Világ, 1925. december (16. évfolyam, 272-295. szám)

1925-12-01 / 272. szám

XVI. ÉVFOLYAM 272. SZÁM­ÁRA 3000 KORONA C­E­CI­L B. DE­C­lL második klasszikus alkou­sa Ayj AZ­­ ÉLET TÉKOZLÓI A főszerepekben: VERA REINOLDS, JULIA FAYE, ROD LA ROQUE, RICARDO CORTEZ ROYAL-APOLLO - OMNIA - CORSOV­ILÁG A TÍZPARANCSOLAT TESTVÉRFILMJE AZ ÉLET TÉKOZLÓI Rendezte: CECIL B. DE MILLE A főszerepekben: VERA REINOLDS, JÚLIA FAYE, ROD LA ROQUE, RICARDO CORTEZ ROYAL-APOLLO - OMNIA — CORSO XVI. ÉVFOLYAM 272. SZÁM ; 1913-35 szerkesztette: perszesz lajos ♦ KEDD, 1925 DECEMBER 1 MI — III....... Matlekovits Sándor Szelíden, békésen költözött el ma egy szelíd és békés öreg úr, Matlekovits Sándor, miután elérte nyolcvannegyedik évét, és dolgozott nyolcvannegyedik évéig. Alig néhány hete van annak, hogy Matlekovits pregnáns, súlyos, jórészt először kimondott érvekkel szállott so­rompóba a Világ hasábjain az arany­korona bevezetése mellett, talán a legtö­mörebb, a legtisztább rezüméjét adva azoknak az okoknak és szempontoknak, amelyek az aranykorona visszaállítását ajánlották új valutáris egység gyanánt. . Negyvenöt esztendeje lett a kereske­delmi minisztérium államtitkára Matle­kovits, ötvenharmadik éve volt tagja az Akadémiának, és tavaly volt a hatvan­hatodik évfordulója annak, hogy a bu­dapesti egyetem magántanárainak so­rába fogadta Matlekovits Sándort. De ilyen múlttal, ennyi munkával, ennyi esztendővel háta mögött még frissen és tisztán látott, frissen és tisztán gondol­kozott, frissen és tisztán ítélt Matleko­vits, sőt gyakran tudott harciassá, kom­­battánssá lenni, akármilyen szelíd, halk volt a szava, akármilyen szelíd, halk perspektívából nézte a világot, az embe­reket, a dolgokat. Egy ponton azonban elhagyta a halk öregurat a béketűrés, egy ponton ki­­egyenesedett alacsony, hajlott alakja, és volt egy pont, amikor élessé lett a hangja, élessé lett a szava. Olyankor, ha a politikai jelszavak és a politikai rend­szabályok ellenkezésbe kerültek a gaz­dasági élet törvényeivel, olyankor, ha a tájékozatlanság, a rövidlátás, a rossz­­indulat nem vettek tudomást a gazda­sági szükségszerűségekről, olyankor, ammikor veszély fenyegette a termelés folytonosságát, az amúgy is szűk kere­seti lehetőségeket, a megélhetés enélkül is alacsonyra szállott színvonalát. Matle­kovits Sándor fáradt öreg karja könnyen emelte, könnyen forgatta a nehéz lánd­­ját, ha a gazdasági törvények érvé­nyesülését kellett megvédeni a gazda­sági irracionalizmus támadásaival szem­ben. Hatvanöt éven át dolgozott Matlekovits a magyar gazdasági életért, nagy mun­kát végzett akkor, amikor a bécsi ban­kok fiókjaiból autonóm pénzintézetekké kezdtek fejlődni a magyar bankok, és amikor először indultak el a bizonyta­lan lépések a nagyipari üzemek kiala­kulása felé. Matlekovits Sándor ott ál­lott a modern gazdasági élet bölcsőjénél Magyarországon, vezérkari tisztje volt a modern gazdasági élet gyors fejlődésé­nek, és a vezérkar zöld asztala mellett töltött fél évszázad után indult el túl a nyolcvanadik esztendőn a lövészárokba, akkor, amikor keserves defenzívával kellett megvédeni a modern gazdasági élet maradványait a teljes lerombolás veszélyével szemben. Huszonnégy