­tányi végzés megdöntésére felsorakoz­­tatott adatokat. Valóban fölösleges vitatkozni azzal a történeti tájékozatlansággal, amely a végzést diktálta. Mert legalább annyit illenék tudni, ha már ennél több nem­ ismeretes az illetékes körökben : az or­szág romlása idézte fel a forradalmat, nem pedig a forradalom az ország rom­lását. Mert amikor kitűzték az októberi forradalom őszirózsáját, ezek a fehér, virágok már Magyarország ravatali dí­szei voltak, és ravatali díszeknek érezte, azokat a forradalom minden egyes ve­zére. A „dicsőséges­” októberi forradal­­­mat csak Szegeden ünnepelték az ellene forradalmárok, akkor, amikor az októ­­beri vívmányok védői és bajnokai gya­­nánt akartak hatalomra kerülni. Mert azok, akiket októbrista vezéreknek szo­­­kás nevezni , nehéz, tétova lépésekkel, földreszegezett pillantással indultak el az Astoriából a városházára és a város­házáról a minisztériumokba, tudva azt, milyen rettenetes áldozatot követel tő­lük a viszonyok kényszerűsége. Emlékezetből idézünk, de nem min­­­dig szokott cserbenhagyni bennünket emlékezőtehetségünk, és így teljes tisz­telettel kérjük a főkapitányi végzés megszövegezőit, lapozzák fel azokat a memoárszerű feljegyzéseket, amelyeket Bolgár Ferenc titkos tanácsos hagyott hátra, a konzervatív politikai gondolko­dás egyik tiszta képviselője Magyaror­szágon. A feljegyzések szerint 1918 kora tavaszán, több mint egy fél évvel az ok­tóberi forradalom összeomlása előtt, egy­ olyan politikus, aki nem viselt felelős állást és így nem volt kötelezve kelle­metlen hírek átadására, kellemetlen prognózisok felállítására . IV. Károly számára kidolgozott és az uralkodónak átadott egy memorandumot, amely a legnyomatékosabb formában sürgette a béke gyors megkötését, másként nem lehet megmenteni az összeomlástól a monarchiát és nem lehet megmenteni Magyarország területi integritását. A memorandum kidolgozója egy azóta igen ismertté lett nevet viselt és ez a név, így hangzik : Bethlen István gróf. A fő-­­kapitányi végzés tehát ellenkezésbe ke­rül a mai miniszterelnök felfogásával, mikor arra az álláspontra helyezkedik, hogy a budapesti forradalom győzelme 1918 október harmincegyedikének haj­­­nalán, vagy inkább a régi rend ijedt és önkéntes fegyverletétele ezen a hajnalon idézte fel Fock­ tábornagy váratlan el­le­no­ff­enzí­vájának teljes sikerét 1918 jú­lius tizenötödikén, majd pedig az 1918 augusztus nyolcadikán megindult fran­cia frontáttörés ellenállhatatlan nyomá­sát, amelynek engedve feltartóztathatat­­lanul és rendezetlenül áramlottak vissza a német front széles szakaszai. A főka­­pitányi végzés igen érdekes szemponto­kat vet fel a pragmatikus történetírás te­rületén akkor, amikor a néhány hét­tel előbb lejátszódott bolgár politikai és katonai összeomlást, vagy a néhány nappal előbb bekövetkezett zágrábi és fiumei forradalmat szintén az őszi­rózsás októberi hajnalra vezeti vissza. ■. De Bethlen István gróf miniszterelnö­kön kívül ellenkezésbe került ez az ér­dekesen, szellemesen egyéni végzés pél­dául azzal, amit József főherceg írt meg néhányszor, hivatalos jelentéseiben és memoárszerű följegyzéseiben. Négy-öt nappal az októberi forradalom kibonta­kozása előtt már teljesen kibontakozott a forradalom az olasz fronton, kibonta­kozott olyan élesen, hogy az egyébként igen népszerű József főherceg sem tu­dott többé befolyást gyakorolni kato­

Next