éves korában lett egye­temi magántanár Matlekovits Sándor, harmincnyolc éves korában lett a ma­gyar gazdasági élet vezérkari főnökévé, mint kereskedelmi államtitkár, és nyolcvannégy éves korában esett el a lövészárokban, ahol soha nem hiány­zott, ha a gazdasági racionalizmus és a gazdasági etika törvényei ellen indult meg a szuronyharc, a kézigránátok tá­madása, vagy a pergőtűz. Két generáció építő munkájából jutott nagy, és szép szerep Matlekovits Sándornak, aki ma elesett a harmadik nemzedék destruktív kilengései ellen vívott harcban. Adassák tisztelet a két emberöltő munkájának, és adassák tisztelet annak, aki több, mint nyolcvan év terhével a vállán ál­lott évek óta a lövészárokban. Mindig kedves, örökké udvarias, mindenki iránt előzékeny, szelíden el­més volt ez az alacsony, sovány öreg úr, olyan, mint az egészen finom fran­cia vígjátékokban az öreg, bölcs márki, aki könnyeket töröl le, mosolyt fakaszt, észrevétlenül segít, észrevétlenül ad ta­nácsot, túl van a fájdalmakon, és az örömökön, de azért tud még harcolni a mások fájdalma ellen, és tud még dolgozni a mások öröméért. Az itőssebb Andrássy Gyula gróf kormányában kezdte meg Matlekovits Sándor pálya­futását, Gorove István kereskedelmi mi­nisztersége alatt, unokájának látta, uno­kájának érezte az egész mai Magyar­­országot, és nagyapai bölcsesség, nagy­apai fölény személyesült meg benne. Könny fut át a szemen, ha azok, akik közelállottak Matlekovits Sándorhoz, most a halottas ágynál visszagondolnak az egészen finom francia vígjátékok öreg márkijára, aki annyi megértéssel, annyi tapasztalattal, annyi elnézéssel, annyi szelídséggel igazította el a fiata­lok, az unokák dolgát. De könnyes szemnek is látnia kell a ravatalnál, mi­lyett kemény munkás volt két ember­öltőn át Matlekovits Sándor, és milyen kemény harcossá lett élete végén. Nagy munkák, szép harcok emlékei állnak őrt ma éjszaka Matlekovits Sándor ha­lottas ágya mellett: Eötvös József kul­tuszminisztersége alatt tartott egyetemi előadások, Deák Ferenc korában el­végzett feladatok, a tegnap vívott ke­gyetlen harcok. Éles támadások Loucheur ellen Párizsból jelenti a Világ tudósítója. A kor­mánynyilatkozat szövege, melyet szerdán, Briand Londonból való visszaérkezése után olvas fel a kamarában és a szenátusban, még nem készült el teljesen. Briand egyelőre nem tudott munkatársaival megállapodni a leglé­nyegesebb pontokra nézve. A miniszterelnök­nek Londonból visszatérése után miniszter­­tanács lesz, mely valószínűleg véglegesen megállapítja a kormánynyilatkozatot. A kormánynyilatkozat nem fog beszámolni Loud­eur pénzügyi terveinek részleteiről, de megemlékezik a rövidlejáratú kölcsönök konszolidálásáról, és bejelenti, hogy az 1926. évi költségvetés fölött azonnal megkezdik a vitát. Hogy a költségvetés egyensúlyát elér­jék, számos új adót vezetnek be. Külpolitikai tekintetben Briand behatóan fog foglalkozni Locarnóval, és a béke gondolatával, amely most már végleges formát öltött és külpoliti­kája egyetlen irányelvéül a béke megterem­tését fogja leszögezni. Szíria és Marokkó kérdésével a kormány­­nyilatkozat nem foglalkozik. Belpolitikai szempontból Briand be fogja jelenteni, hogy vissza akarnak térni a körzet szerinti vá­lasztási rendszerhez. Loucheur, munkatársaival együtt, szaka­datlanul dolgozik a kormánynyilatkozat szövegének összeállításán. Az új adókat tíz évre akarja felosztani, és öt milliárdot a rö­vidlejáratú kölcsönök fokozatos beváltására akar szentelni. Loucheur bizottságot vesz maga mellé, melyben a francia bank egy képviselője, a nagybankok igazgatói, vala­mint a nagyipar képviselői vesznek részt. Loucheur terveivel valószínűleg a jövő hé­ten fog végleg elkészülni. A baloldali lapok támadják Loucheurt, amiért a bizottságba csupán a nagytőke képviselőit vette be. A Quotidien szemére veti ezt a körülményt az új pénzügyminisz­ternek és azt írja, úgy látszik, Loucheur a kispolgárokon és a munkásokon akarja az adók legnagyobb részét behajtani. Az Oeuvre ugyancsak szemére veti Loucheur­­nek, hogy amíg tizennégy nap előtt a szo­cialisták álláspontját osztotta, addig most irányt változtatott. A lap különben fen­­tartja végleges állásfoglalását mindaddig, amíg Loucheur pénzügyi tervei nem válnak pontosan ismeretesekké. Genfből jelenti a Világ tudósítója. A nép­­szövetségi tanács gazdasági bizottsága ma értekezletet tartott, melynek napirendjén többek közt a Loucheur-féle világgazdasági konferencia terve és Ausztria gazdasági helyzete szerepel. A gazdasági bizottság meg­hallgatta Layton és Hist jelentését. A tár­gyalások ezután véget értek. Útban mindenfelől London felé (A Világ párizsi tudósítójától.) Briand ma délelőtt tizenegy óra harminc perckor Berthelot kíséretében Londonba utazott, hogy részt vegyen a locarnói szerződések aláírásén. Vele együtt utazott Benes dr. csehszlovák külügyminiszter és felesége. A pályaudvarra több magash­angú hivatalnok, a csehszlovák és az angol követ kísérték ki őket. Briand valószínűleg szerdán délután érkezik vissza Párizsba. (A Világ brüsszeli tudósításától.) Vander­­velde külügyminiszter Robain államtitkár kí­séretében reggel nyolc órakor utazott el Os­­tendébe. Vandervelde ugyanazzal a hajóval megy át Angliába, amellyel a német kancel­lár és Stresemann külügyminiszter utaznak. A német nemzetiek Hindenburg ellen (A Világ berlini tudósítójától.) Jobboldali radikális körök egyre hevesebben folytatják hadjáratukat a locarnói szerződések aláírói ellen. A Deutsche Zeitung az aláírás kérdé­sével foglalkozva azt írja, hogy a jelenlegi birodalmi politika felett érzett kiábrándulást még csak növeli az, hogy ennek következté­ben mély gyászt is kell érezniük a németek­nek egyik legjobbjuk magatartása miatt. Hindenburg tábornagy aláírásával éles ellen­tétbe helyezkedett a német lakossággal, kü­lönösen pedig azokkal, akik az ő megválasz­tását lehetővé tették. Azokat a zászlókat, melyek az első percekben fekete-fehér-vörös színben lobogtak Hindenburg felé, ma félár­­bócra kell ereszteni. A német nemzetiek hetilapja, a Preussi­­sche Landeszeitung kijelenti, hogy Strese­mann tulajdonképpen csak védekezett ak­kor, amikor a külügyi bizottság előtt képvi­selte a locarnói szerződést. „Csak azt a védekezési jogot biztosítot­tuk neki, amely jog minden rablógyilkos rendelkezésére áll. Ha tagjaink közül többen azon a nézeten vannak, hogy Stresemann rosszabb a rablógyilkosnál is, akkor­ mi mégis kijelentjük, hogy nem cselekedett a kormány rosszul, amikor Stresemannak megengedte, hogy védhesse magát, mert így legalább teljesen megismertük őt.“ A német delegátusoknak a locarnói­­szer­ződések aláírására Londonba való elutazá­sának időpontját a hatóságok az utolsó pil­lanatig titokban tartották. A vonat nyolc óra harminc perckor indult. A pályaudvarra senkit sem engedtek, néhány külföldi diplo­matán, köztük a francia diplomáciai ügy­vivőn, valamint a belga és lengyel követe­ken kívül. A birodalmi kormány képvisele­tében Gessler hadügyminiszter jelent meg. Gessler, amikor fényképfelvételt akartak készíteni a delegációról, meglehetősen hú­zódozott attól, hogy a kancellár és a­ kül­ügyminiszter mellé álljon, és csak Strese­mann barátságos invitálására volt hajlandó ő is a csoporthoz közeledni. A pályaudva­ron egyébként igen sok rendőrtisztviselő volt, akik mindenkit, aki a pemmra lépett, szigorúan ellenőriztek. Pergamenre, bőrkötésben Londonból jelenti a Világ tudósítója. Ma délután kevéssel félhat előtt a Viktória­­pályaudvarra érkeztek a belga és német dele­gátusok. A londoni német követség első kö­­vetségi tanácsosa a delegátusok elé utazott. A vonatból először Lord D'Abernoon berlini angol követ szállott ki, majd Luther és Stre­semann léptek a perrónra. A vendégeket Chamberlain külügyminiszter fogadta, akit a belga és német delegátusokkal együtt lefény­képeztek. Fél nyolckor érkezett meg Briand és Benes csehszlovák külügyminiszter, majd utolsó­nak, fél tizenkettőkor, az olasz delegátusok szálltak ki Londonban a vonatból. Az aláírás ünnepélyes formáit a következő­képpen állapították meg: A delegátusok a Foreign Office fogadótermében írják alá a szerződéseket. A nagy asztal mellett egy ki­sebb asztal lesz a titkárok és a követek szá­mára. Kevéssel tíz óra előtt a delegátusok meghatalmazó levelét régi szokás szerint fe­lülvizsgálják. Tizenegy órakor a delegátusok a középső asztal körül csoportosulnak. Az asztalfőn Baldwin és Chamberlain foglalnak helyet, jobbra tőlük ülnek az olaszok, a német és a belga delegátusok, balra pedig a fran­cia, a csehszlovák és a lengyel kiküldöttek Az elhelyezkedés után az egyes miniszterek­nek aláírás végett átnyújtják a szerződése­ket. .Az eredeti­ példányt pergamentre írják, és a legfinomabb bőrbe kötik, gamenre írják, és a legfinomabb bőrbe kötik. Amery gyarmatügyi miniszter az alsóház­ban közölte, hogy a domíniumok képviselői­vel tárgyalásokat kezdett a locarnói szer­ződésekre vonatkozóan­. Kedden este Cham­­berlain az idegen delegációk részére a Lan­caster-hotelben egyszerű fogadást rendez. Az első feladat Sokféle megjegyzést lehetne fűzni a belügyminiszter nyíregyházi beszámoló­jához, sőt sokféle megjegyzést provokál ez a beszámoló, mi azonban szeretnénk megmaradni a beszámoló egyetlen mon­datánál. Három feladat várt a Bethlen-kor­­mányra a nyíregyházi beszéd szerint: a közrend helyreállítása, az államház­­tartás egyensúlyának helyreállítása és a munkalehetőségek, a kereseti alkalmak kiépítése. Rakovszky Iván megállapítása szerint a három nehéz feladat közül már sikerült megoldani az első kettőt, és most­­ csak a harmadik feladat nincsen még megoldva: a munkaalkalmak és a kere­seti lehetőségek kiszélesítése. Nem tehe­tünk róla, akkor, amikor a miniszter­­elnök idestova megünnepli kormányra­ jutásának ötödik évfordulóját, érzésünk szerint illett volna megoldani a harmadik feladatot is, mert a munkára és a kere­setre mégsem szabad éveken át várakoz­tatni egy országot, várakoztatni egyre kedvezőtlenebb viszonyok, egyre nyo­masztóbb körülmények, egyre súlyosabb nélkülözések között. A kormányok rend­szerint nem szokták követni azt a pedáns módszert, hogy jelzőszámmal látják el az ország egyes problémáit, és türelmet kö­vetelnek azoktól a problémáktól, ame­lyek harmadik, vagy negyedik rangfoko­zatot kaptak az osztályozásnál. Ez kivált rossz módszer akkor, ha a megélhetés problémája tartozik éveken át várni, mert az üres gyomornak igen nehéz el­sajátítania a türelem tudományát. De most nem erről van szó. Most az első feladatról volna valami mondani­valónk. Az első feladat a közrend, a jog­­biztonság helyreállítása volt és mintha Rakovszky Iván történeti visszapillantá­sánál nem minősítené könnyűnek ezt a feladatot, amely az első helyet kapta a­ belügyminiszter felsorolásában a kor­mány által végzett herkulesi munkák kö­zött. A belügyminiszternek tudnia kell, milyen zavarok veszélyeztették a köz­rendet és a jogbiztonságot, de némi cso­­dálkozással fogadjuk azt a polgári ér­demkeresztet, amellyel most a belügy­miniszter tünteti ki a Bethlen-kormányt a közrend és a jogbiztonság helyreállítá­sáért. A Bethlen-kormányt az ellenforra­dalom felülkerekedése után megelőzte a Friedrich-kormány, a Huszár-kormány, a Simonyi-Semadam-kormány, a Teleki­kormány, és mindannyiszor azt hallot­tuk, hogy mintaszerű a közrend, ideális a jogbiztonság, rosszhiszeműen rágal­maznak azok, akik a közrend és a jog­biztonság­­ forgalmi zavarai miatt pa­naszkodnak, és az ország elensége az, aki a békés, szelíd atmoszférában a jog­rend, a közbiztonság helyreállítását meri sürgetni. És most egyszerre a belügy­miniszter arról beszél, hogy az ellen­forradalom után következett ötödik kor­mánynak milyen nagy és nehéz feladatot jelentett a közrend, a jogbiztonság stabi­lizálása, nem kisebb feladatot, mint a korona stabilizálása és az államháztartás egyensúlyának helyreállítása... A belügyminiszter megállapítása igen érdekes, csak nem egészen konzekvens.­­Nem következetes azért, mert ellenke­zésben áll azzal, amit évek óta hallot­tunk más hivatalos tényezőktől, más fe­lelős faktoroktól és nem következetes azért, mert ellenkezésben áll azzal, amit nem is olyan régen hallottunk — a bel­ügyminisztertől. Mert ha jól emlék­szünk, a belügyminiszter volt a kormány egyik olyan tagja, aki Prónay Pál hom­lokára fűzött nemrég babért, azokért az érdemekért, amelyeket a Prónay-külö­­nítmény szerzett a közbiztonság és a jogrend helyreállítása körül. A babér­­koszorút könnyű előkeresni a nemzet­­gyűlés naplójából, és így nem igen ért­jük, miként lehetett Bethlen István gróf és Rakovsz­ky Iván számára még nehéz feladat az, amit a belügyminiszter er­kölcsi bizonyítványa szerint már olyan redményesen elvégzett Prónay Pál, né­­hány más különítmény-parancsnok tár­saságában. Rakovszky Iván előbb oda-

Next